Magyarország államformája: delirium tremens

Hazánk államformájának és politikai berendezkedésének meghatározása alaposan próbára teszi a politológusokat és szakértőket. Látható ez abból is, hogy az uralmon lévő erkölcstelen diktátort és sleppjét már mindenféle szakmainak tűnő jelzővel illették: autokrácia, választási autokrácia, hibrid rezsim és egyebek – csak épp nevén nem nevezték eddig, holott a képlet egyszerű: egyszemélyes diktatúra, jól fizetett slepp által kiszolgálva, amely manipulációval és orosz importú pszichológiai eszközökkel elérte, hogy a lakosság jelentős része kifejezetten szimpatizáljon vele. Ehhez persze kellett a rendszeresen szétosztott alamizsna is, amiért a jobbágyok hálásak – olyannyira, hogy a 14. havi nyugdíjért saját szabadságukról is hajlandók lemondani. Magyarország államformájának és politikai berendezkedésének elnevezése ugyanakkor fölöttébb egyszerű. Mi most a delirium tremens, magyarosabb szóhasználattal a délibábos diktatúra mellett törünk lándzsát.

És hogy miért ez, és nem amaz? Hát roppant egyszerű: Magyarországot egy olyan uralkodó vezeti, akinek már rég elmentek otthonról. Akinél alaposan megcsúsztak a cserepek, akinél kisült a biztosíték és hibás alkatrészt kapott – avagy: bolond. A szó egyáltalán nem abban az aranyos értelemben, ahogy azt sokan használni szeretik. Orbán Viktor egyszerűen megzakkant, elméje elborult, ennek pótlására pedig a belőle és érte élő slepp azt találta ki, hogy rajzolgasson angyalokat (önmagát), akik megvédik a Zembereket az ördögöktől (Brüsszel, Peti és aki, ami zakkant elméjébe tódul), hátha nem tűnik fel senkinek, hogy a bicepsz bizony leeresztett.

Pedig mennyire kemény fickó volt ő valamikor, főleg akkoriban, amikor sötétben éltünk, és nem volt elég digitális tudásunk ahhoz, hogy az internetet okosan használva rájöjjünk a turpisságokra. Ott van rögtön a migránskrízis: még ellenzéki értelmiségiek egy része is Orbán Viktor mellé állt (velem együtt), attól félve, hogy a hozzánk beáramló muzulmán hordák majd zsinagógagyújtogatásba kezdenek, és fényes nappal erőszakolják meg lányainkat a Keletinél, illetve egyéb rusztikus helyszíneken. Orbán Viktor pedig sietett leszögezni, hogy ő megvédi Magyarországot, ide nulla migráns fog bejönni.

Ettől aztán erős embernek tűnt.

Pedig valójában semmit sem tett, csak elfogadott egy segítő kezet, amivel választást tudott nyerni. A segítő kéz Putyintól érkezett. Ma már tudjuk, hogy a migrációt Moszkva hibrid fegyverként használja Európa ellen, de akkor ez még sokaknak nem volt világos, illetve sokan voltunk, akik nem is akartunk megvilágosodni, hiszen a primer magyarázat annyira kielégítő volt, hogy könnyen elfogadhattuk: Orbán Viktor az új Hunyadi. Szavazzuk hát meg. Meg is tettük!

És az egész nem volt egyéb, mint alaposan megtervezett, rengeteg pénzből és még több kegyetlenségből végrehajtott színjáték, amelyet Wagner karmester irányított meglepően hatékony szakértelemmel. Aztán, ahogy a karmester leinti a zenekart, úgy ért véget a déli határ „ostroma”, hogy aztán az ária újra felcsendüljön, amikor északi szomszédunk, Fico megsegítésére volt szükség az ő kampányában. Orbán Viktor ekkor börtönből engedett ki embercsempészeket, és migránsokat irányított a magyar–szlovák határra. Újabb siker: Fico kormányfő lett, a szuverenisták tábora bővült, a háborúpárti Orbánt pedig ez oly mély örömmel töltötte el, hogy azon nyomban elnézte Ficónak a Beneš-dekrétumok kapcsán hozott szájkosártörvényt. Előzőleg még a tihanyi apátságból puszilt be egyet Simion dákóromán vezérnek, hogy senki se maradjon a törődés érzete nélkül.

A magyar miniszterelnök a tavalyi, 2025-ös esztendőt is azzal kezdte, hogy roppant keménynek, határozottnak és sikeresnek mutatkozott az őt kiszolgáló házi médiájában. Úgy vágtunk neki a tavalyi évnek, hogy ebből bizony gazdasági repülőrajt lesz: megbővül a pénztárcánk, dübörgünk majd, mint a pannon puma az alföldi búzatáblák között, a magyar ipar pedig ontja majd magából az elektromos autókat. A repülőrajtból azonban csúnya bukás lett: a magyar gép orral fúródott a talajba még azelőtt, hogy a földtől elemelkedett volna – a fizika törvényeinek magyaros meghágása, Nobel-díj-gyanús teljesítmény - Trump kéri a plecsnit a Főnitől.

Aztán a Főni elé letették az asztalra, hogy bizony a Tisza árad, rosszul állunk a kutatásokban. A Főni hallgatott a jó szóra, és olyan roadshow-t nyomott le a házi podcastjeiben, hogy ember legyen a talpán, aki a sok hülyeséget és értelmiséginek tűnő locsogást végigbírta követni. Kiemelkedő azonban a 2025 tavaszán többször is elhangzott miniszterelnöki állítás: Oroszország megnyerte a háborút, Európa és Ukrajna pedig elveszítette.

Most, 2026 elején, tudván, hogy a gazdasági gép már tavaly földbe állt, tudván, hogy Oroszország nem nyert, nem győzött, és még Kupjanszkot is elveszítette, miközben Moszkva továbbra is rakétákkal lövi az ukrán energetikai infrastruktúrát és drónok százai gyilkolják az ukrán civileket, felteszem a kérdést: győztek az oroszok? Mert ha igen, akkor ez a győzelem meglehetősen furcsa ünneplése lehet, és nagyon úgy fest, mint az egy helyben történő topogás – ami, tekintve, hogy a világ egykori második legerősebb hadseregéről beszélünk, bizony vereség.

Bukás.

A delirium tremens államforma hatalmas megnyilvánulása volt a 2025-ös miniszterelnöki évértékelő is. A Főni azzal nyitott, hogy a Pride szervezői ne is foglalkozzanak a rendezvénnyel, mert az betiltásra kerül. A hallgatóság eksztázisban volt, olyan tapsot kapott, amilyet Hitler kaphatott az 1939-es nürnbergi pártnapokon, vagy Sztálin bármikor és nem vagyok benne biztos, hogy a hasonlat csak itt áll meg. Aztán mi lett belőle? Az ember, aki egykor Chuck Norrisnak hencegett azzal, hogy ő egy utcai harcos, egy béziklí sztrítfájter lefutott a térképről, amikor meglátta, hogy a tiltás ellenére – vagy éppen azért – hatalmas tömeg lepte el Budapest utcáit. A sajtóorbánumok fizetett hasznos idiótái első sokkjukból felocsúdva aztán elmagyarázták, hogy mi is történt valójában: Orbán zseni volt, azért tiltotta be a Prideot, hogy az pont ekkora legyen, mert ezzel nagyon átjárt az ellenzék és főleg Brüsszel eszén...

Mondanám, hogy megszámlálhatatlanul sok hazugságot öntött ránk a doktorminiszterelnökúr a tavalyi esztendő folyamán, de ez téves kijelentés lenne, ugyanis csak azt öntötte ránk, semmi egyebet. Így aztán nem is túl könnyű feladat, hogy a top tízet vagy top ötöt összeállítsam; nem is törekszem rá, ez ugyanis a lehetetlenséggel határos vállalkozás. Viszont semmiképp sem lehet kihagyni a washingtoni narancsfejjel kapcsolatos totális megszívást. Orbán már 2024-es évértékelőjén arról beszélt, hogy várják, hogy győzzön Trump, aki 24 óra alatt elhozza a békét – delirium tremens szóhasználatban értsd: odadobja Ukrajnát a ruszkiknak, az ukránok ezt ölbe tett kézzel végignézik, majd meghalnak az oroszok érdekében, és beköszönt a béke. Hogy Orbánnak miért volt fontos Trump győzelme, azt nagyon is jól mutatja, hogy 2024-ben az állami költségvetés elfogadását is Trump megválasztáshoz igazították - megvárták vele az amerikai választások eredményét, mert egy szuverén állam így tesz, nemdebár?

A brüsszeli befagyasztott forintok azonban nem gurulnak, főleg nem a kormányközeli vállalkozók zsebébe, ami éhségérzetet válthat ki, és nem jó ómen, ha a választások előtt nem eteted meg a sleppedet. Így hát Viktorovics urunk felkerekedett, repülőre pakolta sleppjét, és ellátogatott Amerikába, oda is a narancshajú vezetőhöz, akinek – ellentétben Orbánnal – tényleg van hatalma, fájjon sokunknak jogosan. Ami az ezt követő napokban, hetekben történt, az maga volt a kommunikációs vesszőfutás. Már a hazafelé tartó repülőn nyilatkozott, akarom mondani, hencegett Orbán, hogy bizony az orosz kőolajra kivetett amerikai szankciók alól időtlen időkig szóló felmentést kapott Magyarország – más szóval: Magyarország és annak kormánya, a lakosság nagy részének egyetértésével, tovább finanszírozhatja az orosz gyilkológépezetet.

Még mindig a levegőben voltak, amikor a nemzetközi sajtó már arról kezdett írni, ráadásul a klasszikus sajtónak megfelelő módon, azaz a forrást, jelen esetben a Fehér Házat megkérdezve, hogy bizony a szankciómentesség megvan ugyan, de nem időtlen időkig szól, hanem kerek egy esztendőre. A határidő egybeesik azzal, amikorra az Európai Unió tagállamai előírták az orosz olajról való leválást. Orbán pedig ment előre, meghosszabbította Bicskéig, és kijelentette, hogy márpedig de, ez időtlen időkig szól, a liberális média pedig hazudik. Aztán jött Rubio, Trump elnök külügyére, és újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy bizony ez csak egy évre szól. Orbán ezt követően nem ment tovább Lovasberényig, de nem is fordult vissza. Az ATV-nek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy van szankciómentesség, azt ő és az amerikai elnök pacsizta le, és addig van érvényben, amíg ő Budapesten, Trump pedig Washingtonban a helyükön vannak, azaz a hatalmi piramis csúcsán állnak. Sokat elmond a magyar lakosság jobbágymentalitásáról, hogy többségük ezt teljesen természetesnek vette – és el is hitte – miközben ez nem más, mint a lakosság nyílt megzsarolása. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a valóság még ezek után sem akarta bevenni a bódítószert, és nem akart Orbánhoz igazodni – a szankciómentesség továbbra is egy esztendőre szól.

Le sem járt a szankciók körüli mizéria, jött az újabb: a Politiconak adott interjújában Trump úgy fogalmazott, hogy Viktor Viktorovics kért ugyan tőle pénzügyi védőpajzsot, de ő nem adott. Korábban, még a Washingtonból hazafelé tartó repülőn Orbán ezzel is hencegett egy sort; szavai szerint pénzügyi deal-t kötött Trumppal, amivel a brüsszeli pénzbefagyasztások értelmüket vesztik. Hogy ennek, és az egy évig tartó szankciómentességnek mi volt az ára, hogy vásárolunk egy csomó mindent az amerikaiaktól, az most külön cikket érdemelne, írtak is róla sokan; maradjunk most a védőpajzsnál.

Trump szerint Viktorovics kért ugyan ilyesmit, de ő nem adott – így mondta az amerikai elnök. Viktor Viktorovics pedig az álnemzetközi sajtótájékoztatóján bukott le végleg, amikor újságírói kérdésre úgy válaszolt, hogy épp akkor nem volt Magyarország számára megfelelő védőpajzs, de a két kormányzat szakértői már dolgoznak ezen. Ez annyit jelent, hogy Orbán ismét úgy értelmezte a valóságot, hogy az neki kedvezzen, miközben a valóságnak erről tudomása sem volt, és ment tovább a maga útján, ahogy azt a valóság szokta tenni.

Illetve még többet is jelenthet: nem véletlenül említettem, hogy az állami költségvetéssel megvárták Trumpot... Minden jel arra mutat, hogy a Főni tudja ugyan, hogy baj van a spájzban, nincs már lekvár, mert felzabálták az oroszok, de abban bízott, hogy a narancshajútól majd kap annyit, amivel megnyeri a választást. Hát, nem kapott...

Magyarország államformája, politikai berendezkedése tehát a delirium tremens – ez az a kifejezés, ami mindent megmagyaráz, amelynek leírása abszolút illik a hazai valóságra, főleg annak első számú kedves Főnijére, Viktor Viktorovics Orbánra. Totális iránytévesztés, önimádat, hencegés, hazudozás, manipuláció, kitalációk. lázálmok, hallucinációk és – ahogy az lenni szokott – hamarosan jön az elme végleges megrongálódása, amidőn az ország is elsüllyed a nemzetvetőkkel együtt.

A Fideszben járja egy mondás: „Orbánnak nem igaza van, hanem igaza lesz.” Ez végül is valós kijelentés, csak néhány kiegészítés kell hozzá, hogy jól értsük, jól érthessük: nem ott, nem akkor és nem abban lesz igaza, amit állít. De a kötőszavak, vesszők, pontok és hatásszünetek tekintetében tényleg igaza lehet…

Karczag Anna