Napi Rosszország: 8 év azért, mert kimondta az igazságot Mariupolról, Bucsáról

Navalnij nem csupán kimondta az igazat – ez Oroszországban önmagában is halálos véteknek számít - ő ennél több volt: olyan ember, aki bizonyos körülmények között valóban az ország élére kerülhetett volna. Ezért először bebörtönözték, majd szigorított telepre hurcolták, majd a börtönben megmérgezték. Az orosz állam nem tűr meg igaz embereket a saját közelében – különösen nem olyanokat, akik nemcsak szólnak, hanem valódi alternatívát is jelentenek, és akár az ország élére is állhatnak. Az 0rosz Föderáció – a nukleáris ortodoxia, a birodalmi ideológia és a pszichológiai hadviselés nagyhatalma – csak egyféle logikát ismer: aki útban van, azt el kell tenni láb alól. Börtönnel, méreggel, vagy bírósági ítélettel. A módszer mindegy, az eredmény ugyanaz. Ratnikova esete ezen a skálán egy fokkal lejjebb helyezkedik el – de ugyanannak a rendszernek a terméke.

Olvassátok hát alább Ratnikova elítélésének történetét. Jusson eszetekbe Bucsa, Mariupol, Irpiny. Az a több ezer ukrán civil áldozat, köztük közel 3000 megölt gyerek és közel 30 000 oroszok által elrabolt ukrán kiskorú – akiknek egy részét orosz családoknál helyezték el, orosz névvel, orosz identitással nevelik fel. Moszkva erre megrántja a vállát, börtönbe zárja azt, aki erről beszél, és megy tovább. Mert az utolsó emberi akadályokat is el kell tüntetni. Ratnikova esete pontosan erről szól.

8 év börtönt kér az orosz ügyészség azért, mert kimondta az igazságot Bucsáról

0roszország megint azt csinálja, amit a legjobban tud: bíróság elé citál valakit az igazság kimondásáért. A moszkvai Golovinói Kerületi Bíróságon éppen most folyik egy per, amelynek tárgya négy darab Telegram-bejegyzés. Négy poszt. Ennyi kellett ahhoz, hogy Valerija Ratnikova, a Dozsgy (TV Rain) tévécsatorna egykori műsorvezetője 8 éves börtönbüntetéssel nézzen szembe – igaz, egyelőre csak papíron, hiszen a tárgyalás távollétében zajlik. Ratnikova ma már nincs 0roszországban, de Putyin rendszere attól még számon akarja kérni tőle, hogy leírta: orosz katonák megöltek civileket, megerőszakoltak nőket, és kifosztottak ukrán otthonokat. Ez nem jogállami büntetőeljárás. Ez politikai bosszú.

A négy inkriminált Telegram-bejegyzésben a műsorvezető semmi mást nem tett, mint hogy saját korábbi tudósításaihoz fűzött kommentárt, és hivatkozott a New York Times bucsai vizsgálatára. Leírta, hogy Putyin nem provokációra válaszolt, hanem saját maga indított háborút – és ennek a háborúnak Bucsa, Mariupol és Izjum a következménye. Leírta, hogy orosz katonák ukrán nőket erőszakoltak meg. Leírta, hogy az orosz hadsereg kifosztotta az elfoglalt területek lakóit.

Mindez igaz. Mindez dokumentált. Az ENSZ kivizsgálta, a Nemzetközi Büntetőbíróság dokumentálta, a független újságírók százai bizonyították. Az orosz állam még csak azzal sem foglalkozik, hogy cáfolja – hanem azzal, hogy börtönbe zárja azt, aki elmondja.

A per koreográfiája: két tanú, szó szerint azonos vallomással

Az ügyészség két „állami tanúra" támaszkodik, akiket Seinnek és Obscsijnak hívnak. Vallomásaik szó szerint egyeznek. Nem hasonlóak – hanem szó szerint ugyanazok. Azt állítják, hogy Ratnikova bejegyzései „viszályt szítottak" és „bemocskolták az 0rosz Fegyveres Erők tevékenységét", félrevezetve a közvéleményt a „különleges katonai művelet valódi céljairól". Ha valaki még mindig azt hiszi, hogy ezek független tanúk, akik önszántukból tesznek vallomást, az valószínűleg abban is hisz, hogy az orosz választások teljesen szabadok és demokratikusak. Ez egy megrendelt per. A tanúk politikai megbízás alapján mondják, amit mondanak, a végeredmény pedig előre eldöntött. Bacsó Péter megkéri Szijjártót, hívja fel Lavrovot és kérje el a receptet...

Miközben Moszkvában egy megszokott jogtiprásként zajlik ez a per, az elfoglalt Krím területén élőknek nem kell bíróság elé kerülniük ahhoz, hogy megérezzék az orosz állam súlyát. Ott az „E Központ" – az Extremizmus Elleni Küzdelem Központja – razziát tart bárkinek az otthonában, aki közösségi médiában azt írja: Krím Ukrajna része, vagy aki elítéli a háborút - aki nem kívánja elhinni az állami propagandát. Bírság, házkutatás, büntetőeljárás, börtön – ez a napi realitás azok számára, akik az orosz megszállás alatt próbálnak normálisan élni és normálisan gondolkodni.

Miért hazudik Moszkva ilyen kétségbeesetten?

Ha az orosz hadsereg valóban felszabadítóként érkezett volna Ukrajna területére, nem kellene börtönnel fenyegetni mindenkit, aki ír erről a „felszabadításról". Ha a bucsai mészárlás, a mariupoli bombázások és a szexuális erőszak szisztematikus alkalmazása csupán nyugati propaganda lenne, akkor egy szabad ország egyszerűen megcáfolná – dokumentumokkal, bizonyítékokkal, független vizsgálattal. Ehelyett 0roszország büntetőeljárást indít. Mert nincs mit cáfolni – csak el kell hallgattatni azokat, akik látták és leírták. Valerija Ratnikova 8 évet kaphat azért, mert leírta, ami Bucsában történt. Az áldozatok pedig ott fekszenek a közös sírokban, amelyeket az orosz visszavonulás után találtak meg. Ezeket sem törli el egyetlen moszkvai bírósági határozat sem.

Ez a per is azt üzeni: az 0rosz Föderáció nemcsak katonai eszközökkel küzd a hatalmáért. Ha nem tud legyőzni minket a csatatéren – és Ukrajna esetében ezt eddig nem sikerült –, akkor megpróbálja megszerezni az uralmat a fejünk felett. A katonai szakértők ezt kognitív háborúnak nevezik: olyan hosszú távú pszichológiai hadviselésnek, amelynek célja nem egy város elfoglalása, hanem egy nép gondolkodásának, önképének és valóságérzetének a szétrombolása. Az orosz hadsereg katonai győzelmet nem aratott Ukrajnában, de az európai közvéleményt, az európai lelkeket, az európai politikusok egy részét sikeresen annektálta. Ezen a téren nekik áll a zászló - és sajnálatos módon ezt éppen a magyaroknak kell külön elmagyarázni, mert hazánkban lett a legsikeresebb az oroszok léleklopó és agyromboló kampánya. Magyarországon vert a legmélyebb gyökeret az a narratíva, amely szerint Ukrajna a hibás, a Nyugat provokálta ki a háborút, és Putyin valójában csak védekezik.

Ezt a narratívát nem véletlenül terjesztik – ez a kognitív háború egyik legfontosabb frontvonala, és Európa ezen a fronton áll vesztésre, Magyarországon pedig ez a narratíva egyenesen kormányon van. Idézzünk egy héber mondást: "vére rajtunk, és a mi fiainkon!" - igen, az ártatlan ukránok vére nemcsak azok kezén szárad, akik a putyinista propagandát fogyasztják és terjesztik: rajtunk is, akik ezt látjuk, halljuk, de nem teszünk semmit ellene!

FORRÁS: