Bendarzsevszkij manipulatív cikke

Mesélték nekem korábban, hogy van valami komolyan vehető fehérorosz szakértő Orbán környékén. Aztán ma szembejött a Facebookon a Demkó Attila bejegyzéseire hajazó manipulatív értekezése arról, hogy Európa háborús pszichózisba hajszolja a polgárait.

Az értekezés arról szól, hogy Bendarzsevszkij rosszallja, hogy Európa arról beszél, hogy készül a védelemre, például "Totális védelem" ("totális védelem"? Tényleg??) kézikönyvek osztogatása. Aztán a cikk végére utólag hozzáfűzött magyarázkodásban mégiscsak azt tartja helyesnek, ha Európa a védekezés fontosságát hangsúlyozza.

Az az utólag hozzáfűzött mondat valóban hazavihető, hogy Európa már 2010-ben képes kellett volna legyen az elrettentésre - viszont vegyük figyelembe, hogy kénytelen volt ezeket beleírni, hiszen ez a gondolat nélkül 100%-ban orbáni propaganda lenne az egész bejegyzés - márpedig Bendarzsevszkij nem az orbánistákat célozza, hanem azokat szalámizza, akik Ukrajnát megvédenék az orosz agresszió ellen, pontatlan, manipulatív érvekkel. Az sem mentség, hogy leírja Putyin rezsimjének propagandáját, hiszen a célközönség számára ez nem lényegi újdonság. Azt viszont hiába keressük a bejegyzésben, hogy Ukrajnát meg kellene védeni, mintha az lenne a normális, hogy legföljebb "saját magunkat" kell megvédeni, mintha ez nem zsákutca lenne. És az sem világos, hogy demokratikus országokban hogyan lehet "titokban" fegyverkezni, miközben a polgárokat nem készítjük fel semmire, miközben világos, hogy demokratikus országokban "duma" nélkül nincs semmi, tehát fegyverkezés sem. Az pedig alapvetés, hogy a befektetőket nem az eddigi békeduma fogja meggyőzni, ami eddig annyit ért el, hogy készakarva ráengedte a világ második legnagyobb hadseregét az ukrán gyermekekre. Miközben a valódi kérdés nem az "európai békeduma", hanem az, hogy miért nem lőjük ki, miért nem lőttük ki már évtizedekkel ezelőtt az ő országát megbénító diktátort, miért nem lőttük ki már évtizedekkel ezelőtt az Észak-Koreai rezsimet, és miért nem lőttük ki legkésőbb 2022-ben a Valdaji Köcsögöt, és ha nem lőttük ki eddig, akkor mikor lőjük már végre ki.

Bendarzsevszkij bejegyzése maga a felvilágosító magyarázat arra, hogy nincs olyan, hogy valaki fehérorosz származásúként a Mandinerre és az Indexre ír rendszeresen, és közben nem KGB ügynök. Ha valaki nem Putyin szekerét tolja, akkor teljesen világos, hogy fehéroroszként nem tolhatja az Orbán-rezsim szekerét. És ugyanez fordítva még ennél is igazabb: a magyar putyinista rezsim nem biztosít egy valódi fehérorosz ellenzékinek sem nyilvánosságot, sem megélhetést. Ugyanez érvényes más érdekes igazolásokra is, mint például a putyinista Sayfo Omar, ő sem a saját véleményét mondta annó migrációkérdésben, hanem manipulált és szalámizott. A Facebookon nem csak olyan típusú manipulációk léteznek, hogy "Csókay András Nobel-díjas orvos megvéd téged a káros inzulinkúrától, és erre az unokái életére esküszik", hanem olyan is, ahol a rezsim pénzén, nyilvánossága segítségével, "hosszú érvekkel" manipulálnak, és közben számon kérik a "konstruktív hangnemet".

MCC:

Anton Bendarzsevszkij.

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója

Anton Bendarzsevszkij külpolitikai elemző, újságíró. A Pécsi Tudományegyetemen média és kommunikáció, valamint történelem szakon tanult, emellett az Egyesült Királyságban, a Leicesteri Egyetemen politológiát hallgatott. Hét évig volt a Kitekintő - magyar külpolitikai hírportál vezetője. Ezt követően Anton több mint négy évig a Magyar Nemzeti Bank geopolitikai alapítványának és kutatóintézetének igazgatója volt, majd 2021-2022 között a Duna Intézet kutatási igazgatójaként dolgozott. Jelenleg az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Rendszeres jelennek meg írásai az Indexen és a Mandineren, emellett a legtöbb jelentős magyar médiaorgánum rendszeres vendége külpolitikai szakértőként. Anton szakterülete a posztszovjet államok biztonságpolitikája.

Bendarzsevszkij manipulatív posztja:

A 2022-es orosz teljeskörű invázió Ukrajna ellen nem érte váratlanul az orosz lakosságot - előtte hosszú éveken keresztül erre kondicionálták át az egész orosz társadalmat, hogy 2022-re egy lojális, háború iránt elfogadó - de minimum semleges lakosságot kapjanak. Sajnos bizonyos mértékig hasonló eszkalációs kommunikációt (mint Oroszországban másfél évtizeddel ezelőtt) látok Európában is, ami szerintem nagyon rossz irány, ennek az útnak a vége nem lehet pozitív. A kollégák az Oeconomusnál írtak egy hosszabb elemzést a háborúkat megelőző eszkalációról, esettanulmányokkal (pl. Irak), én most az orosz folyamatról írnék, de a bejegyzés második felében európai párhuzamokat is említek.

Az orosz társadalom háborús felkészítése nem egyik napról a másikra történt, hanem egy tudatos, körülbelül másfél évtizedes szociálpszichológiai és politikai mérnöki munka eredménye. A háború elfogadásának az alapjait fokozatosan teremtették meg az orosz vezetők.

Győzelem Napjának a kultusza.

Ennek az építkezésnek az alapköve a “Nagy Honvédő Háború” kultusza - vagyis a II. világháborúban aratott győzelem, ami az orosz narratívában kb. Úgy jelenik meg, hogy a Szovjetunió egymaga győzte le a náci Németországot. Voltak ott mások is, partnerek, akik a másodhegedűs szerepét játszották.

A Putyin elnöksége elejétől kezdve hatalmas pompával ünnepelt Győzelem napja (május 9) a 2010-es évektől kezdve nem pusztán emlékezés lett, hanem egy agresszív identitásképző ünnep. A jelszó a „Soha többé!” helyett a „Meg tudjuk ismételni!” (Mozsem povtority) lett (ugye a szovjet korszakban az első két évtizedben nem is ünnepelték a napot, majd később, egészen a Szovjetunió felbomlásáig jubíleumi megemlékezések voltak csak).

Közben a tankönyveket és a közbeszédet megtisztították a sztálinizmus bűneitől, és a Szovjetuniót (illetve Oroszországot) a világ egyetlen morális megmentőjeként állították be. Korábban magam is írtam arról, hogy minden egyes évben egyre több (pozitív) könyv jelent meg Oroszországban Sztálinról, Leninről és más szovjet vezetőkről. Ezzel a társadalmat kondicionálták arra, hogy a háború nem tragédia, hanem a dicsőség és a nemzeti nagyság legfőbb forrása.

Az ellenségkép felépítése: A Nyugat mint egzisztenciális fenyegetés

A Vlagyimir Putyin 2012-es visszatérése miatti nagy társadalmi elégedetlenséget külső okokra vezették vissza. Fokozatosan alakították ki azt a narratívát, miszerint a Nyugat nem csak geopolitikai rivális, hanem Oroszország megsemmisítésére törekszik. Bevezették az „ostromlott erőd” mentalitást: Oroszországot ellenségek veszik körül. A Nyugatot „Gayropa”-ként kezdték emlegetni, amely elvesztette keresztény gyökereit, és morálisan züllött. Oroszország ezzel szemben a „normalitás” és a hagyományos értékek utolsó bástyája. Ez morális fölényt biztosított az átlagorosz számára a gazdaságilag jóval fejlettebb nyugatiakkal szemben.

Ukrajna dehumanizálása

2014 után indult el Ukrajna dehumanizálása. Mivel a társadalom alapmítosza a nácik legyőzése (lásd 1. pont), az ukrán vezetést és hadsereget nácinak („fasiszta junta”, „banderisták”) kellett bélyegezni. Ha ők nácik, akkor ellenük harcolni nem agresszió, hanem szent kötelesség. Putyin és a média éveken át sulykolta, hogy Ukrajna nem egy valódi ország, hanem egy mesterséges képződmény, Lenin hibája, vagy az USA bábállama.

A televíziós műsorokban (pl. Szolovjov, Kiszeljov, Szkarbejeva műsoraiban) az ukránokat gyakran nevezték férgeknek, sátánistáknak vagy agymosott zombiknak. Ez pszichológiailag feloldja az úgy nevezett „testvérnép” megölésének tabuját.

A média szerepe

A totális orosz médiakontroll miatt ezek a narrítívák megkerülhetetlenekké váltak. Még azok is, akik az elején erősen ellenezték az ukránok dehumanizálását (Oroszországban nagyon sokaknak van ukrán rokona, kollégája, ismerőse, stb), fokozatosan észrevétlenül is elfogadták, magáévá tették. Ezt a propaganda nyelvezete is segítte: Soha nem használják az „Ukrán kormány” vagy „Zelenszkij elnök” kifejezést hivatalos kontextusban, mert az elismerné a legitimitásukat. A „rezsim” szó ideiglenességet és elnyomást sugall. A hírekben szinte sosem mondják, hogy „az ukrán hadsereg” lőtt. Helyette: „a nacionalisták lőttek”. Ezzel elválasztják a népet (akit „felszabadítanak”) a fegyveresektől (akik „gonoszak”).

A társadalom militarizálása

Végül, utolsó lépcsőként pedig elindult a társadalom militarizálása. 2016-ban létrehozták a Junarmiját (Ifjusági Hadsereget), amelynek mára többmillió tagja van. Így már gyerekkortól elindult a militarista nevelés, egyenruhában, politikai és történelmi narratívákat sulykolva a gyerekeknek, megtanítva őket a fegyverhasználatra. Erről néhány éve az Indexen volt egy részletes elemzésem.

A Krím-hatás

Minderre ráerősítettek az első orosz katonai sikerek: Krím 2014-es, vér nélküli orosz megszállása általános eufóriát váltott ki, és azt erősítette az emberekben, hogy Putyin kurzusa jó irányba halad - az orosz erő visszatért, és a nemzetközi jog megsértése nem jár fájdalmas következményekkel. Ebben Putyint a komolyabb nyugati reakciók szinte teljes hiánya is segítette.

Nincs visszaút keretezés

2022 után azonban az események nem úgy alakultak, ahogy azt az orosz lakosság várta volna, és Krím megszerzésének a vér nélküli forgatókönyve nem ismétlődött meg. Azonban az orosz propaganda új szólamokra állt rá: Már mindegy, kinek volt igaza az elején, most már nekünk kell nyernünk, különben Oroszországot darabokra osztják szét, sőt, eltörlik a föld színéről. Ez egységbe kovácsolja a társadalmat a félelem mentén.

Sajnos az elmúlt két évben (és különösen az utóbbi hónapokban) több párhuzamot látok az európai kommunikációban is, ami szerintem kifejezetten aggodalomra ad okot. A német védelmi miniszter, német kancellár vagy a brit vezérkari főnök nyilatkozatai után immár a NATO főtitkára is határozottan állítja, hogy az európai békés korszaknak vége, és készülni kell 2029-30-ig az Oroszországgal történő háborúra.

És itt jönnek a mai európai párhuzamok...

A „Nincs más választás” narratíva (Egzisztenciális fenyegetés)

Mind a korábbi orosz, mind a mostani európai esetben a vezetők azt kommunikálják, hogy a konfliktus nem az ő választásuk, hanem egy külső kényszer, ami a puszta létet fenyegeti. Mindkét oldal a háború “elkerülhetetlenségét” hangsúlyozza.

Oroszország (2012–2022): „A Nyugat el akar minket pusztítani, körbevesznek minket, Oroszország léte forog kockán. Ha nem lépünk, ők fognak.” (Megelőző csapás logikája).

Európa (2022–jelenleg): „Oroszország nem áll meg Ukrajnánál. Ha Ukrajna elbukik, mi következünk. Ez a demokrácia és a szabadság létkérdése.”

A társadalom „mentális militarizálása”

Ahogy Oroszországban a Junarmija és az iskolai programok, úgy Európában is megjelentek a társadalom ellenálló-képességét célzó üzenetek.

- Pszichológiai felkészítés: A német védelmi miniszter (Boris Pistorius) kijelentette, hogy Németországnak „háborúképesnek” (kriegstüchtig) kell válnia. Ez a szóhasználat tabu volt a II. világháború óta.

- Civil védelem és sorkatonaság: Svédországban és a balti államokban „Totális Védelem” kézikönyveket osztanak, Franciaországban és Németországban újra téma a sorkatonaság vagy annak valamilyen formája. A cél ugyanaz: a lakosság szokja a gondolatot, hogy a béke nem garantált állapot, hanem olyasmi, amiért (fegyverrel is) tenni kell.

Az ellenségkép abszolútizálása (Jó vs. Gonosz)

A háborús pszichózis egyik alapja a világ fekete-fehérre festése. Mindkét narratíva kizárja a kompromisszum lehetőségét. Ha az ellenség maga a „Gonosz”, akkor vele tárgyalni bűn, csak a legyőzése fogadható el. Ez az eszkalációs spirálhoz vezet.

Orosz modell: A Nyugat = Sátánista, pedofil, nácibarát, aki el akarja venni a lelkünket. (Morális/vallási alapú ellenségkép).

Európai modell: Oroszország = Terrorállam, barbár horda, aki nem tisztel semmilyen szabályt. (Civilizációs/jogi alapú ellenségkép).

A gazdaság átállítása és áldozatvállalás

Az oroszok számára épített narratíva volt: „A szankciók miatt nehezebb lesz, de ez az ára a szuverenitásnak”. Most Európában hangzik el: „A védelem sokba kerül, le kell mondanunk bizonyos jóléti dolgokról a biztonságért”. Emmanuel Macron és más vezetők „hadigazdaságra” való átállásról beszélnek. A jóléti kiadások vs. védelmi kiadások vitája pedig eldőlni látszik az utóbbi javára.

Európa most tanulja újra a „háborús nyelvet”, amit Oroszország már 10-15 éve beszél. A retorika (egzisztenciális fenyegetés, felkészülés, áldozat) nagyon hasonló, mert a háborús logika univerzális. Csak bízni lehet abban, hogy Európa ezt a vonalat nem viszi tovább, és a retorika megáll a felkészülés, és a védelmi képességek kiépítése szintjén. Mindenesetre a trendek aggasztóak.

P.S.: már így sem rövid, de a sok kommentre válaszul még ezzel egészítem ki:

Nem fogok egyesével most mindenkinek válaszolni, elnézést, sok komment érkezett, aminek egyrészt örülök, ezek szerint a téma sokakat foglalkoztat, másrészt azért kérlek a kommentek stílusában tartsuk meg az egymás iránti tiszteletet, és a konstruktív hangnemet.

1. Elfogadom, hogy egyes emberek számára bármilyen direkt van indirekt európai kritika rögtön valamiféle védelmi reakciókat szül (másoknál pedig ellenkező hatást kelt), de higgyétek el, hogy ahogy ti is, én is az Európai Uniót tartom a legfontosabb, meghatározó szövetségünknek, az USA-val folytatott kapcsolatokat pedig prioritásnak.

2. És igen, azt gondolom, hogy ahogy Európában általában szoktuk, átlendültünk a ló másik oldalára. Európa ezekhez a szélsőségekhez szokott. Előbb lenéztük az oroszokat, most pedig túlzottan félünk tőlük, pedig néhány év alatt valójában gazdaságilag és katonailag még gyengültek is.

3. Európának nem most, hanem már a 2010-es évek elejétől kezdve kellett volna erőt mutatnia és elrettentésre építeni, de a szép kommunikáción túl sok minden nem történt (erről korábban ugyancsak írtam egy bejegyzést, hogy 2014-ben miket mondtak az európai vezetők, amiből természetesen nem lett semmi.

4. Ezt nem erős politikai kommunikációval kellene megtenni, hanem tényleges intézkedésekkel - pl. azzal, hogy meg tudjuk védeni magunkat az orosz hibrid hadviseléssel szemben, vagy a hozzánk berepülő drónokkal szemben.

5. Az erős politikai kommunikáció és a médiában terjesztett narratíva egy pótcselekvés - a valódi cselekvések hiányát leplezzük vele sajnos. De annál is rosszabb, hogy ez eszkalációt szül, és a másik felet készteti konkrét cselekvésre - lásd a Butterfield-féle biztonsági dilemma koncepciója.

6. Nem, még véletlenül sem írtam azt, hogy Európa háborúra készülne Oroszországgal szemben. Az európai társadalmak átkodícionálásának viszont komoly veszélye van, mert a háborús hangulatot növeli, és előbb-utóbb elvezethet egy olyan helyzethez, amikor egy szikra miatt is kirobban a konfliktus.

7. Itt jön be az "önbeteljesítő jóslat" biztonsági fogalma - Ha Európa folyamatosan arról beszél, hogy „készülünk a háborúra Oroszország ellen”, azt Moszkva nem elrettentésnek, hanem előkészületnek veszi egy támadásra. Ez pedig még inkább megerősíti a Kreml belső propagandáját („lám, igazunk volt, a Nyugat meg akar támadni minket”), ami még agresszívabb lépésekre és a társadalom még erősebb mozgósítására készteti őket. Ezzel éppen azt a háborút idézhetjük elő, amit el akarunk kerülni.

8. A háborús retorika továbbá a saját gazdasági problémáinkat növeli, amivel egyébként sem állunk jól. A retorika elriasztja a globális befektetőket, és alapvetően instabilitást sugall. Ha ez volt "Európa utolsó békés nyara" (ugye Pisztorius néhány hónappal ezelőtti nyilatkozata), akkor minek hozzák a pénzüket ide? Pont az ellenkezőjét kellene sugallnunk - Európa a béke és a stabilitás szigete, de kellően erős védelemmel rendelkezünk bármilyen veszély semlegesítésére (pont ez utóbbi nem jön át az orosz hibrid hadviseléssel szemben, ami nem most, hanem az elmúlt 10-15 évben jelen van).

9. Ide a Theodore Roosevelt féle érvelés kellene. Ő mondta azt, hogy „Beszélj halkan és vigyél magaddal nagy botot”. Szeretem ezt az idézetet. A hangos fenyegetőzés helyett a csendes, de hiteles elrettentés. Európának fejlesztenie kell a hadseregét (védelmi képességek), de a kommunikációban a defenzív jelleget kell hangsúlyozni: Nem támadunk, de minden négyzetcentimétert megvédünk.

10. Az ellenséget nem kell szeretni, de beszélni kell vele. A jelenlegi „nem tárgyalunk terroristákkal és agresszorokkal” morális álláspont helyett vissza kell térni az érdek alapú diplomáciához. Az ellenségkép kiépítése ilyen szempontból csak károkat okoz, eredményeket nem. A háborúk többsége - ahogy majd az orosz-ukrán is - tárgyalóasztalnál ér véget. Ha démonizáljuk az ellenfelet, lehetetlenné tesszük a kompromisszumot.

Továbbá nyomatékosan szeretném kérni, hogy tiszteljük meg egymást. Engem is, és a többi kommentelő társunkat is. A leckéztető stílus NEM elfogadható. Fogadjátok el, hogy másnak is lehet szakmai véleménye, amelyet hosszú érvekkel vezetek le, nem bemondás alapján. Ha ez a helyzetértékelés nem felel meg az elvárásaidnak vagy a saját véleményednek, ez nem azért van, mert az egyik vagy a másik rossz, hanem egyszerűen máshogy látjuk, értékeljük a dolgokat. Ha emiatt az a célod, hogy megalázd, hiteltelenítsd és sárba tipord a másikat, mert csak a Te véleményed lehet jó, akkor nincs miről beszélnünk.

Bozsó