A többi néma magyar csend: Bucha

A nagy kampányzajban idén szinte észrevétlenül sétáltunk el egy évforduló mellett, amely mellett nem lett volna szabad. Bucha neve 2022 márciusában örökre beleégett Európa kollektív emlékezetébe - az orosz megszálló csapatok nemcsak elfoglalták a települést és a közeli Irpiny városát, hanem módszeres, tömeges mészárlásba kezdtek. Civil áldozatok, hátrakötözött kezű holttestek az utcákon, tömegsírok – minden létező jogi és erkölcsi definíció szerint háborús bűnök sorozatát követték el az orosz megszállók.

Március 31-én Európa civilizált fele emlékezett: uniós külügyminiszterek és állami vezetők utaztak Kijevbe, majd onnan Buchába, hogy ne csak szavakkal, hanem jelenlétükkel is kifejezzék: van, amit nem lehet relativizálni. És ebben a háborúban semmit sem szabad „mindkét fél hibázott” típusú cinizmussal elintézni. Az EU külügyminiszterei közös nyilatkozatot adtak ki. Elítélték a buchai mészárlást – de ennél is fontosabb, hogy kimondták: az elkövetőket felelősségre kell vonni, a háborús bűnök nem maradhatnak következmények nélkül. Ez nem pusztán diplomáciai formula, hanem az európai politikai közösség egyik alapköve: hogy vannak határok, amelyeket nem lehet büntetlenül átlépni.

És eközben nem volt ott Magyarország.

Orbán Viktor és Szijjártó Péter ezúttal sem érezték szükségét annak, hogy akár jelképesen csatlakozzanak ehhez az állásfoglaláshoz, magyar részről senki nem támogatta a nyilatkozatot. Nem volt jelenlét, nem volt gesztus, nem volt erkölcsi minimum - ahogy a teljes körű invázió kitörése óta egyszer sem volt.

Van viszont kampány: és Viktor Orbán tegnap, Bucha évfordulóján valamelyik vidéki színpadon üvöltötte el híveinek a kopott lemezt: Ukrajna zsarol minket, az ukránok a hibásak, ukrán kémek avatkoznak be a magyar választásokba stb. Áldozathibáztatás felsőfokon - a magyar állam teljes erőbedobással műveli ezt a mélyen megvetendő, és zsigerileg undorító műfajt.

A kormány önmagával van elfoglalva, mert kampány van.
Az ellenzék önmagával van elfoglalva, mert kampány van. 

És miközben a politikai tér minden szereplője a saját túlélésére és pozíciójára koncentrál, egy ilyen évforduló egyszerűen kicsúszik a figyelem fókuszából. Nem botrányosan, nem látványosan, hanem csendben, szinte észrevétlenül - ez pedig még szomorúbb, mint bármi, lévén épp az ilyen pillanatok mutatHATnák meg, hogy kik vagyunk, mert Bucha nem geopolitikai vita tárgya. Nem „narratívák versenye”. Nem kommunikációs tér.

Bucha egy erkölcsi teszt, és ezen a teszten nem lehet félig átmenni - mi pedig meg sem próbáltuk!

„Bírákat és felügyelőket rendelj magadnak minden kapuidban, melyeket az Örökkévaló, a te Istened ad neked, törzseid szerint, hogy ítéljék a népet igazságos ítélettel. Ne hajlítsd el az ítéletet, ne ismerj tekintélyt és ne fogadj el megvesztegetést, mert a megvesztegetés megvakítja a bölcsek szemeit és elferdíti az igazak szavait. Igazságot; csak igazságot kövess, hogy élj és elfoglaljad az országot, melyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked” (5Mózes 16, 18-20).

Az a közösség, amely nem hajlandó kimondani, hogy ami ott történt, az elfogadhatatlan, és amely nem hajlandó kiállni a felelősségre vonás mellett, elveszíti az erkölcsi nyelvét - bár erősen gyanakszom, hogy Magyarország esetében ez már múlt idő, rég elvesztette erkölcsi nyelvét. És ha nincs közös erkölcsi nyelv, akkor nincs közösség sem – csak egymás mellett beszélő, önmagukba zárt szereplők. Íme, feleim, ezzé lett nemzetünk! Aztán majd őszinte döbbenettel rácsodálkozunk, hogy Európa többi része elfordult tőlünk. Bármennyire is absztraktnak tűnjön a „nemzet” fogalma, az valójában egyénekből áll - belőlünk. És minden egyes ilyen hallgatás, minden egyes elfordított fej, minden egyes „most nem ez a fontos” döntés elvesz valamit abból, akik vagyunk.

Így leszünk a végén por és hamu.

Egy elsüllyedt nemzet, akikért senki nem morzsol el könnycseppet sem.