„Pókhálóba” ragadva: hogyan nehezítette meg az ukrán művelet az orosz stratégiai légierő helyzetét

Három hónappal az ukrán „Pókháló” hadművelet után világossá vált, milyen következményekkel járt az orosz stratégiai légierő számára a drónokkal végrehajtott támadás. Az incidens során a harckész repülőgépek körülbelül 20%-a vált harcképtelenné – ez jelentős veszteség. Azonban a legnagyobb probléma nem pusztán az elveszett gépek száma, hanem az, hogy a bombázók logisztikailag jóval bonyolultabb és költségesebb feladatot kaptak: Ukrajna elleni rakétatámadások végrehajtása most sokkal nehezebbé vált.

A stratégiai bombázók nagy részét a Távol-Keletre helyezték át, így minden harci bevetésnél akár 10 ezer kilométerrel többet kell megtenniük. Ez a jövőben gyorsabb elhasználódást és magasabb költségeket jelent, miközben a gépek pótlására nincs lehetőség, és a technikai problémák máris jelentkeznek a VKS-nél.

Hogyan zajlott a „Pókháló” hadművelet

2025 június 1-jén több mint 100 FPV drón, amelyek lakókocsikba rejtve teherautókon érkeztek, négy orosz repülőteret támadott meg:

1. Olenja, Murmanszki terület

2. Dgyilevo, Rjazanyi terület

3. Belaja, Irkutszki terület

4. Ivanovo-Szjevernyj, Ivanovói terület

Az SBU által „Pókháló” néven indított művelet előkészítése másfél évig tartott, és hatalmas médiavisszhangot váltott ki. A robbanóanyaggal felszerelt drónok támadásairól készült felvételek – darabonként kevesebb mint 1000 dollár értékben – a stratégiai repülőgépek ellen, amelyeken csak autógumik szolgáltak védelemként, szakértők szerint új fejezetet nyitottak az aszimmetrikus harcmodorban.

A négy repülőtér közül hárman stratégiai bombázók álltak: Tu-95MS, hosszú távú rakétahordozó, Tu-22M3, és stratégiai Tu-160. Ezek az orosz „nukleáris triád” légi komponenséhez tartoznak, mivel nukleáris robbanófejeket hordozhatnak. Az Ivanovo-Szjevernyj repülőtér a katonai szállító repülőgépek és AWACS-gépek parkolóhelye volt. A legtávolabbi repülőtér, az Ukrajinka (Amur régió) felé tartó teherautó drónokkal útközben kigyulladt és felrobbant.

Hány repülőgépet vesztettek

Az SBU hivatalos értékelése szerint 41 repülőgép veszett oda, összesen kb. 7 milliárd dollár kár keletkezett. Az ügynökség részletes videókat tett közzé a drónok támadásairól a négy repülőtéren. A DeepState elemzése szerint a felvételeken 25 repülőgép elleni támadás látható. Az ukrán OSINT-projekt, a „KiberBoroshno” számításai szerint összesen 22–23 repülőgép sérült, köztük 19 Tu-95MS és Tu-22M3 bombázó.

A Black Bird Group elemzője, Emil Kastehelmi szerint hét Tu-95MS és négy Tu-22M3 bombázót semmisítettek meg hitelesen, egy további Tu-95MS és akár hét Tu-22M3 sérült (valószínűleg néhány eredetileg sem volt repülőképes állapotban).

Összességében a stratégiai légierő harcképtelenné vált gépeinek száma valószínűleg nem haladja meg a 12–14 darabot , ami a teljes ismert állomány kevesebb mint 15%-a. Valójában a drónok többsége repülőképes gépeket talált el, így a teljes harcképes Tu-95MS és Tu-22M3 gépek mintegy 20%-a veszett el.

Mi változott az ukrajnai légitámadásokban

A „Pókháló” művelet után az orosz légitámadások intenzitása Ukrajna területe ellen növekedni kezdett. 2025 folyamán az alkalmazott légi eszközök száma a napi átlag 90-ről (január) 140-re (augusztus) emelkedett, több mint 50%-kal. A legnagyobb légi támadások – 500 vagy annál több rakétával és drónnal – június 1. után történtek. Más szóval, az orosz stratégiai légierő elleni csapás nem csökkentette az ukrán légvédelem terhelését.

A drónok és rakéták aránya a légitámadásokban gyakorlatilag nem változott: 95–97% drón, a maradék rakéta. Bár a drónok száma meghatározó, a rakéták harci értéke sokkal nagyobb, főként a légvédelmi elfogás nehézsége és a nagyobb robbanófej miatt. Az orosz fél a frontvonal mögötti támadásokhoz szárazföldi, tengeri és légi rakétákat alkalmaz, de rendszeresen észlelhető néhány típus: Iskander-M/K, Kalibr, valamint X-101 / X-55 / X-555, Kinzsal, X-59 / X-69.

A Tu-95MS és Tu-160 bombázókról X-101, X-55 és X-555 rakétákat indítanak, 400 kg harci tömeggel. A Tu-22M3 bombázók az X-22 / X-32 rakétákat használják, közel 1 tonnás harci tömeggel. Mind az X-101, mind az X-22 készül nukleáris változatban, így hordozóik stratégiai légierőnek számítanak. Június 1. után nőtt a rakétahasználat és a levegőből indított rakéták száma, főként X-101 és Kinzsal rakétákkal. Ezzel párhuzamosan alapvetően megváltozott a stratégiai bombázók részvétele a légitámadásokban, ami hosszú távon befolyásolhatja a teljes Tu-95MS és Tu-160 flottát.

Hogyan működik most az orosz stratégiai légierő

A jövőbeli „Pókháló”-szerű támadások megelőzése érdekében az orosz parancsnokság áthelyezte a Tu-95MS és Tu-160 bombázókat. A legtöbb gépet az európai területen fekvő orosz repülőterekről (Olenja, Murmanszki terület) a Távol-Keletre, főként az Ukrajinka repülőtérre helyezték át, kb. 8000 km-re a harci zónától. A Tu-160 bombázókat a Belaja repülőtérről Anadírra (Csukotka) és Jelezovóra (Kamcsatka) telepítették.

Az Ukrajinka repülőtér vált a Tu-95MS fő bázisává. A probléma az, hogy a stratégiai légierő elhelyezésének megváltozása nem vont maga után logisztikai és irányítási változtatásokat. A gépeket továbbra is Engels-2 és Olenja repülőtereken töltik fel rakétákkal, itt végeznek gyakorló repüléseket, majd visszatérnek a Távol-Keletre.

A rakéták indításának határai sem változtak: X-101 / X-55 / X-555 esetében Szaratov, Volgográd, Asztrahán és a Kaszpi-tenger légtere, X-22 / X-32 esetében a Fekete-tenger felett. Így egy Tu-95MS vagy Tu-160 rakétatámadása most jóval több időt és erőforrást igényel, a közbenső leszállásokkal együtt. Egy Ukrajna elleni bevetés az Ukrajinka repülőtérről, közbenső leszállásokkal Olenja vagy Engels-2 repülőtereken, rakéták indításával és visszatéréssel több mint 12.000 km, ami kb. 23 órát jelent a levegőben.

Ez a rendszer gyorsítja a repülőgépek elhasználódását és növeli a rakétatámadások költségét. Mindkét típus gyártása az 1990-es évek elején leállt, az új Tu-160-ok a szovjet készletekből készülnek, így alapvetően öreg gépek. Például a Tu-95MS NK-12MP motorjai kb. 5000 repülési órás élettartammal rendelkeznek, évi 200 órával. Egy 23 órás bevetés után a teljes éves erőforrás 8–9 bevetés alatt kimerül. Egy Tu-95MS teljes felújítása kb. 50 millió dollár. A Tu-95MS és Tu-160 repülési óraköltsége pontosan nem ismert, de a 2000-es évek végén a Tu-160 esetében >20 ezer dollár volt (rakétaindítás nélkül). Ha azóta nem változott, egy bevetés költsége 80–100 ezerről majdnem 500 ezer dollárra nőtt.

Lehetséges, hogy az új támadásszervezési rendszer már technikai problémákat okoz. A jól ismert „Dossier Spy” csatorna szerint 2025. szeptember 3-án egyik Tu-160 nem tudott rakétát indítani a hajtómű hibája miatt, míg egy másik nem tudott felszállni az Engels-2 repülőtérről.

Forrás: Vjacseszlav Jepurjanu, The Insider