A Kreml emberei EU-s lobogó alatt és egy orosz kémnő az MCC-nél

A Drepturi și Strâmbe méltán népszerű román oknyomozó szerzőpáros - Luiza Vasiliu és Victor Ilie - az EUReporter.co portálnak járt utána, és nem kevés meglepetéssel szolgált az eredmény, amire bukkantak: az uniós támogatásokat is élvező lap több alkalommal is burkolt, vagy alig burkolt orosz propagandát terjesztett, miközben önmagát mint az EU ügyeit ismertető magazint jellemzi. Munkatársai között pedig egy olyan orosz újságírónő is szerepelt, aki egy észt európai parlamenti képviselő után kémkedett, de ami ennél is súlyosabb: az Ukrajna megszállása ellen tiltakozókról készített fényképeit a Kreml embereinek küldte tovább. Ezekről a felvételekről immár bizonyíthatóan tudjuk, hogy az FSZB asztalán kötöttek ki. Az Anna Van Densky néven ismertté vált „újságíró” (valódi neve Anna Vvedenskaya) az orosz birodalmi ideológiákon túl, az Ugar kutatása szerint lelkes híve a magyar kormány támogatásával működő MCC Brussels által szervezett programoknak is. (Jelen írás 2026 feburár 9-én frissült, ezt a cikk végén olvashatod!)

• Az EUReporter.co nevű kiadvány, amelynek nevében az „Európa” szó is szerepel, valójában az orosz dezinformációs játékot játssza: miközben első látásra egy átlagos európai hírportálnak tűnhet, a közvéleményt megosztó események, kérdések kapcsán valahogy mindig sikerül az orosz érdekeknek megfelelő tartalmakat terjesztenie, vagy épp marginális portálok, újságok hamis anyagait legitimálnia. A román Drepturi și Strâmbe tényfeltáró blog szerint világszerte közel száz weboldal alkotja azt az infrastruktúrát, amelynek egyetlen célja a Moszkvához nem igazodó demokráciák destabilizálása. A szerzőpáros összesen 1,7 millió cikket elemzett vizsgálatuk során, és részletesen bemutatták, az információs háború idején miként publikálnak ezek az oldalak automatizált módon a kognitív képességeinket befolyásoló híreket.

• Az EUReporter brüsszeli tudósítója a sajtótájékoztatókon Anna Van Densky néven mutatkozott be, de a valódi neve Anna Vvedenskaya. Nevéhez egy kémkedési botrány is kapcsolódik, mert hozzáférést szerzett egy észt európai parlamenti képviselő szolgálati számítógépéhez. A The Dark Side of The Kremlin anyagában is felbukkan a neve, az orosz befolyás, megszállás ellen tiltakozó ukránokat fotózott, mint uniós újság tudósítója, majd az általa gyűjtött adatok Putyin oylan embereihez jutottak el, akik később nemzetközi szankciós listákra kerültek, miután amerikaiakat próbáltak beszervezni az Ukrajna-ellenes propagandahálózatukba.

• Az Ugar kutatásai során kiderült, hogy Anna van Densky (Anna Vvedenskaya) neve felbukkan egy NATO-elemzésben is, amelyben az orosz manipulációs kísérleteket mutatják be a tagállamok képvisleőinek. A "REDEFINING EURO-ATLANTIC VALUES: RUSSIA`S MANIPULATIVE TECHNIQUE" címet viselő anyagban részletesen ismertetik az orosz Prvi Kanal és RT csatornákon csak európai szakértőként bemutatott Anna van Densky narratíváit: "Oroszországnak meg kell védenie érdekeit", "Oroszországot nem hallgatták meg", " az európaiak megfizetik számlát" és természeten mi, nyugatiak "megszenvedjük majd a szankciókat". A minszki tárgyalások idején végzett "tudósítói", "szakértői" munkája már inkább hasonlít egy hírszerzői tevékenységre, amelynek célja az alapos dezinformálás: Porosenkó "ásítozott, míg a többi vezető mosolyogva állt készen a munkára", Ukrajna pedig "bukott állam", amelynek területeit "Porosenkó nem is ellenőrzi". (2015 február 14 és 15-én elhangzott tudósítások az RT International csatornákon, amelyek akkoriban még elérték az európai hírfogyasztókat is.)

Kicsoda ez az EUReporter.co és mit csinál?

Az EU Reporter egy 2011 óta működő hírplatform, amely önmagát „független sajtó egy jobb vita érdekében” szlogennel jellemzi. A saját oldalukon, az EUReporter.co-n angol nyelvű híreket lehet olvasni az európai politikákról, azok uniós tagállamokban történő végrehajtásáról, de Ázsiáról, Dél-Amerikáról vagy Afrikáról is. Emellett közel 100 másik nyelven is léteznek aloldalaik. Egy Írországban bejegyzett cég keretében működnek, és azt állítják, hogy közönségük „a brüsszeli és világszerte található fővárosok törvényhozóiból, politikai döntéshozóiból és üzletembereiből” áll.

Első ránézésre, ha valaki szeretné megérteni, hogy mi történik az Európai Bizottságnál, milyen új uniós szabályozások vagy finanszírozások jelennek meg, milyen beszédek hangzottak el az Európai Parlamentben, a kiadvány megbízható forrásnak tűnhet. A nevük ráadásul hasonlít az EUObserverre, az Egyesült Királyság egyik legismertebb lapjára, amely az uniós politikákkal foglalkozik. Romániában például az EUReportert olyan hiteles kiadványok is idézték, mint a G4Media, a Hotnews vagy a Veridica, hivatkoztak rá egyetemi kutatásokban is, ugyanakkor olyan szerkesztőségek is használták anyagiakat, amelyeknek komoly múltjuk van a dezinformációban, mint például a Lumea Justiției (LuJu.ro) - utóbbi esetben az összejátszás gyanúja is alaposan megállja a helyét.

2019-ben a LuJu.ro egy, az EUReporter által közölt nyílt levelet idézett, amelyet a Romániai Bírák Egyesülete küldött az Európai Bizottságnak, és ezt a címet adta neki: "A bírák lázadása az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus ellen eljut a külföldi sajtóba".   A LuJu által előtérbe tolt bírák az EU-t támadták amiatt, hogy az nem szünteti meg az EEM-et, és nem engedi a kormánynak az igazságügyi törvények módosítását - ezen módosítások ellen akkoriban egész Románia tüntetett, lényegük pedig annyi lett volna, hogy megmentse a PSD helyi báróit a börtöntől. Nyugat-Európa országaiban nem létezett MCV, Romániát viszont Brüsszelben minden politikai beavatkozás miatt rendre megdorgálták. (Az EEM-et eredetileg az EU-csatlakozás előtt álló országok számára hozták létre, és Románia esetében azért tartották fenn, hogy szemmel tartsák az igazságszolgáltatás függetlenségét.)

Az EUReporter és a Lumea Justiției ezután témát váltottak és az EEM-ről áttértek a sokkal népszerűbb „kettős mércére, amellyel a közösségi végrehajtó hatalom kezeli az EU tagállamait” narratívára. Ezt a témát rendszeresen taglalta a szélsőjobboldali vagy összeesküvés-elméleteket terjesztő sajtó is, és hozzájárult az olyan orosz narratívák népszerűsítéséhez, amelyek Európa „másodrendű” országairól szóltak - a mintázatot egy ideig a magyar szélsőjobboldali sajtóból ismerhettük, ma már a hivatalos állami narratíva része, amelyet megkérdőjelezni egyet jelent a hatalom haragjának kivívásával. Abban az időszakban a román kormányfő, Viorica Dăncilă, és az igazságügyi miniszter, Tudorel Toader éppen szétverték az igazságügyi törvényeket, a LuJu.ro pedig lelkesen asszisztált mindehhez. Az európai intézmények és a Velencei Bizottság ellenezte a PSD reformjait, miközben egy brüsszeli ízű kiadvány - az EUReporter - segítette a szociáldemokratákat abban, hogy azt állítsák: az EU jóváhagyja az igazságszolgáltatás szétverésének tervét.

Egy évvel ezt megelőzően a LuJu egy másik álhír terjesztésével hívta fel magára a figyelmet: állításuk szerint a román ügyészek vizsgálják a #rezist mozgalomba* történt George Soros által végzett kriptobefektetéseket. Az EUReporter átvette ezt az ostobaságot, a LuJu pedig azzal dicsekedett, hogy a „leleplezéseik eljutottak Európába”. A Sorosról és a tüntetők finanszírozásáról szóló anyag szerzője James Wilson, egy olyan think-tank igazgatója, amely a Politico szerint Oroszország érdekeit szolgálja Brüsszelben, és az energetikai szektor, valamint a külpolitika jelenti tevékenységeinek legfőbb területét – utóbbit Anton Shekhovtsov, az orosz szolgálatok európai befolyásolási műveleteire specializálódott kutató tanulmánya állapította meg.

(A LuJu-t az erdélyi magyar sajtóban Ágoston Hugó, a Maszol egykori szerkesztője népszerűsítette, ahogy a Visegrád Post / V4NA oroszpárti, magyar kormányzati hátterű kiadványt, vagy épp a cikkben is említésre kerülő ȘtiriPeSurse-t is - Ugar megjegyzés)

Ez a dezinformációterjesztési mechanizmus a kiadványok kölcsönös legitimálását is segíti, az európai intézményekben pedig senki sem tudta, milyen dezinformációt terjeszt a Lumea Justiției Bukarestben, így könnyen lenyelhették az EUReporter által kínált „csalit”. Európa másik végén, Romániában pedig senki sem tudta, kik az EUReporter vagy James Wilson, így a közönség elhihette, hogy a Lumea Justiției-t nemzetközi jelentőségű lapok legitimálják. A hitelesség mágnesként működik, és egy olyan kiadvánnyal való társítás, amelynek nevében ott szerepel az Európai Unió, könnyen vonzza a közönséget. A Lumea Justiției munkatársai dicsérték azt a kiadványt, amely idézte őket, és az EUReporterről azt írták, hogy „az idők során azzal tűntek ki, hogy riadót fújtak a romániai börtönök embertelen körülményei, valamint a bíróságainkon és ügyészségeinken tapasztalható visszaélések miatt”.

Valójában az EUReporter korábban is részt vett az igazságszolgáltatás lejáratására irányuló kampányokban, mégpedig a román bűnözők oldalán. Például a ȘtiriPeSurse 2016-ban arról írt, hogy a DIICOT volt vezetője, Alina Bica, a korrupcióért elítélt ügyésznő „súlyos vádakat” fogalmazott meg az akkori DNA-főnök, Laura Codruța Kövesi ellen. Ezeket a „vádakat” Bica szintén az EUReporter hasábjain tette közzé.

Az EUReporter nagyon aktív volt – és ma is az – a Pruton túl, azaz Kisinyovban is. A Moldovai Köztársaság közelmúltjának egyik legnagyobb botránya a „Furtul Miliardului” (Az egymilliárd ellopása), amelynek középpontjában Ilan Șor áll, az a politikus, akit azért ítéltek el, mert az egyik fő szervezője volt annak, hogy három moldovai bankból eltűnt összesen egymilliárd dollár. A csalás a nemzeti valuta összeomlásához vezetett, és pénzzel látta el a Moldovában működő oroszbarát szereplőket. Șor elmenekült, és Oroszországban bujkál, ahonnan oroszbarát politikusok választási kampányait koordinálja, valamint a pro-európai szereplők elleni lejárató kampányokba fektet be pénzt és energiát. 2015-ben senki sem tudta, hol van a milliárd és ki lopta el, azonban az EUReporter elemzéseket közölt arról, hogy a „milliárd ellopása” valójában valószínűtlen. Ezeket az elemzéseket romániai kiadványok hiteles információforrásként vették át - így az oroszok részgyőzelmeket arattak Moldovában, mert embereik továbbra is tisztességesnek tűntek.

2020-ban a Moldovai Köztársaság elnöke az oroszbarát politikus Igor Dodon volt. Dodon a Kreml bábja, ahogyan az többek között annak a telefonnak a tartalmából is kiderül, amelyet elveszített, és amely a Rise Moldova újságíróinak birtokába került, valamint a nyíltan Putyin-párti és EU-ellenes megszólalásaiból is. Akkoriban a választásokon Maia Sanduval, a proeurópai nézeteket valló volt oktatási miniszterrel kellett megmérkőznie. Miközben Sandu ki akarta szabadítani az országot az orosz medve kamraiból, Dodon a BRICS-be akarta betolni, az EU posztszovjet másolatába. Sandu győzött, néhány hónappal később, 2021 nyarán, az akkori parlamenti választási kampány idején a német Bild egy adat­szivárgást tett közzé, amely szerint az orosz állam közvetítőkön keresztül 11,4 millió eurót fektetett abba a kampányba, amelynek célja az volt, hogy a bábját Moldovában hatalomra juttassa. A művelet több befolyásolási és szavazatvásárlási kampányt foglalt magában – erről itt olvashattok bővebben.

Néhány nappal később az EUReporter egy úgynevezett „oknyomozást” publikált, amely egyetlen PDF-fájlra hivatkozva azt állította, hogy Dodon valójában csak 2,5 millió eurót kapott az oroszoktól a transznisztriai szavazatok megvásárlására. Az oroszok vágyainak ellenére 2020-ban Sandu lett az elnök, majd pártja megnyerte a 2021 nyarán tartott parlamenti választásokat is. Ma ő Oroszország első számú ellensége, miután tavaly egy újabb, a Kremlhez kötődő bábot győzött le. A Kreml digitális hadserege című, nemrég a Ziarul de Gardă által közölt oknyomozás bemutatta, hogyan koordinálják az orosz szolgálatok a Maia Sandu elleni online kampányokat, és azt is, miként avatkoztak be nálunk a Georgescu-párti tábor oldalán, miközben Sandu elnök asszonyt az Európai Unió vezetői támogatják. Tavaly, Maia Sandu bukaresti látogatása után az EUReporter azt írta, hogy a moldáv elnökasszonyt tüntetők fogadták, mert állítólag diktatórikus rendszert akar bevezetni Chișinăuban. Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Maria Zaharova körözött háborús bűnös, többször is azzal vádolta őt, hogy „felszámolja a demokráciát”, hasonlóan a náci Németországhoz. Sandu elleni támadásaikhoz a Kreml-barát kiadványok egy magát tekintélyesnek feltüntető nemzetközi lapra hivatkoztak – nevezetesen az EUReporterre. Az EUReporter Maia Sanduról szóló anyaga eltűnt az oldalról, ahogyan eltűnt az a PDF-dokumentum is, amely Igor Dodon 2020-as kampányának orosz finanszírozását mutatta be, és ugyanígy eltűnt az a dokumentum is, amelyben az állítólagos román bírák támogatták a PSD által bevezetett, a Lumea Justiției által is pártolt igazságügyi törvényeket. (A csatolt linkek azonban igazolják korábbi meglétüket, hiszen ezekben rendre az EUReporterre hivatkoznak!)

Az EUReporter.co-t Romániában és a Moldovai Köztársaságban gyakran idézték úgy, mint egy független brüsszeli kiadványt, miközben összeesküvés-hívőket, szélsőjobboldali portálokat és dezinformációt terjesztő lapokat legitimált. Az oroszok oldalán játszik: támadásokat indít, amelyek kis jelentőségű oldalak hálózatán terjednek tovább, majd az elsődleges forrás eltűnik az internet káoszában. Oldalaikon vegyes retorika található, többnyire Európa-párti hangvétellel, amelybe kulcspillanatokban becsúszik egy-egy putyinista gyújtózsinór, elősegítve a „barátságtalannak” tekintett államok destabilizálását. Így nyer minden egyes gyalog hitelességet Oroszország ellenességeinek szemében.

A fentiek ismeretében döntött úgy a Drepturi și Strâmbe szerzőpárosa, hogy közelebbről is megvizsgálják az EUReporter.co-t, abból kiindulva, hogy milyen pénzeket kap és honnan. Azoknak a kiadványoknak, amelyek a Google hirdetéseiből szereznek bevételt, egyedi kódokat osztanak ki, mint amilyen az alábbi képen látható „CA-PUB-188…”. Ha több kiadvány ugyanazzal az egyedi kóddal rendelkezik, az azt jelenti, hogy a Google Ads-en keresztül kiszolgált reklámokból származó bevétel ugyanarra a Gmail-fiókra érkezik - vagyis ugyanahhoz az emberhez.

Összesen 88, az eureporter.co-hoz kapcsolódó oldalt azonosítottak, a Föld szinte minden nyelvén – a románt és a magyart is beleértve. Szuahéli, jiddis, urdu, katalán, kínai, angol, walesi – hogy mindenkihez eljussanak. Ezek közül 51 oldal szisztematikusan ugyanazokat az anyagokat publikálja, ugyanabban az időben, ami arra utal, hogy a publikálási folyamat teljes mértékben automatizált. A 88 oldal közül többségük aloldala az eureporter.co-nak, vagyis a román nyelvű oldal a ro.eureporter.co, a moldovai a md.eureporter.co, a magyar pedig hu.eureporter.co címen, mások pedig „globe” elnevezéssel futnak, mint a GlobeDeutschland.de vagy a NewYorkGlobe.org. A teljes lista itt tekinthető meg. Nem sikerült kideríteni, hogy ki jegyezte be az eureporter.co domaint, mivel Cloudflare mögött van. A Semrush alkalmazás segítségével viszont 232.169 olyan linket számoltak össze, amelyek az EUReporter hálózatába tartozó oldalakra mutatnak. A 88 oldalon összesen 1,7 millió cikket azonosítottak, és mindet letöltötték - azt akarták ellenőrizni, miként automatizálják a publikálást. Az eredmények magukért beszélnek. Alább egy mintát láthattok 51 olyan oldalról, amelyek 2012 óta szinkronban, különböző nyelveken, országonként publikálnak cikkeket. Az összes anyag ugyanabban a percben jelenik meg ezeken az oldalakon, katonás ütemben. Az alábbi grafikon a propaganda EKG-ja: ugyanaz a szív pumpálja a dezinformációt minden egyes ország érrendszerébe.

A többség ugyanazokat az anyagokat teszi közzé ugyanabban az időben, amikor pedig nem, akkor egymást idézik. Az embereket 263 ezer alkalommal irányították át az eureporter.co oldalaira - a Semrush adatai szerint. Nem lehet pontosan megmondani, hányan olvasták ezeket az anyagokat, még kevésbé azt, hányan hitték is el őket, de abban biztosak lehetünk, hogy az automatizálás révén az oldalak hálózata mindent megtesz azért, hogy a Google algoritmusai könnyen megtalálják.

Elvégezték azoknak a szavaknak az elemzését is, amelyek a leggyakrabban fordulnak elő az EUReporter.co 1,7 millió cikkében, a témák pedig, amelyeket érintenek, az orosz állami propaganda napirendjének részét képezik: EU, Brexit, Ukrajna, zöld energia és környezet – többnyire olyan viták, ahol az orosz narratívák viszályt szítanak.

Kik azok az oroszok, akik kapcsolatban állnak az EUReporter.co-val?

2013-ban a Le Monde arról írt, hogy a GRU, az orosz védelmi minisztérium hírszerző szolgálata francia újságírókat próbált beszervezni, hogy azok francia politikusokról írjanak kompromittáló anyagokat. Az állásokat kínáló személy, aki a Mikhail fedőnevet használta, ötször annyit fizetett volna, mint a francia újságírói átlagfizetés. Az egyik tárgyalás során, amelyet egy kiszemelt riporterrel folytatott, példaként mutatott egy olyan anyagot, amilyet elvárt volna - a minta pedig az EUReporter.co-ról származott!

Az EUReporter.co-t birtokló cég látszólag Írországban van bejegyezve, és a EU Reporter Media & Communications Ltd tulajdona, amelynek székhelye Dublinban van. Ez a társaság 2022 óta nem jelentett pénzügyi adatokat, akkor pedig (még?) veszteséges volt. A céget Colin Leonard Evans birtokolja, aki Angliában több médiavállalatot is irányít, egy Dimitar Ivanov Yankov nevű bolgár társaságában. A két férfi cégei közé tartozik a Bizcoin Reporter Ltd is, amely egy kriptovaluta-piacra szánt hírportált üzemeltet, a CoinReporter.io-t. 2025 június 10-én a Moszkvai Tőzsde – az orosz gazdaság súlyos pénzügyi helyzete miatt – belépett a kriptopiacra, és a kezdeményezést leginkább dicsérő kiadványok a CoinReporter és a TASS, az orosz állami hírügynökség voltak. A Facebook-oldalon találtak egy e-mail címet is, amelyen elvileg a kiadvány tulajdonosai elérhetők: publisher@eureporter.co

És most kezdődik csak igazán a műsor

2019-ben egy hackercsoport több tízezer belső e-mailhez jutott hozzá, amelyek a Kremlhez köthető, az orosz hírszerzéssel kapcsolatban álló alkalmazottaktól származtak. Az adatszivárgás neve The Dark Side of the Kremlin, és a DDOSecrets kezeli – ez egy átláthatóságért küzdő aktivistacsoport, amely közérdekű adatszivárgásokat publikál. Ezek között voltak egy Mikhail Alekseyevich Plisyuk nevű orosz levelei is. Az ő nevére 2020-ban elfogatóparancsot adtak ki, miután az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma megvádolta azzal, hogy megpróbált beszervezni egy amerikai kongresszusi képviselőt. Az amerikai ügyészség szerint Plisyuk egy olyan propagandahálózatot akart létrehozni, amely nyilvánosan támogatja a Krím 2014-es orosz annektálását. Feladata az volt, hogy meggyengítse az Egyesült Államok és európai szövetségesei közötti kapcsolatokat, a vádirat kötelező olvasmány (ráadásul rendkívül izgalmas) mindazok számára, akik meg akarják érteni, hogyan dolgoznak az orosz kémek külföldön.

Plisyuk közvetlen felettese, egy orosz parlamenti képviselő, egy e-mailben azt írta a kongresszusi képviselőnek, hogy ő „az Oroszországi Föderáció Kormánya által hivatalosan delegált személy”, és tanácsadója minden ügyben őt képviseli. Az oroszok egy elnöki rendelettel létrehozott alapítványon keresztül próbálták meg korrumpálni az amerikait, amelyet közvetlenül az orosz titkosszolgálatok irányítottak. Alább látható néhány részlet abból a programszerű dokumentumból, amelyet Plisyuk dolgozott ki az amerikaiak beszervezésére. A fájl címe „Russia’s Global Leadership Role – an Ongoing Project”, és rögzítette, hogy sikerült megkerülniük azokat a nemzetközi szankciókat, amelyeket az Ukrajna elleni 2014-es invázió után vezettek be. A folytatás már egyszerűnek tűnt: „magunk mellé kell állítanunk a világkultúra kiemelkedő és elismert személyiségeit, és potenciáljukat különféle nemzetközi propagandakampányok és események elindításával kell hasznosítanunk Oroszország javára” – írta Plisyuk.

Az amerikaiak nyomozásából úgy tűnik, hogy Plisyuk és kollégái célja az volt, hogy reggeltől estig harcoljanak a „Nyugattal” a „problémás határok” ügyében. A csata pedig a médiában zajlik, mielőtt megindulnának a tankok és a drónok.

Az amerikai nem hagyta magát beszervezni Plisyuk és partnerei által, de a szerepe az lett volna, hogy garanciát nyújtson az ukrán szakadár régiókban tartott, függetlenségről és Oroszországhoz való csatlakozásról szóló referendumokra. A Drepturi și Strâmbe már korábban is írt arról, hogy az orosz hírszerző tisztek hogyan koordinálták ezekben a régiókban az akciókat, valamint arról is, milyen kapcsolataik voltak azokkal a romániai szélsőségesekkel, akiket sikerült beszervezniük.

A magyar sajtó viszont egyelőre adós maradt annak alapos feltárásával, hogy a Krím annektálásával kapcsolatos álreferendumra delegált magyar képviselők milyen kapcsolatokat ápoltak az Orosz Föderáció különböző szerveivel. Tekintve, hogy akkor zömében jobbikos képviselők utaztak ki a Krímbe, illetve folytattak itthon oroszpárti kampányt, tekintve, hogy akkoriban Toroczkai László is ennek a pártnak volt a tagja, és tekintve, hogy a Jobbik romjain létrehozott Mi Hazánk elnöke, Toroczkai nemrég részt vett a második BRICS-Európa konferencián, ahol magának Medvegyevnek adott át egy Kárpátaljáról szóló dokumentumot, aligha kellene sokat sötétben tapogatózni, ha ezt valaki egyszer majd nagyító alá veszi - Ugar megjegyzése.

Plisyuk neve felbukkan abban a botrányban is, amely a francia szélsőjobboldali párt, a Nemzeti Tömörülés orosz finanszírozásához kapcsolódik. A párt vezetője, Marine Le Pen, egy 10 millió eurós hitelt vett fel a politikai formáció számára egy csehországi orosz banktól, amelyet soha nem fizettek vissza. Plisyuk azok közé tartozott, akik közvetítették a találkozókat az oroszok és a francia szélsőségesek között.

Az ügyről akkoriban részletesen beszámolt az Ukrinform, az orosz bankok meglehetősen nehézkes európai mozgása pedig nekünk, magyaroknak is szolgálhat magyarázatul, hogy végül miért volt szükség Viktor Orbánra azért, hogy tízmillió euró eljusson Marine Le Pennek. Az Ukrinform által ismertetett esemény, amelynek jelen írásunk szerepelője, Plisyuk is része volt, még 2014-ben indul. Már akkor sem volt egyszerű kivitelezni, de az azóta életbe lépő és egyre szigorúbbá váló szankciók miatt Magyarország kitűnő helyszínné vált az orosz pénzek mozgatására - erősen gyanítható, hogy a MOL is ezért kapta meg áron alul a szerbiai Gazprom-tulajdont.

De térjünk vissza a The Dark Side of Kremlin nevű adatszivárgáshoz. 2015. június 3-án Plisyuk három e-mailt kapott a publisher@eureporter.co e-mail címről, amelyek egy brüsszeli eseményen készült fényképeket tartalmaztak. Az eseményen olyan ukránok vettek részt, akik az oroszok 2014-es inváziója ellen tiltakoztak. Egy újságíró, aki Anna Van Densky néven mutatkozott be, az eureporter.co szerkesztőségi címére küldte el a résztvevőkről készült fotókat.

Az eureporter.co oldalán nem találhatóak meg ezek a képek, így nem világos, milyen célból fotózták le az orosz invázió ellen tiltakozókat. Az adatszivárgásból azonban kiderül, hogy Anna Van Densky képei eljutottak a szerkesztőségi e-mailre, majd onnan Mikhail Alekseyevich Plisyukhoz továbbították őket. Plisyuk azonban nem volt a fényképek végső címzettje: az anyagokat egészen a Kremlig továbbították. Plisyuk ezután elküldte a képeket Inal Ardzinbának, egy grúz állampolgárnak, aki évekkel később a szakadár Abházia oroszpárti külügyminisztere lett, és aki 2015-ben a szeparatista mozgalom felerősítéséért felelős személyek egyike volt Donyeckben és Luhanszkban. Ma Ardzinba egy kényelmes pozíciót tölt be Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház vezetőjének tanácsadójaként. Amikor Ardzinba 2015-ben megkapta az EUReporter brüsszeli e-mailjeit, Vladislav Surkov, Vlagyimir Putyin személyes tanácsadójának helyettese is volt - Surkov arról ismert, hogy ő a putyinizmus és a posztigazság korszakának egyik fő építésze.

De térjünk vissza a fényképeket készítő nőhöz, Anna Van Denskyhez. Valódi neve Anna Vvedenskaya, és tavaly Észtországban egy nyilvános botrány középpontjába került, miután a sajtó felfedte, hogy hozzáférése volt egy európai parlamenti képviselő számítógépéhez. Az eseményt éppen annak a Wilson nevű, oroszbarát tanácsadónak a think-tankje szervezte, aki hitelesítette azt az elméletet, miszerint Soros finanszírozta a 2018. augusztus 10-i PSD elleni diaszpóra-tüntetést, és akit a Politico akkor még nem leplezett le. A román szerzőpáros több kérdést is küldött Annának – a két nevű nőnek – és Mikhail Plisyuknak. A MailTrack jelezte, hogy megnyitották az e-maileket, de nem válaszoltak a kapcsolataikról, szándékaikról, a 2015-ös üzenetváltásról vagy az orosz állammal való viszonyukról.

Ezzel szemben válaszolt Colin Leonard Evans, az EUReporter tulajdonosa és főszerkesztője. Plisyukkal való kapcsolatáról azt mondta, hogy több mint tíz éve egy, az orosz által szervezett sajtótájékoztatón ismerkedtek meg, amikor Plisyuk még egy orosz PR-ügynökségnél dolgozott, és hogy még azelőtt volt vele kapcsolatuk, hogy nemzetközi szankciós listákra került volna. Hozzátette: „arról értesültünk, hogy Plisyuk úr néhány éve meghalt”. Ennek ellenére valaki megnyitotta azokat az e-maileket, amelyeket küldtek neki, bár azt nem lehet ellenőrizni, hogy valóban életben van-e még, illetve hogy másnak lehet-e hozzáférése a bejelentkezési adataihoz. Colin Evans azt is közölte, hogy tíz éve nem dolgoznak együtt Anna Vvedenskayával, és hogy ez az „eredeti” neve. Azt mondta, a kapcsolatot „egy súlyos nézeteltérés után” szakították meg, nincs tudomása azokról a fényképekről, amelyek az ukrán tüntetőkről készültek, és egészen a Kremlig jutottak. Később, miután megmutatták neki a volt munkatárs által küldött e-mailt, azt mondta, hogy ahhoz az e-mail címhez több közreműködőnek is hozzáférése volt, köztük a két nevű orosz nőnek is, és nem tudja, ki volt Vlagyimir Putyin azon egykori tanácsadója, akihez a fényképek eljutottak. Hozzátette még, hogy a kiadvány politikailag és szerkesztőségileg független, de „egyértelműen EU-párti”. Azt is hozzátette, hogy „cenzúrázatlan” publikációs felületet biztosít minden politikai, vallási vagy kulturális vélemény számára, és ez magyarázza azt is, hogy időnként EU-ellenes anyagok is megjelennek. Ezért – mondja Evans – az egyes cikkek végén feltüntetik, hogy a szerzők által kifejtett álláspontok nem feltétlenül esnek egybe a kiadvány álláspontjával. Roppant érdekes, hogy az összes putyinista ügynök vagy hasznos idióta rögtön a véleményszabadsággal kezd védekezni, amikor hazugságaik, dezinformációik leleplezésre kerülnek, de ennél is érdekesebb, hogy azt ne mondjam, dühítő, hogy ez a védekezés még mindig működik. 

Anna van Densky és az MCC Brussels közös frontja Brüsszelben

A 2005 óta Brüsszelben dolgozó, mára veteránnak számító Anna van Densky a botrányai után sem tűnt el a színről. Bár a román oknyomozóknak az EUReporter vezetője azt válaszolta, hogy már nincsenek kapcsolatban, Densky valójában továbbra is működteti saját blogját, ahonnan egy kattintással továbbléphetünk a külalakjában ezzel a bloggal tökéletesen megegyező „Europe Diplomatic” nevű oldalra. Ez az oldal továbbra is az uniós jólértesültség álcája mögé bújva terjeszti az orosz narratívát, de ugyanez a helyzet az ehhez az ökoszisztémához tartozó „Africa Diplomatic” felülettel is, ahol szinte kizárólag az orosz–afrikai viszony „csodáiról”, illetve az EU állítólagos gonoszkodásairól olvashatunk.

Nem is csoda, hogy az MCC Brussels kiváló kapcsolatokat ápol Anna van Denskyvel, akit valamilyen rejtélyes oknál fogva továbbra sem nevez senki a valódi nevén: Anna Vvedenskaya. Az MCC Brussels 2025. március 25-én tartott, NGO-król szóló előadását ugyanis Vvedenskaya élőben közvetítette, aminek az MCC Brussels is nagyon örült, annyira, hogy követői figyelmébe is ajánlotta:

Van Densky pedig saját felületein több alkalommal is hivatkozik az MCC Brussels programjaira, az ott elhangzott előadásokra. Az említett, NGO-król szóló előadás valójában a civil szervezetek ellehetetlenítését célzó törvények narratív megalapozásának tekinthető: az MCC-n bemutatott, és Anna van Densky — értsd: Anna Vvedenskaya — által népszerűsített „tanulmány” szerint ugyanis ezek a civilek mind politikai lobbisták. Bizonyára csak a véletlennek és a nagy pánszláv, orosz léleknek köszönhető, hogy éppen ebben az időszakban kívánta bevezetni Orbán Viktor a civil szervezeteket és a szabad sajtót ellehetetlenítő törvényt Magyarországon. Ahogyan az is csupán a véletlen műve, hogy az ezt kísérő kormányzati narratíva kísértetiesen hasonlított ennek az orosz ügynöknek minden sötét gondolatához.

Az MCC egy — Thomas Fazi által jegyzett — korábbi jelentését felhasználva Anna van Densky már egyenesen azzal támadja az EU vezetését és személyesen Ursula von der Leyent, hogy több száz millió eurót osztanak szét az EU-párti sajtóorgánumok között, amit van Densky nem átall propagandagépezetnek nevezni. Hiába: az ősi orosz taktika nehezen vetkőzhető le — vádold meg az ellenfeled azzal, amit valójában te teszel. Mégiscsak furcsa, hogy mindehhez azt az MCC-t használja fel, amely közpénzek milliárdjait égeti el a magyar adófizetők elől gondosan elrejtett, és erősen orosz érdekekhez igazodó célokra.

Frissítés 2026 február 9.: Cikkünk megjelenése után vettük észre, hogy Anna van Densky törölte az X fiókján keresztül közvetített MCC Brussels eseményét. A fenti MCC Brüsszel megosztás mostanra íme így néz ki: 

Karczag Anna

Forrás: Drepturi și strâmbe, Képek: Drepturi și strâmbe, Ugar

* A #rezist mozgalom jelentette azokat a korrupcióellenes tüntetéseket, amelyek akkoriban alapjaiban rázták meg Romániát, ezeket a magyarországi olvasó is jól ismerheti. A korabeli szélsőjobboldali hírtévék a kormányon levő, baloldali PSD-vel együtt folyamatosan azt sugallták, állították, hogy a korrupció ellen tüntető fiatalokat Soros szervezi, pénzt ad nekik azért, hogy az utcára menjenek stb. Soha senki nem tudta azóta sem bizonyítani, hogy bár egy személy pénzt kapott volna a tüntetéseken való részvételéért, ugyanakkor a PSD és a szélsőjobb által szervezett, a korrupt kormány megmentésére irányuló utcai demonstrációikra szervezetten buszoztatta az embereket az akkori kormánypárt, a független sajtó pedig több esetben is dokumentálta, amint pénzt is adtak részvételükért - ismerősen hangzik a magyarországi olvasó számára is? Nos, az autokrata szuverenista farkasok mindig ugyanabból a boltból rendelik a báránybőrt.)