A 28 pontos terv maga a Kreml kognitív háborúja
Radu Hossu román újságíró és Ukrajna-párti aktivista (aki embereket is mentett Bahmutból az orosz támadások idején!) minapi Facebook-posztjában világosan leleplezi a 28 pontoból álló úgynevezett "béke"terv mögött meghúzódó orosz szándékokat - az akció mögött álló koncepció neve nem ismeretlen azok számára, akik komolyabban foglalkoztak a KGB manipulációs technikáival, ennek elnevezése "reflexív irányítás" és része a KGB manipulációs, befolyásolási tankönyvének. Alább a poszt eredeti szövege magyarul, majd néhány általam hozzáfűzött kiegészítés.
Radu Hossu írása:
Kivételes esemény tanúi vagyunk: valós időben, a szemünk előtt zajlik egy aktív intézkedés végrehajtása. A 28 pontos béketerv 100%-ban orosz, és az amerikaiak beleestek a csapdába.
A most zajló folyamat mögötti koncepció neve: reflexív irányítás (Control Reflexiv). (Részletesen szerepel a tegnap megjelent Operatiunea: Adevărul című játékban is.) A reflexív irányítás egy olyan komplex manipulációs művelet, amelynek célja, hogy az ellenfeled olyan döntést hozzon (figyelem: döntést, nem véleményt vagy észlelést!), vagy olyan döntéssorozatot, amelyet te (Oroszország) akartál, amely számodra kedvező, és amelyet az ellenfél (jelen esetben az USA) úgy fogad el, mintha saját döntése lenne.
A reflexív irányítás koncepcióját a KGB fejlesztette ki az 1950–60-as években, egy matematikus-pszichológus, V. A. Lefebvre vezetésével, aki a nevét is adta hozzá. A módszert később, a ’60–70-es években Andropov alatt tovább fejlesztették, és a KGB európai és amerikai műveleteinek „királynőjévé” vált. A hidegháború után integrálódott az információs hadviselésbe.
A Trump-adminisztráció nemcsak célpont volt, hanem a művelet áldozatává is vált. Az egyetlen, aki következetesen talpon maradt, és próbálta ellensúlyozni az orosz támadást, Marco Rubio volt. Rubio az Axios „leleplezéseinek” első óráiban nagyon óvatosan fogalmazott a „béketervvel” kapcsolatban: elterelte a szót, a „tárgyalások szükségéről” beszélt, és egy pillanatig sem vállalta a terv hitelességét, illetve az USA részvételét vagy nem-részvételét benne.
Hogyan nézett ki az orosz művelet? Mi volt benne sokkoló, új, és mi volt felismerhető?
Steve Witkoff, az ingatlanügynök, akit Trump Oroszország és a Közel-Kelet ügyeivel foglakozó különmegbízottnak tett meg, különböző háttércsatornákon keresztül egyeztetett – a jelek szerint figyelmen kívül hagyva a Külügyminisztérium hivatalos vonalait – Oroszországgal, Kiril Dmitrijev közvetítésével, aki afféle Putyin-különmegbízott. Dmitrijev nem új szereplő a Trump-adminisztráció befolyásolásában: korábban Paul Manaforttal is tárgyalt, aki 7 és fél év börtönt kapott, majd Trump kegyelemben részesítette.
November 19-én az Axios közzétette a 28 pontos terv egy részét. Ezzel kitört a botrány. Percekkel a publikálás után a rendkívül inkompetens Witkoff kommentet írt X-en a cikk egyik szerzőjének, Barak Ravidnak: „valószínűleg K-tól szerezte”. Majd törölte. „K” szinte biztosan Kiril Dmitrijev.
A következő 48 órában felgyorsultak az események: Marco Rubio külügyminiszter nem vállalta, hogy a dokumentum amerikai. Az Axios közzéteszi az egész tervet. Zelenszkij megkapja, és órákon belül elmondja történelmi beszédét: „elveszítjük a méltóságunkat vagy a szövetségesünket”, és elutasítja a tervet. Trump kezdetben élesen reagál, és felszólítja Zelenszkijt, hogy fogadja el a béketervet. Később azt mondja, hogy ez nem végleges változat.
Trump azonban továbbra is az orosz percepciós konstrukcióban marad (akár akaratlanul, akár abszolút ostobaságból), és továbbra is nyomást gyakorol Ukrajnára és Zelenszkijre, hogy „azonnal kössenek békét, vagy harcoljanak tovább, ameddig csak a kis szíve kívánja”.
Witkoff ezen művelet során lepleződött le mint gyenge tárgyaló, aki semmiféle ellenhírszerzési képzettséggel nem rendelkezik, és akit az oroszok lényegében zsebre tudnak tenni — ez pedig bizalmatlanságot szül az USA szövetségesei között. A tervvel kapcsolatos zűrzavar — mármint, hogy az USA szerzője-e vagy sem — Rubio nyilatkozatai miatt tovább nő, aki a Halifax-i biztonsági konferencián a republikánus szenátoroknak azt mondja: „NEM AMERIKAI” a dokumentum, majd nyilvánosan azt állítja, hogy „az USA a szerzője”. Ez mind Oroszországnak kedvez.
Az amerikai diplomáciai káosz, az európai csalódottság és az ukrán düh mind olyan események, amelyeket az oroszok indítottak, kihasználva a Trump-adminisztráció belső gyengeségeit. Ahogy minden korábbi, feltárt és azonosított orosz műveletnél: a célpontnak rendelkeznie kell olyan belső sérülékenységekkel, amelyeket ki lehet használni. Semmilyen orosz/szovjet aktív intézkedés nem működött olyan célpont ellen, amely nem volt sebezhető, felkészületlen, figyelmetlen, gyenge, hiteltelen, korrupt, kapzsi vagy egocentrikus. Van-e ezek között olyan tulajdonság, amit Trumpra és adminisztrációjára lehetne alkalmazni?
Mit akartak és mit értek el az oroszok?
Oroszország (feltehetően) azt akarta, hogy minden jövőbeli tárgyalás kiindulópontja megváltozzon: az „Oroszország agresszor, engedményeket kell tennie” helyett legyen az új alapállás: „béke csak kölcsönös engedményekkel lehetséges”. Ezt elérték. Az Axios-szivárogtatás, a médiavihar és az európai viták nyomán a Hajlandóak Koalíciója, a Ramsteini Formátum és általában a nyugati reakciók már nem arról szólnak, hogy Ukrajnának teljes joga van minden törvényesen és nemzetközileg elismert területéhez.
Most a diskurzus sokkal inkább Oroszországnak kedvező: „lássuk, ki milyen engedményeket tesz”, vagy legfeljebb: „semmit Ukrajnáról Ukrajna nélkül”, de erős nyomással: „na, Ukrajna, engedd el Zaporozsjét, Herszont, Donyecket, Luhanszkot, a Krímet, úgyis megszállták/szétrombolták”. Ilyen pozíciót négy évvel ezelőtt teljesen elfogadhatatlannak tartott volna bármely nemzetközi vezető, mert ez teljesen szembemegy a nemzetközi joggal, és felhívás a határok erőszakos megváltoztatására.
A technológia, a közösségi hálózatok és az OSINT segítségével 48 órán belü olyan folyamatot ismerhettünk meg, amelyet korábban csak évek kutatásai után lehetett volna aktív intézkedésként azonosítani és Oroszországnak tulajdonítani. Most saját szemünkkel látjuk, hogyan válik a Trump-adminisztráció amerikai célpontból Oroszország áldozatává. Hogy ezt valós időben látjuk, az abszolút világszintű premier.
Ukrajna óriási történelmi tapasztalattal rendelkezik az aktív intézkedésekkel kapcsolatban — a szovjet köztársaságok egyikeként sok kutató, köztük Lefebvre is, innen került a KGB-be, és segített a módszer kidolgozásában. Ez Ukrajna legnagyobb előnye minden más állammal szemben. Ukrajna nem fog kapitulálni, de nehéz lesz meggyőznie egy beszivárgott, inkompetens és tudatlan Trump-adminisztrációt arról, hogy (ő maga is) manipuláció áldozata.
Eddig Radu Hossu posztja, alább néhány általam írt kiegészítés a fenti szöveg jobb megértéshez:
Aktív intézkedések - mit takar ez a fogalom a KGB/FSZB szótárában?
Az „aktív intézkedés” (oroszul: активные мероприятия, angolul: active measures) a szovjet, majd később az orosz hírszerző és befolyásoló műveletek egyik kulcsfogalma. A kifejezés nem egyszerűen „dezinformációt” jelent, hanem ennél sokkal tágabb, stratégiai tevékenységkört - olyan titkos vagy fedett műveletek összessége, amelyeknek célja külföldi országok politikai, társadalmi vagy gazdasági folyamatainak befolyásolása olyan módon, hogy Oroszország szerepe rejtve maradjon, vagy tagadható legyen. A cél nem kifejezetten az, hogy Oroszország érdekei érvényesüljenek, hanem az, hogy az Oroszország által ellenségesként kezelt államok, csoportok (gyakorlatilag a nyugati civilizáció teljessége) érdekei, tervei ne sikerüljenek vagy jelentős késést szenvedjenek.
Az aktív intézkedések ismert eszközei:
Dezinformáció: hamis vagy félrevezető információk terjesztése, amelyek társadalmi feszültséget keltenek, vagy gyengítik a célország bizalmát a saját intézményeiben.
Propaganda: narratívák, értelmezési keretek terjesztése médián, civil szervezeteken, ügynökökön keresztül.
Befolyásolási műveletek: politikusok, újságírók, akadémikusok, szervezetek titkos támogatása vagy manipulálása.
Álhírek és dokumentumhamisítás: kitalált történetek, hamis levelek, iratok készítése és nyilvánosságra hozása hitelesség látszatával.
Aktivizmus és társadalmi csoportok manipulálása: tüntetések, mozgalmak szervezése vagy meglévők felerősítése.
Ékverés szövetséges államok közé: célzott narratívák, amelyek NATO-, EU-, vagy belpolitikai megosztást fokoznak.
Kiril Dimitrijev:
az Orosz Direkt Befektetési Alap vagy más néven szuverenitási, ismét más néven, jóléti alap igazgatója. Tanulmányait az USA-ban végezte, ezért jól ismeri az amerikai helyzetet, mentalitást. Az általa vezetett befektetési alapot Putyin utasítására hozták létre, a fosszilis energiaforrások exportjából származó profit egy részét évek során ebbe az alapba utalták, hogy aztán ebből finanszírozzák a háborút és hadsereg felkészítését. Kirill Dimitrijev volt az összekötő kapocs Paul Manaford, amerikai republikánus tanácsadó és kampányvezető, valamint Oleg Deripaska között - utóbbi orosz oligarcha, aki Manaford és felesége tulajdonában álló vállakozásnak 10 millió dolláros hitelt nyújtott a 2010-es évek közepén, nagyjából Trump első kampányának idején. Manafordot a bíróság bűnösnek találta az Egyesült Államok elleni összeesküvés és az igazságszolgáltatás akadályozására szőtt összeesküvés bűntettében, emiatt börtönbüntetésre is ítélték, de Trump megkegyelmezett neki. Nagyjából ennyi a történet röviden, bár a Trump és az orosz oligarchák, illetve állami vezetők közötti ágas-bogas kapcsolódási háló egyik olyan szegmense, amely megérne egy alaposabb ismertetést a magyar olvasók számára is.
A reflexív kontroll - az orosz kognitív hadviselés lényege
A reflexív kontroll (TCR) egy régi, még a szovjet katonai gondolkodásban kidolgozott módszer, amelynek célja, hogy az ellenfelet olyan döntések meghozatalára ösztönözzék, amelyek látszólag a saját érdekeit szolgálják, valójában azonban az orosz stratégiai célokat segítik. A módszer lényege, hogy részben igaz, részben hamis információk segítségével torz képet alakítanak ki az ellenfél világértelmezésében, így manipulálva annak döntéshozatali folyamatát.
A technika a pszichológiai befolyásolás, a propaganda, a dezinformáció és más információs műveletek kombinációja. Célja nem csupán a lakosság félrevezetése, hanem kifejezetten a döntéshozók – politikai, katonai vezetők – döntéseinek módosítása. Ebben különbözik a hagyományos propagandától. A reflexív kontroll alapja Pavlov kondicionálási elmélete: meghatározott „inger–reakció” minták kialakítása az ellenfél viselkedésében. A módszer alkalmazása nagyban függ az elemzők – a „tervezők” – képességétől, akiknek alaposan ismerniük kell az ellenfél pszichológiáját, félelmeit, motivációit és döntési mechanizmusait.
A reflexív kontroll alkalmazása Ukrajnában - néhány példa:
Oroszország a 2014-es krími és kelet-ukrajnai események során klasszikus reflexív kontrollt alkalmazott:
Dezinformáció és tagadás (például a „zöld emberkék” katonai jelenlétének letagadása).
Az orosz célok elrejtése, mintha csak korlátozott lépésekre törekednének.
Oroszország törvényességének és ártatlanságának látszatba helyezése, miközben követelte, hogy a nemzetközi közösség béketeremtőként tekintsen rá.
Megfélemlítés azáltal, hogy katonai gyakorlatokat tartottak a NATO határai közelében.
A katonai erő túlzásba vitele, hogy visszariassza a Nyugatot.
Ennek következtében a nyugati országok sokáig óvatos, korlátozott reakciót adtak, ami Moszkvának kedvezett.
A kognitív hadviselés napjainkban:
Oroszország ma már nemcsak katonai és információs, hanem kognitív háborút is folytat – vagyis a gondolkodás, percepció és döntéshozatal befolyásolását célozza:
Moszkva nem csak hazugságokat terjeszt, hanem olyan narratívákat épít, amelyek megváltoztatják az emberek és politikusok világképét.
A cél: az ellenfél (Ukrajna, Nyugat) elveszítse a cselekvőképességet, bizonytalanná váljon, halogasson és elbizonytalanodjon.
A módszertan a szovjet „aktív intézkedések” (KGB) modernizált formája, kibertámadásokkal és digitális manipulációval kiegészítve.
A Kreml stratégiai narratívái közé tartozik például, hogy:
„Orosz győzelem elkerülhetetlen”,
„a Nyugat úgysem tudja tartósan támogatni Ukrajnát”,
„Oroszországnak természetes joga van befolyási övezetekre”.
Ha ezeket a nyugati közvélemény vagy döntéshozók elfogadják, akkor Oroszország gyakorlatilag harc nélkül éri el céljait.
Miért veszélyes mindez?
A reflexív kontroll és a kognitív hadviselés lényege, hogy nem a csatatéren győznek, hanem az ellenfél fejében. Ha sikerül az ellenfelet rávenni, hogy kevesebbet tegyen – vagy rosszul döntsön –, Oroszország nagy előnyre tehet szert. A védekezés nehéz, mert gyakran nem egyértelmű, hogy mikor és hogyan manipulálták az információkat.