Emígyen lett a székelység ősellensége Orbán kedvenc pacifistája

Ha valaki tíz éve azt mondja nekünk, hogy a Fidesz-kormány egyszer még az úzvölgyi temető-rablót fogja lelkesen támogatni, akkor azt hittük volna, hogy a trianoni traumát már valóban feldolgoztuk – vagy legalábbis valamit erősebbet tettek a fröccsbe Felcsúton. És tessék, itt tartunk: George Simion, a nagymagyar- és kismagyarverő politikai szereplő, akitől Ukrajna, Moldova, a székelyek és a józan ész is legalább tartózkodik, most épp a magyar jobboldali sajtó legújabb pacifista hőse lett.

Mert mit is akar ez a Simion? Béketárgyalásokat, Trump visszatérését, kevesebb fegyvert Ukrajnának, és több pénzt a román nyugdíjasoknak. Hát nem csodás? A béke harcosaként tetszeleg – csak épp a harcot mások vívják helyette, például az ukránok, akiknek a háza helyén épp orosz rakéta-kráter virágzik. De sebaj, ő imádkozik, és közben gondosan számon tartja, kit nem szeret. Az ukránokat? Igen. A magyarokat? Természetesen. A magyar kormány szerint ez egyenesen plusz pont, mínusz a magyargyűlölet, de azt meg lehet beszélni – békeinternacionálé alapon.

Mert mit számít, hogy Simion az úzvölgyi katonatemetőbe nem megnyugvást hozott, hanem betonkereszteket és történelmi hazugságokat? Vagy hogy a kampánya az ukránellenességre, magyarellenességre és csinos kis összeesküvés-elméletekre épül? A "polgári napilap" Magyar Nemzet szerint ez így jó, szép és hasznos.. Hogy mitől polgári? Hát talán attól, hogy polgárháborús hangulatot kelt minden egyes cikkével.

Az ukránellenes nemzetközi összeborulás

Simion és Orbán közös pontja nem más, mint az ukránellenesség. Egyikük szerint Ukrajna túl nagy, másikuk szerint túl sokáig él – de abban egyetértenek, hogy nem érdemel több fegyvert. Egyik szankciót vétóz, másik segélyt vonna meg. Így találkozik a magyar kormány geopolitikai zsenialitása és Simion etnikai nacionalizmusa: a közös nevező a keleti diktátor iránti rajongás. Simion ugyan esküszik rá, hogy ő nem oroszbarát, csak nem szeretne több fegyvert látni Ukrajnában. Kicsit olyan ez, mint amikor valaki nem antiszemita, csak "kérdéseket tesz fel".

A magyar sajtó jobboldali része szerint viszont ez csak azt jelzi, hogy Simion valamit nagyon jól csinál. A békét, például. Már ha békének nevezzük azt, amit a Kreml sajtóosztálya is mosolyogva közölne.

És mit csinál az RMDSZ?

Hát ők a háttérben maradnak. Mindig kormányon voltak, és ha valaki folyamatosan a hatalom közelében van, akkor egy idő után nem illik csodálkozni, ha furcsa társaságban találja magát. Mármint olyan társaságban, ahol a magyar kormány az AUR potenciális elnökjelöltjét ünnepli, míg az RMDSZ vakarózik, mert Ciolacu lemondása után talán még valaki megkérdezné: hát, te, Hunor? Remélik, nem a polgári napilap küldi meg a selyemzsinórt, a Karmelita urát nem jó felbőszíteni, így marad a semmitmondásba csomagolt olcsó buzdítás.

Pedig az RMDSZ nem hülye. Túlélte már Ceaușescut, Iliescut, meg azt is, amikor egy teljes nemzet próbálta megérteni, mit akar Kelemen Hunor mondani. A problémákat most sem beszélik túl, nem is nevezik nevükön. Csöndben figyelik, ahogy a magyar kormány összeborul a legmagyar-ellenesebb román politikussal, és talán arra gondolnak: hát végül is, ha ennyire béke kell, akkor minek zavarni?

A béke dicsérete, felcsúti változatban

A Magyar Nemzet szerint a „háborúpárti” Európa aggódik Simion miatt. Lehet, hogy igazuk van – ha én lennék Kijevben, és megtudnám, hogy az új román elnökjelölt a békéért imádkozik, miközben megszüntetné a segélyeket, katonai támogatást és pilótaképzést, akkor én is elkezdenék imádkozni. Mondjuk, több Patriot rakétáért.

A béke most új definíciót kapott: azt jelenti, hogy nem támogatunk senkit, aki nem román, főleg ha történetesen menekült, ukrán, vagy túl közel lakik a frontvonalhoz. A béke az, ha elnézzük, ahogy a medve táncol a szomszéd kertjében, és közben halk zenét hallgatunk, hátha nem vesz észre minket.

A geopolitika dicsősége – vagy a logika temetése

A magyar kormány most Simionban látja a nagy lehetőséget. Talán mert már nem maradt más, akit ne próbáltak volna ki: volt már román szocialista pajtás, nagyszerb nacionalista, volt amerikai republikánus barát, most jön a román szélsőjobboldali kiadás, importra kész verzió - geopolitikai érdekkapcsolat. Ez a neve. Közben a magyar külpolitika lassan olyan, mint egy gyenge televíziós sorozat: minden évadban új ellenségek, új barátok, de a főhős mindig ugyanaz – a mosolygó külügyminiszter, aki épp most írta alá a következő baráti szándéknyilatkozatot egy diktátorral.

Simion: a temetőhős

És ne felejtsük el Simion legnagyobb politikai teljesítményét: az úzvölgyi katonatemető elrománosítását. Azt a kegyeleti helyet, ahol a magyar halottak nyugodtak – mármint addig, amíg George barátunk nem döntött úgy, hogy ideje politikai játszótérré változtatni a parcellát. Betonkeresztekkel, magyar zászlót letépő ultrákkal, és egy nagy adag történelmi revízióval. De ez nem zavar senkit a magyar kormány környékén. Talán mert a revízió addig jó, amíg mi csináljuk – ha más, akkor már csak egy "regionális realitás". A temető elrablása pedig mit számít? A múltat végképp eltörölni, nem igaz?

Összegzés helyett: imádkozzunk együtt

Most, hogy Simion nagy eséllyel indul a második fordulóban, és a magyar kormány sajtója békegalambként mutatja be, ideje nekünk is imádkozni. Nem feltétlenül a békéért – inkább azért, hogy valaki végre felébredjen ebből a geopolitikai delíriumból. Addig is: béke porainkra, és ne felejtsük – a Magyar Nemzet egy polgári napilap. Csak nem derült még ki, melyik polgár államában.