Szavazatszimfónia – avagy hogyan lett az RMDSZ-ből szavazóbróker

Kampány van, hölgyeim és uraim! És nem is akármilyen: egyre inkább hasonlít egy dél-olténiai szappanoperára, csak itt a főszereplők nem szerelemért, hanem szavazatokért küzdenek – néha egymás ellen, néha maguk ellen, gyakran a józan ész ellen. A sztori olyan gyorsan fordul, hogy a politikai GPS is újratervezésre kényszerül.

Az RMDSZ és Crin Antonescu közötti legújabb táncparti például egészen új szintre emeli a „stratégiai pragmatizmus” (más néven: gátlástalan gerincjógázás) fogalmát. Vagy ahogy Koelhó Pál politológus mondaná: ősi román-magyar hagyomány, hogy utáljuk egymást, amíg nem kell együtt kormányozni.

A múlt árnyai – Antonescu, a politikai Gandalf

Crin Antonescu, a román politika sötét lovagja, aki korábban úgy kerülte a magyar jogokat, mint vampír a fokhagymát, ma már mosolyogva, baráti kézfogásokkal érkezik Székelyföldre. Emberünk nem is olyan régen még hangosan követelte a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának eltüntetését – de most hirtelen „megértő jelölt” lett. Egyesek szerint csak jobban megértette a választási matematikát.

Az RMDSZ persze nem maradt le a tempóról. Elvégre ha már úgyis kiesett a valóság nevű vonatból, legalább guruljon stílusosan. A kampánymenedzserek gyorsan leporolták a régi brosúrákat: „Nem baj, ha tegnap még gonosz voltál, ha ma már szövetséges vagy. Hétfőn áruló, pénteken partnertárs.” Ez a politikai luxusprostitúció mesterszintje – elegánsan, magabiztosan, anélkül, hogy szemöldök rándulna.

Szavazatgyűjtés deluxe: érzelmi zsarolás és egyéb háziasított technikák

Az RMDSZ most már nemcsak játszik a politikai színpadon – ők rendezik a darabot, ők osztják a szerepeket, és a nézőket is felhívják a színpadra. A magyar önkormányzatokat például finoman (vagy kevésbé finoman) emlékeztetik arra, hogy Antonescunak bizony jól jönne néhány magyar voks. Hogy cserébe mit kapnak a helyiek? Jó kérdés. Azt biztosan nem, amit kértek. De lehet, hogy kapnak valamit, amit nem akarnak. A zsarolás skálája széles: van, ahol érzelmi nyomásgyakorlás megy („Ugye nem akarsz cserbenhagyni minket?”), van, ahol inkább a klasszikus „ezt jól jegyezd meg, János bátyám!” stílus működik. Manipuláció? Igen. Nyíltan? Néha. Hatékony? Sajnos igen.

A nagy kérdés: ki nyer ezzel, és ki fizet?

Mert hát a székelyföldi magyar közösség azért még mindig nem egy véletlenül odatévedt statiszta ebben a komédiában. Minden döntés, minden paktum, minden szavazat valahol őket érinti. És amikor Antonescu – a nemrég még rettegett név – most mosolyogva kap egy kebelre öleléssel felérő kézfogást az RMDSZ-től, akkor csak felmerül a kérdés: vajon tényleg a közösség érdekei mozgatják a szálakat, vagy csak a „hány mandátum jön ki ebből?” típusú fejlécek a kampánytervben?

És amikor már mindenki támogatott mindenkit, aki valaha bántotta, és minden ellenfélből szövetséges lett, mi jön ezután? Vadonatúj kampányszlogenek?

• „Crin: most már tényleg nem bánt!”

• „RMDSZ: bármikor, bárkivel!”

Zárszó: egy költő kérdései

Szóval mi lesz a következő lépés? Egyesül-e az RMDSZ az AUR-ral egy nagy, nemzeti egységfrontban? Kezdünk-e Antonescu-mellszobrokat avatni székelyföldi főtereken? Megnyílik-e a „Bocs, mégse voltál olyan rossz” című múzeum Sepsiszentgyörgyön, közvetlenül a kenyérbolt mellett? A válaszokat – mint minden szappanopera esetében – a következő epizód hozza. Addig is: popcorn elő, erős idegzet be, és ne feledjük – ez nem politika. Ez már inkább performanszművészet.