Dróntámadás Lengyelország ellen — az első nagykép

Amint arról a bolygó vélhetően összes lakója értesült, az Orosz Föderáció ismételten nem tagadta meg önmagát, és szubverzív támadást indított egy NATO-tagállam, Lengyelország ellen. Az eset óta számtalan hír, hírrészlet, vélemény és elemzés látott napvilágot; ezeket átböngészve és szintetizálva most magam is megpróbálok hozzájárulni a nagy kép jobb megértéséhez.

Annak különös jelentősége van, hogy a dróntámadás önmagában is súlyos lépés Moszkva részéről, és néhány pikáns részlet olyan képet vázol fel előttünk, ami valóban aggasztó a jövőnkre nézve.

A drónok

Két dróntípussal találkozhattunk: a „Shaded/Geran” (nagyobb robbanótöltettel képes repülni) és a „Gerbera” (csalidrón jellegű) típusokkal. A Shaded/Geran komoly robbanóanyag-mennyiség szállítására is alkalmas, míg a Gerbera inkább megtévesztésre szolgál, bár ezek is képesek akár 5 kg-os robbanótöltetet hordozni. Amit még tudunk: egyes drónokat úgy alakítottak át, hogy az orrukba plusz üzemanyagtartályt helyeztek el. Ennek célja a hatótáv növelése, így aligha túlzás azt állítani, hogy szándékos, előre megtervezett akcióról van szó. Kijev vagy Lemberg felett lelőtt drónokban korábban nem tapasztaltak ilyen átalakításokat, így egyértelmű, hogy távolabbi célpontokra koncentráltak. Egy Gerbera típusú csalidrón 330 km mélyen hatolt be Lengyelország területére, ahol aztán üzemanyag-hiány miatt lezuhant. A drónok típusai és azok átalakításának módjai egyértelműen bizonyítják a szándékosságot!

A SIM-kártyák

A nyugati sajtó és fogyasztó közönség számára az egyik legmeglepőbb fejlemény a lengyel és litván SIM-kártyák jelenléte az orosz drónokban. A Defense Express, a Kyiv Pravda és több kelet-európai lap már korábban, júniusban cikkezett arról, hogy egyes, Ukrajna felett lelőtt drónokban lengyel és litván SIM-kártyákat találtak. Ez szintén azt bizonyítja, hogy az oroszok készültek a lengyel támadásra — bár számomra nincs szükség külön bizonyítékra ahhoz, hogy Oroszországot a háborút elindító félként kezeljük —, de felmerül egy fontos kérdés: hogyan jutottak lengyel és litván SIM-kártyákhoz az oroszok, miközben mind Lengyelországban, mind Litvániában személyi igazolványhoz kötik a feltöltős SIM-kártya vásárlását? Ellentétben például Romániával, ahol ezt könnyebben, anonim módon meg lehet vásárolni.

Hogyan tudtak az oroszok tekintélyes mennyiségű SIM-kártyához jutni úgy, hogy egy ilyen akció ne szúrjon szemet a lengyel hírszerzésnek? Valószínűleg nem diplomáciai csatornákon vették ezeket — az orosz diplomaták erős megfigyelés alatt állnak —, ezért inkább az a logikus feltételezés, hogy helyi, oroszbarát szereplőket szerveztek be Lengyelországban és Litvániában, magyarán egy komoly hálózat működött az ügy mögött. A drónokban meglévő SIM-kártyák alkalmasak voltak arra is, hogy a kapcsolatfelvétel során magát a lengyel és litván hálózatot használják. Bár ennek részleteiben még sok a homály, látszik, hogy a kibervédelem és a mobilkommunikációs védelem éveken át meglévő hiányosságait használták ki a ruszkik. A dróntámadás egyik legérdekesebb — és kiderítése esetén az egyik legértékesebb — információt nyújtó kérdése tehát a SIM-kártyák megszerzésének módja. Nagy a gyanúm, hogy a tespedő nyugati hatóságok helyett ezt is inkább az ún. osinterek (Ukrajna pártján álló OSINT eszközökkel jól bánó lelkes civilek) és az oknyomozó sajtó fogja felderíteni.

A támadás lehetséges céljai és következményei

Tény, hogy az oroszok értékes információkat szereztek a NATO lengyelországi légvédelmi kapacitásairól és reakcióidejéről. Hogy ebből milyen következtetéseket vonnak le, afelől nincs kétségünk: a Financial Times úgy értesült, hogy Putyin elégedett volt a támadás eredményével, így nagy tételben mernék arra fogadni, hogy a NATO-államok elleni dróntámadások és kibertámadások fokozódni fognak a közeljövőben.

Legalább egy olyan drónról tudunk, amely egy közeli NATO-bázis felé tartott — ez az a bázis, amely az Ukrajnának szánt nyugati fegyverek fontos logisztikai pontja. Tekintve, hogy az Orosz Föderáció nem tud teljesen szabadon megölni minden ukránt, mert a nyugatiak fegyverekkel látják el a honvédő ukránokat, így ez az igyekezet orosz szemszögből logikus, de fel kell tennünk a kérdést: mégis, mire vártunk? Ki az, aki a háború negyedik évében még nem hiszi el, hogy Putyin akár NATO-tagállamot is célba vehet? Miért ne választana egy olyan célpontot, amely Ukrajnának is értéket jelent?

Egy célt máris kipipáltak: a NATO ugyanis nem vág vissza; továbbra sem bombázzuk Moszkvát — pedig ezt legkésőbb 2022. február 24-én el kellett volna kezdeni.

A dróntámadás nyomán a sajtóban kibontakozó szakmai vitát az orosz pszichológiai hadviselés katonái is figyelemmel kísérik. Amikor arról cikkezünk nap mint nap, hogy mennyibe kerül nekünk lelőni a drónokat, Putyin pontosan tudja, hogy ezen a vonalon kell továbbmennie – és nem is téved sokat. A Nyugat materialista: a profit csökkenése, az életszínvonal visszaesésének rémképe mind-mind olyan üzenet, amely a nyugati polgárt a nem-cselekvés, ezáltal az árulás felé sodorja. A profit-orientáltság az elmúlt évtizedekben kiölte a lelket és a szellemet a nyugati tömegekből – ezt a tézist már akkor felismerte Putyin, amikor Hodorkovszkijt börtönbe zárta, és a Nyugat mindezt némi álhisztéria mellett békésen eltűrte, cserébe a Gazprom-részvényekért és egyéb befektetési lehetőségekért.

"400000 euró egy mindössze néhány ezer eurót érő drón lelövéséért - A NATO végül megállapította, hogy három drónt kettő F-35-ös vadászgép lőtt le, a negyedik akár magától is lezuhanhatott - Bild. A lengyel légtérben csak néhány orosz drónt lőttek le az éjszaka folyamán."

Tény, hogy a lengyel és a NATO-légvédelem most úgy működött, hogy millió dolláros rakétákat lőttünk el néhány ezer dolláros drónokra. Ráadásul nem is sikerült mindegyiket megsemmisíteni – bár tegyük hozzá: nem biztos, hogy katonai cél volt az összes lelövése. A modern technika már képes kiszámítani, mely drónok jelentenek valódi veszélyt, és csak azokat semmisítik meg. Az eddigi információk szerint a lengyel légtérbe belépő 23 drónból talán négyet vagy ötöt lőtt le a légvédelem. Összehasonlításképp: egy átlagos ukrán éjszaka során közel ötszáz drón, plusz cirkálórakéták és ballisztikus rakéták lépnek be az ukrán légtérbe gyilkos szándékkal, s ezeknek 80–90 százalékát semlegesíti az ukrán légvédelem. Nem véletlen tehát, hogy a nyugati egység demonstrálása és néhány vadászgép Lengyelországba történő átirányítása mellett a lengyelek úgy döntöttek: az ukránokkal közösen erősítik a légtérvédelmet. Ez pedig az ukrán védelmi iparnak is újabb lehetőséget jelent.

Van azonban egy másik lehetséges magyarázat is:

lehet, hogy nem is a NATO-bázis volt az eredeti célpont. Mi van akkor, ha az oroszok azt tesztelték, hogyan tudnának a lengyel légtérből támadást indítani Ukrajna ellen? Gondoljunk csak bele: egy Varsó irányából érkező drón telibe találja Lvivet, a roncsokban pedig lengyel és litván SIM-kártyákat találnak… Ugye, ugye? Aki mindezt puszta fantáziálgatásnak tartja, annak érdemes alaposabban megismernie a maszkirovka kifejezés kágébélás értelmezését.

A dezinformációs hadviselés

Míg az első órákban mindenki egyértelműen szándékos támadásról beszélt — kivéve a Kremlt, amely szokatlanul hosszú ideig hallgatott — a hozzá közel álló sajtó, bloggerhad és trollfarmok viszont már időben elkezdték a dezinformációs hadműveletet. Ma oda jutottunk, hogy a putyinista szakértők sikerrel adják át a közönségnek azt a narratívát, miszerint nem szándékos támadás történt, minden csak elektronikai zavarás miatt következett be — és innen több leágazása van a történetnek: egészen odáig, hogy a lengyelek vitték a helyszínre a lelőtt drónokat, természetesen Ukrajnából. Donald Tusk már a támadást követő reggeli órákban arra hívta fel a figyelmet, hogy észlelték a közösségi médiában megerősödő orosz trollok jelenlétét, akik pánikot próbáltak gerjeszteni a helyi lakosság körében. Ezek a trollok később a Kreml-narratívának megfelelő posztokat kezdtek elterjeszteni, céljuk pedig a felelősség elhárítása és a lakosság elbizonytalanítása. Ha több „igazságot” pörgetsz a hálón, a tömeg végül azt fogja mondani, hogy úgysem lehet tudni, mi az igazság — és abbahagyja annak keresését. (Ez még akkor is így van, ha a Kreml által pörgetett narratívák egymásnak ellentmondanak.)

Az alapkérdés viszont nem ez. Az alapkérdés ott kezdődik, hogy Oroszország miért repít gyilkos drónokat a levegőbe, és miért hagyjuk ezt neki? Amit Lengyelországban láttunk, annak harminc–negyvenszeresét tapasztalják az ukránok minden éjszaka immár negyedik éve. Emlékeztetnék az invázió első napjaiban felhangzó ukrán kérésre: „close the sky” — zárjátok le a légteret —, ezt kérték akkor a nyugati erőktől, amelyek cserébe pár sisakot és takarót küldtek.

Ellentétben a putyinista narratívával, az első fegyverszállítmányok nem is a Nyugatról, hanem részben török forrásból érkeztek — ne feledkezzünk meg a Bayraktarról —, illetve más, keleti államoktól is. A ma ismert nyugati támogatás csak akkor kezdett megszületni, amikor az ukránok visszaverték a megszállókat Kijev alól, és bebizonyították a nyugati politikusoknak, hogy képesek és akarják is folytatni a harcot. Ha akkor lezártuk volna a légteret, ma nem volna annyi porig bombázott ukrán város és falu — és ma nem lenne berepülés a lengyel légtérbe. Fontos tehát megértenünk: az orosz dróntámadás szándékos, de a lehetőségeket mi, nyugatiak is felkínáltuk nekik.

A dezinformációs hadviselés sikeréhez olyan államok is hozzájárulnak, mint Magyarország, amely — hasonlóan a Kremlhez — sokszor nem fogalmaz meg egyértelmű véleményt, és a sajtófelületein belül működő, oroszpárti szereplők dolgoznak azon, hogy a valóságot hiteltelenítsék, így gyengítve azt az állítást, hogy a támadás szándékos volt. A játékba nemrég bekapcsolódott Trump — szintén úgy fogalmazva, hogy lehet, hogy véletlen volt — tovább nehezíti, hogy ezt a dezinformációs csatát megnyerjük. Ez a nyugati cselekvésre is visszahat.

Ismételten hangsúlyozni kell tehát a pszichológiai hadviselés fontosságát: a dezinformáció és az álhírek terjesztése szerves része ennek, olyannyira, hogy az orosz hadsereg külön egységet működtet e célból. Ehhez képest mi, európaiak, továbbra is úgy viselkedünk, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, csak egy kis zűr van a budiban. A kibontakozó vita arról, mennyire volt költséges a légvédelem, az álviták arról, hogy vajon orosz drónok voltak-e, illetve szándékos volt-e a támadás vagy sem, valamint a jövőbeni lépések nyilvános megvitatása — továbbá az európai putyinisták lázadozásai — mind-mind eszközök, amelyekkel Moszkva eltereli a figyelmünket arról, amit valójában tennünk kéne. Ismétlem magam: ha komolyan gondoljuk a választ, akkor Moszkvát kellene célba venni! Amíg ez nem történik meg, addig csak a találgatás marad a sorsunk: mikor és kire fog lecsapni legközelebb a putyinista haderő?

Ellenlépések:

Az eddigi egyetlen értékelhető ellenlépést Lengyelország és Litvánia tette meg: egyrészt lezárták határaikat Fehéroroszországgal és Oroszországgal szemben — a sajtóban megjelent hírek szerint kerítéseket és szögesdrótot építenek ezeken a határszakaszokon, ám ezek nem új lépések: a Moszkva–Minszk tengely által újra felpörgetett migrációs nyomás miatt Varsó és Vilnius már korábban is erősítette határait. Újdonság viszont, hogy a határátlépések ténylegesen megszűnnek.

Szintén a két állam lépése volt a saját területükön meghirdetett légtérzár. Ez az, amit az ukránok a háború első napjaiban kértek, de nem kaptak meg. A légtérzár gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden olyan repülő objektumot, amely nem kommunikál az irányítótornyokkal, azonnal lelőnek, napközben, éjszaka pedig mindenféle jármű röpködése és röpködtetése tilos, csak a katonai gépek szállhatnak fel.

Van azonban egy árulkodó pillanat: Zaharova (a Kreml szóvivője) hevesen tiltakozott, amikor a lengyel határlezárás hírét meghallotta, és ismételten arra szólította fel Varsót, hogy „gondolja át” lépését. Röhejesnek tűnik, mégis van ennek egy olyan geopolitikai vonala, amely érzékenyen érintheti a ruszkikat. A lezárás ugyanis magában foglalja a vasúti átkelőket is — így például a Małaszewicze vasúti csomópontot, amely az Európába irányuló kínai export egyik fontos logisztikai központja. Egyes elemzők szerint itt megy át az Európába irányuló kínai export vasúton szállított mennyiségének legalább fele.. Ahogy Witold Szabłowski lengyel újságíró megjegyezte: hétfőn Varsóba látogat Wang Yi kínai külügyminiszter.

És akkor mit mutat eddig a nagykép?

A siker első hulláma az Orosz Föderációé: meglepte a Nyugatot és meg is ijesztette azt. Értékes információkat szerzett a lengyel légvédelemről, alakította tárgyalási pozícióit, saját haderejenének gyengeségéről ismét elterelte a figyelmet. Azonban, aki a végén nevet, az nevet a legjobban. Könnyen lehet, hogy a kínai vasúti export miatt érzékenyebbé váló Hszi arra a következtetésre jut, hogy Putyin már nem beszámítható partner. Ami ennél is aggasztóbb lehet Moszkva számára: a lengyel és az ukrán légvédelem bejelentett kooperációja. Egy ilyen helyzetben két olyan nép, mint az ukrán és a lengyel összefogása kevés eséllyel fog megállni pusztán a drónok elleni összedolgozásnál. Sokkal inkább beszélhetünk egy újabb lépésről abba az irányba, amely az Orosz Föderáció minden nyugati irányú terjeszkedését tönkre vágja - az észak-déli irányú új geopolitikai törésvonalról: az immár NATO-tag Svédország és Finnország, a balti államok, Lengyelország, Ukrajna és Románia, Bulgária katonai együttműködése az, amit a Kreml mindenképp szeretne elkerülni. A dróntámadással viszont pont az ellenkezőjét érte el: a svéd miniszterelnök bejelentette, hogy újabb katonai csomagot küld Ukrajnának. Ebben még semmi rendkívüli nem lenne, Svédország keményen és hatékonyan támogatja az ukrán hadsereget, de a svéd miniszterelnök szavai azért érdekesek: a katonai csomag titkos, és az oroszoknak lesz majd egy svéd-ukrán meglepetésük a fronton. Nos, ez kellett volna legyen az alaphangnem már a kezdetektől fogva...

"Amikor azt mondtuk, hogy a csomag titkos rendszereket és paketteket tartalmaz, akkor ez tényleg így van. Ezeket azonban a harctérre kell tartogatni - mert az orosz hadsereg svéd-ukrán meglepetések elé néz" - Svédország védelmi minisztere.

A ruszkik továbbá elveszették tárgyalóképességüket - igaz, nincs olyan józan ember ezen a bolygón, aki még hinne az oroszok béketárgyalásainak, de úgy látszik, Moszkva erőteljesen dolgozik azon, hogy kétséget se hagyjon afelől: nem vágyik a békére. Azt eddig is tudtuk, hogy Putyin nem akar valójában tárgyalni, csak az időhúzásra játszik, de most a látszatot se tudja többet fenntartani. Hogy ez veszteség neki vagy sem, azt most nehéz lenne megmondani, de az biztos, hogy szívesen tartogatta volna még a tárgyalásos kártyát a kabátujjában arra az esetre, ha a spécoperácijával rosszul menne valami, amire pedig vannak esélyek: a békeidőben 60 ezres Pokrovszk városa ellen több mint 100 ezer katonát vetett be Putyin, és ez elmondható a kelet-ukrajnai városok elleni ostromok majd mindegyikéről.

Összegezve tehát: ismét egy olyan orosz akciót láttunk, amelynek első percen talán ők a kedvezményezettjei, de közép- illetve hosszútávon már kifejezetten károkat okoz majd nekik. Mindehhez persze az is kell, hogy Ukrajna és az ukránok életben maradjanak. Nemcsak közép- és hosszútávon, hanem örökké.