Közérthetően az USA stratégiájáról

Földrajzi helyzetük ideális: gyakorlatilag megtámadhatatlanok. Hatalmas óceánok választják el őket a világ többi részétől, két szomszédjuk – Kanada és Mexikó – pedig jóval kisebb és gyengébb náluk. Óriási erőforrásokkal rendelkeznek, és természetes módon váltak hegemónná, részben az észak-európai – főként brit és holland – kapitalista „szoftver” átvételének köszönhetően - kezdi eszmefuttatását a szokatlan nyíltságáról is híres román elemző, Andrei Caramitru.

Az első világháború előtt afféle Kína voltak: hatalmas ipari növekedést produkáltak, közel kerültek a dominanciához, de még nem voltak uralkodóak – az Egyesült Királyság volt az. A kontinentális európai hatalmak megrémültek: hogyan birkózzanak meg még egy hegemónnal a brit mellé? És ha a hatalom kontinentálissá válik, akkor nekik is kell egy kontinens, nem? Innen jött a háborús megszállottság, az első és a második világháború. A probléma az volt, hogy a szövetségek és az okos stratégiai gondolkodás helyett a porosz hipermilitarizált őrület vált dominánssá. Ez kudarcot vallott.

Amíg Európában kétszer is kitört ez a nagy háború, az Egyesült Államok izolacionista maradt. Azt mondta: nem avatkozom be, nekem jó így. Számukra akár az is elfogadható lett volna, ha Németország megszerzi Nyugat-Európát, Oroszország pedig Kelet-Európát: ők közben átvehették volna a brit kulcsfontosságú tengeri gyarmatokat, és egy megosztott kontinenst hagytak volna hátra. Számukra ez is megfelelt volna – így is ők lettek volna az elsők. Csakhogy rájöttek: fennáll a veszély, hogy a németek Oroszországot is megszerzik, a japánok pedig egész Ázsiát. Ez már nem volt elfogadható, ekkor léptek be a háborúba.

Az eredmény: egy erős hegemón, az USA, amely dominálta a világot (Nyugat-Európa pedig kvázi vazallusi szerepbe került), és egy gyengébb hegemón, a Szovjetunió. Az USA Kínába is befektetett és segítette a növekedését, hogy a Szovjetunió ne tudja maga alá vonni. Európában csapatokat tartott fenn, hogy Oroszország ne váljon kontinentális nagyhatalommá.

Ma a fő problémájuk Kína. Európa gazdaságilag és politikailag is sokat gyengült, így az USA számára önmagában kevésbé fontos, mi történik itt – amíg nem jön létre egy Németország–Oroszország-megállapodás ellenük, Kínával összhangban. Ez vörös vonal. Emiatt voltunk mi is fontosak: ütközőzónaként a két európai hatalom között. Számunkra ez előnyös volt: profitáltunk az európai pénzekből és az amerikai biztonsági garanciákból.

Most az USA úgy számol, hogy Oroszország meggyengült. A kockázat számukra az, hogy Oroszország teljesen Kína nyersanyag-beszállítójává válik – bár ez részben már így van. Jó lenne nekik, ha sikerülne leválasztaniuk, de ez nehéz. Emellett fennáll a veszélye egy túl erős, föderális EU-nak, amely Kínához igazodik.

Eddig minden logikus. Az viszont, hogy az USA vezetői nyíltan antagonizálják, kiabálással és megalázással kezelik Európát – egy olyan kontinenst, amely történelmileg erős volt, és Nyugat-Európában ma is büszke társadalmak élnek –, óriási kárt okoz, különösen Amerikának. Gyakorlatilag az USA most éppen oda tolja Európát, ahová nem szeretné: egy erős hadsereg és jó Kína-kapcsolatok irányába.

Ez stratégiai nonszensz, amely a durvaságból és a barbár, nem pedig logikus és kiszámított megközelítésből fakad.

Valójában tragédia: ha az USA és Európa nincs együtt, a világot évszázadokra Kína fogja dominálni. És higgyétek el: ez nem lenne jó. Aki azt hiszi, hogy Kínát érdekli a mi sorsunk, és nem csupán prédának vagy szétverendő versenytársnak tekint minket, az naiv.

Azt kell megértenünk, hogy mi az étlapon vagyunk. Jelenleg senkit sem érdekel Románia önmagáért – legfeljebb mint zsákmány vagy mint eszköz Európa meggyengítéséhez. Az egyetlen komoly érdekelt Nyugat-Európa, amelynek stabil és erős határra van szüksége Oroszországgal szemben. Ennyi. És ez természetes: ez volt a szerepünk a kezdetektől, ezért támogatták és fektettek a nyugati hatalmak az egyesülésbe is.

Ezeket a mechanizmusokat kell megértenünk, különben beleragadunk a megszállottságokba és siránkozásokba: „értékek”, „szabályok”. Ideje lenne felébredni.

FORRÁS: Andrei Caramitru

Andrei Caramitru, a nemzetközi tanácsadói és pénzügyi szektorban karriert befutott román szakember – a McKinsey egykori senior partnere és a bukaresti iroda alapítója – ma már vállalkozóként és közéleti kommentátorként ismert. A genfi pénzügyi pályakezdéstől a globális tanácsadócégek vezető pozícióin át a saját, hollandiai IT-vállalkozásáig ívelő karrierje jól mutatja azt a technokrata hátteret, amelyből geopolitikai és gazdasági elemzései is megszületnek.