Parajd? Elfelejtve!

Közel fél éve annak, hogy elöntötte a víz a parajdi sóbányát. Hogy megtörtént az, amiről már sokan beszéltek, írtak, hogy megtörténhet — sőt, szakemberek előre jelezték: ha nem lesz megelőzés, előbb-utóbb biztosan bekövetkezik. És lőn.

Közel fél éve, hogy a Korond-pataka megtalálta az utat a bánya felé, a víz feltöltötte a tárnákat, és ezzel Parajdon egy fejezet végleg lezárult. A baj csak az, hogy ez a fejezet maga a mindennapi élet volt: oda a munkahely, oda a település hírneve, oda a megélhetés.

És mi történt a katasztrófa óta?

Az, ami az erdélyi magyar politikai térben mindig is történni szokott: a nagy büdös semmi.

Pedig volt ott fogadkozás, kérem szépen, sőt, látványos összefogás is! Az RMDSZ kampányvideókban gyűjtött pénzt a parajdiaknak, a kormány támogatásokat ígért, a szakemberek újra felmértek, hogy a bánya vezetősége megint jobban tudja majd, mi a jó — és persze megint nem hallgattak senkire. Az eredmény: egy soha nem látott mértékű sószennyezés, amelynek következtében a Küküllő vize tengervíz-sósságot mutatott. Minden kipusztult, csend lett, zene sem szólt — ezen a vidéken nem lesz több Beethoven, nem lesz több rock’n’roll.

Pedig volt némi feszedezés is. A civil tüntetésektől elszokott erdélyi közvélemény meglepődött, amikor a parajdiak a bánya elé mentek, követelve a felelősök felelősségre vonását. Szép alliterációnak indult, de ez lett belőle — „parajdi Pride”, ahogy anno meg is írtuk. Csakhogy ez sem volt igazi civil megmozdulás, bűzlött a politikai szerepléstől.

Jött aztán Erdély ügyeletes bolondja, Tekenyős Zsótika, aki éjjel-nappal harcol a székelyekért, Székelyföldért, és mindenért, ami csak jól hangzik. A nagy küzdelemben úgy elfáradt, hogy a bánya előtt ülve-járva már csak Magyar Péterre tudott koncentrálni. Magyarán: Tekenyős Zsótikának is csak arra volt jó Parajd, hogy pózoljon egyet a kameráknak. Mit neki a helyiek baja! A helyieknek meg mit Magyar Péter — „ide ne jöjjön, éljen Orbán, a bölcs és igazságos, éljen Viktor fejedelem!”

De az Isten állatkertje ennél is nagyobb: komolynak tűnő emberek dobták fel az ötletet, hogy legyen Parajdon vidámpark. Mert hát az majd jó megélhetést hoz! Ahogy hős politikusunk és egypártunk alvezére is kinyilatkoztatta, hogy a katonaság vegye át az irányítást Parajdon, mert „mindenki csak a saját feje után megy” — há’ mi lesz így, kérem? Még a végén maguktól megoldanak valamit az emberek, aztán semmi szükség nem lesz ránk! Ki látott már ilyet? Morfondírozhatott volna az ispán, ha képes lenne ekkora szellemi teljesítményre — de hát ennyit se nézünk ki belőle.

És ezeket leszámítva mi történt Parajdon az elmúlt hónapokban?

Semmi.

A nagy büdös semmi.

Ez az igazság. Ahogy az is, hogy sem jövőre, sem azután nem fog történni semmi. Mert miért is történne? Miért tenne bármit is bármelyik választottunk, ha négy év múlva úgyis megválasztjuk őket újra — nehogy jöjjenek a románok, és elvegyék azt a semmit is, ami nekünk még megmaradt.