Orbán oroszbarátsága mindannyiunkat maga alá temet – íme az első jelek

Akárhogy is közelítjük meg a témát, még Orbán legádázabb ellenfelei is elismerik, hogy Magyarország miniszterelnöke nemcsak tapasztalt, hanem felkészült politikus is, aki jól megszűrt információk alapján hoz döntéseket vagy nyilvánít véleményt. Ez a kép azonban repedezni kezdett – és ennek komoly okai vannak.

Nézzük csak meg a legutóbbi napok eseményeit: Orbán a szombati tusnádfürdői beszédében kijelenti, hogy az Európai Unió vezetői nem tudtak megállapodni Donald Trumppal, sőt – sejteti a „Főni” –, nem is akarnak, mert Brüsszel háborúzni akar. Európa gazdasági háborúba indul az Egyesült Államok ellen, amit nem nyerhet meg. Nagyjából így értelmezhető a miniszterelnök gondolatmenete – és ennek cáfolata már másnap meg is érkezett: Ursula von der Leyen és Donald Trump megkötötték az új „dealt”, a gazdasági háború tehát elmaradt.

A történetnek a mélyebb rétege:

aligha valószínű, hogy szombat délben Európa még gazdasági háborúra készül, majd vasárnap délben már meg is állapodik az USA elnökével. Sokkal valószínűbb, hogy ez a megállapodás már régóta az asztalon volt – ahogy az is, hogy az uniós tagállamok hírszerző szolgálatai legalább annyit tudhattak: gazdasági háború nem lesz, vagy annak esélye elenyésző. Tekintve, hogy egy ilyen egyezmény végleges szövegének kidolgozása általában több napos folyamat a nemzetközi politika ezen szintjén, sokkal életszerűbb feltételezés, hogy az egész Európai Unió vezetése és az amerikai adminisztráció is tudta: lesz egy megegyezés – viszont erről Orbánt egyik erőközpont sem tájékoztatta. Még Washington sem, akikkel – a miniszterelnök szerint – jóban vagyunk.

Nem feltételezhető Orbán Viktorról, hogy ha a fenti információ birtokában lett volna, akkor is felvázolta volna a gazdasági háború esélyét a hallgatóságának – hacsak nem éppen a jövőbeni megegyezés értékét próbálta volna már előre aláásni. Ahogy ez történt a hétfő reggeli Harcosok órája című videós adásban, ahol a megállapodásról mindössze annyit tudott mondani: Trump megette reggelire von der Leyent.

Ez nemcsak kínos és röhejes, hanem hírszerzési szempontból is aggasztó. A fentiek alapján ugyanis jól kirajzolódik, hogy Magyarországgal szemben már semmilyen hírszerzési megosztás nem működik a szövetségesek részéről – és valószínűleg a diplomáciai körökben sem „illik” már kimenni egy sörre a magyar kollégával. Máskülönben nincs ésszerű magyarázat arra, miért nem értesült Budapest az európai-amerikai megállapodásról.

Második történetünk:

Orbán szerint Trump elnökké választásával nem múlt el a világháború veszélye, de csökkent annak valószínűsége. Beszéde ezen részében továbbra is Brüsszelt és az Európai Uniót vádolta azzal, hogy a háború eszkalációjáért dolgozik, Brüsszelnek háborús céljai vannak, stb. Ehhez képest a tusványosi beszéd után alig 48 órával Trump bejelenti: radikálisan csökkenti a korábban kiszabott ultimátum határidejét, és az Oroszországgal üzletelő országokra komoly vámokat fog kivetni.

Túl azon, hogy az ultimátum lerövidítése komoly összefüggésben állhat az Unióval megkötött egyezménnyel – erről tegnap már elmélkedtünk egy cikkben az UGAR.info-n – ismét adott a kérdés: a washingtoni erőközponttal saját bevallása szerint is jó kapcsolatban lévő Orbán Viktor nem értesült Trump ezen szándékáról?

Esetleg meglepődött?

Tény, hogy Trump kiszámíthatatlan, ami egyszerre ijesztő a nemzetközi politikában, ugyanakkor komoly előnyöket is adhat az amerikai elnök kezébe. De azért egy ilyen radikális fordulatnak már voltak jelei a nemzetközi sajtóban és az amerikai adminisztráció viselkedésében: például az Ukrajnának szánt fegyverszállítások újraindítása; a Zelenszkijhez intézett, majd a sajtóba tudatosan kiszivárogtatott kérdés, miszerint képes lenne-e Moszkvát vagy Szentpétervárt bombázni; Trump korábbi kampánybeszédének kiszivárogtatása – szintén tudatosan! –, amelyben elmeséli, hogyan fenyegette meg atomcsapással Putyint. Ezek mind olyan jelek, amelyeket még egy óvodás is értelmezni tudna: Amerikában nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy egy-két hónappal ezelőtt még látszott. Újratervezésre van szükség.

Ráadásul Marco Rubio amerikai külügyminiszter már legalább tíz napja bírálja Putyint és Oroszországot, miközben Pete Hegseth, az oroszbarát Pentagon-főnök lekerült a mentális térképről – rögtön azután, hogy Trump nyilvánosan megalázta volna azzal, hogy a háta mögött döntött az ukrajnai katonai támogatás leállításáról. Trump egyébként maga is többször üzent Putyinnak nyilvános posztjaiban.

Aligha lehet tehát azzal védekezni, hogy derült égből villámcsapásként érte Orbán Viktort a hír: cimborája, Trump keményen ráfordul Oroszországra, és a magyar miniszterelnök értelmezésében akár háborús uszítóvá is válhat. Legalábbis az orosz érdekeket folyamatosan kiszolgáló kormánypárti magyar sajtó narratívája szerint.

Következtetések

Mindössze három lehetséges következtetés létezik:

1. Orbán ugyan megkapta az asztalára a fentieket előrejelző hírszerzési jelentést, de mivel az nem illett bele a világképébe, elhanyagolta azt. Hogy ez mit jelent, azt hiszem, nem kell külön kifejtenem – ha ez így történt, akkor a baj sokkal nagyobb annál, mint gondolnánk. Ebben az esetben Orbán elszabadult hajóágyúként jellemezhető, amire ugyan vannak jelek, de ő túlságosan profi és tapasztalt politikus ahhoz, hogy egy ilyen előre látható baklövést bevállaljon egy tusnádfürdői beszéd kedvéért.

2. Volt ugyan hírszerzési jelentés, de az nem jutott el Orbán asztalára – ez is az elképzelhetetlen kategóriába tartozik. A nemzetközi politikát élénken figyelő Orbánnak minden ilyen jelentést megküldenek, és a Rogán Antal által kézivezérelt titkosszolgálatok aligha tudnák ilyen szinten szabotálni a miniszterelnököt. Persze nem zárható ki ez a magyarázat, és bármiben lefogadom, hogy nemsokára hangos lesz a kormánypárti sajtó a „belső árulóktól”, akik hamis információkkal látták el „szegény Viktort”, aki így semmiről sem tehet. Előre szólunk: ez az orosz propagandagyár több száz éves receptje – „ha Cár atyuska tudná, biztos nem engedné”. És mindig bejön: elég csak kicserélni „Cár atyuskát” az aktuális kedves vezető nevére, és máris akad egy jelentős tömeg, amely elszédíthető ezzel a dumával.

3. A harmadik lehetséges magyarázat – és sajnos ez a legvalószínűbb: mind az amerikai–európai deal, mind Trump bejelentett radikális fordulata olyan esemény, amely nem egyik napról a másikra történik meg. Különösen igaz ez az amerikai–európai egyezségre, amelynek szövegét már legkésőbb a múlt hét közepén elkezdték megfogalmazni – ha nem még korábban. Így bőven lett volna ideje a magyar hírszerzésnek jelezni Orbán Viktor felé, hogy a megállapodás valószínűsíthető, és a gazdasági háború minimum kétséges. Hogy ez nem történt meg, az annak a jele, hogy a nemzetközi szaksajtóban korábban felröppent hírek – miszerint a magyarokat egyre szisztematikusabban zárják el a lényeges információktól – mára nemcsak a háborús értesüléseket érintik, hanem tulajdonképpen mindent. A magyar diplomáciát vakon és süketen hagyták – márpedig ilyen horderejű ügyeket napok óta pletykálnak az erőközpontok folyosóin, miközben Orbán ezekről semmit sem tudott.

Összegzés:

A legvalószínűbb következtetés, hogy Magyarország köré információs falat húztak a nyugati államok – beleértve Trump Amerikáját is. Az európai–amerikai egyezségnek pedig könnyen lehet egy olyan mellékhatása, hogy Trump csendben rábólintott Ursula von der Leyen azon kérésére, miszerint a „renitens” uniós tagállamok megregulázása elé Washington ne gördítsen akadályt. Ez pedig annyit tesz: Magyarország immár nyugati szövetségesek nélkül maradt.