ISW: Moszkva a NATO elleni háború első szakaszait teszteli

Oroszország egy olyan információs–pszichológiai kampányt erősített fel, amely egy NATO-elleni háború előkészületeinek része is lehet – írja a neves elemzőközpont, az ISW.

Az ISW elemzői szerint az orosz hatóságok hamis zászlós provokációt is előkészíthetnek. A központ idézi az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat (SZVR) nyilatkozatát, amelyben Moszkva azt állította, hogy Nagy-Britannia egy ukránpárti orosz csoportot készül bevetni, amely támadást hajtana végre egy ukrán haditengerészeti hajó vagy egy külföldi civil hajó ellen valamelyik európai kikötőben. Az orosz hírszerzés szerint a támadók azt állítanák, hogy Moszkva parancsára cselekedtek, miközben London kínai gyártmányú víz alatti felszereléssel látná el őket, hogy ezzel Kínát is belekeverje Oroszország Ukrajna elleni agressziójába.

Az ISW megjegyzi: ez az állítás szinte szó szerint megismétli azokat a korábbi vádakat, amelyek Lengyelország, Moldova és Szerbia ellen irányuló és a Nyugat által támogatott állítólagos akciókról szóltak. Az elmúlt hetekben ezek a kijelentések látványosan megszaporodtak, és egyre inkább egy összehangolt kommunikációs mintázat részeinek tűnnek. Itt tegyük hozzá, hogy Magyarország szintén szerepel ezen a listán, bár kissé más irányból — itt a Moszkva által imádott Orbán ellen szervezkedik a Nyugat, erről korábban szintén az SZVR adott ki közleményt.

„Ez az egységes, szervezett mintázat arra utal, hogy Oroszország belépett a háború jelenlegi szintjén túlmutató konfrontáció előkészítésének első szakaszába – vagyis egy jövőbeli, akár a NATO-val vívott háború irányába”

– áll az ISW jelentésében.

Az intézet szerint 2025 őszétől látványosan megnőtt az orosz katonai aktivitás, beleértve a NATO-országok légterébe behatoló drónincidenseket is. Ugyanakkor a jelentés hangsúlyozza: nincs arra utaló jel, hogy Moszkva döntést hozott volna egy nagyobb szabású háború megindításáról, és nem létezik konkrét ütemterv sem egy ilyen forgatókönyvre. Az ISW szerint Oroszország ezzel együtt hosszú távú stratégiai lépéseket hajt végre, amelyek egy lehetséges NATO-val való konfliktus előkészületei lehetnek. Ilyen például a nyugati katonai körzetek átszervezése, valamint a Finnországgal közös határ mentén zajló bázisbővítések. Az elemzők ugyanakkor megjegyzik, hogy jelenleg nem látszanak jelei annak, hogy Moszkva közvetlen, azonnali katonai összecsapásra készülne a NATO-val. A jelentés szerint az olyan állítások, mint a mostani „hamis zászlós támadásokról” szóló orosz narratíva, félelemkeltésre szolgálnak: céljuk, hogy megosszák az európai közvéleményt, aláássák a NATO egységét, és gyengítsék Ukrajna támogatottságát. Belföldön pedig ezek a kijelentések azt a célt szolgálják, hogy erősítsék a „fenyegető Nyugat” képét, és felkészítsék az orosz közvéleményt egy esetleges, a Nyugattal való nyílt konfrontációra.

UGAR infótér:

Több hónapja és több alkalommal írtunk arról, hogy a gyilkos Orosz Föderáció eszkalálni fogja a háborút, akár annak az árán is, hogy NATO-tagállamot támad meg. Az ISW elemzése, bár sokkal óvatosabban fogalmaz, mint azt a helyzet indokolná, nagyjából szintén erről beszél, bár ezt kétségtelenül nehéz lenne bizonyítani — amíg nem indulnak meg az orosz csapatösszevonások valamely határ mentén, addig elvileg csak találgatni lehet, hogy Moszkva mit akar ezekkel a közleményekkel, a nyugati légtérbe beléptetett drónokkal, az információs háborúval és a pszichológiai hadviseléssel. Elvileg — gyakorlatilag ugyanis nincs okunk arra, hogy azt feltételezzük, az oroszok ne akarnának egy újabb háborút.

Nincs okunk ezt feltételezni, mert:

• folyamatosan erről beszélnek, pont azt az érvkészletet használva, amit Ukrajna ellen is használtak: a Nyugat veszélyt jelent rájuk, így nekik ezt meg kell előzniük.

• az orosz nép támogatja a háborút. Tetszik vagy sem, és minden ellenkező álláspontból érkező apró hírecske ellenére, amibe békeszerető közvéleményünk szalmaszálként próbál kapaszkodni, az orosz nép nagy többsége támogatja az Ukrajna elleni háborút, és támogatni fog egy nagyobb háborút is; kérdés pusztán a narratíva keretezése. Az életszínvonal visszaesése épp az, amit a Nyugatra lehet fogni, ezzel pedig újra fel lehet tüzelni azt a lakosságot, amelyet sosem kellett különösképp biztatni egy „jó kis hódító háborúban” való részvételre. Azonban a támogatás még nem oldja meg a toborzás kérdését — Moszkvának pedig még jó sok katonára lenne szüksége ahhoz, hogy ezt a támadást megindítsa.

• az életszínvonal visszaesése még nem garantálja, hogy az oroszok abbahagyják a háborút. Olyan ez, mint a magyar ellenzékiség: nem azért utálták meg Orbánt mostanra annyian, mert annyira erkölcstelenné vált volna a szemükben, hanem mert drága lett a csirkefarhát. Az etikai dimenzió teljes kizárása pedig garantálja azt, hogy újabb Orbánok szülessenek, a hatalomgyakorlás jellemzői ismétlődjenek. Ugyanez a helyzet Oroszországban is: apró elégedetlenségek észlelhetők, de nem azért, mert Putyin a nevükben gyerek- vagy kórházbombázásokat követ el — sokan ezt tagadják vagy egy nyugati hatalomnak tulajdonítják —, hanem mert sorban kell állni a benzinért. Az etikai dimenzió teljes hiánya pedig garantálja azt, hogy egy jól irányzott nyugatellenes narratívával az orosz nép nemcsak elfelejti pillanatnyi elégedetlenségét, hanem felvonul a cár mögé és támogatni fogja az újabb háborút.

• a toborzás: tudjuk, hogy akadozik, bár ennek népi-taktikai okai vannak, érdemes a számokat alaposabban megnézni: amikor tavasszal úgy tűnt, hogy Trump révén közel a béke — miután több találkozó is megtörtént, például az alaszkai csúcstalálkozó —, akkor volt egy olyan időszak, amikor sok orosz jelentkezett a toborzóközpontokban és írt alá jó pénzért szerződést, gondolván, hogy úgyis hamar vége lesz a háborúnak, így pénzhez jut. Az összegek, amelyeket a szerződésekért kínáltak, el is kezdtek csökkenni, mert volt bőven jelentkező. Ahogy kiderült, hogy a háború elhúzódik, ismét kevesebben jelentkeztek, ezért egyes régiók ismét emelték az összeget — de a táncikálástól eltekintve az Orosz Föderáció viszonylag stabilan számíthat havi 35 ezer (plusz-mínusz pár ezer) újoncra. És akkor még ott van Észak-Korea, aki képes és akar is katonai támogatást nyújtani Moszkvának, beleértve katonák kikölcsönzését is. Azzal áltatni magunkat, hogy Moszkva majd automatikusan kifogy a katonákból teljesen fölösleges - egy módon fogyhatnak ki: ha az ukránok megölik őket. Ezért kell támogatnunk MOST az ukránokat ebben. HA nem tesszük, akkor hamarosan majd nekünk kell megölnünk őket - ez a háború cudar igazsága.

A nyugatiak, azaz mi, hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, amikor a fentiekhez hasonló írást olvasunk, hogy elsőre talán komolyan is vesszük a fenyegetést, de mivel egy-két hét, egy-két hónap múlva sem érkezik támadás, ezért elkezdjük bagatellizálni a veszélyt. Holott azt már minden elemző tudja, hogy Oroszország hosszútávú játékos, nem siet, csak megy mereven, lassan, de a saját terve szerint. Ha létezik olyan terv az oroszok fejében, hogy újabb államot támadnak meg, akkor ez megtörténik, és ezt mi nem is szabadna kérdőjel alá tegyük, mégis megtesszük — ezzel máris vesztünk a gondolkodási képességek frontján, ami az orosz pszichológiai hadviselés egyik célja is egyben.

Miközben vezető orosz politikusok, beleértve a gyerekgyilkosnak nevezett Putyin elnököt, folyamatosan arról beszélnek, hogy a Nyugat miatt szenved Oroszország, hogy a Nyugat miatt érzik magukat veszélyben, miközben apró, de jól kivehető katonai lépéseket is tesznek már egy Nyugat elleni támadáshoz — mint például a katonai körzetek átszervezése, drónok berepítése a nyugati légterekbe, orosz vadászgépek által elkövetett légtérsértések, kőkemény és egyre fokozódó kémkedés a nyugati országok területén, dezinformációs kampányok, választások manipulálása, befolyásolása, segítségnyújtás olyan elnököknek, akik Moszkva pártján vannak, mint pl. Vučić Szerbiájában vagy Orbán Magyarországán és így tovább — addig mi, nyugatiak, mindezeket külön esetként regisztráljuk agyunkban, ezzel pedig Moszkva kezére játszunk. A pszichológiai hadviselés része a mentális túlterhelés elérése — azonban mindez nem változtat azon a képen, amit akkor látunk meg, ha ezeket a látszólag sem különálló eseményeket egyben nézzük meg. Az eredmény: Moszkva háborúra készül ellenünk, Moszkva háborúra készül a Nyugat ellen. Még valósághűbben: orosz értelmezésben ők már háborúban állnak velünk!

Azt is tudjuk, hogy jelenleg két entitás van a bolygón, amelynek érdeke, mi több, geopolitikai lételeme e háború folytatása. Az egyik az Orosz Föderáció és annak vezetője, aki nem teheti meg, hogy abbahagyja, mert akkor otthon elszámoltatnák. Bár ez külön cikket érdemelne, maradjunk annyiban: Putyin nem akarja befejezni a háborút, de nem is igazán tudná. A másik ilyen entitás pedig Kína — ameddig ez a háború tart, addig Peking újabb szeleteket hasít ki magának az orosz gazdaságból, és addig sem kell tartania attól, hogy Amerika teljes képességével ellene fordul. Azt is tudjuk, hogy miként lehet ezekre a kölcsönös orosz–kínai érdekekre válaszolni; lásd Lengyelországot, amely lezárta a Fehéroroszországgal közös határát, beleértve a vasútforgalmat is, így tonnányi, a fizetőképes Nyugat-Európába irányuló kínai áru ragadt be a keleti oldalon. A kínai külügyminiszter el is ugrott Varsóba, de különösebb sikereket nem ért el. Sajnos módon ilyen és ehhez hasonló kemény és határozott fellépésből hiány van Nyugaton.

A fentiek néhány, igazából csak a jéghegy csúcsát képező érvek és mintázatok bőven elegendőek kellene legyenek ahhoz, hogy a Nyugat semmiféle újabb bizonyítékra ne várjon, ami Moszkva jövőbeli lépéseit illeti. Már csak azért sem szabadna ezt megtennünk, szigorúan érdekelvűen nézve, mert Ukrajna sem bírja az örökkévalóságig, és teszik vagy sem, de jelenleg az ukránok adják életüket nap mint nap azért, hogy az oroszok ne tudjanak tovább támadni. A legokosabb nyugati reakció az lenne, ha mindenben segítenénk Ukrajnát, hogy a fronton mérjen vereséget Oroszországnak — minél több orosz katonát ölnek meg, annál kisebb a esélye, hogy Putyin sikerrel járjon.

Mindezeket éppúgy Putyin nagyon is jól tudja — ezért fektetnek bele annyi energiát, hogy nekik kedvező kormányok alakuljanak Európa-szerte; épp ezért mondják, hogy nem áll szándékukban megtámadni a Nyugatot, hogy az európai putyinisták milliói majd ezt az üzenetet multiplikálják, ezzel pedig hiteltelenítik az Ukrajnának nyújtott támogatásokat, a védelempolitikára fordított kormányzati figyelmet és így tovább. Paradox módon pont ezért indítják a drónokat és a vadászgépeket, ezért sértenek meg légtereket is, ezért bérelnek fel mindenféle alakokat a Telegramon és a Facebookon, hogy saját környezetükben gyújtogatásokat kövessenek el, vagy csak simán embereket figyeljenek meg és így tovább. A cél egyfelől a nyugati vezetők hiteltelenítése, másfelől a félelem elültetése: „ha tovább támogatjátok Ukrajnát, akkor te is járhatsz így”.

A fentieket összegezve azt tudom mondani: miközben az ukrán hadsereg sikeresen áll ellen a világ második legerősebb hadseregének Kelet-Ukrajnában, addig a Nyugat nem képes összeszedni magát az ellene folytatott információs háborúban és pszichológiai hadviselésben. Lévén, hogy ezt az oroszok is nagyon jól látják, így semmi, de semmi okuk nincs arra, hogy ne támadjanak meg egy random nyugati államot.