Az RMDSZ harcol a grundért! A vörösingesek oldalán

Az RMDSZ kézbesíti a selyemzsinórt a premontrei apátnak, és ha már kézbesíti, akkor természetesen magyarul teszi, mert erre való a képviselet: hogy anyanyelven közölje veled, mikor kell kiköltöznöd a saját tulajdonodból.

Jobb helyeken a maffiának megvan az a finom mahagóni tónusa, a félmondat, a jelentőségteljes tekintet, a „milyen szép nagy ez az ingatlan, igazán nagy kár lenne, ha történne vele valami” - részlet a Cosa Nostra szirakuzaiakhoz írott leveléből, 6. fejezet, 6. vers, 6. bekezdés. Ezékiel 25:17. Nagyváradon, a szecesszió erdélyi fővárosában mindez ideillően cirkalmas. Levél, de szóbeli, ultimátum, de tárgyalási ajánlatnak nevezi magát, ígéret, ami végül füstbe megy, karikában gomolyog fel a mennyekbe, közvetítés, érdekképviselet, de nem a te érdekképviseleted, hanem a hatalomé, és a végén ott a lényeg - tessék kiköltözni, atyuskám!

Hogy miért kell kiköltözni, az rejtély. Szabó Ödön nem köti az orrunkra, az RMDSZ hallgat. Pedig Európában a magántulajdon szent és sérthetetlen, egy kisajátítást is nagyon meg kell indokolni, és anyagilag minden esetben megfelelően ellentételezni. S akkor még nem hoztuk szóba, hogy az egyházak ilyen mértékű vegzálása nemzetközi egyezményeket sért.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapításának célja papíron az, hogy a romániai magyar kisebbség jogait védje, azokat bővítse, és fellépjen minden esetben, amikor a közösséget vagy intézményeit támadás éri az állam részéről. Ez a papírforma. A gyakorlat ezzel szemben az, hogy amikor a román állam, az önkormányzat és a hozzájuk igazodó igazságszolgáltatás kiszemel magának egy belvárosi egyházi ingatlant, az RMDSZ nem a megtámadott közösség mellé áll, hanem a támadók mellé.

A történet a nagyváradi premontrei rend kolostoráról és templomáról szól, az Úri utcából, a város szívéből, ahol ma a Mihai Eminescu iskola működik. A tulajdonjog a szerzetesrendé kellene legyen, a visszaszolgáltatási per el is indult, ám a román hatóságok, a rosszhiszemű bírói döntések és egy finoman szólva is kreatív telekkönyvi bejegyzés nyomán ma papíron az állam a tulajdonos - egy hamisított telekkönyvi kivonatnak köszönhetően, amely az önkormányzat döntése nyomán született meg, helyrajzi számok furcsa sodrásában. Amikor mindez történt, Nagyvárad alpolgármesterét Bíró Rozáliának hívták. Ma is így hívják, és ma is az országos RMDSZ vezetőségéhez tartozik, és parlamenti képviselő.

A rend azonban nem hagyta annyiban. Fejes Rudolf Anzelm apát folytatta a küzdelmet, mert néha még előfordul, hogy valaki ragaszkodik a tulajdonához, a törvényhez, a valósághoz. Erre a román hatóságok és a velük együtt mozgó pártokon átívelő és az RMDSZ-t is sorai között tudó politikai hálózat új eszközhöz nyúlt: uniós támogatást szereztek az épület felújítására. Annak az épületnek a felújítására, amely nem az övék, és tulajdoni viszonya rendezetlen. De húszmillió euró az húszmillió euró, hát még az utcahossznyi épületegyüttes, amelyre fel lehet kenni, és ilyen összegnél a pártok közötti ideológiai különbségek eltűnnek, marad a közös érdek. Amikor a felújításra pályáztak, a fejlesztési minisztert Cseke Attilának hívták. Ma is így hívják. Ma is fejlesztési miniszter, szenátor. Szabó Ödön nagykövet úr pedig szintén parlamenti képviselő.

Bár az RMDSZ hallgat róla, a húszmilliós projekt valódi célja világos. A pártokon átívelő politikai maffia már megállapodott az uniós támogatás elosztásáról, és egy nagyértékű ingatlanra fáj a foguk. Ezért aztán az lenne a jó, ha az apát eltűnne az útból. Ha kiköltözik a templom melletti kis lakásából, amelyet még a kommunizmus idején is békén hagytak, akkor minden mehet tovább a szokásos úton. Ha nem költözik, akkor meg kell oldani. És meg is oldották: kilakoltatási végzés. Egy szerzetest február 23-án kidobnak a rendházból, mert nem hajlandó törvénytelen alkuba bocsátkozni, mert esküjéhez és feladatához híven védi az egyház terét, tulajdonát.

Amikor az RMDSZ segít, akkor szúr hátba

Ekkor lép színre az RMDSZ nagyváradi elnöke, Szabó Ödön parlamenti képviselő, aki párttársaival négyévente körberiogatja a magyarságot azzal, hogy ha nem jutnak be a parlamentbe és a kormányba, akkor a románok megesznek minket. Nos, bent vannak a parlamentben, kormányon vannak, és úgy tűnik, nem csak a románok esznek meg minket. Az étvágy közös, az asztal közös, a közös zsákmány mi vagyunk.

Szabó Ödön "ajánlata" az apátnak egyszerű: adja át a kolostort, azt a néhány szobát, ahol lakik, “cserébe” megtarthatja a templomot. Csak a templomot. Ezt értsük úgy, hogy ha nem költözik ki, akkor a templomot sem tarthatja meg?

Hogy lehet egy templomról leválasztani egy rendházat? Tessék mondani, a sekrestye maradhat? A gyóntatószék? Mintha egy testből kivágnánk a szerveket, és azt mondanánk: tessék, a bőr megmarad.

Egyik ígéretnél valamiért tételesen szerepel, hogy “szóbeli”: a rend templom mögötti kis udvaron építhet magának új rendházat. Aki ránéz a helyszínre, tudja, hogy oda nem lehet rendházat építeni. De a szó elszáll, az ígéret meg különösen. Szóbeli ígéret: közjogi kategória, mint Iliescu kockás füzetlapja a magyar szakokról a BBTE-n. Az RMDSZ szerint miért kéne új rendház, ha már megvan a rendház?

Eközben az RMDSZ narratívája az apát ellen fordul, mert nem fogadta el az ajánlatot. Mert nem akart partner lenni a saját kifosztásában.

Mert ragaszkodik ahhoz, ami az övé.

Botrány!

Nem kérdezzük, hogy ő mit szeretne.

Azt mondjuk, hogy akkor csak az ima marad.

Egy 900 éves rend kilakoltatása a “kisebbségi érdekvédő”, “konzervatív”, jobboldali kurzus alatt magát jobboldalinak nevező RMDSZ szerint “személyes lakhatási kérdés”.

Kérdésekből akad még néhány, s ha már a város főterén nem dobolják ki, legalább tegyük fel őket mi. Szabó Ödön milyen minőségben tesz ajánlatokat, osztogat ígéreteket, alkudozik egy szerzetesrend vagyonával? Mi az a plusz, amit ő közvetítőként hozott a folyamatba? Milyen jogi garanciákat tud Szabó Ödön nyújtani ezekre az egymásnak is ellentmondó, törvénytelen ígéretekre? Rövid válasz: semmilyennel. Nincs ilyen garanciája. És éppen ez teszi még undorítóbbá az egészet. Mert az egész „közvetítésnek” semmi más célja nincs, mint hogy az apátot is korrumpálja. Méltánytalan is az apáttal ez a “hoztam is meg nem is”, ahelyett, hogy az apát és a magyar kisebbség jogos érdekeit képviselné.

És ennél is fontosabb kérdés: miért kellene egyáltalán bármiféle ajánlattal megkeresnie Szabó Ödön RMDSZ-es képviselőnek az apátot, amikor a román törvények – papíron legalábbis – egyértelműen az apát igazát támasztják alá? Az ő dolga mint parlamenti képviselőnek nem az lenne ehelyett, hogy a törvények betartását kérje számon, és biztosítsa, hogy az ügy a hatályos jog szerint haladjon? Hogy nyomást gyakoroljon? Hogy a szövetségeseivel tárgyalásokat folytasson a magyar közösség érdekei mentén? Nem ez lenne a minimum, amit egy kormánypárti politikusnak el kellett volna érnie az évek alatt Bukarestben: hogy az ország törvényei mindenkire egyformán vonatkozzanak? Az RMDSZ-nek számos eszköze lenne arra, hogy képviseljen. A nyilvánosságot teljesen uralja, hazai és nemzetközi szövetségesei száma számtalan, befolyása határtalan, pénze végtelen.

Csak a mai termés:

Vajon Christophe Kamp  úrnak is tetszett duzzogni, hogy a premontrei apát nem hajlandó kiköltözni, ráadásul be sem engedi Önt a premontrei rend belső megbeszéléseire?

Én is részt vennék a Romániai Magyar Cosa Nostra belső megbeszélésein, ráadásul nekem ehhez jogom is van. Lehet?

Ma tömjénezte magát az RMDSZ és Szabó Ödön minden fórumon, nem szégyellik Márton Áront is idecibálni, mint aki irányt mutat az RMDSZ-nek:

Nem gyűjtjük tovább a mai termést, már torkig vagyunk.

A szándékosság tapintható, látjuk a levélből. Ahogy már az RMDSZ-hez címzett nyílt levelünkben is írtuk: az RMDSZ gyanúsan viselkedik. Információnk szerint az RMDSZ és a PNL között született egy megállapodás, amelynek értelmében a Szövetség alpolgármesteri tisztséget kap, ha kellően együttműködő a helyi hatalommal, és nem akadályozza, hogy az ügy így, ebben a formában fusson végig. Ha megakadályozza, hogy Magyarország esetleg beleszóljon, netán az apát mellé álljon. Információink szerint más világi és egyházi elöljárókat is megkerestek még ennél is kecsegtetőbb ajánlatokkal.

Marad tehát a képviselet régi-új modellje: az, amelyik a hatalmat képviseli a közösség ellenében, nem pedig a közösséget hatalmi visszaélés esetén. Az, amelyik ajánlatnak nevezi azt, ami valójában ultimátum. Az, amelyik közvetítésnek nevezi azt, ami valójában kényszerítés. És az, amelyik közben még mindig azt kérdezi: mi lenne velünk nélkülük?

~Ugar~

------------------------------

A levél szövege másolható formában:

PREMONTREI KANONOKREND

SZENT ISTVÁN VÉRTANÚRÓL NEVEZETT VÁRADHEGYFOKI PRÉPOSTSÁG

FEJES Rudolf Anzelm O.Praem.

apát, váradhegyfoki prépost-prelátus

Kedves atya,

Tavaly, július 18-án alkalmunk volt hosszasan beszélgetni arról az áldatlan helyzetről, amely a

Premontrei Kanonokrend, illetve a te, mint apát személyes lakhatási kérdéseit érinti. Ma is úgy

értékelem, hogy egy jó hangulatú, őszinte megbeszélést folytattunk, amely során ismertettem azokat a

lehetőségeket és megoldási javaslatokat, amelyekre - előzetes egyeztetéseink alapján - a polgármester

úr is nyitottnak mutatkozott.

Szeretném ismételten rögzíteni, hogy az akkori tárgyalások alapján elérhetőnek tűnt:

- a templom rendi tulajdonba való átadása,

- a templom alatti, melletti és hátsó telek - egészen a parkolóházig - rendi tulajdonba adása,

- szóbeli ígéret egy új rendi épület építési engedélyének biztosítására a szabad területen,

- a templom önkormányzati forrásból történő felújítása,

- a jelenleg használt épületrészek a pályázati felújítás után, a pályázati fenntarthatósági időszak alatti

használatba, később akár tulajdonba adásának lehetősége.

Azt is jeleztem, hogy az építkezéshez szükséges források előteremtésére Románia és Magyarország

részéről is vannak ígéreteim.

Eredetileg szó volt arról, hogy a rendtársaival folytatott online megbeszélés egy részébe én is

bekapcsolódhatok, ez azonban végül nem miattam nem valósult meg, és Ön már a rend döntését

közölte velem, miszerint a fent vázolt megoldás nem elfogadható. Személyes beszélgetésünk során

külön hangsúlyozta, hogy a rendház eredeti területére, épületrészére vonatkozik a rend megfogalmazott

igénye.

Akkor is, és most is megerősítem: részünkről a segítség abban áll, hogy magyar közösségünk, a rend és a

te számodra, mint rendi vezető a lehető legjobb megoldást próbáljuk kieszközölni, a törvények és

bírósági végzések figyelembevételével. Ezt tesszük mindaddig, amíg az érintettek ezt szükségesnek látják.

Amennyiben nem, úgy - miként július óta - marad az imádság lehetősége, amelyet minden esetben és

feltételek nélkül végzünk az ügyért.

A jelenlegi, sajnálatos módon nem pozitív fejleményekre való tekintettel, tisztelettel kérdezem: van-e

lehetőség, illetve nyitottság a tavaly júliusban felvázolt megoldás újbóli megfontolására, vagy továbbra is

az akkor kialakított álláspont az irányadó?

A mai nap folyamán személyesen is felkerestem a polgármester urat, és megkérdeztem, hogy

amennyiben a rend részéről nyitottság mutatkozik, a korábban elfogadott ajánlatról lehet-e ismét

tárgyalni és egyezségre jutni. A válasz igen volt.

Amennyiben a fentiek mentén tudok, tudunk segíteni, készséggel állok rendelkezésére.

Őszinte reménységgel:

Nagyvárad, 2023 február 12.

Szabó Ödön

(a 2023-as dátum elírás, valójában 2026-os a levél)