Mérgezett szavak, imaként ismételt hazugságok: az orosz-orbáni propaganda működése
Az elmúlt években egy csendes, de mélyreható inváziónak lehettünk tanúi: az orosz propagandanyelv inváziójának. Anélkül, hogy egyetlen lövést leadott volna, Oroszország képes volt beszivárogni a közbeszédbe egy olyan címkerendszerrel, amelynek célja az egyszerűsítés, a torzítás és a radikalizálás, valamint az intézmények párhuzamosításával, ahol senki nem azt teszi, amiért neve alapján létrejött - történt mindez a magyar kormány hathatós támogatásával.
„Soros” – egyetemes mumussá alakítva, amellyel minden olyan civil szervezetet, egyetemet, újságírót vagy reformert megbélyegeznek, aki a demokratikus értékeket és a jogállamot védi.
„Deep state” – egy homályos, de rendkívül hatékony találmány, amely bűnbakot kínál bármilyen kudarcra vagy kellemetlenségre. Ami nem tetszik, az hirtelen a „mélyállam műve” lesz.
„Globalisták” – olyan európai vezetők, szakértők, közgazdászok vagy diplomaták megjelölésére szolgáló címke, akik nem támogatják az orosz agressziót, és fel is lépnek ellene.
„kollektív Nyugat” – mivel a keleti diktatúrák túlontúl egyformák (az autokrácia egyik ismertetőjele, hogy lényegüknél fogva nem tudnak egymástól különbözni, ezért is annyira hasonlóak módszereik földrajzi és történelmi síkon átnyúlóan), ezért a Nyugatot is uniformizálni kell. A „kollektív Nyugat” az a kifejezés, amely egyenlőséget tesz Amerika és Franciaország, Norvégia és Olaszország közé, mintha mindannyian ugyanazt akarnák, mintha ezeknek az országoknak nem lenne önálló politikájuk. Ennek igazolásául persze erősen meg kell hajlítani a valóságot, így – a fogalmat a globalistákhoz kapcsolva – különböző,
vélt bűncselekményeket kell kitalálni, amelyeket valójában nem követtek el (például hogy „háborúban állnak” Oroszországgal),
a valós eseményeket pedig az irracionalitásig kell eltorzítani (Jugoszlávia NATO általi bombázása, amellyel kapcsolatban Viktor Viktorovics épp nemrég mondott egy orbitális hazugságot, miszerint magyar földről kellett volna amerikai támadást indítani Szerbia ellen).
„szuverenitás” – valódi jelentése: elnyomás. A szuverenitás az orosz propagandanyelven annyit tesz, hogy a szövetségesi rendszerekből és a nemzetközi jogból, az aláírt szerződésekből fakadó kötelezettségeket nem kell teljesíteni, cserébe viszont minden jog illesse meg továbbra is a „szuverént”. Lehessen ellopni az uniós pénzeket anélkül, hogy ezért az Unió büntetne, és a következő pénzeket is adják ide, hogy ellophassuk. Ha az Unió ezt próbálja megakadályozni, akkor az már beavatkozás a szuverenitásunkba. A legkonfliktusosabb fogalom, ugyanis sok szuverén egy csárdában nem fér el. Magyarország például ezen az alapon nem szólhatna be Fico Szlovákiájának a Beneš-dekrétumok miatt, meg úgy általában senkinek, semmiért. Olvasóinkat ezen a ponton emlékeztetném, hogy az erdélyi magyarok elnyomásának legsötétebb korszakaiban úgy Ceaușescu, mint Iliescu azzal védekezett a kisebbségellenes vádakkal szemben, hogy az beavatkozás Románia belügyeibe.
„béke” / „béketábor” – a szó klasszikus jelentése a háború hiánya lenne, a propagandában azonban gyakran az Ukrajna támogatásának elutasítását jelenti. Aki fegyverszállítást vagy katonai segítséget támogat egy megtámadott ország számára, az „háborúpárti”, aki viszont a támadó fél narratíváját relativizálja, az „békeharcos”. Oroszországban a „béke” kifejezés a háború szó kerülésére szolgál (a „különleges katonai művelet” logikája), Magyarországon pedig a geopolitikai semlegességnek álcázott és az orosz Föderáció hódító terveit támogató kormányzati művelet retorikai fedőneve.
"különleges katonai művelet” (orosz példa) – a háború szó elkerülésére szolgáló eufemizmus, amely minimalizálja a konfliktus súlyát, és csökkenti a társadalmi ellenállást. A nyelvi átkeretezés itt közvetlen politikai funkciót tölt be: ha nincs „háború”, akkor nincs mi ellen tiltakozni.
„hagyományos értékek” – Oroszországban ez a címke a rendszerrel szembeni társadalmi kritikák, kisebbségi jogkövetelések vagy liberális reformok delegitimálására szolgál. A „hagyományos értékek védelme” így a politikai pluralizmus korlátozásának eszköze lesz. Magyar kontextusban az orosszal teljesen megegyező módon használják a kulturális és politikai ellenfelek megbélyegzésére: aki nem illeszkedik a kormányzati narratívába, az „értékromboló”.
„külföldről finanszírozott szervezetek” – Oroszországban jogi kategóriává vált („külföldi ügynök”), amely alatt civil szervezeteket, médiát és magánszemélyeket bélyegeznek meg - mivel jogi kategória, így a büntetés sem marad el. Magyarországon a kifejezés egy ideig csak a politikai retorikában jelent meg, a mintázat itt is száz százalékos egyezést mutat az orosz mintázattal: a külföldi támogatás automatikusan gyanús, miközben a kormányzati kommunikáció a saját nemzetközi kapcsolatait természetesnek tekinti. Lásd: Ukrajnába látogatni gyanús, norvég alapítvány támogatását elfogadni gyanús, Moszkvába látogatni, a kanai állami tévével szerződést kötni stb. normális. A narratíva hasonlóságain túl van egy különbség is: nálunk ez még nem jogi kategória. MÉG! Azért az első próbálkozás már megtörtént.
„nemzeti konzultáció” – a szókapcsolat a demokratikus párbeszéd látszatát kelti, miközben valójában egyirányú politikai kommunikációs eszköz. A kérdések gyakran előre keretezik a kívánt választ, a „konzultáció” pedig inkább nyomásgyakorlás – próbálj csak meg a kérdésre olyat válaszolni, ami nem egyezik a kormány által elvárttal. A válaszlehetőségek sokszor eleve úgy vannak megfogalmazva, hogy a „helyes” irányba tereljék a kitöltőt, a kampány pedig masszív médiatámogatással és közpénzből finanszírozott reklámokkal kíséri a folyamatot. Így a „konzultáció” nem valódi egyeztetés, hanem:
politikai legitimizációs eszköz: utólagos igazolás arra, amit a hatalom eleve elhatározott.
kampányeszköz: a kormány által gyártott narratívák elültetése a fejekben látszólagos párbeszéd útján.
„stabilitás” – Oroszországban a rendszer egyik kulcsszava. A „stabilitás” a hatalom hosszú távú fennmaradását jelenti, és gyakran a politikai verseny, a szabad média vagy a tiltakozások korlátozásának indoklására szolgál. Aki változást akar, az „instabilitást” okoz. Magyarországon Viktor Viktorovics nem egyszer hozta fel példaként, hogy az ő 16 éves basáskodását mennyire a stabilitás jeleként kell értékelnie az azt megkérdőjelezőknek.
„nemzetbiztonság” – mindkét országban gyakran olyan tág értelemben használják, hogy szinte bármilyen kritika vagy oknyomozás belefér. Ha valami „nemzetbiztonsági kérdés”, akkor az információk elzárhatók, az ellenőrzés korlátozható, a vita pedig könnyen delegitimálható.
„patrióta” / „hazafias” – a politikai lojalitás szinonimája. Aki támogatja a kormányt, az „hazafi”; aki bírálja, az gyanús. Oroszországban ez különösen erős: a rendszerkritika „hazaárulásként” jelenik meg, és ott már börtön jár érte. Rosszabb esetben. Jobb esetben csak simán kizuhansz a kilencedikről, a levegőben elüt egy épp arra közlekedő oligarcha-jacht, és amikor földet érsz még két kés is kiáll a hátadból és nyolc golyó van a vesédben. A rendőrségi jegyzőkönyvben a halál okaként szívinfarktus szerepel. Magyarországon a „nemzeti” jelző hasonló módon vált politikai identitásjelölővé, az orosz cifra büntetések egyelőre még nem érkeztek meg. Mondom: még!
„liberális” – eredetileg politikai filozófiai kategória, a propagandában azonban gyakran pejoratív gyűjtőfogalom. Jelentheti a nyugati orientációt, az emberi jogi diskurzust, az ellenzéket vagy egyszerűen mindenkit, aki nem illeszkedik a kormányzati keretbe. Oroszországban a „liberális” egyenlő a „nemzetellenessel”; Magyarországon a „libernyák” ugyanennek populáris változata.
„Hazaárulók”, „eladottak”, „külföldi ügynökök” – közvetlenül a Kreml retorikai arzenáljából átvett kifejezések, amelyekkel minden kritikus hangot igyekeznek hitelteleníteni. Aki nem a kormány támogatója, az „külföldi ügynöknek” minősül, és így könnyen „hazaárulóként” bélyegezhető meg. Innen már csak egy lépés, hogy vele szemben a jogállami garanciákat relativizálják: az ártatlanság vélelme elhalványul, a rendkívüli eszközök igazolhatónak tűnnek, és szinte bármi „megengedhetővé” válik. A folyamat logikája végül oda vezet, hogy a „szinte” eltűnik, a „bármi” normává válik.
„Ukránok” – a „külföldi ügynökök” absztrakciójának érthetővé, kézzelfoghatóvá tétele. Pont, mint a „zsidók” a harmincas–negyvenes években. A belső ellenség, a külföldi ügynök egy ideig működik, de a nép egyszerű fiai már látható ellenfelet akarnak. Az ukránok ebben az értelemben az absztrakt ügynöközés tárgyiasítása.
„lázadás” - a szó eredetileg spontán, alulról szerveződő, sokszor jogos elégedetlenségből fakadó tiltakozást jelölne. A magyar kormány a saját polgárai ellen vívott pszichológiai hadviselés során ezt felülről irányítottá akarja tenni, ezért - ma még! - kétféle lázadást ismer: akik a Fidesz és a rendszere ellen lázadnak, és akik "Brüsszel" ellen lázadnak. A két lázadás persze nem egyenértékű, cél, hogy a lázadás eredeti fogalmát kiüresítsék, majd ők töltsék meg újra a saját tartalmukkal. A folyamat Oroszországban már befejeződött, Magyarországon előrehaladott állapotban tart. Lásd még: könnyű lázadni a kormány ellen, lázadjatok Brüsszel ellen,. Na, az már valami!
„Korrupt elit” – olyan megfogalmazás, amely minden demokratikus tekintélybe vetett bizalmat aláás, és előkészíti a terepet egy „megváltó ember” számára, aki ellenállás nélkül ragadja magához a hatalmat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az elit ne lehetne korrupt, vagy hogy annak egy része ne volna ténylegesen az. Az orosz propagandagépezet azonban nemcsak új jelenségeket gyárt, hanem a meglévő problémákat is kihasználja, és a gyengeségeinkből profitál.
„Szuverenitásvédelmi Hivatal” – orwelli magasságokba érő intézménynév. Ahogy azt George Orwell írta az 1984-ben, a jövő disztópikus világáról, ahol „a háború: béke”, úgy itt ezt látjuk megvalósulni. A Szuverenitásvédelmi Hivatal valójában az orosz elnyomás előkészítője, a szuverén gondolkodás, a szuverén véleménynyilvánítás intézményesített akadálya.
„Alapjogokért Központ” – figyeljük meg: alapjogok. A klasszikus liberális (tehát: nem neoliberális, amely kifejezés egyébként úgy honosodott meg hazánkban, hogy rendre elfelejtik hozzátenni a balos-marxista tézisdoktorok, hogy ez a fiatalkorában még neokonzervatív néven is futott, és nem véletlenül, hiszen lényegüket tekintve egyformák, de erről majd egy későbbi cikkben) politikák eredménye, hogy a kormányzati gyakorlatokba bekerültek az ember elidegeníthetetlen jogai. Ma ezt már természetesnek vesszük, de a szavazati jog sem volt mindig egyértelmű, hogy hirtelen más egyebet ne mondjak. Az Alapjogokért Központ pedig pont ennek az ellenkezőjét műveli: ideológiai, szakmainak álcázott narratívákat gyárt a külföldön élő magyar állampolgárok szavazati jogának korlátozásához, a melegfelvonulás betiltásához stb. Alapjogok korlátozásáért Központ lenne a megfelelő neve, de akkor lehullna az álarc – így marad az orwelli megnevezés.
„Az EU diktatúrája” – egy oximoron, amelyet ürügyként használnak az elszigetelődés, az agresszív nacionalizmus és az európai normák elutasításának népszerűsítésére. Célja a belső hatalom megerősítése, valamint az uniós jogi normák megsértése miatt bekövetkező szankciók kimagyarázása azzal, hogy azzal vádolják az „ellenséget”, amit valójában maguk akarnak megtenni.
Brüsszel - a propagandában gyakran azt sugallják, hogy „Brüsszel” mindenben irányít, miközben a valóság éppen az ellenkezője: Magyarország számos eszközzel, például vétójogával bármikor képes zsarolni az uniós döntéshozatalt. Azaz az állandó külső irányítás látszata eltakarja a tényt, hogy a tagállamok – köztük Magyarország – jelentős beleszólással és ellenőrzéssel rendelkeznek, és a döntések nem egyoldalú kényszer alatt születnek. A propagandanyelv ezzel a torzítással azt a képzetet kelti, hogy Brüsszel mindent felülír, holott a valóságban az uniós döntéshozatal komplex, többszereplős mechanizmus, ahol a tagállamok vétója és tárgyalási ereje kulcsfontosságú. A valóság elterelésének célja:a számonkérhetőség minimalizálása. Érdekes adalék: a minket állítólag elnyomó Brüsszelben a magyar kormány MCC Brussels néven kémközpontot tart fent és finanszíroz abból a pénzből, amit az oroszokkal való kőolajbizniszből keres.
Ezekkel a jelszavakkal, az intézményrendszerek párhuzamosításával és az elnevezések orwelli módszerével az orosz pszichológiai hadviseléssel kéz a kézben járó magyar kormány egy párhuzamos univerzumot hozott létre, amelyben a tények többé nem számítanak, az ellenségek pedig nem valósak, hanem kitaláltak, a valós ellenségek pedig az "olcsó" magyar energiát biztosítók, akiknek hálásak kell lennünk a szuverenitás jegyében, mert ugye tőlük függünk. Aki pedig ezt a függést megszüntetné, az már „beavatkozna a magyar választásokba”. A csőcselék pedig imaként ismételgetik ezeket a formulákat, anélkül hogy észrevennék: egy olyan geopolitikai játszma eszközeivé válnak, amely valójában a szuverenitás ellenkezőjét célozza – Magyarország alárendelését egy idegen, autoriter és a demokráciával szemben ellenséges befolyási övezetnek.
Karczag Anna