Mit keresnek ezek itt?

Mit keresnek itt ezek az emberek, mit akarnak Nagyváradon az amúgy is ezer külső erőtől gyötört apáttól, mert segítséget biztos nem hoztak, de annál több kárt okoztak, miközben az önmaguk fényezéséből előállított politikai tőkét zsebrevágják, és közben olyan arcot vágnak, mintha a Szentlélek küldte volna őket, személyesen, expressz küldeményként, a magyar nemzet megmentésére? Mit keresnek itt ezek?

Mit keres itt Toroczkai László, aki a templom lépcsőjén állva, arcán üdvözült mosollyal magyarázza a hallgatóságnak, hogy ő bizony eljött, Magyar Péter miniszterelnök pedig nem – elfelejtve azt az aprócska tényt, hogy pont a kormányzás átadás-átvétele zajlott aznap, de ugye a részletekre ők nem adnak, mert a részletek zavarják a képet, a kép pedig az, hogy Toroczkai László ott áll a lépcsőn, és megmenti a magyarságot, ahogy mindig, ahogy örökké. Kérdezem: mit keres itt az a Toroczkai László, aki a háborús bűnös Medvegyevvel parolázott alig pár hónapja, a magyar szuverenitás legnagyobb dicsőségére, és aki azóta is úgy tesz, mintha ez egy teljesen normális gesztus lett volna, amiért semmiféle magyarázattal nem tartozik senkinek?

Mit keres itt a Mi Hazánk, az a párt, amelynek legfőbb parlamenti tevékenysége abból áll, hogy megalázza a muzsikáló cigánygyerekeket, kivonul, mert azok a fránya kölykök nem azzal foglalkoznak, amivel szerintük helyes lenne – például idős férfiak faszának kényeztetésével –, és ebben semmi túlzás nincs, mert:

mit keres itt Gaudi-Nagy Tamás, aki maga írta meg Kónya Endre kegyelmi kérvényét, annak biztos ismeretében, hogy egy pedosimogatót engedett rá a gyermekekre, hiszen a kegyelmi kérés legfőbb eleme ez volt: hadd dolgozhasson továbbra is gyermekek között - ahogy kegyelemben részesült, máris ott fenyegetőzött/sündörgött, hogy az áldozat vonja vissza vallomását! Nagyváradon pedig úgy adta elő az Európai Unió által akkreditált jogász fontosságát, mintha nem ő lett volna az a személy, aki pár évvel ezelőtt bőszen, de annál büszkébben hajigálta ki az uniós zászlókat az Országházból.

Mit keres itt Borvendég Zsuzsa, a Mi Hazánk EP-képviselője, aki első látogatása után máris győzelmet hirdetett a Facebookon, miközben a kilakoltatási procedúra valójában még nem járt le és semmiféle veszély nem múlt el, sőt, de ő persze magának és pártjának vindikálta ezt a győzelmet – mint valami hadvezér, aki belovagol a csatatérre, ahol mások harcoltak, harcolnak és fognak is még harcolni, de ő felkap egy véres kardot a földről, és azt mondja a kamerának: mi nyertünk, én hoztam ezt nektek, kövessetek, szavazzatok rám, mert nélkülem elveszett volna minden – miközben az apát még mindig ugyanolyan szorult helyzetben van, mint volt, a procedúra még mindig folyik, és az egyetlen dolog, ami valóban megváltozott, az az, hogy a Mi Hazánk most már saját győzelmi emlékfotóval rendelkezik egy olyan ügyből, amelyhez semmi közük nem volt, nincs, és nem is lesz, cserébe viszont a szuverenitás és az antiglobalizmus jegyében épp ma szavazott egy olyan uniós indítvány ellen, amely végre az Unión kívülről jövő befektetések szigorúbb felülvizsgálatát írja elő, nem mellesleg az uniós iparosok és termelők védelmében, mert az amerikai és európai globalizmus rossz, de a kínai vagy az orosz globalizmus, az persze jó, azt be kell engedni.

Mit keresnek itt ezek?

Nem az apátot keresik. Nem az igazságot keresik. Nem a magyar kisebbség jogait keresik. Sem Kárpátalján, sem Erdélyben. Önmagukat keresik – és meg is találják, minden alkalommal, pontosan ott, ahol a kamera van.

És mit csinál Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke?

Elvégre nem egy hétköznapi tyúklopásról van szó, hanem arról, hogy egy szép lassan kivéreztetett rendet akarnak végérvényesen felszámolni, bizonyíthatóan illegálisan. Márpedig az erdélyi magyarságnak kampányban tett ígéreteik alapján, amelyekért cserébe szavazatokat kaptak, mandátumokat kaptak, intézményes hatalmat kaptak, neki, nekik intézkedniük kellet volna, nem mellesleg Magyar Péter miniszterelnök erre személyesen kérte meg Kelemen Hunort. De az "erdélyiek főnöke" nem tesz semmit, mert ő sohasem intézkedik – és ne tessék itt lustaságra vagy restségre fogni, mert ez nem az, ez hideg számítás, az a fajta, amelyet az erdélyi politikusok generációk óta tökélyre fejlesztettek: látszatintézkedni akkor, amikor a kamera kedvező szögből veszi őket, és eltűnni, amikor valamit kellene csinálni. Szavazatot pedig zsarolással kell szerezni, nem tettekkel, a szavazat pedig az egyetlen valuta, amelyet ez a rendszer valóban tisztel. A pénz persze jól jön, ugye, domnu HunRO – az erdélyi magyarság nevében lehívott támogatások, a koalíciós alkuk Bukarestben, a protokolláris kézfogások Budapesten, ahol mindenki mosolyog és mindenki ért mindenhez, csak éppen a nagyváradi apát ügyében pont akkor nem intézkedik senki, amikor arra szükség lenne, mert hogyisne, még a végén megszoknák, hogy az RMDSZ azért van, hogy csináljon valamit. Így hát újra kiderült, hogy az RMDSZ tényleg csak egy választási gépezet, és semmiféle felelősséget nem vállal azok irányába, akiknek nevében beszél, lévén a konkrét intézkedés kényelmetlen lenne ahhoz képest, hogy mennyire kényelmes félrenézni. Persze Csíksomlyón, a nyeregben, majd elől fognak ülni most szombaton, vasalt ingben, kalapban, ájtatosan, mint aki egy nemzetnek mutat példát.

Ez a történet Nagyváradról indult, de nem ér véget Nagyváradon. A kilakoltatási procedúra folytatódik, a premontrei rend szorult helyzetben van, a szélsőségesek győzelmet hirdetnek, a felelősök hallgatnak – és a számla gyűlik, ahogy mindig is gyűlt ilyenkor: kamatostul, türelmesen, mert a számla nem siet, a számla ráér, a számla tudja, hogy előbb-utóbb mindenki megfizeti, amit felhalmozott. Aki fizeti, az általában nem az, aki az adósságot felhalmozta, hanem mi, hétköznapi magyarok, akik romokat öröklünk és ismét azt kérdezzük magunktól: hogy jutottunk ide?

Hát így! Pontosan így. Lépésről lépésre, félrenézésről félrenézésre, hallgatásról hallgatásra – putyinisták a lépcsőn, főnökök a kanapén, és egy apát, aki egyedül állt ott, ahol másoknak is ott kellett volna lenniük.

Akinek nem inge, ne vegye magára – de akinek igen, az öltözzön fel!

Karczag Anna