Miért nem kérdezte meg a Válasz újságírója Zelenszkij elnököt a kárpátaljai magyarok jogfosztásáról?

A kormányzati ukránellenes média – személyesen Orbán „az ukrán elnök belénk állt” Viktortól – megkapta meg a parancsot arra, hogy gyorsan találjon fogást a lakájmédia agyonsztárolt és túlfizetett alkalmazottaival ellentétben az ukrán frontvonalakat a leghihetőbb tudósításokért bejáró Vörös Szabolcs újságírón, aki nemrég Volodimir Zelenszkijjel készíthetett interjút a Válasz Online számára.

Sajnálatos módon tényleg volt némi rés a pajzson – hogy így nevezzük –Vörös Szabolcs nem kérdezte meg Zelenszkij elnököt arról, miként viszonyul a kárpátaljai magyarság problémáihoz, a jogfosztottsághoz. Tény, ami tény: gyakorlott újságolvasónak egyből hiányérzete támadt – ezt a kérdést bizony szívesen olvastuk volna az interjúban. A hiányérzetet pedig a putyini államberendezkedés kiépítésének utolsó fázisában tobzódó és az orosz pszichológiai hadviselés aranyszabályát betéve ismerő (keress egy valós problémát, nagyítsd fel, majd vonatkoztasd mindenre IS, tedd ezt addig, amíg az üggyel kapcsolatos erkölcsi irrelevancia megszületik) orbánisták kegyetlenül ki is használták. Gyakorlatilag az összes állami médiafelületen erről volt szó, a Szuverenitásvédelmi Hivatal pedig rögtön brüsszeli finanszírozású magyarellenes kampányt vélt felfedezni az interjúban. Szokásukhoz és közpénzből fedezett, kiemelten magas fizetésükhöz híven hazugságokkal teletűzdelt vádiratot ítéletet tettek közzé a honlapjukon.

A Válasz Online végül egy podcastben reagált az ügyre, amelynek vendége maga az újságíró, Vörös Szabolcs volt. Elmondta, miért nem került be a kérdések közé a kárpátaljai magyarok ügye: egyszerűen nem maradt rá idő. A megbeszélt 45 perc helyett így is 60 percet kapott Zelenszkijtől, és teljesen logikus módon a háború aktuális kérdéseihez igazította az első kérdéseket: béketárgyalások, mozgósítási problémák, a frontvonalak állása stb. Ezután következett a „magyar szekció”, ahol megint csak az épp aktuális kérdések kerültek előtérbe, mint például a Magyarországon Zelenszkij arcképével díszített ukránellenes gyűlöletkampány, valamint a nemrég kirobbant kémügy. Ezek után már nem maradt idő a kárpátaljai magyarsággal kapcsolatos kérdésekre. Szerintem elég lett volna annyi, ha az interjú közlésekor mindezt egy mondatban jelzik az anyag végén, de különösen nem akarok a Válasz Online szerkesztőinek odacsapni, van nekik elég bajuk nélkülem is, no meg hiánypótló munkát végeznek, lásd ugyancsak a Zelenszkij-interjút.

Szigorúan magánvélemény, egyenesen Soros György hátsó farzsebéből

Igazán sajnálom, hogy Vörös Szabolcs nem tudott legalább egy kérdést feltenni a kárpátaljai magyarok ügyében. De az olvasók és a Szuverenitásvédelmi Hivatal kedvéért most megengedem magamnak, hogy Zelenszkij helyett válaszoljak:

Miért, mióta tartja Budapest prioritásnak a kárpátaljai magyarok helyzetét, amikor a magyar külügyi államtitkár, Magyar Levente (még a neve is hazugság), lemondta az Ungvárra megbeszélt magyar–ukrán találkozót, amelynek pont a kárpátaljai magyarok jövője és jogai lettek volna a tárgyalási pontjai? Nem az ukrán fél mondta le ezt a találkozót, hanem a magyar!

Vörös Szabolccsal mélyen egyetértve, sőt, őt kiegészítve: mennyire tarthatja prioritásnak a kárpátaljai magyarok helyzetét az a magyar kormány, amelyik a nap 24 órájában, a hét minden napján ukránellenes kampányt folytat? A háborútól megroppant ország lakói ezt nem fogják elfelejteni, és Isten őrizze a kárpátaljai magyarokat attól, amit akkor kapnak majd, ha Ukrajna végül megroppan – a cél érdekében Orbán Viktor naponta zabál fel valamit vagy valakit.

Ha annyira prioritás a kárpátaljai magyarok sorsa, akkor miért kellett a békés együttélést feláldozni az orosz geopolitikai érdekek oltárán? Nem a jelenről beszélek, azt már mindannyian látjuk – hanem a közelmúltról. Arról a közelmúltról, amelyben Ukrajna gyakorlatilag az egyetlen olyan állam volt az 1990-es kelet-európai változások óta, ahol a magyar kisebbséget nem üldözték – legalábbis állami szinten biztosan nem. Ellentétben például a fekete márciusi pogromot tétlenül végignéző román, vagy a Mečiar, Slota, Fico által fémjelzett szlovák, illetve a Milošević által irányított szerb állammal.

Ezt a konszolidációt dobta oda a nemrégiben magyar katonasírokon táncoló Simionnak meleg hangulatú bátorítást küldő Viktorunk az ördögnek, amikor a Majdan idején már suttyomban megindult az ukránellenes és oroszpárti narratíva terjesztése. Ennek megkoronázásaképp a magyar Parlament épületében mondhatta el Putyin, hogy Donyeckben nincsenek orosz katonák – azok „kis zöld emberek”, gazdák, akik a kijevi rezsim ellen lázadnak, blablabla. És tőle jobbra, karnyújtásnyira, személyre szabott mosollyal ott állt a magyar miniszterelnök. Egy szót nem vetett közbe – sem akkor, sem később. Sőt: a Georg Spöttle-féle, bizonyítottan orosz ügynökhöz hasonló és kapcsolódó propagandistái csak tolták tovább ezt a narratívát a Roszatomtól ajándékba kapott sajtóban.

(Jó, jó, ajándék lónak ne nézd a fogát – de az is hülye, aki elhiszi, hogy az oroszok bármit is ajándékba adnak. Annak mindig ára van. Ők tanultak Szvatopluktól. Mi elfeledtük.)

A Szuverenitásvédelmi Hivatal kormánycselédeihez szólva: emlékeztetném Önöket arra, hogy a dicső kommunista hagyományok szerint élt, él és élnie kell az önfeljelentés gyakorlatának. Legyenek kedvesek, és gyakorolják ezt. Lehetőleg egymás között – és még csak hamis vádiratokat sem kell gyártani hozzá.