A Kreml bástyái repedeznek – Trump fordul, Európa ébred, Magyarország beszorul

Kemény időszaknak nézünk elébe, nem mintha eddig annyira nyugodt napok lennének mögöttünk: Trump ma kicsit morcosan ébredt, és úgy gondolta, hogy a korábban belengetett, Putyinnak szánt 50 napos türelmi időt jelentősen lecsökkenti, mondjuk úgy 10 vagy 12 napra. De vajon csak morcos az amerikai elnök, vagy több is van a dolog mögött? És milyen helyzetbe hozhatja ez Magyarországot és az európai putyinista közönséget, akik szavazati joggal rendelkeznek – mindannyiunk legnagyobb „örömére”.

Nos, a mai trumpiáda nem értelmezhető a tegnap történt USA–EU-megállapodás nélkül: Trump elnöknek volt valami a fejében, amit az Európai Uniótól szeretett volna, és ezért különböző mértékű vámokkal addig helyezett nyomást Brüsszelre, amíg Ursula von der Leyen megállapodott vele – ez a megállapodás ugyan lehetne sokkal jobb Európa számára, de azt – lássuk be – nem érdemeljük meg, mert elsősorban az európai fogyasztói–profitorientált politikai kultúrának köszönhetjük a háborút, hiszen még 2014 után sem tettünk határozott és kemény lépéseket Moszkvával szemben. Ráadásul az Obama–Trump–Biden elnökökön átívelő Északi Áramlattal kapcsolatos amerikai aggályokat is figyelmen kívül hagyta Európa, amely arra ébredt 2022. február 24-én, hogy nem tudja saját magát megvédeni egy olyan barbár támadással szemben, amit az oroszok indítottak – és folytatnak a mai napig.

A kontinensünk kiszolgáltatott helyzetét Trump is érezte, és ki is használta – a tegnapi deal-lel pedig ismét megerősödhetett benne az az érzés, hogy a vámokkal való fenyegetőzés, zsarolás mégiscsak jó dolog. Igaz, Kínával szemben ez annyira nem jött be, de Oroszországgal szemben még bejöhet. És végül is minek várni – minden egyes nap, amíg a Kreml kasszájába befolyhatnak a petrórubelek, addig ukrán civilek, katonák, kisgyerekek, idősek, nők, férfiak, energetikai infrastruktúrák, kórházak, iskolák pusztulnak el a százszámra indított orosz drónok és rakéták miatt.

Igazság szerint 2014 óta minden nap, amikor nem teszünk semmit, az késlekedésnek számít – de 2022. február 24. után ez még inkább igaz. És ma, a háború negyedik évében pedig még igazabb; holnap pedig súlyosabbá válik a helyzet, mint ma volt. Hogy Trumpot foglalkoztatják-e ilyen humanitárius kérdések, az a millió dolláros kérdések körébe tartozik – és nem is mi, és nem is itt fogjuk megválaszolni. De ha mindehhez hozzátesszük, hogy alig pár napja Rubio amerikai külügyminiszter is hasonló hangnemben nyilatkozott, akkor azt kell mondanunk, hogy Washingtonban fordul a széljárás. Legalábbis nagyon reméljük.

Hogy Ukrajna szempontjából ez mit jelent, azt ma még nehéz megmondani – Kijevnek fegyverek, légvédelmi eszközök kellenek, és ezek nem most, hanem tegnapelőttre. Így valószínűleg nagyobb érzelmeket nem fog kiváltani az amerikai elnök kijelentése, aki bizalmi indexét amúgy is felégette, már annyiszor mondott ellent önmagának is. Akiknek viszont fájhat a feje, azok az államok, amelyek nyíltan Putyin mellé álltak – mint például Magyarország vagy Szlovákia –, illetve az európai országokban egyre magabiztosabban vigyorgó putyinisták, akik Trump óta Ukrajna kapitulációjára várnak – rosszabb esetben az ukránok teljes kiirtására. És lássuk be: erre nemcsak hogy komoly esély mutatkozott eddig, hanem az események egészen konkrétan ebbe az irányba haladtak. Trump ugyanis megmentőként, a woke-világ elleni élharcosként jelent meg a putyinisták széles rétegeinek szemében, aki Putyinnal – mint két erős ember – majd jól megegyezik az ukránok feje felett, kivonul Európából, így az oroszoké lehet előbb teljes Ukrajna, majd a balti államok, és így sorban, amíg a Vörös Hadsereg el nem éri Amszterdamot, hogy aztán újra fenyegetve érezze magát valamelyik szomszédja által – és így tovább, és így tovább. Ezt ragozni nem jelen cikkünk tiszte, de a felfogás pár száz éve jelen van az oroszok mentalitásában – erről majd lesz külön cikk, ne felejtsetek el visszanézni.

Visszatérve: Magyarország például most kapott egy olyan pofont, hogy ha az országot nem fideszes bürokraták laknák, akkor Orbánnak egy orosz ballisztikus rakéta sebességével kéne lelépnie az országból. A Főni ugyanis alig tegnapelőtt jelentette ki Tusványoson, hogy Európa nem tud megegyezni Trumppal a vámok kérdésében, ezért gazdasági háború jön – erre tessék, megegyeznek. Majd azt az orbáni tézist, miszerint tárgyalni kell a ruszkikkal, a doktorminiszterelnök úr által agyonajnározott Trump veri keresztbe, amikor ultimátumokat dobál Putyinnak.

Amennyiben az amerikai elnök betartja az ígéretét, és tényleg komoly vámokkal sújtja az Oroszországgal kereskedő államokat, akkor Magyarországnak fuccs. Ez az egyik.

A másik: amikor Trump lepacsizott Ursulával, akkor az is eldőlt, hogy Viktorka nem tartozik a nagyok közé – így az, hogy Brüsszel mit kezd saját árulóival, Trump részéről magánügy. És azt hiszem, valamit kezdeni is fog a jogállamiságot sárba tipró, Oroszország hibrid háborús erőfeszítéseit állami szinten is támogató Magyarországgal. Amit szintén megérdemlünk, mert a nép nagy többsége továbbra is simán tűri az 1944-es esztendő zsidózásait is meghaladó ukránozást, az állami szintű gyűlölködést, a hebehurgyaságot, a hazudozást, a folyamatos jogfosztást, az üres szavakkal való dobálózást – lásd még: szuverenizmus és egyéb társai.

Úgyhogy Trump ismét bedobta a kavicsot az állóvízbe, a hullámok elindultak – lássuk, mi lesz belőle...