Elnökjelölti vita, 1. kör: beszámoló, értékelés

A Digi24 hírtévén lezajlott tegnap esti vita összefoglalója:

Simion rögtön egy nagy húzással nyitott: virágcsokrot vitt Elena Lasconinak, mint az egyetlen olyan jelöltnek, aki megérdemelten áll ott, a vita helyszínén, mert tavaly bejutott a második fordulóba. Ezután fogta magát, és színpadiasan levonult a színpadról, mondván, ő ebben a vitában nem vesz részt, emlegetve Călin Georgescut, aki Simion szerint elnök kellene legyen. Hasonlóképp tett a nap folyamán Victor Ponta is, aki el sem ment a vitára, arra hivatkozva, hogy nem hívták meg az összes résztvevőt, így az részrehajló lesz. Ponta és Simion részéről ezek a vádak több mint furcsának tűnhetnek, hiszen mindketten a véleményszabadság felszámolásának aktív élharcosai a román belpolitikai mezőnyben. Óhatatlanul is arra gondolhatott az egyszeri polgár, hogy ez a két jelölt nem akar kényes kérdésekre válaszolni, ezért lép le idő előtt.

A vita végül három jelölt részvételével zajlott:

Elena Lasconi, Crin Antonescu és Nicușor Dan próbálták meggyőzni a nézőket arról, hogy közülük kerülne ki a legjobb román államfő. A siker mérsékeltnek mondható, balhéból nem volt hiány, a tegnap esti vita kifejezetten izgalmasra sikerült. Kár, hogy Antonescu jobbára csak kidumálásban és elterelésben alkotott maradandót. Vagy talán nem is kár, hiszen így az egész ország láthatta, hogy valójában a régi rendszer, az ópártok jelöltje ő, aki államfőként sem fog kilógni a sorból.

Lasconi rögtön úgy nyitott, mint aki tényleg a rendszeren kívülről érkezik: felrótta Crin Antonescunak, hogy 2012-ben puccsot hajtottak végre. Antonescu sovány válasszal próbálkozott: elviccelte a dolgot, mondván, hogy 2012-ben nem tudta volna manipulálni a 2024-es választást. Ami kétségkívül igaz, csakhogy ezt a hülye is tudja, másrészt nem is ez volt az eredeti kérdés. Igaz, Lasconi – aki egyébként több alkalommal is visszatért a 2012-es, Antonescu részvételével lezajlott puccsra – nem csapta le egyszer sem azokat a magas labdákat, amelyeket Crin öntudatlanul is felkínált neki. „Nem lehet kezünkben a hatalom, amíg nincs kezünkben az igazságszolgáltatás” – mondta Antonescu puccstársa, Dan Voiculescu médiamogul, akinek a Realitatea nevű hírtévéje a mai napig az oroszbarát, jogállam-lebontó, antidemokratikus Iliescu-féle hagyományok ápolója. Antonescu ellenérve, miszerint az Alkotmánybíróság meggátolta akkori puccsukat, itt sántít: azért történhetett meg, mert nem volt (még) a kezükben az igazságszolgáltatás. Hasonlóképp hagyta ki Lasconi a Velencei Bizottság puccsot elítélő jelentéséből fakadó ziccert is.

Antonescu a 2012-es puccsot felmelegítő kérdésekre végig tereléssel válaszolt – már ha ezt válasznak lehet nevezni –, konkrétumokat nem mondott, még védekezésként sem, ami elég gyenge teljesítmény egy román politikustól.

Az orosz veszély: A Krím félsziget orosz kézre kerülésének lehetősége komoly nemzetbiztonsági problémát jelent Románia számára, így nem csoda, hogy már a vita első felében napirendre kerültek az Orosz Föderációval kapcsolatos kérdések – ekkor még a moderátorok részéről, később a meghívott újságírók is feltettek ilyeneket. Ekkor érezte igazán az ember, hogy mennyire is hiányzik a két visszalépő, az oroszbarát Simion és Ponta.

Nicușor Dan szerint nem szabad díjazni az agresszort, és olyan békét kell támogatnia Romániának, amely megfelel Ukrajna érdekeinek – tízpontos válasz, csak csettinteni lehetett volna. Valami ilyesmire vár egy proeurópai szavazó. De jött Lasconi, és határozottságban mindezt még überelte is: Krímet nem fogja Románia orosz területként elismerni (már ha ő lesz az elnök), és minden béketárgyalásba be kell vonni az ukránokat is. Ha ezt nézték az amerikai nagykövetségen is – márpedig tuti követték –, akkor lehet, hogy Lasconi most szerzett egy újabb fekete pontot a Trump–Musk-idiótapárosnál, ami máris alkalmasabbá teszi őt az államelnökségre, mint bárkit a mezőnyből.

Antonescu már kifejezetten száraznak tűnt: három pontban próbálta összefoglalni a román külpolitikai érdekeket, de ebből csak kettőt tudott világosan megfogalmazni – Oroszország minél távolabb, illetve a nemzetközi jog betartása. A harmadik valami zavaros EU–Amerika viszonyról szólt, amit rajta kívül szerintem senki sem értett.

Antonescu és a 2012-es puccsa

Az ezt követő replikákban Lasconi ismét Antonescura lőtt: „2012-ben miattatok mentem utcára” – mondta Elena, célozva az akkori demokráciavédő, PSD-ellenes tüntetésekre, majd azzal vádolta Antonescut – nem is minden alap nélkül –, hogy akkoriban a jogállam lebontásán dolgozott. Antonescu ekkor vágott vissza azzal, hogy miként is sértette ő meg a jogállamot, Elena pedig elmulasztotta leütni a magas labdát, és nem emlegette fel a Velencei Bizottság akkori jelentését.

Majd Nicușor Danhoz is volt egy-két jó szava:

„te most rendszerellenes vagy, vagy sem?”

– kérdezte az egykori USR-alapító, jelenleg főpolgármester Dantól, aki egy megkerülő válasszal kerülte meg az egyenes válaszadás lehetőségét.

Újságírói kérdés érkezett: megtartanák-e Ciolacut miniszterelnökként, ha megnyernék az államfőválasztást? – hangzott el mindhárom jelölt felé.

Antonescu kezdte a válaszadást: egyenesen siralmasnak nevezhető az a kínlódás, ahogy az „egyértelműen nem” őszinte választ próbálta mindenki számára elfogadható magyarázattá konvertálni – mérsékelt sikerrel. Ebből egy nagy összevisszabeszélés lett, ahol Antonescu tárgyalna a miniszterekkel, miniszterelnökkel, stabilitásról is elmélkedett, majd leszögezte: az államfő nem válthatja le a miniszterelnököt. Ennél a pontnál erősen köhögni kezdett az RMDSZ-es kampánygépezet, amely arra építi a magyarok mozgósítását, hogy amennyiben nem Antonescu lesz az államfő, akkor bukik Ciolacu, bukik a kormány, az RMDSZ pedig kiszorul a pénzosztó körből. Hát, Antonescu tegnap este élő adásban ismerte el, hogy ez nem így van (egyébként tényleg nem így van: az államfő tudja ugyan befolyásolni a kormány összetételét, de nem tudja csak úgy, hobbiból leváltani a mindenkori miniszterelnököt, ha a parlamenti többség ezt nem támogatja), így tehát a vitának máris volt egy haszna: megtudtuk, hogy Kelemen Hunor hazudik.

Lasconi viszont kerek perec kijelentette:

amennyiben elnökké választják, akkor Ciolacu nem marad miniszterelnök. Ezen a ponton ismét felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy a valódi problémákról senki sem beszél. Nicușor Dan elsőként az ország pénzügyi helyzetét tekintené át. Arra a kérdésre viszont, hogy menesztené-e Ciolacut, fondorlatosan válaszolt: ha őt választják meg az emberek, az azt jelenti, hogy nem bíznak Ciolacuban.

Nicușor Dan felé jött a következő kérdés, ami az első olyan pillanat volt, amikor a szigorú, kommunikációs problémákkal küzdő, de amúgy fegyelmezett Dan megingott. Matei Păun, Nicușor egyik korábbi támogatója, akinek üzlettársai és barátai között nem egy, a Kremlben tanyázó orosz oligarcha is található. A zsurnaliszta arra lett volna kíváncsi: elnökként alkalmazna-e olyan tanácsadókat, akik kapcsolatban állnak Putyinnal és köreivel? Nicușor nem tudott – vagy nem akart – elhatárolódni Matei Păuntól. Az újságíró kérdésére, miszerint elnökként felvenné-e neki a telefont, határozott igennel válaszolt.

Lasconi viszont ennél is határozottabb volt: semmiféleképp nem dolgozna együtt putyinistákkal, és pont.

Következett egy újabb újságírói kérdés,

ezúttal Crin Antonescuhoz címezve. Ennél a pontnál pedig végképp felsejlett a régi, Dragnea-rendszer iránti hűség. Az újságíró Antonescu egy korábbi interjúját idézte, amelyben az államfőjelölt azt állította, hogy a Dragnea elleni bűnügyi dosszié valójában politikai dosszié. Antonescu óriási terelésbe kezdett: előbb magyarázni kezdte, hogy elnökként nem tud dossziékat gyártani, nem tudja megmondani, hogyan cselekedne, bla-bla-bla. Az újságíró ismét rákérdezett: politikai ügynek tartja-e a Dragnea elleni dossziét? Ekkor Antonescu saját korábbi szavait kezdte megmásítani – élő adásban –, majd kicsit mosdatta Dragneát, végül konkrét választ nem adott. Az egész jelenet annyira egyértelműen mutatta, hogy Antonescu ezeknek a korrupt gazembereknek a bábja, hogy ennél jobban már nem is lehetett volna ezt szemléltetni. Árulkodó volt a következő mondata: „Csak a törvény mondhatja meg, ki a bűnös.” Ez ismét egy tetszetős közhely, de újra felhívnám az olvasó figyelmét a fent már idézett Voiculescura, aki Antonescu barátjaként, politikai harcostársaként jelentette ki, hogy szükség van az igazságszolgáltatás megkaparintására.

Egy másik újságíró – aki Simionnak kellett volna kérdéseket feltegyen – ironikusan megjegyezte: reméli, hogy Simion nem ezt a módszert választja majd, amikor fontos geopolitikai szereplőkkel kell tárgyalnia Románia jövőjéről.

Ezután következett egy kör interpelláció, amely ismét – sokadszorra a vita során – Bukarest elemzésébe csapott át. Érthető, hogy Nicușor Dan Bukarest példáját igyekszik minden vitán bemutatni, elvégre ez a legjobb kampányalapja, de érthetetlen, hogy a többi jelölt miért ment bele ebbe, hiszen értékes percek telnek el úgy, hogy csak Bukarest problémáiról van szó.

ÁFA-emelés:

Amennyiben a kormány bejelentené az ÁFA-emelést, egyedül Lasconi vállalná, hogy nem hirdeti ki az erre vonatkozó törvényt, míg a másik két jelölt ismét valamiféle tárgyalásos, semmitmondó válasszal próbálta menteni a menthetetlent. Az IMF-hitel lehetősége kapcsán Lasconi nem mulasztotta el, hogy ismét szóba hozza az államigazgatás reformját, hosszan érvelt mellette, állami cégek pénzpazarlását hozva fel példának. Ehhez végül csatlakozott Nicușor Dan is, hasonló szemléletű válasszal és példákkal. Ez volt az este egyetlen olyan pontja, amikor a két, proeurópai és rendszerellenes jelölt megmutatta, miért is szeretjük őket.

Antonescut ismét felkérdezte Lasconi – a vita legélénkebb szereplője kétségkívül ő volt.

Emlékeztette Antonescut arra, hogy az ő idejében fogadta el a törvényhozás azt a módosítást, mely szerint a közjogi méltóságok (parlamenti képviselők, polgármesterek stb.) nem minősülnek közszolgának. Ez a lopás és korrupció büntethetőségének akadályát jelentette már akkor is, azóta pedig egy mindent fojtogató polippá nőtte ki magát. Antonescu erre azt válaszolta, hogy sehol a világon nem minősülnek a közjogi méltóságok közalkalmazottnak. Ez azonban akkora terelés, ami már a jogállami keretek lebontására is alkalmas cselekménynek minősíthető.

Az orosz fenyegetés árnyékában természetesen ismét előkerült a román védelmi politika kérdése. Itt ismét Lasconi válaszolt a legjobban, rácáfolva ezzel azokra a véleményekre, amelyek a felkészületlenségét hangoztatták. Antonescu újra lefutotta a retorikai kört a „nem 2022-ben kezdődött háborúról” – igen, tudjuk, Crin! –, Dan viszont nem igazán érzett rá a témára, míg Lasconi a lengyel példát hozta fel, egy 100 000 fős profi hadsereg felállításáról beszélt, harcot hirdetve az álhírek ellen, megemlítve, hogy ez a hibrid háborús akció már a pandémia idején elkezdődött.

Összegzés:

A 11 elnökjelöltből végül csak hárman vettek részt a vitán. A Digi24 hírtévé öt jelöltet hívott meg, ami nem kevés és fölöttébb jogos kritikát szült irányukba, ketten pedig éltek a távolmaradás lehetőségével: Simion és Ponta. A fentiek alapján érthető, de nem elfogadható, hogy inkább leléptek – az orosz fenyegetéssel kapcsolatos kérdésekre valószínűleg nem tudtak volna mit válaszolni. A három vitázó jelölt mindegyike a proeurópai táborhoz tartozik – legalábbis magát oda sorolja. Minden Antonescuval szembeni ellenszenvem dacára azt kell mondanom, hogy ezt az egyet róla is elhiszem. Ő a klasszikus, európai korrupciós hagyományok képviselője – nem ízlik neki a ravaszságot nélkülöző, állami erőszakon alapuló intézményesített lopás.

És ki hogyan szerepelt a vitán?

Ezt elsősorban a kampánystábok tudnák megmondani, hiszen minden jelölt úgy érkezik meg egy ilyen vitára, hogy a kampánystábja felkészíti: meghatározzák a reakciók stílusát, hevességét, és azt is, hogy a jelölt kihez, mely célközönséghez szóljon elsősorban. A kampánystáb percepciójával szemben áll azonban az, amit a választópolgár keres egy jelöltben. Ez utóbbi nem nehéz kitalálni: legyen az bárki, csak ne olyan, mint az eddigiek. Ne legyen a rendszer embere, legyen más – a társadalom változást akar, és ezt az államelnök személyében is ki szeretné fejezni. Ez motiválta elsősorban a Georgescu-szavazókat is, és ez a motiváció továbbra is ott él a román választókban – még ha a Nyugattól való elszakadás rémképe sokakat el is tántorított a szélsőségesek támogatásától. Sokakat, de nem eleget – hogy parafrazáljunk egy híres homo politicust.

Ilyen körülmények között nehéz lenne győztest hirdetni – lenne, ha a vitában valódi témák is elhangzottak volna, amelyekre a jelöltek világos válaszokat adtak. Mivel ez nem így történt, a kampánystábok teljesítménye és a választópolgárok ismert elvárásai alapján kell mérleget vonnunk.

Ez alapján pedig aligha kétséges, hogy a vita legnagyobb nyertese Elena Lasconi.

A hölgy, aki tavaly bejutott a második fordulóba, akit saját pártja is „megpuccsolt”, hogy így segítse az esélyesebbnek tartott Nicușor Dant, az „egyedül a világ ellen” archetípus leghitelesebb képviselője volt ezen az estén. Ez még sok szavazatot hozhat neki – főleg úgy, hogy még két forduló van hátra az elnökjelölti vitákból.

Lasconi, bár stílusában továbbra is az emocionális megjelenést részesíti előnyben – nem is tehetne mást, ez az ő lényegi jellemzője –, az este során sikerült rácáfolnia arra, hogy „butuska” lenne vagy felkészületlen. Pedig ilyen irányú igyekezetet mind vitapartnerei, mind az újságírók próbáltak sugallni. Antonescu cinikus beszólása – miszerint Elena „túl sokat jár az utcákra” (célozva a korábbi tüntetésekre) – szinte az egekbe emelte őt, legalábbis a lakosság azon részében, akik még emlékeznek a 2010-es évek mozgalmas mindennapjaira és a Dragnea-féle embertípus olcsó, nőellenes, homofób viccelődéseire. Lasconi az esélytelenek nyugalmával ment ugyan be a vitára, de nem a feladás szándékával. Tudta ezt ő is – vagy a kampánystábja –, és azzal is tisztában lehettek, hogy ez egyedülálló lehetőséget jelent Lasconinak: nyugodtan lehet őszinte, mert semmit sem veszíthet, de mindent megnyerhet. Így is tett – ezért is mondom, hogy ő az igazi nyertese a tegnap esti vitának.

Nyertesként szállhat ki Nicușor Dan is:

az Antonescu ellen bevitt gyönyörű ütése, amikor dokumentumokkal alátámasztva vádolta meg Crint azzal, hogy összejátszik az ingatlanmogulokkal, és behozta a történetbe Puiu Popoviciu nevét – nos, ez priceless. Ráadásul az is neki kedvezett, hogy a három szereplő között középen foglalt helyet, így mindkét jelölt irányából támadások érték, ami akár az egyedüli mérsékelt szimbolikáját is megerősíthette. A vita alatt többször is komoly erőfeszítésébe került türtőztetnie magát, kommunikációs gondjai is vannak, de sikerült megmutatnia azt, ami egy ilyen mediatizált korszakban, egy rövid, de velős – és intelligenciát nélkülöző – kampányidőszakban óriási nehézség: sikerült bemutatnia saját intelligenciáját. Aligha maradt kétséges bármely néző számára, hogy Nicușor Dan intelligenciája magasan veri az összes többi szereplőét – akár jelen voltak a vitán, akár nem. Többször is megszólalt racionális hangon, ami ritka érték manapság a román belpolitikában – de erősen kérdéses, hogy ez mire lesz elég. Azt azonban nehezen lehet elfeledni, vagy a proeurópai szavazótábor részéről megbocsájtani, hogy kampányának finanszírozóit firtató kérdésre szintén nem válaszolt, sejtelmesen megkerülte azt. Esetében azért is érdekes ez a kérdés, mert, amennyiben veszít, továbbra is Bukarest főpolgármestere marad, így pedig „tartozni fog” jelenlegi finanszírozóinak.

Crin Antonescu: a vita egyértelmű vesztese.

Semmiféle új ötletet, tervet, víziót nem sikerült bemutatnia. Több alkalommal is elveszítette a türelmét, indulatossá vált, az ellene felhozott vádakra nem reagált, látványosan terelt – sokszor már kínos módon. Leginkább csak előretekertünk volna, ha élő adásban erre módunk lett volna. Mindazonáltal hozta a kilencvenes, kétezres évek eleji politikusi formát, de érződött, hogy nem a mai világ terméke. Nem tudta bemutatni azt sem, hogy akár egy milliméterre is eltávolodott volna attól a rendszertől, amelynek egyik építője volt, és amelyet most annyira gyűlöl a román társadalom. Nem tudom, hogy a kampánystábja melyik célcsoportot célozta meg – gyaníthatóan a PSD-sek ingadozó táborát –, de nagy kérdés, hogy az RMDSZ által is támogatott jelölt miért nem hozta szóba egyszer sem a kisebbségek helyzetét. Mivel két proeurópai jelölttel vitázott, így nacionalista ellenreakciókra sem kellett volna számítania – mégis elmaradt. Valószínűleg egy mérnöki pontossággal kiszámított hatást próbáltak elérni a ma esti szerepléssel – ami lehet, hogy egy szűkebb célcsoportban működött is –, de a tágabb szavazói rétegekben inkább visszatetszést, esetleg szánalmat keltett, semmint támogatást.

Az elnökjelöltek tévévitája ma este mind a 11 jelölttel folytatódik a TVR csatornáján,a melyet több televízió is átvesz, így a PRO TV-n, az Antena3-an és a Digi24-en is lehet majd követni.