Visszaadta a NAV az elrabolt ukrán vagyont, de bocsánatkérésre már nem futotta

Megtörtént az, ami azért történt meg, mert annak, ami miatt megtörtént, meg sem kellett volna történnie – így foglalható össze az a hír, amely jóval nagyobb figyelmet érdemelt volna a magyar sajtóban, és amelyre mindenképpen másképp kellett volna reagálnia a magyar államnak. Arról beszélek, hogy szép csendben, mondhatni suttyomban Magyarország visszaadta Ukrajnának a pár héttel ezelőtt elrabolt pénzt és aranyrudakat. Minderre onnan értesülhettünk, hogy Volodimir Zelenszkij elnök mondott köszönetet Magyarországnak, civilizált lépésnek nevezve ezt. A diplomáciát hagyjuk meg Zelenszkijnek – elvégre ezért államfő, és mesterien űzi ezt a műfajt –, de mi, magyarok, lássuk be: ennek nem így kellett volna történnie! Nagyon nem!

Mi az, hogy a magyar közvélemény Zelenszkij közösségi médiás posztjából értesül egy ilyen horderejű ügyről? És ha ezen valahogy túl is tesszük magunkat, a minimum minimuma az lett volna, hogy a pénzt és az aranyrudakat visszajuttató hatóságok egy bocsánatkérő levelet is mellékelnek ukrán szomszédainknak. Nem kell túlbonyolítani: elég lett volna annyi, hogy „bocsánat, tévedtünk”. - viszont így, ebben a formában ez nem más, mint sunnyogás. Jegyezzük meg azonban azt a higgadt eleganciát is, amellyel Zelenszkij még csak nem is említette a kártérítést, amelyet ezért az ocsmány cselekedetért joggal követelhetne, és amelyet a nemzetközi bíróságokon jó eséllyel meg is kapna.

"Fontos lépés a Magyarországgal fennálló kapcsolatokban: ma visszakaptuk az Oscsadbank pénzét és értékeit, amelyeket a magyar titkosszolgálatok idén márciusban foglaltak le. Akkor a magyar fél jogellenesen fogva tartotta az ukrán pénzszállítókat. Az embereket gyorsan visszakaptuk, és most a pénz és az értékek teljes egészében ukrán területen vannak. Hálás vagyok Magyarországnak a konstruktív és civilizált lépésért. Köszönöm mindazoknak az ukrán csapatban, akik a tisztességes döntésért küzdöttek, és megvédték államunk és embereink érdekeit. Dicsőség Ukrajnának!"

Van azonban egy másik elgondolkodtató tényező is: a pénzt és az aranyrudakat tulajdonképpen az Orbán-kormány adta vissza – jogilag ugyanis még ők vannak kormányon. Az a kormány, amely utólag hozott törvényt arra, hogy legalizálja a nemzetközi rablást, most egyszerűen, közel két hónap késéssel visszaadja az ellopott javakat, és annyit sem mond, hogy bocsánat. A napnál is világosabb, hogy az ügyben részt vevő tisztviselők és döntéshozók kihasználták a helyzetet: hiába még Orbán a miniszterelnök, hatalma és ereje már nincs, az új kormány pedig még nem állt fel, így papíron jóvá teszik korábbi tetteiket, abban reménykedve, hogy ezzel elkerülhetik a szükséges jogi és politikai következményeket – ahogyan az egy valóban civilizált lépés után történnie kellene. A HVG pedig azt is kiszúrta, hogy a rablás legalizálását lehetővé tevő jogszabály alapján május 8-a előtt vissza sem adhatta volna a NAV az ukrán vagyont. Magyarán: kapkodás folyik, kérem szépen, kapkodás, hogy még az új kormány felállása előtt a lehető legkisebb büntetési tételre tudjanak hivatkozni, amikor megindulnak azok az eljárások, amelyek a Zelenszkij által említett "civilizált lépések" fogalmába tartoznak.

Ha már megnyitottuk az Ukrajna-fejezetet, tegyük hozzá: az sem tűnik túl bölcs döntésnek, hogy Magyar Péter leendő kormánya egyelőre távoli lehetőségként tekint az orosz fosszilis energiáról való leválásra. A „földrajz az földrajz” típusú megfogalmazás alig különbözik a korábbi „a csőnek két vége van” jellegű érveléstől. Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásának ellenzése önmagában nem ördögtől való, hiszen több tagállam is hasonló álláspontot képvisel, de Magyarország esetében különösen körültekintően kellene bánni az ilyen kijelentésekkel, mert egészen mást jelentenek Budapestről, mint mondjuk Madridból vagy Párizsból. Magyarország és a Viktor Orbán által vezetett magyar kormány ugyanis pénzügyi támogatással és titkosszolgálati együttműködéssel is aktívan hozzájárult ártatlan ukránok meggyilkolásához, Ukrajna destabilizálásához, az ország orosz érdekek mentén történő gyengítéséhez. A magyar állam közvetett szerepvállalása mellett – legalább egy esetben a Honvédelmi Minisztérium közreműködésével, más alkalmak során pedig Magyarországon bejegyzett, a Miniszterelnöki Hivatal közvetlen környezetében működő, orosz hátterű fedőcégeken keresztül – katonai technológia jutott el az Orosz Föderációhoz, kijátszva az Európai Unió és az Egyesült Államok által bevezetett szankciókat. És ez vélhetően csak a jéghegy csúcsa, ha a különböző csatornákon évek óta folyamatosan ömlő ukránellenes kommunikációt már nem is említjük.

Rendszerváltást akarunk – legalábbis a Tisza-szavazók döntő többségének ez a célja. Csakhogy Magyarország történetében valójában soha nem ment végbe alulról induló rendszerváltás. Ami volt, azt kisiklatták, és most nem lenne szabad újra ugyanarra az útra lépni. Fel kell ismerni és be kell ismerni: morális megtisztulás és a felelősök elszámoltatása nélkül nincs valódi rendszerváltás. Ezek nélkül maga a fogalom válik üressé – puszta politikai termékké. És igen: ahogyan az általam sosem kedvelt Horn Gyula miniszterelnökként bocsánatot tudott kérni a magyar állam holokausztban játszott szerepéért, úgy Magyar Péter is megtehetné, hogy bocsánatot kér Ukrajnától mindazért, amit a magyar állam tett.

Nem az ukránoknak van erre szükségük, hanem nekünk – hogy képesek legyünk tiszta lelkiismerettel belenézni a jövőbe.

Karczag Anna

Kapcsolódó: