Gondolatok egy Rácz András-interjú margójára

Az interjúban egy különösen fontos gondolatot is megfogalmazott Rácz András. Ő maga sem érti a magyar kormány politikáját, mert – ahogy mondja – vagy valamilyen nagy titoknak kell lennie a háttérben, vagy nem a magyar érdekek határozzák meg Orbán Viktor lépéseit.

Rácz András szavait most nem is idézném tovább, érdemes inkább megnézni az interjút – \[KLIKK IDE] - inkább az előbbi gondolatmenethez fűznék néhány támpontot: valami olyasmit, ami talán segíthet jobban megérteni, mit is csinál valójában a kormányunk, és mi ennek a valódi lényege.

1. A nyelv kifejezőereje és a mindannyiunk által elkövetett hibák

A teljes magyar közbeszéd „propaganda” jelzővel látja el az oroszpárti tartalmakat, és propagandistáknak nevezi azokat, akik ezeket terjesztik. A megnevezés azonban alapvetően hibás. Amit látunk, hallunk, olvasunk, az nem propaganda, hanem pszichológiai hadviselés, amelynek kiemelt része az információs háború. A moldáv választások idején tapasztalt, erőteljes orosz befolyásszerzési kísérletek nyomán pedig újabb kifejezés terjedt el a román, lett, litván, lengyel és moldáv nyelvi térben: ez a kognitív háború.

Ha valami, akkor ez írja le a legpontosabban, mivel is állunk szemben (háborúval), és mi ennek a háborúnak a célja: a kognitív képességek lenullázása, az elme és az ítélőképesség feletti uralom megszerzése. Ahhoz, hogy megértsük az orbáni hatalomgyakorlást, fel kell fognunk: nem propagandáról van szó, hanem egy olyan kognitív háborúról, amelyet az országot birtokló elit saját népe ellen folytat – nem kevés sikerrel, tegyük hozzá. Ezért aztán, bármennyire is nevetünk az orbáni nyelvhasználaton, az ténylegesen tükrözi a valóságot: "harcosok", mert tényleg azok. A putyinista–orbánista (van különbség? aligha!) kommentelők, menetelők, üzenethordozók mind ennek az információs háborúnak a katonái, és Orbán Viktor a vezérük.

Szembesülnünk kell azzal is, hogy a mi oldalunk közel sem szervezett – sőt, valójában egyáltalán nem az. A kormánypárt cselekvéseit, terveit lesajnáló posztok, írások pedig nem segítik elő a valóság felismerését!

2. Az erkölcsi/morális faktor

Az orosz információs hadviselés első lépése mindig – minden egyes feltárt esetben – az egyének és csoportok erkölcsi tartásának megingatása. Régebben kivégezték azt, aki másként gondolkodott a rendszerről, ma pedig kedvessé és elfogadhatóvá varázsolják a rendszert, hogy az, aki ellene van, automatikusan a „rossz oldalra” kerüljön.

A korrumpálás, a hazugság bűne alóli felmentés („a nagyobb cél érdekében”), az erkölcsi disszonancia megteremtése mind része ennek a taktikának: az egyén végül saját maga előtt is észrevétlenül csúszik bele olyan helyzetekbe, ahonnan már nem tud könnyen szabadulni. Egy kis korrupciós pénz elfogadása a rendszertől – és máris nem lehet a rendszer ellen lázadni. Egy kis párbeszéd a gyilkosokkal, a gyilkosok támogatóival, és máris megadtuk nekik az egyenértékűség legitimitását. A putyinista első számú céljai között soha nem szerepel az, hogy téged meggyőzzön. Első számú célja az, hogy olyan disszonáns helyzetet teremtsen, amikor te már nem tudod úgy élni az életed, nem tudod úgy végezni a munkádat, nem tudsz úgy kiállni erkölcsileg egyértelmű helyzetek mellett, ahogy azt szeretnéd, avagy ahogy arra amúgy képes lennél. Kognitív háború - mondom még egyszer!

Az orosz pszichológiai hadviselés pedig nagyon is jól ismeri a filozófia *"határhelyzetekről" szóló erkölcsi tanításait. Röviden, nagyon sarkosan: amikor az egyén határhelyzetben találja magát (pl: az élet-halál szűk mezsgyéje, mint egy háború), akkor csakis az erkölcsi mérce alapján kell dönteni. Ezért is van tele a történelmünk (és nemcsak a miénk!) olyan hősökkel, akik a mindennapi békés életben zsiványok voltak, de egy határhelyzetben történelminek bizonyuló hősiességgel álltak helyt - hogy ne menjünk messzire, az '56-os pesti srácok között számtalan ilyent találhatunk. Az orosz pszichológiai hadviselésben ezért szerepel kiemelt helyen az egyén erkölcsi érzéknek megroppantása - így aztán nem születnek hősök, nem születnek olyan egyének, amelyek gravitációs erővel bírnak és valamiféle csoportos ellenállást tudnának szervezni. Az erkölcsileg széthulló egyének atomizált társadalmat* eredményeznek, ahol az egységes fellépés ritka, nehézkes és a legtöbbször - kitartás híján - eredménytelen.

3. Orbán Viktor és az ő politikája

Ezer és ezerféle elemzés született arról, miért áll Orbán Viktor Oroszország mellett, és milyen megfontolások vezetik döntéseiben. Azt kell mondanom, minden ilyen elemzés kiindulópontja hibás: abból indulnak ki ugyanis, hogy Orbán szuverén miniszterelnök, aki maga hozza meg döntéseit – legfeljebb saját szűk köre érdekében.

Szó sincs erről!

Orbán Viktor nem Magyarország miniszterelnöke, hanem Moszkva helytartója - melléje még megkapta a Balkánt és a nyugat-európai szélsőjobboldali, putyinista pártokat, mint befolyásolási területet. A magyar miniszterelnököt erkölcsileg már rég megtörték (nem lehetett nehéz) – elképzelhetetlen mennyiségű korrupciós pénzzel és olyan politikai-titkosszolgálati támogatással, amely garantálta hatalmon maradását. Így semmi okunk feltételezni, hogy Orbán bármiben is ura volna saját akaratának. Még ha akarna sem tudna önállóan cselekedni – de nem is akar.

Ő az Ukrajna elleni teljes körű háború előtti *„boldog időket” akarja visszahozni, amikor a hatalmához szükséges bármilyen eszközt „majd megveszi neki a Roszatom”. A rendszert működtető elit is nagyrészt ezekből az orosz pénzekből él: a gáz- és kőolajüzletek sötét-szürke gazdasági részéből, orosz jóváhagyással és támogatással. Nélkülük ez nem is menne. (A jelenlegi honvédelmi miniszterünk korábban oroszokkal közösen bitorolt egy vagonokat gyártó céget - és ehhez hasonló példákat ezrével lehetne szállítani!)*

Ez jól működő rendszer volt – és részben ma is az.

Orbánnak pedig ez kell: nem az európai átláthatóság, nem a szerződésekre épülő jogállami gazdaság, hanem az, ahol korlátlanul lehet lopni, mert az uniós pénzből is lehet gazdagodni korrupcióval, de abból nem lehet birodalmat építeni. Orbán pedig orosz pénzből, orosz módszerekkel, orosz titkosszolgálati támogatással építette ki saját birodalmát – és ez tetszik neki. Kiszállni nem fog. Nem is akar.

4. Magyarország immár Moszkva szövetségese

Ezt már korábban is leírtam, de meg kell ismételni: Magyarország nem a nyugati hatalmak szövetségese!

Része ezeknek a struktúráknak (NATO, EU) – a korábbi szerződések és gazdasági kötelezettségek révén –, de nem szövetségese. Magyarország Oroszország szövetségese, és Orbán Viktor kormánya aktívan részt vesz az Európa elleni orosz hibrid háborúban.

Az &#xNAN;*„aktív intézkedések” – orosz titkosszolgálati terminus technicus – például a kárpátaljai templom felgyújtása körüli zavarkeltés, az Ukrajna ellen kémkedő magyarok ügye, vagy a sorozatos vétók, amelyek csak Oroszország érdekeit szolgálják, Magyarországét viszont semmilyen módon nem. Az Európai Békealap folyamatos magyar vétózása miatt Lengyelország hónapok óta nem kaphatja meg azt a pénzt, amelyet az Ukrajnának átadott fegyvereiért járna. Ez a kiesés – a lengyel GDP-ben is kimutatható tétel – alaposan felforgatja az ukrajnai támogatáspolitikát, és ellene nem is lehet nyíltan tiltakozni*, mert abból az oroszok profitálnának információban.

Ez csak néhány példa – nem is a legsúlyosabb – arra, hogy mit művel Orbán Viktor. Magyarország a Kreml szövetségese, bűntársa lett. Nem csupán "propagandáról" beszélünk, hanem orosz érdekeket szolgáló titkosszolgálati, hírszerzői és politikai akciók tucatjairól - Magyarország kárára. Ha ez egy bírósági ügy lenne, ennyi bizonyíték mellett bármely bíró azonnal a hűvösre küldené az elkövetőt.

A pszichológiai hadviselés hatására erkölcsileg megtört emberek azonban mindezt „politikának” vagy „alkudozásnak” nevezik – és ezért esnek bele újra és újra saját tévedéseik csapdájába - amit a putyinista hatalom pedig könyörtelenül kihasznál!

5. Harcosok Klubja, DPK-k és a választás

Abban a szerencsében volt részem, hogy közelről követhettem a Moldovai Köztársaság ellen irányuló az orosz befolyásszerzési kísérleteket és az azok elleni küzdelmet. Az elmúlt napokban viszont azt látom, hogy a fideszesek szerveződését, annak jelentőségét gúnyoló posztok és kommentek lepik el a magyar netet. Ez óriási hiba!

És egyúttal annak a bizonyítéka, hogy a magyar ellenzék jelentős része még mindig nem érti, mit jelent a kognitív háború, és hogyan működik valójában. Viktoréknak ugyanis nem kell sok "harcos"– és hogy ezt jobban megértsük, nézzünk egy moldovai példát.

A moldáv belügyminisztérium szakemberei 2024 augusztus és 2024 szeptember között 27 információs-manipulációs esetet elemeztek. Kiderült, hogy mindössze 155 rendszeresen posztoló és kommentelő felhasználói fiók 3.435 (manipulációs célzatú) bejegyzést generált, amelyek 6.273.193 interakciót váltottak ki az X platformon. Mindezt egy alig 2,4 milliós országban, ahol a lakosság jelentős része külföldön él. És mindezt 155 ember érte el!

Nem, nem elírás.

Az oroszpártiak így tettek meg mindent, hogy ne Maia Sandu győzzön az elnökválasztáson, és az ezzel párhuzamosan megtartott népszavazáson a Moldáv Köztársaság ne a nyugatos, európai irányt válassza. Sandu és a nyugatos tábor végül csak hajszállal, főként a diaszpóra szavazatai révén tudott győzni.

Hányan is vannak a „harcosok”? Még mindig van kedvünk nevetni rajtuk?

A moldávok ebből vonták le a tanulságot: nem lehet elég korán kezdeni a védekezést. Az idei parlamenti választásokon visszaverték az orosz befolyásolási kísérleteket, és magabiztosan győztek a nyugatos politikai erők – egy olyan országban, ahol a lakosság közel 30 százaléka orosz anyanyelvű és Moszkva-párti. Ez a győzelem annak köszönhető, hogy felismerték, elemezték és kezelni tudták az orosz kognitív műveleteket – és az állam összes hatósága részt vett az ellenállásban.

Magyarország sokkal rosszabb helyzetben van:

• nincsenek alapismereteink az oroszok által gyakorolt kognitív hadviselésről,

• a fogalom sem ismert eléggé, és

• a kormány maga az, aki az ellenünk irányuló háborút vezeti.

Legyen világos tehát világos: amennyiben az antiputyinista tábor nem fog össze azonnal – már tegnap is késő lett volna –, a jövő évi választásokhoz kapcsolódó információs háborút elveszítjük.