Viktor Orbán, te gyáva sz...!

Megszólalt Oroszország legmagasabban képzett magyar ügynöke: az Istennek hála csúnyán megbukott egykori kormányfő, Viktor Orbán, és bejelentett valamit. Már maga a bejelentés beharangozása sem volt semmi: két órával korábban már közölte, hogy hamarosan be fog jelenteni valamit — a megújulásról, a jövőről. Fenyegetően hangzott, az is volt, és meg is tette, hiszen kormányzása sem állt másból, mint nagyzoló bejelentésekből, kevés valódi cselekvésből. És ezért is természetesen az ukránok voltak a hibásak — gondolom, ma is ők tehetnek mindenről, ami a Fideszt érte. Csakhogy valamelyik bölcsebb tanácsadó — kevesen lehetnek, még kevesebben maradtak — az utolsó pillanatban talán mégis azt mondta: „Főnök, ezt most ne.”

Szóval jött Viktor Orbán — akinek a nevét magyar nyelvi sorrendben leírni már-már ontológiai bűn és valósághamisítás —, és bejelentette, hogy továbbra is ő a hős, a megkerülhetetlen konzervnyitó, a nagy megújító, mert rá van szükség itt és most.

„Most ért véget a Fidesz elnökségi ülése, gőzerővel zajlanak a megbeszélések a nemzeti oldal megújulásáról, a frakciónkról és közösségeink megvédéséről. Minden képviselőjelöltünket meghallgattuk, közösségünk minden tagjának véleményére, tapasztalatára és tenni akarására szükségünk van. Hoztunk néhány fontos döntést is: a parlamenti frakciónkat gyökeresen átalakítjuk, hétfőn alakul meg a frakció, vezetője Gulyás Gergely lesz. A Fidesz–KDNP listavezetőjeként elnyert mandátum valójában a Fidesz parlamenti mandátuma, ezért úgy döntöttem, azt vissza is adom. Rám most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk. Jövő héten országos választmányt tartunk, az ősszel esedékes tisztújító kongresszust előre hoztuk júniusra. Közel négy évtizede vezetem a közösségünket, ezalatt volt részünk sikerekben és kudarcokban, választási győzelmekben és vereségekben. Egy valami viszont nem változott: ez a tábor volt mindvégig Magyarország legegységesebb és legösszetartóbb politikai közössége, és erre az egységre Magyarországnak most is nagy szüksége lesz. Az elnökség azt javasolja, hogy a munkámat a Fidesz elnökeként folytassam, és ha a kongresszus megtisztel bizalmával, készen állok a feladatra. A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenekelőtt.”

Nem azért adja vissza a mandátumát, hogy fiatalítson, hogy tehetségesebbeknek, arra érdemesebbeknek adja át a helyét. Aki még mindig a Fideszben van, az csakis azért lehet ott, mert születésileg „duplagáz” ember; másrészt Orbánnak esze ágában sincs lemondani bármilyen hatalmi eszközről. A mandátum visszaadása azért szükséges, mert sima képviselőként azzal kellene majd szembenéznie, hogy tízmilliószor olvassák a fejére, napirend előtti felszólalásokban, interpellációkban, mindazt, amit az országgal tett. Az sem utolsó szempont, hogy a tengernyi korrupciós ügy várható felderítésekor sokszor hangzik majd el a neve a nyomozati anyagokban. Sokan gondolhatják, hogy Viktor Orbánnak éppen ezért kellene megtartania a mandátumát, mert akkor védené a mentelmi jog, de ez biztosan nem valós magyarázat. A mentelmi jogot egy kétharmados többség felfüggesztheti, és minden bizonnyal fel is függesztené, hiszen ellenkező esetben a saját szavazóinak akkora felháborodásával kellene szembenéznie, amilyet egyetlen politikai párt sem vállal magára.

A parlamenti mandátum és a hétköznapi képviselőség semmi egyebet nem jelentene számára, mint a „gyurcsányosodás” útjára való végleges és visszafordíthatatlan ráfordulást. Öreg róka, tehetséges hatalomtechnikus Viktor Orbán, aki mindemellé Moszkvából is kapott autokratikus tudást, úgyhogy tudja: a visszatéréshez előbb el kell tűnnie. Akit nem mutat a kamera az országgyűlési tudósítások során, aki nem forog naponta a hírekben, azt idővel elfelejtik — reméli ő, és nem is minden alap nélkül.

És itt van a kutya elásva: Orbán visszatérésre készül!

Miért is ne tenné? 2,3 millió szavazója van, pénzalapok, offshore számlák, intézmények, sajtóorgánumok. Kivárja, míg elmúlik a vihar, bízik a magyar politikatörténet hagyományaiban — elvégre soha nem történt igazi elszámoltatás Magyarországon, sőt, még fél sem. Sem 1990-ben, sem 2010-ben. Miért ne lehetne 2026 csak egy újabb kellemetlen epizód — gondolhatja ő, valószínűleg gondolja is, és — ismétlem — nem minden alap nélkül. A hatalmi számításon túl pedig ott áll a meztelen igazság: Viktor Orbán gyáva. Gyáva ahhoz, hogy felelősséget vállaljon, gyáva ahhoz, hogy a Fidesz történetének legnehezebb periódusában — gyakorlatilag a fejük felett lebeg a Damoklész kardja, a párt megszűnése sem elképzelhetetlen — vállalja azt, amit vállalnia kellene, például az általa elkövetett tettekkel való szembenézést. Inkább menekül a valóság elől, ahogy az utolsó uniós csúcsra sem ment el, mert hogyan is merne pont ő szembenézni azokkal a kollégáival, akiket ő árult ki a ruszkiknak, ahogy azt megannyi lehallgatott beszélgetés és kiszivárgott átirat igazolja — ami valószínűleg csak a jéghegy csúcsa. Elméje már korábban megroggyant, nemhiába láttuk, hallottuk őt annyiszor egyes szám első személyben beszélni — nem mintha az ő esetében a többes szám első személy annyira megnyugtatóan hangzana. Most is, figyeld csak:

„Rám most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk.”

Érted?

Rám van most szükségüNk.

Freud röhög…

Karczag Anna