A kijevi fáklya: Zelenszkij lett a szabad világ vezetője

David French legfrissebb írása a The New York Times hasábjain nem egyszerűen Ukrajnáról szól — hanem egy korszak végéről. Arról a pillanatról, amikor a világ legerősebb hatalma lassan hátralép, és egy háborúban álló ország lép a helyére.

A szerző azt állítja: miközben Volodimir Zelenszkij vezetésével Ukrajna nemcsak túlélte az orosz inváziót, hanem újradefiniálta a modern hadviselést, addig Donald Trump politikája megingatta azt a szövetségi rendszert, amely évtizedeken át a nyugati világ alapja volt. Az eredmény egy olyan geopolitikai átrendeződés, amelyben Európa önállósodik, Amerika befolyása csökken, és a „szabad világ” vezetése — legalábbis erkölcsi és stratégiai értelemben — egyre inkább Kijevbe helyeződik át. Ez a cikk nem kevesebbet állít, mint hogy történelmi fordulóponthoz érkeztünk, és hogy ennek a fordulópontnak a középpontjában nem Washington, hanem Ukrajna áll.

A cikk erős állítással indít: Ukrajna nemcsak túlélte az orosz inváziót, hanem alapjaiban változtatta meg a modern hadviselést, miközben Oroszországot patthelyzetbe kényszerítette. Az a narratíva, hogy Ukrajna egy „alulmaradó fél”, mára elavult — a cikk szerint az ország önálló katonai és politikai hatalommá válik, amely már nem pusztán segítséget kap, hanem bizonyos esetekben maga is képes azt nyújtani. Mindez pedig egy még nagyobb átalakulás része: a „posztamerikai” szabad világ megszületése. Volodimir Zelenszkij nemcsak Ukrajna vezetőjeként lép fel, hanem egyfajta mintát mutat arra, hogyan lehet megőrizni a szabadságot akkor is, ha az Egyesült Államok visszavonul vagy megbízhatatlanná válik. Kijev „látszólag feladta az Egyesült Államokat” — és ha ez igaz, az nagyobb probléma Washington számára, mint Ukrajna számára, írja David French.

A katonai helyzetet elemezve a szerző rámutat:

• Ukrajna stabilizálta a frontot keleten,

• diplomáciailag elszigetelte Oroszországot,

• és saját fegyveripart épített ki, csökkentve a külső függést.

Az ukrán hadsereg ma már a nyugati világ legnagyobb és legtapasztaltabb szárazföldi hadereje lehet, amely különösen a drónhadviselésben jár élen. Bár Ukrajnának komoly problémái vannak (létszámhiány, nukleáris fegyverek hiánya), mégis olyan harci tapasztalattal rendelkezik, amellyel a legtöbb nyugati hadsereg nem. Ezzel párhuzamosan Európa is gyors ütemben kezd leválni az Egyesült Államokról. A szerző konkrét példákat is említ:

• Franciaország növeli nukleáris kapacitásait és lazít doktrínáján,

• Németország gigantikus, akár ezermilliárd eurós védelmi programot indít,

• Kanada csökkenti az amerikai fegyverektől való függését,

• a NATO pedig amerikai rendszerek helyett európai gyártók felé fordul.

Mindez azt jelzi, hogy a szövetségesek már nem egyszerűen „többet vállalnak”, hanem alternatívát építenek az amerikai vezetéssel szemben. French szerint ennek egyik fő oka Donald Trump politikája. Azzal, hogy az Egyesült Államok:

• megkérdőjelezi szövetségeseit,

• fenyegeti őket (például Grönland kapcsán),

• és egyoldalúan lép fel (például Irán ellen),

aláássa a bizalmat, ami a szövetségi rendszer alapja. Ez nemcsak politikai, hanem katonai és gazdasági következményekkel is jár:

• az USA elveszíti szövetségesei katonai támogatását,

• többet kell költenie saját védelmére,

• és gazdaságilag is veszíthet, miközben Kína profitálhat az euroatlanti kapcsolatok meggyengüléséből.

A cikk hangsúlyozza: a szövetségesek elidegenítése nem erősíti, hanem gyengíti Amerikát. Ha a partnerek nem bíznak Washingtonban, saját rendszereket építenek ki — és ez hosszú távon az amerikai befolyás csökkenéséhez vezet.

Két történelmi „fordulópont”

Az egyik 2022 februárja, amikor Zelenszkij Kijevben maradt, és kijelentette: „Itt vagyunk.” Ez a pillanat nemcsak Ukrajna ellenállását határozta meg, hanem globális hatásokat indított el. A másik 2024 novembere, amikor Trump visszatért a hatalomba — ami a szerző szerint generációs károkat okoz az amerikai szövetségi rendszerben. David French legfontosabb következtetése: Európa már nem tekinti biztosnak, hogy az Egyesült Államok megbízható partner marad. Sőt, attól tart, hogy egy választásnyi távolságra van az elárulástól - amennyiben JD Vance kerülne az elnöki székbe. Ezért új biztonsági struktúrákban gondolkodik, akár az USA nélkül is — például egy szélesebb európai szövetségben, amely az EU-n kívüli országokat is magában foglalná. Bár az Egyesült Államok továbbra is a világ legerősebb hatalma, elveszíti a szabad világ vezető szerepét. A liberális demokrácia védelmének „szíve” már nem Washingtonban dobog, hanem Kijevben — ahol egy háborúban álló ország és annak vezetése átvette azt a szerepet, amelyet Amerika egyre inkább felad.

FORRÁS: The New York Times