Putyin türelmes. Mi meg fáradékonyak. Ez így pont elég neki
A háborús hírek napi követése fontos ahhoz, hogy megértsük az események mozgatórugóit, a háború alakulását, és ezekből rövid távú előrejelzéseket készíthessünk magunknak és olvasóinknak.
Ugyanakkor legalább ennyire fontos, hogy időnként lépjünk egyet hátra, és vessünk pillantást a nagyobb képre is: merre haladunk, milyen esélyei vannak Ukrajnának – és vele együtt a nyugati világnak. Erre teszünk most egy gondolatkísérletet: nem teljes értékű elemzést, nem jóslatot, hanem a nagykép megfigyelése utáni következtetések ismertetését.
Oroszország katonai értelemben nem nyerte meg a háborút
Még mindig nem. Lassan a negyedik éve folyik a kegyetlen, időnként az első világháborús húsdarálóra emlékeztető orosz offenzíva, de Putyin katonailag nem tudott áttörést elérni. Ha a győzelmet pusztán katonai értelemben vizsgáljuk, nem túlzás azt állítani, hogy az Orosz Föderáció ezt a háborút a fronton már nem tudja megnyerni – legalábbis hatalmas fordulat kellene ehhez. Az ukrán hadsereg teljes összeomlása, amelynek jelenleg semmi jele nincs. Bár a helyzetük kétségkívül nehéz, a feladástól még messze állnak. Ráadásul egy esetleges frontáttörés sem hozna biztos orosz győzelmet: ebben az esetben ugyanis olyan széles gerillamozgalom bontakozna ki Ukrajna-szerte, amelyhez képest Afganisztán maga volt az óvodás homokozó.
Ukrajna ugyanakkor egyedül nem tudja megnyerni
Az ukrán hősiesség, az emberfeletti kitartás (immár 12 éve!), az innovációs képesség mind-mind történelmi eredmény: olvasni fogunk róluk a tankönyvekben, látni fogjuk őket hollywoodi filmekben. Ugyanakkor ezek a képességek jelenleg legfeljebb arra elegendők, hogy tartani tudják a frontvonalakat. Semmilyen jel nem utal arra, hogy Kijev képes lenne fordítani a háború menetén, és halálos csapást mérni az orosz hadseregre. A Nyugattól kapott katonai támogatás sem biztosít ehhez elég fedezetet, ráadásul kiszámíthatatlansága megnehezíti a haditervezést. Ukrajna gőzerővel fejleszti védelmi iparát, de amíg ebből napi szinten működő és elegendő termelés lesz, az hosszú idő – és még akkor sem garantálható egy sikeres ellentámadás.
Meddig képes ellenállni Ukrajna?
A mindennapi háborús hírek figyeléséből levont következtetések alapján sem lehet erre egyértelmű választ adni: ha a hősiességet, a kitartást, a meg nem alkuvást és a védelmi ipar felpörgetését és az innovációs képességeket vesszük figyelembe, akkor nagyon sokáig, akár évekig is tudná tartani a frontot. Azonban bármennyire is robotizálja a hadviselést Ukrajna, félő, hogy kifogynak a katonákból - ez már egy olyan nyílt titok Ukrajnában, amiről a fronton harcoló katonák is gyakran beszélnek. Ha megkérdezzük őket, hogy milyen segítséget kérnek, akkor három dolgot említenek: katonát, autót és drónt. A szükséglet ilyen megfogalmazása jól jelzi a bajokat, de azt is, hogy a Nyugat támogatása immár nemcsak kulcsfontosságú, hanem az ukránok életét szó szerint megmentő cselekedetté vált. (Nem mintha lett volna olyan szakasza a teljes körű inváziónak, amikor ez nem így volt, de mostanra ez még élesebben jelentkezik!).
Mindezek alapján az kép bontakozik ki előttünk, hogy Ukrajna a közeljövőben továbbra is tartani tudja a frontot, amennyiben a Nyugat nem árulja el őt.
Hogyan árulhatja el a Nyugat Ukrajnát?
Nem úgy kell ezt elképzelni, hogy egy adott pillanatban mindenki hátat fordít Kijevnek – ez egy lassú folyamat, amely már 2022. február 24. óta tart, és sajnos nem teljesen sikertelen. A katonai támogatások akadályoztatása, az orosz reakciótól való félelem, az európai putyinisták hangorkánja, az oroszbarát mozgalmak és pártok erősödése, az európai lakosság jelentős részének passzivitása vagy éppen az ukránokkal szembeni ellenszenve, amelynek fenntartásáról az orosz propaganda naponta gondoskodik - ehhez társul az, hogy a Nyugat pedig nem lép fel a belső ellenségeivel szemben, az Unió határozatlansága, amellyel megtűri soraiban például az áruló Magyarországot és a többi itt fel nem sorolt, de mindannyiunk által gyakran megtapasztalt cselekedetek, események, politikai nyilatkozatok együttesen rajzolják ki azt a folyamatot, amelynek a vége Ukrajna cserbenhagyása lehet.
A nyugati reakciók (vagy nem reakciók) jelentős része valódi oroszpártiságból fakad – ők a putyinista pártok és a putyinista tömegek. A másik rész pedig az alapvetően ukránpárti vagy semleges nyugati döntéshozók és polgárok köre, akiket nagymértékben befolyásol az előbbiek viselkedése. Számtalanszor írtam már, de ismétlem: a nyugati politikus Bibliája a közvélemény-kutatás. Ha azt látja, hogy a választók belefáradtak az ukránok támogatásába, és saját elszegényedésüket ezzel kötik össze, akkor bármennyire is ukránbarát, hátrébb fog lépni. Ha nem is blokkolja az intézkedéseket, elodázza őket – Ukrajna számára viszont az idő az élettel egyenlő, a késlekedés pedig a halállal – ez mindig is a háború szabálya volt, csak most a Nyugat úgy tesz, mintha nem értené. Az oroszbarát propaganda pedig mindent megtesz azért, ha a nyugati politikus nem úgy látná, hogy a választópolgárai unják a háborút, belefáradtak és félnek, akkor is így láttassa a nyugati döntéshozó előtt. Ennek a pszichológiai hadviselésnek a sikerét kár lenne tagadni, hiszen mindannyian tapasztaltuk nap mint nap. A világ civilizáltabb része ezért már nem is használja a "propaganda" terminust a helyzet leírására, hanem az "információs háború" vagy a sokkal találóbb "kognitív háború" fogalommal írja le az oroszok hadviselését. És Moszkva célja valóban ez: a kognitív képességeink megtörése, a folyamatos ellentmondásban élés megteremtése.
Van-e esély arra, hogy ez az árulás megtörténjen?
Igen. És az esélye magas. Bár kétségkívül vannak olyan olvasóim, akik nem szeretik ezt hallani, olvasni, de attól még szembe kell néznünk a tényekkel: ez az árulás nem egy pillanatnyi döntés eredménye, hanem egy lassú, de hatékony folyamat, amely már javában zajlik.
Ukrajna egyik legnagyobb és leghatékonyabb támogatója, Franciaország szerepe megkérdőjelezhetetlen. Macron elnök elkötelezettsége és a francia–német tengelyben betöltött szerepe kulcsfontosságú – ám Macron jelenleg a modern francia politikatörténet legnépszerűtlenebb elnöke. Ami még nagyobb baj: a nyílt oroszbarátságból visszavonult, de Moszkva finanszírozási hálójába örökre beakadt Le Pen-féle francia szélsőjobb az egyik legnépszerűbb politikai erő. Aligha lesz nélkülük francia kormány. Jövőre önkormányzati és szenátusi választások jönnek, amit az orosz trollfarmok és kiberbűnözők mindig lehetőségként kezelnek.
Németországban – ahol Merz kancellárral végre egy államférfira emlékeztető politikus érkezett – szintén aggasztó a helyzet: a nyíltan oroszbarát, többszörösen kémkedéssel vádolt AfD a legnépszerűbb párt. 2026-ban több tartományi választás is lesz Európa legerősebb államában:
Március 8.: Baden-Württemberg
Március 22.: Rheinland-Pfalz
Szeptember 6.: Szász-Anhalt
Szeptember 20.: Berlin
Szeptember 20.: Mecklenburg–Elő-Pomeránia
Nem kell külön magyarázni, mekkora felfordulást okozhat az AfD sikeres szereplése – különösen, ha az oroszok aktívan megtámogatják őket. Németországban alig néhány hónapja történt, hogy Olaf Scholz kancellár lemondott, amire a modern német történelemben alig akad példa.
2026 októberében általános választások lesznek Boszniában is, ahol Milorad Dodiknak minden esélye megvan arra, hogy felkavarja a káoszt. A Boszniai Szerb Köztársaság már elfogadta saját választási törvényét, Dodik pedig nyíltan beszél a függetlenedésről és a Szerbiához való csatlakozásról. A Balkán sosem volt egyszerű, és a jelenlegi orosz machinációk fényében még veszélyesebb, mint korábban. Ebben a játszmában Orbán Viktor magyarjainak is kiosztottak néhány lapot Moszkvában: történelmi rossz szokásunkhoz híven ezúttal is a diktátor Dodik mellé álltunk, és Lavrovné - leánykori nevén Szijjártó - Péterrel együtt tagadják a bosnyákok ellen elkövetett népirtást, a magyar állam pedig a jövendő népirtók finanszírozójává vált.
Lettországban – ahol 2026 októberében parlamenti választások lesznek – a lakosság több mint 37%-a orosz, a Szovjetunió idején végrehajtott erőszakos betelepítések leszármazottai. Moszkva már évek óta folytat hibrid háborút Lettország ellen, és aki azt hiszi, hogy ezt a tapasztalatot és az orosz kisebbséget nem fogják felhasználni egy kis zavarkeltésre, az nagyon naiv.
Bulgária jövőre elnököt választ, és bár az oroszbarát pártok erősek, eddig sikerült elkerülni, hogy az ország Magyarország útjára lépjen. Az ország ugyanakkor az Európába irányuló földgázszállítások miatt kiemelten fontos az Orosz Föderáció számára, így aligha fogja Moszkva ölbe tett kézzel nézni a bolgár választásokat. És a sor ezzel nem ér véget: elnökválasztás jön Észtországban, ahol Oroszország mindig is saját érdekszférájának tekintette a balti államokat. Általános választások lesznek Dániában és Svédországban is. Dánia és Svédország jelenlegi kormányai Ukrajna legnagyobb és leghatékonyabb támogatói közé tartoznak. Moszkvának több szálon is érdeke fűződik a térség destabilizálásához: egyrészt, ha sikerül gyengíteni Ukrajna támogatását, az már önmagában eredmény Putyinnak; másrészt a Balti-tenger feletti ellenőrzés kulcskérdés az orosz stratégiai gondolkodásban.
Helyi választások lesznek Szlovákiában, ahol van remény arra, hogy Ficó meggyengülhet, és helyi választások lesznek az Egyesült Királyságban, amelyet a skót parlamenti választások kísérnek, hogy említsek még egy olyan elegyet, amely szintén robbanásra készen várja az muzsikot, aki meggyújtja a kanócot. Parlamenti választások lesznek az Orosz Föderáció területén is, bár azt kötve hiszem, hogy jelen esetben a "választások" és a "parlament" egy mondaton belüli szerepeltetése bármilyen értelmes jelentőséggel bírna. Mégis, ki tudja azt elképzelni, hogy a Vörös téren egyik orosz megkérdi a másikat: és te kire szavaztál tegnap?
És persze választások lesznek Magyarországon, amihez nem kell sokat hozzáfűznöm...
Mit jelent mindez?
Mielőtt bárki azt hinné, hogy Moszkva arra törekszik, hogy nyíltan putyinista pártokat juttasson hatalomra, fontos leszögezni, hogy az orosz hibrid háború és pszichológiai hadviselés nem követeli meg a nyílt putyinizmust: bőven elég, ha a közéletet megosztó, az Európai Unió egységét gyengítő pártok erősödnek meg. Ezt a már jól ismert és időben megszervezett trollfarmokkal, álhírkampányokkal el is tudja érni, ahogy azt is el tudja érni, hogy a társadalmak megosztottá, agresszívabbá váljanak, majd ezzel fogja párhuzamba állítani a békés Oroszországot, ahol különösebb utcai zavargások és ellentmondások nélkül zajlanak le a választások. A propagandaértéken túl a különböző választások megzavarása arra használ, hogy túlterhelje az illető ország hatóságait, a helyi közvéleményt és ennek örvén aztán bármit is megtegyen Ukrajna és a Nyugat ellenében.
És az egyetlen, aki ezt megállíthatja és vissza is fordíthatja, az pont Te vagy, kedves olvasó. Te, én, mi, mindannyian, akik még nem hittük el a putyinista maszlagokat.
Ideje lenne egymást megismernünk és összefognunk. Nem gondolod?