Olajat a hűségért: így lett a MOL az orosz pénzek uniós kapuja
Amikor Viktor Viktorovics Orbán, a háborúpárti magyar kormányfő washingtoni látogatása után nem sokkal Moszkvába utazott, ráadásul úgy, hogy az utazás előkészületei titokban zajlottak, és csak Panyi Szabolcsnak köszönhetően értesülhetett róla a magyar sajtó és az adófizető magyar állampolgár, akkor az UGAR gestán mi is írtunk arról, mi lehetett a látogatás valódi célja. Akkor a pancsovai olajfinomító és a Gazprom szerbiai leányvállalatának megvásárlását neveztük meg legfőbb célként. Az üzlet végül meg is történt a napokban – mármint a kötelező erejű szándéknyilatkozatot aláírták. De mi az, amit nem vett észre a magyar sajtó sem?
A kérdés ugyanis az, hogy mennyiért vásárolta meg végül a MOL a szerbiai NIS többségi részvényeit. Erre nézve két irányba tapogatózhatunk: a magyar sajtó 900 millió és 1 milliárd euró közötti összegről beszél, míg a Népszava számításai szerint 1,4 milliárd eurót fizetett a MOL. A különböző összegek pörgetése – sőt maga a vételár összegének pontos ismerete – önmagában még nem árulna el sokat a tranzakció üzleti életen túlmutató, politikai-hatalmi jellemzőiről. Ám Vučić elnök, aki vélhetően rossz néven veszi, hogy a szerb állam nem tudta magát bevásárolni a NIS-be, a BLIC TV-nek adott interjújában – miközben ő is a 900 millió és 1 milliárd euró közötti vételárat említi – mond valamit, ami igazán árulkodó.
A szerb állam ugyanis 2 milliárd eurót kínált fel, és ezt az összeget hajlandó lett volna tovább emelni.
A Gazprom 56 százalékos részesedéssel bír a NIS-ben. Vučić elnök így emlékszik vissza az üzleti tárgyalások időszakára:
„Az 56 százalékos részesedés piaci árát 900 millió és 1 milliárd euró közötti összegre becsülték. Előkészítettük a pénzt, kétmilliárd eurót, de hajlandóak lettünk volna ennél többet is fizetni. Könnyen meg tudom magyarázni magamnak, de nem magyarázhatom el Önnek, mert azzal veszélyeztetném Szerbia érdekeit. Azok a motivációk (az oroszoké) számomra világosak és érthetőek. Hogy elfogadhatóak-e vagy sem, az egy másik kérdés. De nem nevezhetjük őket barátságosnak.”
Vučić szavainak két lényeges eleme van. Az egyik az ár, amit hajlandó lett volna fizetni – ez a duplája annak, amennyiért a MOL végül megveszi a NIS-t. A másik az ügylet mögött meghúzódó érdekek sejtetése, vagyis az orosz érdekeké, konkrétumok nélkül.
Ahogy korábbi cikkünkben is írtuk, a Gazprom tulajdonában lévő NIS pontosan ugyanazt a mintázatot követi, mint bármely orosz cég a világ bármely pontján: az orosz birodalmi érdekek előmozdítását. Ide tartozik a pszichológiai hadviseléshez és a hibrid háborúhoz szükséges eszközök és cselekmények finanszírozása, helyi hálózatok kiépítése, korrumpálása. Ez nem új jelenség, és a magyar hírfogyasztók számára végképp nem ismeretlen. Maga Viktor Viktorovics rázta le annak idején Simicskát azzal, hogy „majd megveszi nekem a Roszatom”. Sokkal izgalmasabb kérdés viszont az, hogy az oroszok miért mentek bele abba, hogy féláron adják el a Gazprom részesedését. Miért mondtak le egy–másfél milliárd euróról?
A válasz csak egy irányba kereshető: Viktor Viktorovics annyira megbízható elvtárs, hogy a Gazprom hibrid műveleteihez használt pénzmosást nyugodtan rá lehet bízni. Orbán moszkvai látogatása mögött tehát ez lehetett a valódi cél: a hálózathoz kapcsolható pénzmosási eszközök, különböző offshore cégek áttekintése, a fekete pénzek elosztásának megbeszélése, új kapcsolattartó szereplők bemutatása. És itt ismét fel kell tennünk a kérdést: mit keresett Lázár Moszkvában?
Vučić belpolitikai helyzete korántsem megnyugtató, Szerbia pedig nem EU-tag. Ez máris két olyan szempont, amely Orbán mellett szól. Elég csak a moldovai parlamenti választásokra gondolni: az ottani oroszbarát, putyinista erők finanszírozása egyre nagyobb nehézségbe ütközik. Moldovában gyakorlatilag készpénz-csempész hálózatot építettek ki az oroszok, de ez sem hozta meg a kívánt eredményt, ráadásul egy sokszereplős hálózatról van szó, amelyet nehéz kézben tartani, viszont könnyű lebuktatni.
Az Európai Unió tiltja az orosz bankokkal való tranzakciókat, az unió területére pedig egyre nehezebb orosz pénzeket bejuttatni – titokban pedig szinte lehetetlen. Választások befolyásolásához szükséges nagyobb összegeket biztosan nem lehet észrevétlenül eljuttatni az Unióba.
A NIS profitja viszont értelemszerűen a MOL számláin landol – illetve a két entitás közé beiktatott „közvetítő” cégek számláin, amelyek már Magyarországon működnek. Így ezeknek a pénzeknek az uniós mozgatása gyakorlatilag pontosan úgy történhet, mintha két uniós cég közötti tranzakcióról lenne szó. Viktor Viktorovics ezért kaphatta meg a NIS-t. Magyarország uniós tagságát Orbán eddig is kifejezetten hatékonyan használta fel az orosz érdekek szolgálatában, és ez az irány továbbra sem fog változni. A NIS tulajdonolja Szerbia egyetlen kőolaj-finomítóját, valamint egy Bosznia Hercegovinában, Romániában és Bulgáriában jelen levő 400 benzinkútból álló hálózatot, a szerb állam 29,9 százalékos részesedéssel volt jelen eddig, amelyet a jelenlegi alkudozások során 30 százalék fölé sikerült emelnie - Vucic csalódása így már több mint érthető.
Ami még egyértelműen következik Vučić szavaiból: Viktor igenis fontos szereplője a moszkvai geopolitikai játéknak. Korábban már írtunk arról, hogy a magyar kormány de facto az Orosz Föderáció háborús szövetségeseként viselkedik, de a mostani üzletkötés még ezen belül is új szintet jelent. Az erősen Orbán irányítása alatt álló MOL ugyanis innentől kezdve az oroszok balkáni geopolitikai érdekeinek egyik fő finanszírozójává lép elő. Nem mellesleg a MOL válik Putyin háborús gépezetének egyik legnagyobb pénzmosójává, valamint az Unióba irányuló orosz pénzek egyik legfontosabb tranzitállomásává.
Mindez együtt nemcsak magyarázza, hanem – véleményem szerint – igazolja is, miért kapta meg a MOL gyakorlatilag féláron a NIS-t, és időben figyelmeztet minket: az oroszok nem fogják megengedni, hogy ne Orbán legyen a következő kormányfő.
Ilyen üzenetet egyébként már a az Orosz Föderáció külügyi hírszerzése is közvetített felénk, ideje lenne ezeket komolyan venni.
Karczag Anna
Forrás: