Lasconi és Dan: a demokratikus dialektika

A kampány utolsó napján Lasconiról szól minden. Pontosabban: a Lasconi által közzétett fényképekről. Ahogy ez lenni szokott, mindenkinek megvolt a véleménye, és ezek többsége nem épp Lasconit pártolja. A jelek szerint inkább hatalmas öngólt lőtt ezzel a kampánylépésével, semmint tuti győzelmet hozó kártyát húzott volna elő. A történetnek azonban van egy külön tanulsága számunkra, magyarok számára is: értelmezésünk annyiban áll meg ebből a kemény, ütéseket sem nélkülöző választási harcból, hogy Lasconinak (vagy Nicușornak, ízlés szerint) nem kellett volna elindulnia a másik nyugatorientált jelölttel szemben.

Kezdjük az elején: Lasconi saját Facebook-oldalán tett közzé néhány fényképet, amelyeken Nicușor Dan, a rettegett Florian Coldea egykori SRI-alelnök és Victor Ponta láthatók. A képek első látásra ugyanazon épület előtt készültek, és… ennyi. Nincs olyan fénykép, amelyen Dan és a másik két személy közül bármelyik is együtt szerepelne. Interakcióra még közvetett módon sem utal semmi. Mi több, a képekről erősen feltételezhető, hogy hamisítványok. De mivel ennek a kérdésnek az eldöntése időigényes vizsgálatot igényel, szögezzük le ismét: a Lasconi által közzétett fényképek semmit sem bizonyítanak. Ami ennél is lényegesebb, maga Lasconi sem tűnik úgy, mint aki rendelkezne bármi bizonyítékkal, hogy a képek valódiak.

A tévéviták során Lasconi már célozgatott Dan és Coldea közötti kapcsolatokra, a szerda esti, az Antena 3 által szervezett vitában pedig arra kérte Dan-t, hogy a Bibliára esküdjön meg: soha nem hazudott. Mindezt nem sokkal azután, hogy megkérdezte tőle: találkozott-e az ismert és Dan által is bevallott egy alkalomnál többször Coldeával. Amikor Lasconi csütörtök este publikálta a fényképeket, ezekre az általa elvetett bizalmatlanság-magvakra épített. Kampánytechnikailag ügyesen felépített sztori – ehhez viszont elengedhetetlen az atombombával egyenértékű végső információ közlése, különben visszaüthet a dolog. És ez most meg is történt. Viszont mivel a képek semmit sem bizonyítanak, Lasconi került abba a helyzetbe, hogy magyarázkodnia kell: ezzel a tettével valójában Antonescut segítette. Akinek – függetlenül attól, hogy Lasconi ezt akarta-e vagy sem – minden bizonnyal jól jött, hogy a reformista tömb két jelöltje óriási bunyóba keveredett egymással, ráadásul a kampány utolsó száz méterén.

Nem hiányoznak azok a hangok sem, főként román influencerek köréből, akik egyenesen PSD–Lasconi-egyezséget sejtenek, amelynek „ára” a câmpulungi polgármesterség megtámogatása lenne. Csakhogy ezekre éppúgy nincs bizonyíték, mint Lasconi fényképeire.

Lasconi indítékai között nemcsak a sima kampányfogás szerepelhet, hanem a bosszú, a visszavágás indulata is: elvégre Nicușor Dan valaha az USR politikusa volt, maga Dan javasolta tavaly decemberben, hogy a reformista tábor egyetlen jelölttel vágjon neki az idei választásoknak – ez a jelölt akkoriban pedig, kézenfekvő módon, nem lehetett más, mint Elena Lasconi. Ő ugyanis már a választások érvénytelenítése utáni napon bejelentette, hogy ismét indulni fog. Minden joga és alapja megvolt ehhez: ha másért nem is, de mégiscsak ő végzett a második helyen Georgescu mögött, megelőzve a rendszer nagy embereit, mint a miniszterelnök Ciolacu, a PNL-elnök Ciucă, vagy épp Simion főhuligánt.

Csakhogy december folyamán Dan úgy döntött: ő is elindul. Mint reformista, nyugatorientált jelölt. És – meglepetés – neki is joga van ehhez. Mert így néz ki egy valódi demokrácia: aki megfelel a törvényi előírásoknak, az indulhat a választáson. Mert a demokráciában a polgár választó és választható.

Az egész idei év belpolitikája lényegében arról szólt, hogy különböző elemzők azt találgatták: melyikük fog végül visszalépni a másik javára. Hiába mondták mindketten, hogy nem lépnek vissza, és határozottak abban, hogy indulnak, mintha az egy közös jelöltbe reménykedő progresszív tábor ezt nem akarta volna meghallani. Mi több, sokan olyan erőteljesen követelték az egyetlen jelölt mögötti egységes felsorakozást, hogy az AUR kampánytanácsadói sűrű jegyzetelésbe kezdtek.

A magyar percepcióba viszont ez nem fér bele, vagy nem akar beleférni. A budapesti egybites propaganda által agyonbutított magyar sajtó munkatársai alig akarják elhinni, hogy létezik demokratikus versengés. Mert – leszámítva Lasconi utolsó, csúnya húzását – ez pont az volt: a Lasconi–Dan csörték a tévévitákon nem nélkülözték az eleganciát és az intellektust. Igaz, ebbe a képbe gyakran bezavart az az ember, akit a rendszer szedett elő egy naftalinszagú tulipános ládikóból: Antonescu.

Úgyhogy: Lasconi fényképes kampányhúzása valóban nem volt szép, nincs benne sportérték, és kampánytechnikai szempontból sem értékelhető. Egykori újságíróként pontosan tisztában kellett volna lennie azzal, hogy a rejtélyes paparazzó által neki elküldött képeket több forrásból is ellenőrizni kell, mielőtt a közönséget elkezdi etetni velük. De ő a kampánygyomrost választotta, és mivel nem járatos, nem képzett a PSD–PNL–UDMR által három évtizeden át tenyésztett politikai akvárium-piócák között, nem is sikerült végigvinnie ezt a húzást. Ráadásul – akár akarta, akár nem – Antonescun segített: Lasconi Dant defenzívába szorította. Nem közvetíthette a saját üzenetét a kampány legfontosabb napján, ehelyett kénytelen volt egyik tévéből futni a másikba magyarázkodni. Ez viszont a kampánylogikából fakadó egyszerű következtetés, és nem igazol semmiféle szándékosságot. Ahogy nem is cáfol, tegyük hozzá. Danon legföljebb azok a választók segíthetnek, akik tömegesen pártoltak át Lasconitól az utolsó pillanatban. Nem mellékes szempont itt, hogy a nyugatos mainstream sajtó magából kikelve támadt rá Lasconira.

Amit mindenkinek meg kell értenie: bármennyire is bonyolult világban élünk, nem lehet kétségbe vonni Lasconi indulásának legitimitását. És ugyanígy: nem lehet kétségbe vonni Nicușor Dan indulásának legitimitását sem – mert azzal pont azt kérdőjelezzük meg, amiért eredetileg is rájuk akartunk szavazni.

Marad hát a döntés: Nicușor Dan vagy Elena Lasconi?

Rajtuk kívül ugyanis mindenki más tényleg a rendszer embere. Azok, akik a korrupcióra, az uram-bátyám viszonyokra és a politikai ócskapiacra építették fel karrierjüket – hogy hatalmukat, elszámoltathatatlanságukat megőrizzék, és tovább folytathassák kisded játékaikat. Ebben a kisded játékban vállalt főszerepet a mi egymagyar pártunk is. Az ő munkásságuknak köszönhető, hogy az erdélyi magyarság – harmincöt évvel a kommunizmus bukása után – még mindig alig érti, hogyan kéne működnie egy valódi demokráciának.