Négy év háború és tíz tanulság

A The Royal United Services Institute for Defence and Security Studies, ismertebb nevén RUSI közzétette legújabb elemzését. A szerzők szerint az ukrán ellenállás tartóssága cáfolja a gyors orosz győzelemről szóló jóslatokat, ugyanakkor bírálják a nyugati hatalmak határozatlan stratégiáját, amely akadályozza a teljes körű katonai sikert. A szöveg hangsúlyozza, hogy a Trump-adminisztráció és a Kreml érdekei mentén formálódó esetleges béketerv veszélyezteti a nemzetközi jogrendet és az európai biztonságot.

A RUSI tíz pontban foglalja össze a tanulságokat, kiemelve a politikai akarat és az állóképesség döntő szerepét a nyers erővel szemben. Végül arra figyelmeztetnek, hogy az igazságos rendezés elmaradása a globális stabilitás végleges felbomlásához és további agressziókhoz vezethet. Alább olvasható az elemzés szerkesztett változata magyar nyelven.

1. A háború mint az akarat próbája

A modern média és a filmek hajlamosak a háborúkat rövid távú eseményekként bemutatni, de a valóságban a háború egy hosszú távú folyamat, amelyet a politika és az emberi döntések alakítanak. A konfliktus kezdetén sokan – Moszkvában és nyugaton egyaránt – lefutott meccsnek hitték az összecsapást, feltételezve, hogy Ukrajna gyorsan megadja magát. Ez a tévedés abból adódott, hogy alábecsülték, mi alkotja a valódi harci erőt: az nem csupán a fizikai kapacitásból, hanem az elszántságból és a hitből fakad. A háborúkat nem a kezdeti erőforrások mennyisége, hanem a logisztika, a vezetés és az emberek kitartása dönti el.

2. Ukrajna nem veszít, Oroszország nem nyer

A közvélekedéssel ellentétben - a RUSI - szerint Ukrajna helyzete jobb, mint amit a borúlátó elemzések sugallnak. Az a feltételezés, hogy a méret meghatározza a sorsot, történelmileg téves: a nagyhatalmak rendszeresen veszítenek kisebb államok ellen, ahogy azt az USA példája mutatja Vietnámban vagy Oroszországé Afganisztánban és az első csecsen háborúban. Oroszország „nagyhatalmi” státusza félrevezető; gazdasága kiüresedett, és egyre inkább Kína támogatásától függ.

3. A nyugati politikusok döntésképtelensége

A nyugati vezetők eddig nem voltak képesek meghozni azokat a nehéz döntéseket, amelyek Ukrajna győzelméhez szükségesek lennének. Sokan közülük valójában féltek Oroszország vereségétől és az azt követő esetleges összeomlástól, ezért a segítségnyújtás a „Goldilocks-stratégiát” követte: éppen csak annyi támogatást adtak, hogy Ukrajna ne veszítse el a háborút, de nem eleget a győzelemhez. A figyelem gyakran nem a győzelem eszközeire, hanem Putyin világképének elemzésére irányult, amit viszont a Nyugat nem tud befolyásolni.

4. Oroszország dominálja a narratívák háborúját

Annak ellenére, hogy Oroszország az agresszor, sikeresen terjeszti azt a hamis képet, miszerint Ukrajna egy „nem létező ország”, a háborút pedig a NATO terjeszkedése okozta. Ezzel szemben a Nyugat képtelen volt hatékonyan kommunikálni, hogy a NATO-bővítés valójában a szovjet imperializmus miatti félelemre adott válasz. Ukrajna a fejlődő világban, például Afrikában is gyengén teljesített a támogatás megszerzésében, részben mert Oroszország itt a szovjet korszakból örökölt jó hírnevére is építhetett.

5. A nyugati szövetség törékenysége

A háború elhúzódása rávilágított, hogy a Nyugat nem olyan egységes, mint gondolták. Míg Európában olyan vezetők nehezítik az egységet, mint Orbán Viktor vagy Robert Fico, a legnagyobb törést a második Trump-adminisztráció okozta. Washington már nem Európa partnereként, hanem saját szűk érdekeit szem előtt tartó közvetítőként lép fel, ami aláássa az 1945 után épített stratégiai örökséget. Ez arra kényszeríti Európát , hogy hamarabb váljon függetlenné az amerikai támogatástól.

6. A nukleáris fegyverkezés elleni küzdelem

Ukrajna ellenállása kulcsfontosságú az atomfegyverek terjedésének megakadályozásában. Ha egy hagyományos fegyverekkel harcoló ország le tud győzni egy atomhatalmat, az csökkenti az igényt a nukleáris fegyverkezésre. Ha viszont Oroszország területszerzéssel zárja a háborút, az azt üzeni a világnak, hogy az atomfegyver birtoklása büntetlenséget biztosít az agresszióhoz. Jelenleg a nukleáris elrettentés paradox módon inkább a Nyugatot tartja vissza, nem pedig Oroszországot.

7. A hübrisz mint stratégiai gyengeség

Putyin számára a háború stratégiai katasztrófa, mert elvakította a birodalmi gőg. Az ukránokat „kisoroszoknak” (Malorusy) tekintette, akiket rasszista és lekezelő módon alsóbbrendűnek tartott. Ez a hübrisz vezetett oda, hogy alábecsülték az ellenállást, és a kezdeti katonai invázió logisztikai és parancsnoki káoszba torkollott.

8. Gazdasági ellenállóképesség

Sem az ukrán, sem az orosz gazdaság nem omlott össze eddig. A szankciók nem jelentenek azonnali megoldást („csodafegyvert”), de folyamatosan növelik a háború költségeit és erodálják az orosz rezsim politikai stabilitását. Bár az orosz lakosság körében tapasztalható morgolódás az árak miatt, ez egyelőre nem fenyegeti a rendszert, de a háború hosszú távú gazdasági kilátásait bizonyosan tönkreteszi.

9. A diplomácia mint a háború folytatása

Putyin a Nyugat megosztottságára és kifárasztására játszik, hogy a katonai kudarcot diplomáciai győzelemmé fordítsa. Bármilyen békemegállapodás hiteltelen marad, ha nem tartalmaz NATO-csapatokat mint „botlódrótot” az orosz határon, mert az ukránok enélkül nem bízhatnak országuk biztonságában. Putyin célja nem Ukrajna semlegessége, hanem a nyugati beletörődés elérése és az orosz birodalmi befolyás visszaállítása.

10. A nemzetközi rend szabályainak átírása

A háború messze túlmutat Oroszországon és Ukrajnán; a szuverenitás és a határok sérthetetlenségének alapvető elveiről szól. Kína a konfliktus nagy nyertese, és a jövőben egy olyan világrend alakulhat ki, ahol a nagyhatalmi befolyási övezetek dominálnak a nemzetközi jog helyett. A források hangsúlyozzák, hogy a béke nem csak „ingatlanügylet”, hanem az igazságosságon és a jogon kell alapulnia, különben csak a konfliktus következő szakaszának előkészítése lesz.

FORRÁS: RUSI