„Erőből győzünk" – így csinált Orbán oroszoknak hasznos olajblokádot az ukránok vérén!

Az „ukrán olajblokád" története soha nem volt igaz. Nem Ukrajna állította le a csapot: egy orosz drón tette ezt meg helyette, miközben az ukrán infrastruktúra-javítók épp azzal voltak elfoglalva, hogy a téli bombázások után visszaadják a fűtést és az ivóvizet a fagyoskodó civileknek. Orbán azonban nem várt. Nem kérdezett. Nem mutatott empátiát, hanem stoppert nyomott — és végül türelmetlensége buktatta le. Ráadásul a belpolitikai haszna minimális, de nem is tűnik úgy, hogy ez lett volna a valódi cél. Sokkal inkább a tavaszi orosz offenzíva megindulása előtt nyújtandó baráti segítség Putyinnak és a gyilkos Orosz Föderációnak.

Az alábbiakban azt mutatjuk be lépésről lépésre, hogyan veszítette el Orbán Viktor azt a játszmát, amelyet — legalábbis papíron — meg kellett volna nyernie. Mert minden a kezére játszott: az orosz dróncsapás, a kampányidőszak, Ukrajna pénzügyi nehézségei, Fico koordinált fellépése, Putyin támogatása. Mégis elveszítette. Méghozzá úgy, hogy a vereséget saját maga közvetítette élőben - az egyetlen, aki nyert ezen az egész ügyen, az nem más, mint Vlagyimir Putyin és az ő gyerekeket gyilkoló hadserege — és mindez Viktor Orbán részéről szándékos segítségnyújtás volt.

Január 27: Kezdődött azzal, hogy az oroszok lebombázták a Barátság kőolajvezeték egyik alállomását, a Brodiban található telepet. Az egyik olajtartály négy napig lángolt, ami sokat elmond az orosz dróncsapások és a Barátság vezeték „találkozásának” romantikájáról. Az orosz támadás miatt végül ezen a vezetéken leállt az olajszállítás, amely azóta sem indult újra. Az ukránok szempontjából ez több ponton is érthető:

• orosz olajat tranzitálnak egy olyan országnak, amely ellenséges velük szemben (Magyarország);

• orosz olajat tranzitálnak, amelyből az Orosz Föderáció bevételhez jut, és ezt a pénzt ukránok megölésére fordítja;

• az oroszok eddig több alkalommal (mintegy 22-szer) támadták a Barátság kőolajvezetéket; az ukránok minden alkalommal megjavították, de volt példa arra is, hogy a munkásokat dróntalálat érte – a javítás szó szerint életveszélyes művelet;

• a január 27-i támadás után is rekordhideg volt Ukrajnában: emberek fagytak meg saját lakásaikban, mert az orosz hadsereg szétbombázta a kritikus infrastruktúrát; az ukránoknak egyszerűen nincs elegendő szakemberük, akiket a Barátság vezetékhez küldhetnének – szükség van rájuk a víz-, áram- és fűtésszolgáltatás helyreállításához;

• és persze Volodimir Zelenszkij, aki nyíltan is kifejezte ellenérzéseit a vezeték újranyitásával kapcsolatban – teljesen érthető módon.

A magyar fél azonban feltűnően türelmetlenné vált. A brodi telepen csak február 1-jére sikerült megfékezni a lángokat, a magyar kormány pedig már február elsején, aznap, üzent is Viktor a Facebook-oldalán, hogy ők "nem fogják finanszírozni Ukrajnát" és arról sem felejtett el posztolni, hogy Brüsszel megtiltaná az olcsó orosz gáz importját....

Február elején felpörög az ukránellenes uszítás – ebben az időszakban tiltják ki Magyarországról azokat az ukrán katonai tisztviselőket, akik úgymond részt vettek a kényszersorozásokban. Milyen véletlen, hogy alig egy hónappal később magyar hadifoglyokat hoz haza Szijjártó Moszkvából… Az ukránellenes uszítás már évek óta tart Magyarországon, a kampánynak is része, de valamiért február elején ez még nem kapott akkora hangsúlyt, mint amilyet az utóbbi hetekben tapasztalunk. Február 8-án már azért van egy apró jel, ami arra utal, hogy Ukrajna, Brüsszel és az energia hármasa kampánytéma lesz valamilyen formában:

„Amíg Ukrajna azt követeli Brüsszeltől, hogy válassza le Magyarországot az olcsó orosz energiáról, addig Ukrajna Magyarország ellensége.

Magyarország mindenek előtt!”

– írja Orbán a Facebook-oldalán.

Február 10.: Két nappal később megismétlődik a burkolt üzenet:

"A Tisza kitiltaná Magyarországról az olcsó orosz energiát, ezzel a rezsicsökkentést is megszüntetné.

Mi rezsistopot hirdettünk és megvédjük a rezsicsökkentést. Mert a Fidesz a biztos választás!"

Február 11.: Egy nappal később megjelenik a „Zelenszkij-terv” - olajblokádról még nincs szó benne

Február 12-én megjelenik az „Ukrajna megfenyegette Magyarországot” című sztori első része. Egy alig ismert ukrán szereplő egy alig nézett ukrán műsorban arról beszél, hogy a 128-as dandárral majd „rendet tesz” Magyarországon, vagy valami ilyesmi. A lényeg: az üzenet nem Magyarországnak szól – ahogy egyszer sem hangzik el konkrét fenyegetés Ukrajna részéről Magyarország ellen –, hanem személyesen Orbánnak. De hát Napóleon óta tudjuk: az állam én vagyok – az „én” pedig Orbán Viktor.

Február 14., az évértékelő: megjelenik az olajbiznisz, amitől „megóvják” majd Magyarországot.

Február 16. Újabb orbáni üzenet Zelenszkijnek címezve – Magyarország megakadályozza Ukrajna uniós tagságát. És mivel ez nem tetszik Zelenszkijnek, ezért „fenyegeti” Magyarországot.

És persze: az ukránok finanszírozzák a Fidesz ellenfeleit – már február 16-tól. Mintha Viktor már ekkor utalt volna arra, hogy az ukrán pénzszállító konvojt le fogják kapcsolni Magyarországon. Legalábbis ehhez a vádhoz kell valami látvány, ami nem bizonyíték ugyan, de kellően látványos és sokkoló. Mi még nem láttuk ezt előre, de nagyon az az érzésem, hogy már ekkor tudták a hatalom emberei, hogy mi a terv.

Február 18-án megjelenik az első „olajblokádos” poszt Orbán oldalán:

„Ukrajna zsarolja Magyarországot, leállította a Barátság kőolajvezetéket. Hozzá kell nyúlnunk a stratégiai tartalékhoz. A mai kormányülésnek ez az első napirendi pontja.”

És még ugyanaznap Magyarország leállítja az Ukrajnába irányuló dízelszállítást.

Nos, mennyi idő is telt el? Február elején oltották el a tüzet a brodi telephelyen, a miniszterelnök pedig február 18-án már le is állítja a dízelszállítást Ukrajnába, és arról beszél, hogy az ukránok zsarolják Magyarországot. Soha semmilyen hír nem érkezett arról, hogy a magyar kormány megpróbált volna hivatalosan érdeklődni a károk mértékéről, arról, hogy segíthet-e a javításban, vagy bármiféle empatikus, emberi hozzáállást tanúsított volna. Nem, semmi ilyesmi nem történt – ehelyett az ukránellenes érzelmek napi-kétnapi adagolásával, a Tisza–Brüsszel–Kijev háromszög fantáziavilágának óvatos felépítésével alakították ki azt a narratív teret, amelyben aztán megjelenik ez a bizonyos „zsarolás”, az "olajblokád".

És Orbán itt mindent elrontott - még a saját szemszögéből is

Amikor Orbán február 18-án már expliciten arról beszél, hogy Zelenszkij a Barátság vezeték elzárásával zsarolja Magyarországot, majd meg sem várja Kijev hivatalos reakcióját, és azonnal leállítja a dízelszállítást Ukrajnába, akkor egy olyan szereplő előtt árulja el magát, aki az első pillanattól kezdve felismeri: itt egy orosz gyökerű pszichológiai műveletről van szó, amelynek aktív intézkedési részét Orbán Viktorra bízták. És azt is megérti, hogy Orbán ebben nemcsak aktív intézkedést lát, hanem kampánytémát is – olyat, amivel akár választást lehet nyerni.

Csakhogy Zelenszkij nem hülye. Nagyon nem.

Orbán viszont igen. Nagyon igen.

Amikor Orbán még azt a minimális időt sem várja ki, amely békeidőben is szükséges lenne a Barátság vezeték helyreállításához, nem beszélve arról, hogy semmiféle empátiát nem mutat az ukránok felé – akik ekkoriban saját otthonaikban fagynak meg, mert az orosz hadsereg a kritikus infrastruktúrát rombolja –, akkor azt is elárulja, hogy ez a téma számára valamiért kiemelten fontos.

Mivel Orbán nemcsak beszél, hanem lép is – és még aznap leállítja az Ukrajnába irányuló dízelszállítást, majd alig 48 órával később Robert Fico az Ukrajnába irányuló áramellátás leállításával IS fenyegetőzik, és Orbánnal egy időben leállítja a dízelszállítást –, Zelenszkij levonja a következtetést: itt nem pusztán egy olcsó magyar kampánytrükkről van szó, hanem orosz érdekek is szerepet játszanak a Barátság körül mesterségesen kialakított konfliktusban. És innentől kezdve számára világos a minimum: nem szabad megnyitnia a csapot. Akkor sem, ha működik, akkor sem, ha nem működik.

Így is tesz.

Orbán pedig vélhetően meglepődve tapasztalja, hogy a Karmelitán túli világban nincs valódi mozgástere. Ráadásul kiderül: ez a játék nem is olyan olcsó és fájdalommentes, mint ahogy azt a „zseniális” stratégia megálmodói hitték. A MOL sokáig nem beszélt – gyakorlatilag titkolta – az ország valós olajkészlet-helyzetét, ám ekkor már nem lehetett a szőnyeg alá söpörni a válságot. Lantos Csaba energiaügyi miniszter pár nappal később rendelkezett is arról, hogy negyedmillió tonna készletet tegyenek elérhetővé. Ez az összes tartalék mintegy negyven százaléka.

Zelenszkij köszöni az információt, és immár biztos abban, hogy ilyen gyenge lábakon álló olajkészlettel zsarolni Ukrajnát nem pusztán kampánytechnikai kérdés: itt orosz érdekekről van szó, különben Orbán számára ez veszélyes, kétélű fegyver. Azt teszi, amit tennie kell: kivár, és nem nyitja meg a csapot. Különben is, a vezeték továbbra sem működőképes. Az ukránoknak van jobb dolguk is, például a kritikus infrastruktúrák folyamatos javítása, hogy a lakosságnak legyen fűtése, ivóvize, ne rekedjenek liftben, legyen áram, és a kórházak működni tudjanak.

Ukrajnának azonban van két sérülékeny pontja:

• a pénztelenség. Az ország azzal néz szembe, hogy az uniós támogatás elmaradása esetén akár államcsődbe is kerülhet - március végére, április elejére.

• az orosz tavaszi offenzíva várható megindítása - a dízel leállítások komoly zavarokat okozhatnak a hadsereg ellátásában. (E sorokat március 20-án írom, pár nappal ezelőtt meg is indult a ruszki offenzíva Zaporizzsjánál!)

Orbán mindezeket tudja. Putyin is tudja.

Zelenszkij pedig tudja, hogy ők tudják.

Február közepén járunk. Magyarországra tehát nem érkezik már orosz olaj, a MOL ugyanis továbbra is Oroszországból rendel tankerhajókon keresztül. Ekkor azonban színre lépnek a horvátok. A Janaf először közli, hogy hajlandóak olajat szállítani Magyarországra, de aztán zavart támad az erőben. Zágráb nem kíván orosz olajat szállítani, hiszen miért is tenné? Korábban a pancsovai finomítóba irányuló szállításokat is azért állították le, mert az amerikai szankciók alá eshetett volna a horvát vezeték is. Itt jegyezzük meg: akár szentpétervári, akár fekete-tengeri kiindulóponttal számolunk, a MOL számára olcsóbb lenne az olaj szállítási költsége, ha Afrikából vagy Norvégiából rendelné meg – ahogy azt például a szlovák finomító teszi. Szijjártó viszont mindmáig követhetetlen és érthetetlen indokok miatt esik neki a horvátoknak, és az uniós jogra hivatkozik, amely szerint Horvátország köteles bármiféle olajat leszállítani Magyarországra. A viszony eldurvul, kölcsönös bejelentések hangzanak el, és március 20-án még mindig nem érkezik olaj a horvát vezetéken, az pedig, ami később érkezhet, a szlovák finomítóba kerül – és az nem orosz olaj, ergo, ebből nem lehet pénzt juttatni a Kremlnek.

Február 20-án Orbán bejelenti: ameddig nincs olaj a Barátság vezetéken, addig Magyarország blokkolja az Ukrajnának járó 90 milliárd eurós támogatást. A bejelentés sokkolja az Uniót is: Orbánról ugyanis eddig azt tartották, hogy amiben megállapodnak, azt legalább betartja. Orbán decemberben nem vétózta meg a támogatást, mert elérte, hogy annak költségvetési hatásából Magyarország kimaradjon. Most mégis vétózik, Ukrajna pedig egyre közelebb kerül az államcsődhöz. Zelenszkij nem nyitja meg a csapot, mert a Barátság vezeték nem működik – a hivatalos ukrán álláspont tehát nem változik. Orbán viszont egyre idegesebb. Innen kezdve nincs olyan nap, hogy az „ukrán energiazsarolás” ne hangozna el valamilyen formában. Február 20-án Orbán összehívja az Energiabiztonsági Tanácsot, ahol mesterségesen kialakított fenyegetésre hivatkozva elrendelik a kritikus infrastruktúra védelmét: Százhalombattán és a fontosabb energetikai csomópontokon megjelennek a hadsereg és a rendőrség egységei.

Február 22-én Orbán a magyar parlamentben kijelenti, hogy Ukrajna beavatkozik a magyar választásokba és zsarol. Felerősödik a Tiszát összeukránozó kampány: Brüsszel, a Tisza és Kijev immár egy „cselszövő mesterhármasként” jelenik meg, akik azon dolgoznak, hogy Orbánt megbuktassák. Ez a kampány a mai napig tart, folyamatosan erősödik, és még nem érte el a csúcspontját.

Február 24-én Orbán közli: nincs semmilyen műszaki hiba, csak azért nem érkezik olaj, mert az ukránok „genyák”, valamint Brüsszel és „Peti” is okolható ezért. Ekkorra legfeljebb 25 nap telt el azóta, hogy eloltották a Brodiban keletkezett tüzet. Békeidőben talán már meg lehetett volna javítani eddigre – talán. De Ukrajnában nincs békeidő…

Február 25-én folytatódik a bolondéria. Az Élőben Bohár Dániellel, a Megafon propagandistájával készített álbeszélgetésen Orbán rejtélyesen annyit mond, hogy van tudása arról, hogy az ukránok készülnek "valamire".

Február 26-án Orbán levelet ír Zelenszkijnek. A levél szövegét ide is bemásolom. Aki ismeri „Ne így pókerezz!” című szakkönyv szerzőit, kérem, juttassa el nekik ezt a szöveget.

Nyílt levél Volodimir Zelenszkij elnöknek

Elnök úr!

Ön négy éve képtelen elfogadni a szuverén magyar kormány és a magyar emberek álláspontját az orosz-ukrán háborúról.

Ön négy éve azon dolgozik, hogy Magyarországot belekényszerítse az Önök és Oroszország közötti háborúba. Ön az elmúlt négy évben megkapta ehhez Brüsszel támogatását, és megnyerte magának a magyar ellenzéket is.

Azt is látjuk, hogy Ön, Brüsszel és a magyar ellenzék összehangolt lépéseket tesz, hogy hatalomra juttasson egy ukránbarát kormányt Magyarországon.

Ön az elmúlt napokban elzárta a Magyarország energiaellátásában kulcsfontosságú Barátság kőolajvezetéket.

Az Ön lépései Magyarország érdekeivel ellentétesek, és a magyar családok biztonságos és megfizethető árú energiaellátását veszélybe sodorják.

Ezért felszólítom, hogy változtasson magyarellenes politikáján!

Mi, magyarok, nem tehetünk arról, hogy Ukrajna ilyen helyzetbe került. Sajnáljuk az ukrán népet, de nem kívánunk részt venni a háborúban. Nem akarjuk finanszírozni a harcokat és nem akarunk többet fizetni az energiáért.

Felszólítom, hogy azonnal nyissa meg a Barátság kőolajvezetéket, és tartózkodjon a Magyarország energiabiztonsága elleni további támadásoktól!

Több tiszteletet Magyarországnak!

Budapest, 2026. február 26.

Orbán Viktor

A fentieket talán úgy lehet a legpontosabban leírni, hogy Orbán az az ember, aki éjjel, egy sötét erdő közepén botorkál, majd – pusztán a stratégiai fölény demonstrálása érdekében – elkezd hangosan fütyörészni, hátha ettől kevésbé lesz nyilvánvaló, hogy fogalma sincs, merre van a kijárat. Sőt, valójában nem is eltévedt, csak „alternatív útvonalon halad”. Ezzel a produkcióval lényegében személyesen jelenti be Zelenszkijnek, hogy ezt a játszmát nem megnyerni készül, hanem látványosan elveszíteni. Volodimir udvariasan megköszöni az információt, majd – minden különösebb erőfeszítés nélkül – nyugtázza, hogy most már tényleg minden a helyére került: a magyar miniszterelnök nemcsak rossz helyen áll, hanem azt sem érti, hol van egyáltalán. A nap végén Orbán Viktor videóban szólítja fel Zelenszkijt, hogy nyissa meg a továbbra sem működőképes vezetéket.

26 nap telt el azóta, hogy a Brodiban keletkezett tüzet eloltották, és Magyarország kormánya egyszer sem kérdezte meg az ukránokat arról, hogy mi a probléma a vezetékkel.

Február 27.: Orbán haragos posztban állítja, hogy tudomása szerint Zelenszkij politikai döntése az, hogy nem indítja újra a Barátság vezetéket. Tudja, tudja – de erről a „tudásról” sem akkor, sem azóta semmiféle bizonyítékot nem mutatott fel. Mindenesetre bejelenti, hogy még aznap egyeztetni fog Ficóval. Február 27-e estig ez meg is történik, és a nagy egyeztetésből annyi sül ki, hogy szlovák–magyar közös ellenőrző bizottságot állítanak fel. Orbán ismét felszólítja Zelenszkijt, hogy engedje be az ellenőröket, és indítsa újra a vezetéket.

Február 28.: beindul a látványpékség, fokozott ellenőrzést vezetnek be a kritikus infrastruktúrák környékén, Orbán a százhalombattai finomítóhoz látogat. Megjelennek az első mémek az interneten: ha azt hiszed, hogy felesleges a munkád, gondolj arra a katonára, aki az ukránoktól védi a battai finomítót.

Február 28.: a kommunikáció: az „ukránok” – így, egy egész népet kollektíven vádolva, és ez a hangnem később is megmarad – tehát az ukránok azért állították le az olajszállítást Magyarország felé, hogy ezzel segítsék hatalomra a Tisza Pártot. Hogy mi lenne a logikai összefüggés, attól megkímél minket a kormányfő. Így van, és kész. Aki nem hiszi, az tiszás, ukránpárti, brüsszelista, sorosista, és így tovább.

Március 1.: a kormányfő szerint „bebizonyosodott”, hogy a Tisza lepaktált Ukrajnával – bizonyítékot természetesen nem mutat, elég a kinyilatkoztatás. Ezen a ponton érdemes megállni, és visszagörgetni az eseménynaplót: milyen villámgyorsan jutottunk el oda – alig egy hónap alatt –, hogy a Tisza „ukránpárti”, és hogy az ukránok Tisza-kormányt akarnak. És ismét az a nyomasztó érzés: mintha már ekkor tudnák, hogy egy ukrán pénzszállító konvojt fognak elrabolni a bizonyítékgyártás kedvéért... Időközben kitört az iráni háború is, amelynek bekövetkezése szintén sejthető volt – az amerikaiak hetek óta csoportosították oda a haditechnikát. Az ebből fakadó globális olajválság pedig csak tovább erősíti a nem létező „ukrán olajblokád” történetét.

Így indultunk neki márciusnak

Március 2.: A magyar kormányfő saját Facebook-oldalán teszi közzé azokat az úgynevezett, eddig „titkos” információkat, amelyek „bizonyítják”, hogy a Barátság vezeték működik. A bizonyíték? Két, egyébként kereskedelmi forgalomban is kapható műholdkép, amelyeken egy kiégett tartály látható – és semmi egyéb. A képek valójában semmit sem bizonyítanak, de vizuális erejük miatt kiválóan alkalmasak kognitív zavarásra. Nem véletlen, hogy az orosz pszichológiai hadviselést kognitív háborúnak nevezzük.

Március 3.: Zelenszkij „arcátlan választ adott” – legalábbis Orbán szerint. Az ukránok ugyanis frappánsan reagáltak a műholdképekre: azokon nem látszik, mi van a föld alatt, márpedig a vezetékek a föld alatt futnak. Orbán ismét megsértődik azon, hogy Kijev nem hajlandó úgy táncolni, ahogy ő „balalajkázik”. És nem enged Zelenszkij úgynevezett zsarolásának: még aznap levelet ír Vlagyimir Putyinnak – akarom mondani, Ursula von der Leyennek, mert Brüsszel mégiscsak jól jön, ha egyedül gyengék vagyunk az általunk kreált probléma megoldásához…

Március 4.: Vlagyimir Putyin mégiscsak képbe kerül. Telefonon egyeztet Orbán Viktorral.

Március 5., kora reggel: a miniszterelnök köszönti a hazatérő magyar hadifoglyokat. Az Ugar már február 27-én arról írt, hogy ez egy létező forgatókönyv, egy előre felépített narratíva mentén zajlik. És még csak reggel van…

Délelőtt a sajtóban megjelennek az első hírek: a magyar TEK letartóztatott egy, hazánk területén hivatalosan, szabályszerűen áthaladó ukrán pénzszállító konvojt és annak tagjait. A pénzszállítókat Budapestre viszik, hollétük sokáig nem ismert, az ukrán nagykövetet nem engedik be hozzájuk.

Még mindig március ötödikének déli óráinál tartunk, amikor az őrület újabb szintet lép: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitó eseményén Orbán Viktor olyat enged meg magának, amire ugyan mindannyian számítottunk, de ezt az érzést mindig elnyomtuk magunkban – mindig azt hittük, hogy nem fog mélyebbre süllyedni. De kiderült: dehogynem. Érdemes idézni ebből a beszédből egy részletet:

" Látják, hogy most lezárták a Magyarországra irányuló olajszállítást Ukrajnán keresztül. Szeretném világossá tenni, hogy itt győzni fogunk, és erőből fogunk győzni. Tehát semmilyen paktumot nem kötök, semmilyen kiegyezés nem lesz, le fogjuk őket verni. Az olajblokádot le fogjuk törni. Rá fogjuk kényszeríteni az ukránokat, hogy indítsák újra a szállításokat. Nem üzlettel, nem megegyezéssel, nem kiegyezéssel, hanem erőből fogjuk elérni. "

Estére megérkezik Zelenszkij fenyegetése is: az ukrán elnök úgy fogalmazott, hogy amennyiben egy ember ismét blokkolni fogja az Ukrajnának járó 90 milliárd eurós támogatást, akkor az illető telefonszámát megadja az ukrán katonáknak, hadd beszéljenek vele a saját nyelvükön. Ideje volt ennek a beszólásnak, nagyon is ideje. És kit érdekel, hogy Orbán ebből kampánytémát csinál? Hiszen ő mindebből azt csinál – akár megtörtént volna ez a beszólás, akár nem. Olajblokád sem volt ukrán részről, mégiscsak van Magyarországon olajblokád. Zelenszkij megtanulja Orbántól: meg kell hosszabbítani Bicskéig. És meghosszabbítja.

Március 9.: Orbán bejelenti, hogy ismét üzemanyag-ársapkát vezet be. Korábban Magyar Péter ezt kérte tőle, de akkor kinevette. Most viszont megtette, mert meg kellett tennie. Zelenszkij továbbra sem nyitja meg a csapot…

Március 12-re megérkezik Kijevbe az úgynevezett magyar szakértői küldöttség. Nem én nevezem szakértőnek, hanem maga a kormányzat. A valóságban egyetlen energetikai szakértő sincs köztük, olyan pedig, aki már látott volna olajvezetéket, minden bizonnyal egy sem.

A küldöttség nem hivatalos, ezt az ukrán fél is jelzi. Szijjártó Péter azonban jó szolga módjára azonnal a Karmelita segítségére siet, és közzétesz egy hivatalos levelet, amelyben tájékoztatják az ukrán felet a küldöttség érkezéséről. Szijjártó nem publikálja az erre érkezett ukrán választ, ugyanakkor később kiderül, hogy az ukrán energiaügyi miniszter aznap nem is tartózkodott az országban.

A küldöttség végül kirándul egyet Kijevben. Az orosz bombázások miatt óvóhelyre kell menniük, de ez sem szegi kedvüket attól, hogy újabb hazugságokkal álljanak elő.

Március 13.: Orbán közli, hogy szakértőik meg szeretnék vizsgálni a Barátság vezetéket, és ha Zelenszkij ezt elutasítja, az szerinte egyenértékű a beismeréssel. Ismételjük: nem hivatalos program keretében, nem hivatalos státusszal Ukrajnába érkező magyar „ismeretlenek” szeretnének a Barátság vezeték közelébe férkőzni. Az elutasítás szinte biztos, csak ki kell várni, és máris megvan a „bizonyíték”. Az ügy inkább komikus: a budapesti indulás előtt derül ki, hogy az úgynevezett delegáció egyik tagja kárpátaljai, így ukrán állampolgár, és akár be is sorozhatják. Végül ő nem utazik el.

Március 14.: A két nappal korábbi szakértői bizottságból Orbán posztjában tényfeltáró bizottság lesz. Ők pedig – mi mást tehetnének – „tényekkel” térnek haza. A tények: nem látták a Barátság vezetéket, tehát az biztos, hogy működik. Ja, és lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat. A Főni utasítja a delegáció videón bejelentkező tagját, hogy térjenek haza, és érjenek oda a Békemenetre. Ezt a parancsot természetesen teljesítik a fiúk.

Következtetések az „ukrán olajblokád" ügyéről

1. Az egész egy előre megtervezett kampánynarratíva volt

A „blokád" nem az ukrán „választásokba való beavatkozás" eredménye, hanem egy orosz dróncsapásé, amelyet Orbán Viktor tudatosan és fokozatosan épített fel kampánytémává, miközben magát az orosz eredendőt elhallgatta a közvélemény elől, és így tett a lakájmédia is. A január 27-i bombázástól február 18-ig tartó folyamat — amelynek során napról napra erősödött az ukránellenes retorika, és párhuzamosan épült fel a Brüsszel–Kijev–Tisza narratíva — nem spontán politikai reakció, hanem jól ütemezett kommunikációs művelet volt.

Ezt támasztja alá az is, hogy a Barátság vezeték leállásának körülményei kezdettől fogva ismertek voltak: orosz drón találta el a brodi alállomást, négy napig égett az egyik tartály, és Ukrajna háborús körülmények között, emberek ezreivel a kritikus infrastruktúra folyamatos újraépítésén dolgozik. Mindezzel a magyar kormány tisztában volt — és mégsem ezek a tények kerültek a nyilvánosság elé, hanem az „ukrán zsarolás" narratívája. Ez tudatos döntés volt, nem tájékozatlanság.

2. Orbán saját magát leplezi le

A legfontosabb önleleplező momentum a türelmetlenség volt. A brodi tűz még el sem aludt, a vezeték még nem állt helyre, Orbán máris zsarolásról és blokádról beszélt. Ez nemcsak belpolitikailag volt árulkodó, hanem Zelenszkijnek — és a nagyvilágnak — egyértelműen jelezte: itt nem valódi sérelemről és nem csupán belpolitikai manőverről van szó, hanem az orosz érdekek előmozdítására irányuló, tudatos állami szándékról.

A dízelszállítások gyors felfüggesztése különösen feltűnő, ha figyelembe vesszük, hogy az időzítés szorosan egybeesett az orosz hadsereg zaporizzsjai offenzívájának előkészítési szakaszával. Egy valóban semleges, csupán saját energiaellátása miatt aggódó ország esetén ez a lépés értelmetlen lett volna — hiszen a szállítások felfüggesztése semmilyen módon nem segítette volna a Barátság vezeték helyreállítását.

3. A stratégia visszafelé sült el

Orbán azt hitte, Ukrajna gyenge pontját találta meg — ám ezzel pontosan saját sebezhetőségét mutatta meg. Kiderült, hogy Magyarország olajkészletei meglehetősen szűkösek: a stratégiai tartalékok közel negyven százalékát kellett mozgósítani már a konfliktus korai szakaszában. Ez önmagában is súlyos belpolitikai kockázatot jelent, és ez az a pont, ahol a „csak kampány" magyarázat megbicsaklik.

Egy pusztán belpolitikai célú manőver esetén ilyen mértékű energetikai kiszolgáltatottságot nem lett volna ésszerű felvállalni. Az olajtartalékok megcsappanása, az üzemanyag-ársapka kényszere, a közvélemény növekvő ingerültsége — ezek mind olyan tényezők, amelyek kampánycéllal önmagukban nem magyarázhatók. Ebből következik, hogy Orbán elsősorban az orosz katonai érdekek előmozdítása és az európai energiapolitikai káosz fokozása érdekében cselekedett — és a belpolitikai haszon csupán járulékos elem volt a számításban. Az Ugar már tavaly nyáron is arról írt, hogy Orbán Viktor de facto az Orosz Föderáció szövetségesévé tette Magyarországot — az olajblokád-ügy ennek újabb, kézzelfogható bizonyítéka.

4. Az orosz kapcsolat nyilvánvaló

A Ficóval való azonnali koordináció, a Putyinnal folytatott telefonbeszélgetés, a brodi telepet ért dróncsapás „véletlenszerű" időzítése, a dízelszállítások szinkronizált felfüggesztése — mindez együttesen arra utal, hogy az egész konfliktus tudatosan orosz érdekeket szolgált. Orbán nem csupán eszköze volt ennek a folyamatnak, hanem aktív résztvevője: tudatosan vállalta a koordináló szerepet, és a hazai közvélemény előtt ezt úgy tálalta, mint Magyarország szuverenitásának védelmét.

Különösen árulkodó, hogy Fico szinte napra pontosan ugyanolyan lépéseket tett, mint Orbán — a dízelszállítások leállítása, az ukránellenes retorika felerősítése, a közös fellépés demonstrálása —, miközben mindkét kormány orosz energiától való függősége közismert. Ez nem véletlen egybeesés, hanem összehangolt akció.

5. A belpolitikai járulékos haszon: a Tisza-párt ukrán ügynökként való beállítása

A Brüsszel–Kijev–Tisza „mesterhármas" narratívájának felépítése párhuzamosan zajlott az olajblokád-sztorival. A cél egyértelmű volt: a választások előtt az ellenzéket hazaárulóként pozicionálni, és azt az üzenetet sulykolni a közvéleménybe, hogy Magyar Péter győzelme esetén Magyarország elveszíti az olcsó orosz energiát, és belesodródik a háborúba.

Ez a narratíva belsőleg ellentmondásos — ha Ukrajna valóban zsarolja Magyarországot, akkor az éppen az orosz energiafüggőség fenntartásának veszélyeit mutatja meg, nem pedig az ellenzék hazaárulását —, ám ezt az ellentmondást a kormányzati kommunikáció sikeresen elfedve tartotta.

6. A végeredmény: Orbán elveszítette a játszmát

A probléma azonban nem áll meg a belpolitikai következményeknél. Az Unió jelezte, hogy kész kiskaput találni Orbán vétójának megkerülésére, és az Ukrajnának nyújtandó támogatás átutalására. Mi több, az északi államok már korábban is jelezték, hogy hajlandóak kétoldalú egyezmény keretében pénzt nyújtani Ukrajnának, amennyiben az uniós csatornák blokkolva maradnak. Mindebből már biztosan következik, hogy Kijev elkerüli a március végi–április eleji fizetésképtelenséget — miközben Orbán (és Putyin) legfontosabb számítása éppen ez lett volna, amikor korábban azt nyilatkozta, hogy hamarabb fogy el az ukránok pénze, mint a magyar olajtartalék.

Ez a forgatókönyv viszont már biztosan nem fog bekövetkezni. És innen adódik az a kérdés, amelyre Orbánnak nincs jó válasza: miért is nyitná meg Zelenszkij a csapot a magyar parlamenti választások előtt? Semmi oka rá. Az ukrán elnök kivárhat, a nyomás pedig egyre inkább Budapestre nehezedik — nem Kijevre. A játszma elveszett, és ami talán a legfontosabb tanulság: Orbán nemcsak elveszítette, hanem saját maga közvetítette élőben a vereségét.

7. A „szakértői küldöttség" mint a vereség beismerése

Amikor március 12-én Orbán egy energetikai szakértőket nélkülöző, félhivatalos delegációt küld Kijevbe — amelynek egyik tagja majdnem besorozható ukrán állampolgárnak bizonyul —, az már nem stratégia, hanem kétségbeesett improvizáció. Egy valóban erős pozícióban lévő fél nem ilyen eszközökhöz nyúl. A küldöttség nem lát vezetéket, nem tárgyal illetékes ukrán féllel, mégis „tényekkel" tér haza — ez már nem politika, hanem színház, amelynek egyetlen célja, hogy a hazai közönség számára fenntartható legyen a „mi mindent megtettünk" narratíva. Ez önmagában is sokat elárul arról, hogy Orbán ekkorra már tudta: a játszma elveszett, csak az arcvesztést kell kezelni.

8. A legnagyobb stratégiai tévedés: Zelenszkij személyének alábecsülése

Az egész ügy talán legmélyebb tanulsága az, hogy Orbán egy olyan emberrel szemben alkalmazta a „nyomásgyakorlás és kivárás" taktikáját, aki több mint négy éve háborús körülmények között vezet egy országot, napi orosz rakétatámadások közepette. Zelenszkij nem egy brüsszeli bürokrata, nem egy nyugati politikus, akit megijeszthet egy energiaválság — ő olyan nyomás alatt működik, amelyhez képest az „olajblokád" ügye eltörpül. Orbán azzal, hogy egy háborúban edzett vezetőt próbált meg olcsó kampányfogásokkal sarokba szorítani, nemcsak a játszmát veszítette el, hanem a nemzetközi megítélése szempontjából is súlyos árat fizetett: Magyarország most már visszavonhatatlanul elveszítette maradék (ha egyáltalán volt még) „semleges békepárti" ábrázatát, és az orosz hadvezetés bizonyítottan előretolt hadoszlopaként jelenik meg a nyugati szövetségesek szemében.

Hogy ezt az árat hány magyar generáció fogja fizetni, az sem Orbánt, sem Szijjártót, sem a magyar kormányt nem érdekli.

Karczag Anna