Humanitárius Kreml: négy éve gyilkolunk, de a tortánkat ne bántsátok

Valószínűleg utódaink majd nevetnek rajta, mi azonban ebben élünk, mert egy olyan háborúról van szó, amelyet Oroszország indított az őt semmilyen formában nem fenyegető Ukrajna ellen, és amelynek során több százezer embert öltek meg, raboltak el vagy kínoztak meg, nem beszélve az erőszakkal elhurcolt több ezer ukrán kisgyerekről, akiknek sorsa felett a Kreml olyan könnyedséggel siklik át, mint a jégtáncos egy frissen fényezett pályán. Akik nem követték a legújabb fejleményeket, íme a történet, amelyet a legtöbb szatirikus sem mert volna megírni, mert visszaküldték volna a kéziratát azzal, hogy „kissé valószerűtlen".

Oroszország, ez a büszke, hatalmas birodalom, amelynek hadserege állítólag képes lett volna három nap alatt térdre kényszeríteni Ukrajnát — Putyin Kijevben reggelezik és Berlinben ebédel, ha úgy akarja, hát, eléggé kihűlt az a rostonsült —, szóval ez a Kreml most olyasmivel foglalkozik, ami igazán méltó egy nukleáris szuperhatalom rangjához: aggódik, hogy valaki elrontja a születésnapi buliját, amelyet egyébként egy olyan háború győzelmének ünneplésére tartanak, amelyet ők maguk még véletlenül sem nyertek meg, de kit zavarnak az ilyen apró részletek.

A Kreml legnagyobb gondja jelenleg nem a front állapota, nem a gazdaság lassú vérzése, nem a szankciók fojtogató szorítása, és még véletlenül sem a fojtogató önvád, a lelkiismeret-furdalás, amiért megöltek több ezer ártatlan ukránt — elvégre ahhoz először lelkiismeret kellene —, hanem az, hogy a május 9-ei díszszemle zavartalanul mehessen végbe, miközben a meghívott külföldi vendégek is inkább távolról figyelik az eseményeket, nehogy véletlenül valami kellemetlen meglepetés érje őket a Vörös téren, mondjuk egy drón formájában, amely nem szerepel a műsorban, de annál látványosabb belépőt tudna produkálni. Hogy hogyan jutott idáig a világ második legerősebb katonai gépezetének tulajdonosa, az egy olyan történet, amelyben Trump telefonja, Zelenszkij csípős humora és egy maroknyi ukrán drón közösen írnak olyan diplomáciatörténeti fejezetet, amilyenre még a legtapasztaltabb politológusok sem számítottak volna álmukban sem, de kiváló kezdete lehetne egy Rejtő-regénynek, amelynek főhőse valószínűleg szégyellné magát az orosz külpolitika láttán.

Az orosz–ukrán szócsata legújabb fejezete egyedülálló a történelemben

Minden akkor kezdődött, amikor Oroszország rájött, hogy május 9-én katonai parádét szeretne tartani, az ukránok azonban drónokat küldhetnek, hogy „elrontsák az ünnepet" — ami egyébként már önmagában is figyelemre méltó mondat, ha belegondolunk, hogy a vendéglátó fél az, amelyik a szomszédos országot bombázza nap mint nap. Putyin tehát felhívta Trumpot, és többek között közölte, hogy hajlandó május 8-án és 9-én tűzszünetet ajánlani, mintha a tűzszünet egyfajta születésnapi ajándék lenne, amelyet az ember önmagának vesz, hogy kicsit megünnepelhesse saját magát.

Trump összehívta az újságírókat, és ő maga adta át Putyin ajánlatát a világ közvéleményének, így értesült az orosz szándékokról az egész világ — köztük Kijev is —, ami azt jelenti, hogy az ukrán elnök egy sajtótájékoztatóból tudta meg, hogy az ő országa és a szomszédos nagyhatalom között esetleg tűzszünet jöhet létre, ami a diplomácia történetében nagyjából olyan, mint amikor valaki a közösségi médiából értesül arról, hogy eljegyezték. Nem szabadulhatok a gondolattól, hogy azért nem küldték el Kijevnek e-mailben, mert az Orosz Föderáció jelenleg átállt a szuverén netre, amely nem ismeri a külföldi kiterjesztést, így aztán maradt a jó öreg tengerentúli ingatlanügynök és a vonalas telefon — maradjunk stílusosak: reméljük piros!

Zelenszkij azt mondta: rendben, de engem senki sem értesített; majd, mint akinek mindegy is, hozzátette: ha az amerikaiak és az oroszok ebben egyeztek meg, akkor Amerika ne bombázza Moszkvát — ami egy olyan replika, amelyet aligha lehet felülmúlni hidegvér és szarkazmus tekintetében, hiszen Zelenszkij ezzel egyetlen mondatban jelezte, hogy ő pont annyira veszi komolyan az egész felállást, mint amennyire az megérdemli.

Hétfőn az ukrán elnök egy fontos örményországi csúcstalálkozón vett részt, és tovább fokozta a nyomást: bejelentette, hogy az ukrán drónok esetleg a Vörös tér felé vehetik útjukat a parádé idején, ami olyan udvarias figyelmeztetés, amilyet csak az engedhet meg magának, akinek nincs vesztenivalója, viszont annál jobb a célzása. Amikor az oroszok ezt meglátták, akkor rájöttek, hogy ez nem játék, és megalázva is érezték magukat — ezt jól mutatja a moszkvai katonai bloggerek cikkeiben tükröződő tehetetlen düh, amely olyan erővel árad a képernyőkről, hogy az ember szinte megérzi a vodka illatát a pixelek között. Mégis, mi az, hogy mi négy éve öljük őket, erre meg most tessék, még a városközpontba se tehetjük ki a lábunkat... Az, hogy terrorista államnak nevezik Ukrajnát emiatt, szinte kötelező, és közel a perc, amikor Moszkva majd nemzetközi segítséget is kér az ENSZ-től, hogy ne bántsák már őket, hagyják nyugodtan háborúzni, lehetőleg kárpótlás és hangos szó nélkül.

No, de Zelenszkij szavai megtették hatásukat: Fico oroszbarát szlovák elnök be is jelentette, hogy elmegy ugyan Moszkvába május 9-én, de be nem teszi a lábát a Vörös térre, ami egy olyan bátorsági megnyilvánulás, amely méltán emlékeztet ólajtónyit bukott magyar kollégájára, Viktor Orbánra, akinek politikai hitvallása kimerült abban, hogy egyszerre kíván oroszbarát lenni és túlélni valahogy a történelmet - a pácienst állítólag jelenleg is ápolják egy hatvanpusztai szanatóriumban. A hírek szerint Kim Dzsong Un és Hszi Csin-ping is ott lesz a parádén, úgyhogy világ népei, imádkozzatok, hogy az ukrán drónok navigációja ezúttal különösen precíz legyen — bár ezt természetesen csak geoesztétikai szempontból óhajtjuk.

Eddig nagyon úgy tűnik, hogy az ukránok nem tréfálnak, na de mit tettek az oroszok mindezzel szembesülve? A Védelmi Minisztérium hivatalos közleményével válaszoltak — hirtelen eszükbe jutott, hogy van ilyen is —, amelyben az orosz katonák üzennek az ukrán katonáknak: május 8-án és 9-én tartózkodni fognak a csapásoktól, mármint az oroszok, hiszen négy éven át bombázták Ukrajnát, és valószínűleg ezután is folytatják, ám amíg tart a parádé Moszkvában, addig legyen inkább béke, mert a rakéták dübörgése összekeveredhet a díszlépés hangjával, és ez rontja az akusztikát. Az oroszok tőlük nem túl szokatlan módon pacifista hangvételbe burkolták közleményüket — olyan oroszos pacifista hangvétel ez, amely nagyjából úgy fest, mint egy medve, amely virágcsokrot tart a mancsában, miközben a másikban fejszét szorongat: „bízunk abban, hogy az ukrán fél követi majd ezt a példát", mert ha mégsem, akkor „tömeges rakétacsapást indítunk Kijev belvárosára" — igen, pontosan ez volt a békés hangvétel, amellyel Oroszország a tűzszüneti tárgyalások szelleméhez kívánt hozzájárulni.

De hogy maradjon valami abból a medvét lovagló szilajságból és a nagy szovjet birodalmi hangulatból, rögtön azzal folytatják, hogy ők eddig jók voltak az ukránokhoz, mivel „a rendelkezésükre álló képességek ellenére humanitárius megfontolásokból tartózkodtak az ilyen cselekményektől" — ezt üzeni az orosz hadsereg a kijevi gyermekkórház még álló romjai között szenvedő ukránoknak, és ebből is láthatjuk, hogy a humanitárius megfontolás fogalmát annyira sajátosan értelmezik az oroszok, hogy mellette a tatárjárás is szociális programnak tűnik. Majd a sztyeppe végtelen szelídségét, a szibériai tájak melegségét és a vodkagyárak pezsgését idéző búcsúsoraikban figyelmeztetik Kijev lakosságát: hagyják el a fővárost, ha az ukrán katonák nem engedelmeskednek nekik — mert ugye az igazi humanista az, aki előre szól, mielőtt lerombolja a várost, amelyet az elmúlt négy évben már egyébként is rendszeresen bombázott.

De mit válaszolt Zelenszkij?

Mit gondolnak, mit mond az ukrán vezető, amikor megtudja, hogy az orosz hadsereg tömeges bombázással fenyegeti Kijev belvárosát? Nos, a válaszra nem kellett sokat várni, de a helyszín, ahol elhangzott, önmagában is beszédes: Örményország — az az ország, amely nem is olyan rég még az Orosz Föderáció informális protektorátusának számított, ahol Moszkva megígérte, hogy megvédi a helyieket az azeriktől, mert az ígéret szép szó, és addig is tart, amíg az azeriek nem gondolják komolyan, hogy Karabah nekik jár. Aztán egy szép nap komolyan gondolták, bevonultak, néhány óra alatt elrendezték az évtizedes geopolitikai feszültséget, az orosz hadsereg pedig távolról figyelte az eseményeket, és a kisujját sem mozdította — mert ugye a szövetségesek védelme Moszkva számára olyan rugalmas fogalom, amely pontosan addig tart, amíg a szövetséges hasznosabb élve, mint meghódítva — utána viszont már csak egy újabb történelmi félreértés az egész.

Ebben az egykori ruszki provinciának számító Örményországban tartottak nemrég valamiféle összeurópai fórumot, amelyen Zelenszkij elnök is részt vett, és már az is szimbolikus, hogy az egykori szovjet előudvarban ott van az ukrán elnök, miközben az orosz széken árván keringenek a levegőmolekulák — Zelenszkij tehát éppen innen válaszolt Putyin ajánlatára. Bejelentette, hogy ő is elfogadja a tűzszünetet, egyetlen aprócska módosítással: a tűzszünet május 5-ről 6-ra virradó éjjel lesz érvényes.

Elegáns jobbegyenes: ha az oroszok ezt elfogadják, Zelenszkijt kilencedikére még mindig semmi sem kötelezi; ha nem fogadják el, akkor az ukrán elnök könnyen érezheti úgy, hogy tennie kell valamit kilencedikén, és ennek a valaminek köze kell legyen a Vörös térhez — lehetőleg látványos köze. Zelenszkij kommunikációja egyébként nem először mutatja azt a tökéletes formát, amelyet egy igazi államférfinak illik hozni, és ezúttal sem maradt ki belőle a nemzetközi jog által megszabott szempont: az ukrán elnök ugyanis nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy Kijev semmilyen hivatalos ajánlatot nem kapott az oroszok által tervezett tűzszünetről, ami nemcsak az Orosz Föderációnak szóló üzenet, hanem Washingtonban is érdemes elrágcsálni, hiszen a világ nem úgy működik, hogy Putyin és Trump összesúgja, Kijevnek mit kell tennie, majd várják, hogy az ukrán elnök hálásan bólogatni kezdjen.

Zelenszkij azzal zárta nyilatkozatát, hogy türelmesen elmagyarázta az oroszoknak azt, amit a jelek szerint évszázadok óta képtelenek megtanulni — türelmes ember lehet ez a Zeli, de kötve hiszem, hogy szavai, miszerint „az emberi élet összehasonlíthatatlanul értékesebb, mint bármely évforduló megünneplése", lelkiismereti forradalmat indítanának el az ilyesmivel túl sokat sosem bajlódó, imperialista álmokat kergető Oroszországban, amelynek lelkiismerete nagyjából olyan állapotban van, mint a front mögötti infrastruktúra.

És akartok még jobban röhögni?

A NAFO nemrég éppen bemutatta, hogy az idő párhuzamos síkon is létezik, legalábbis a nagy Rásszijában: miközben Zelenszkij délután négy óra tájban a tűzszünetről és az emberi méltóságról értekezett, ugyanebben az időben a moszkvai hírek arról tudósítottak, hogy egy orosz katonai helikopter éppen egy ukrán drónt kerget a főváros felett — azt hiszem, így kell nyomatékot adni a szavaidnak, ha az oroszokkal tárgyalsz, mert az érv önmagában kevés, de egy drón a Kreml felett felettébb szemléletes lábjegyzet.

Egyelőre nem világos, mit tesznek az ukránok május 9-én, de szögezzük le: az orosz bosszút már mindannyian ismerjük, és az ukrán elnöknek mérlegelnie kell. Meg lehet drónozni a katonai parádét, de utána ki kell védeni több tucatnyi ballisztikus rakétát, ugyanennyi cirkálórakétát, és ehhez jön még a több száz drón, amelyeket vélhetően egyszerre indítanak majd el Kijev ellen a nácitlanítók — és sajnos Kijevnek továbbra sincs elegendő elfogórakétája, bár saját gyártásuk szédítő tempóban fejlődik, de a Nyugat tökéletlensége, gyávasága és az európai putyinisták által diktált politikai agendák miatt ez a megtámadott ország nem is olyan rég még a fizetésképtelenség határán evickélt, köszönhetően egy Viktor Orbán nevű magyar miniszterelnöknek, aki oly következetesen képviseli az oroszok érdekeit, hogy azt a magyarok is megirigyelhetik.

Zelenszkij mindenesetre kiutat adott az oroszoknak: ha május 5-ről 6-ra virradó éjjel betartják a tűzszünetet, nagy a valószínűsége, hogy Ukrajna is hasonlóan jár majd el kilencedikén — ha pedig nem, akkor nem tudjuk, mi lesz, de az ukrán drónok navigációs rendszere az elmúlt három évben megbízhatóan fejlődött. Mindeközben ne felejtsük el, hogy Putyin karácsonykor és húsvétkor is visszautasította a tűzszünetet, majd az ortodox húsvétra beállt néhány napos tűzszünetet mintegy négyszáz alkalommal sértette meg — szóval, az orosz elnök sok minden, de biztos nem ő a legmegbízhatóbb ember a szobában, hacsak nem Lubjankán van ez a szoba.

Karczag Anna