Lukasenkó legnagyobb kihívója újra szabadon – Szergej Tyihanovszkij interjú

A belarusz ellenzék egyik legismertebb arca, aki eredetileg bloggerként és aktivistaként vált ismertté. 2020-ban politikai pályára lépett, és nyíltan kihívta Aljakszandr Lukasenkát az elnökválasztáson. Nem sokkal később koholt vádak alapján letartóztatták, majd hosszú börtönévekre ítélték. Öt évet töltött magánzárkában embertelen körülmények között, miközben felesége, Szvjatlana Tyihanovszkaja átvette helyét az ellenzéki mozgalomban, és a belarusz demokratikus erők nemzetközi arcává vált.

Tyihanovszkij 2025-ben szabadult: megtört testtel, de töretlen hittel. Ma a szabadság és az emberi méltóság jelképe, aki továbbra is kitart amellett, hogy Belarusz csak akkor lélegezhet fel, ha megszabadul az autoriter Lukasenkó-rezsimtől. Beszélt arról is, hogy a hite segítette túlélni a bántalmazásokat, hogy milyen sokkoló volt megölelni a gyermekeit, akik alig ismerték fel, és elárulja, miért ismételné meg mindezt újra. Arra szólítja fel a Nyugatot, hogy tartsa fenn a szankciókat, amíg minden politikai fogoly szabadon nem engedik, és lehetséges forgatókönyveket vázol Belarusz jövőjéről – a belső összeomlástól kezdve egészen az oroszországi változásokig.

Az interjút Tatjana Asurkevics, a Londoban élő belarusz újságíró, politikai elemző készítette, megjelent a az álhírek és orosz dezinformáció ellen küzdő Veridica portálon, alább az interjú magyarul is olvasható.

Szergej Tyihanovszkij, az ember, aki szembeszállt Lukasenkóval, és öt évet töltött magánzárkában

„Pontosan tudom, kivel van dolgunk: egy bűnözővel, akinek nincs se becsülete, se lelkiismerete”

VERIDICA: Honnan merített erőt ahhoz, hogy kibírjon öt évet magánzárkában?

Szergej Tyihanovszkij: Tudtam, hogy vannak emberek, akik értünk küzdenek, nem felejtettek el minket, és hogy a rezsimre nehezedő nyomás valós, amely előbb-utóbb változást hoz. Hittem a feleségemben és a támogatóinkban. Keresztény is vagyok, és a hitem minden nap segített elviselni a bántalmazást, a gyűlöletet, a fenyegetéseket és a nélkülözést. Sok szempontból a 2020-as tiltakozásunk egy alapvetően keresztény történet volt: az emberek felemelkedtek az igazságtalanság és a képmutatás, a hazugság és az erőszak ellen.

VERIDICA: Ha tudta volna, hogyan végződik a politikai pályája 2020-ban, ugyanígy döntött volna?

Szergej Tyihanovszkij: Igen. A börtönben sokat gondolkodtam ezen. Nem követtem el semmi törvénybe ütközőt, mégis előzetesbe zártak, így semmit nem változtatnék. Ha nincs egyetlen példakép sem, akkor tiltakozás sincs. Az emberek hallották a történetem, és az utcára mentek.

VERIDICA: Hogyan változott a hatalomról és az igazságról alkotott képe a szabadulás után?

Szergej Tyihanovszkij: Most már pontosan tudom, bár korábban néha kételkedtem benne, hogy kivel állunk szemben: egy bűnözővel, akinek nincs se becsülete, se lelkiismerete. Személyesen mondta nekem, hogy a politika mocskos dolog, és amit velünk tett – az illegális börtönbüntetések, a koholt vádemelések, az erő és az erőszak bevetése a védtelenek ellen és sok más – az pontosan az volt, amire számítanunk kellett volna, amikor politikába léptünk. Az igazságérzetem semmit sem változott. Ugyanúgy, mint korábban, igazságot követelek.

„A lányom egyáltalán nem ismert fel: a képeken kövér, szakállas férfit látott, de aki most megölelte, az sovány volt és frissen borotvált”

VERIDICA: Öt év magánzárka után mit érzett, amikor először ölelhette meg a gyermekeit?

Szergej Tyihanovszkij: A fiam most 15 éves, ebből ötöt úgy töltött, hogy nem látott – és már kételkedett abban, hogy valaha is újra fog. A lányom több mint élete felében nem látott – most kilenc éves. Amikor találkoztunk, egyikünk sem tudta visszatartani a könnyeit. A lányom egyáltalán nem ismert fel: a fényképeken egy testes, szakállas férfit látott, de aki most megölelte, az sovány volt és frissen borotvált. Belaruszban 2010-ben, 2015-ben és 2020-ban tartottak elnökválasztásokat. Néha szeretek viccelődni, hogy 2010-ben én és Szvjatlana fiút kaptunk, 2015-ben lányt, 2020-ban pedig forradalmat. És voltak a „úgynevezett” választások 2025-ben is. Számomra 2025-ben jött el a második születés: újra megtaláltam a szabadságot a családom mellett.

VERIDICA: Több mint 50 kilót fogyott. Hogyan zajlik most a felépülése?

Szergej Tyihanovszkij: Korábban 135 kiló voltam, 1,92 méter magas. Most vitaminokat és gyógyszereket szedek, rendesen táplálkozom és sportolok. Tetszik, hogy karcsú vagyok és ultra-slim öltönyöket hordhatok; ezt nem akarom elveszíteni. Reggelente futok, és videókat készítek az edzéseimről különböző városokban és országokban – a támogatóimnak pedig ez is tetszik.

„Újabb szankciócsomaggal kell fenyegetni a rezsimet, ha most nem engedi szabadon az összes politikai foglyot”

VERIDICA: Milyen formáját tartja a leghasznosabbnak a politikai foglyok támogatásának – szankciók, diplomácia vagy civil társadalom segítése?

Szergej Tyihanovszkij: Mindegyik számít. A szankciók működnek, és ennek köszönhetően már mintegy 400 politikai foglyot szabadon engedtek. Csak most látszanak igazán a szankciók hatásai. Semmi sem történik egyik napról a másikra – a hatásuk idővel válik láthatóvá. Újabb szankciócsomaggal kell fenyegetni a rezsimet, ha most nem engedi szabadon az összes politikai foglyot.

VERIDICA: Van olyan konkrét kérése a Nyugat felé, amelyet eddig nem mondott el nyilvánosan?

Szergej Tyihanovszkij: Igen. Szeretném személyesen bemutatni ötleteimet és javaslataimat az amerikai adminisztrációnak és az európai döntéshozóknak. Remélem, ez hamarosan meg is történik.

VERIDICA: Érez bármiféle változást a demokratikus erők stratégiájában Belaruszban a szabadulása után?

Szergej Tyihanovszkij: Még nem tanulmányoztam a stratégiájukat – sem előtte, sem utána. Bízom benne, hogy most együtt többre vagyunk képesek.

VERIDICA: Melyik forgatókönyvet tartja valószínűbbnek: a belarusz rezsim összeomlását egy belső válság vagy Lukasenkó halála miatt, vagy inkább az oroszországi változásokat, amelyek Belaruszra is hatással lesznek?

Szergej Tyihanovszkij: Mindkét forgatókönyv lehetséges. De vannak mások is, és már dolgozom azon, hogy megvalósuljanak.

VERIDICA: Mi volt az utóbbi évek legnagyobb nemzetközi hibája Belarusz ügyében?

Szergej Tyihanovszkij: Nem szabad többé bedőlnünk a csaléteknek. Nem szabad feloldani a szankciókat, amíg a represszió nem ér véget, és minden politikai fogoly szabadon nem távozik. 1996 óta sokszor rászedett minket Lukasenkó. Mindig ugyanúgy viselkedik – számára az egyedül fontos túlélés a fontos.

„Egy szabad és demokratikus Belaruszra van szükségem”

VERIDICA: Ha nem válik olyan figurává, aki ismét utcára hívja a belaruszokat, mi akkor a terve?

Szergej Tyihanovszkij: Egész életemben azt csináltam, amit szeretek és amiben hiszek. Egy percig sem „dolgozom”, élvezem, amit teszek. A hitem és a megérzésem sosem csalt meg. Csupán információra van szükségem, amelyre építhetek; szilárd alapra, amelyre támaszkodhatok. Nincs szükségem önmagában a tiltakozásokra: egy szabad és demokratikus Belaruszra van szükségem.

És pontosan erre vágynak a belaruszok is. Folytatom, hogy inspiráljam őket, de én magam is inspirálódom tőlük. Az ilyen célokért és meggyőződésekért készen kell állni az áldozatra, hogy ők élhessenek. Nem azt kérdezem: „Mi lesz, ha nem sikerül?”, hanem:

*„Mikor fog megtörténni, és mit kell most tennem, hogy az a nap előbb jöjjön el?”*

Erre a kérdésre minden nap választ adok – és máris konkrét lépéseket teszek ebbe az irányba.