Miért a TISZA győzött október 23-án – és miért nem vették észre a narancsok?

Furcsa, szürreális nemzeti ünnep volt ez. Két Magyarország feszült egymásnak – az egyik gerinces, a másik gumigerinces. A tét? Ki tud több embert kirángatni az utcára, kié a nagyobb tömeg, a hangosabb skandálás, és kié lenne a legtöbb drónfelvétel, ha nem lett volna megtiltva, mert ha már a forradalomról szól az évforduló, legalább a számháborúban dőljön el a dicsőség. Csakhogy ez a nap végül nem a tömegekről szólt. Hanem arról az egyetlen emberről, aki szerint minden róla szól: Orbán Viktorról.

Ő volt az, aki annyira belepörgött a saját legendájába, hogy Brüsszel felé zötyögve már posztolta is: kétszer annyian voltunk, mint a Tisza-tüntetésen! Mikor, Viktor? Hol? A poszt pillanatában Magyar Péter még javában beszélt a színpadon, a közönség még ott hullámzott a pesti aszfalton. A mi kis pannon Putyinunk tehát már a meccs közben hirdetett végeredményt – jóval a lefújás előtt. Szóval vagy időutazó, vagy nagyon ideges.

És itt jön a lényeg: a Főni személyesen szállt be a propagandacsatába. Nem is csak szállt – vezényelt, posztolt, kommentelt, nyomta, mint a narancssárga gépágyú. Ez volt a pillanat, amikor végképp kiderült: a TISZA nyerte október 23-át. Nem azért, mert több embert vitt ki (bár azt is), hanem mert a teljes Fidesz-világ hirtelen hozzájuk kezdte mérni magát.

A TISZA lett a mérce. A tükör, amibe Orbánék végre belenéztek – és nem tetszett nekik, amit láttak. A Főni közösségi posztja („kétszer annyian voltunk!”) maga volt a pánikjelzés. A félelem testet öltött szövege. Kétszer annyian, mint a „bolond”, a „báb”, az „ukránbérenc”, a „Brüsszel-pénzen élő áruló” rendezvényén. Micsoda győzelem! Kár, hogy még így sem igaz. Mert nem voltak kétszer annyian, és ez a Békemenet sem volt minden idők legnagyobbja. Maximum a legfáradtabb.

És most jön a feketeleves: ez volt az utolsó jó hírük egy darabig. Pár nap, és a Főni kénytelen lesz szembenézni a valósággal. Egyre nehezebb lesz neki beadni, hogy minden rendben van, sokan vagyunk, győzni fogunk. Mert a félelem már nemcsak a választókat fertőzi, hanem a vezért is. Erről árulkodik az is, hogy Orbán országjárásra indul. Ha Magyar Péternek bejött, hát neki is kell egy saját roadshow. Csakhogy ez nem a „nép közé leszálló vezető” turnéja lesz, hanem a „zártkörű klubesteké”, ahol a taps is szervezett, a kérdés is előre leadott.

És amikor végül tényleg leesik a kétfilléres, amikor Orbán és a NER-elit is rájön, hogy itt bizony a kávé lefőtt, akkor jön majd a következő szint. A düh, a kapkodás, az agresszív lépések. Arra is érdemes felkészülni, hogy előkerül a B-terv: választás elhalasztása, eredmény megkérdőjelezése, klasszikus autoriter repertoár.

Szóval: október 23-án nemcsak a forradalom emléke, hanem a hatalom idegei is megmozdultak. A TISZA megmutatta, hogy az áradás elindult. És a narancsok elkezdtek úszni – lefelé, az árral.