Kampánytechnika a drámatagozaton: Antonescu és a CNSAS
Amint az ismert, a G4Media villantotta a botrányosnak szánt hírt: a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) bejelentette, van náluk egy VALAMILYEN okirat, ez az okirat a szekutól származik és Antonescu aláírása van rajta. Hogy pontosan mi szerepel az iratban, az nem derülhetett ki, mert eddigi szokásaival ellentétben a CNSAS titkosította a dokumentumot.
Már ekkor gyanút fogtunk – miért titkosítaná, sőt a CNSAS miért igyekezne lerombolni saját nimbuszát, hiszen ennél nagyobb verebekre is lőttek már ők ágyúval és könyvelhettetek el szép találatot, lásd még Basescu elnök szekus dossziéját.
Nos, Crin Antonescu ma tartott egy sajtótájékoztatót, vélhetően a kampánydráma utolsó felvonásaként, és ebből pedig mindenki számára összeállhat a kép. Valahogy, valamilyen fura módon, de Antonescu kampánystábja el tudta azt intézni, hogy a végül semmiségnek nyugodtan nevezhető, Antonescu szekusmúltját nemcsak nem bizonyító, hanem akkori vallomásában barátját védő dokumentumot a CNSAS pont most találja meg, ha már megtalálta, akkor titkosítsa, ha már titkosította, akkor az szúrjon szemet a médiának.
És, miután minden ellenjelölt kidühöngte magát, nem mellőzve az Antonescu elleni támadásokat, akkor jött Crin, előbb felszólította a CNSAS-t, hogy tegye publikussá a vonatkozó dokumentumot, majd ma saját maga ment be az Irattárba, elkérte, lemásolta, és egy kellően megtámasztott sajtótájékoztatón felolvasta azt a korábbi, Szekuritátén tett vallomását, amely nem szól semmi különösről, nem írt alá, nem kötelezte el magát, hogy jelenteni fog a továbbiakban, sőt, a körülménynek ismeretében még úgy is lefesthető a történet, hogy védte a Szeku figyelmét felkeltő barátját.
A minapi szekusból így lesz ártatlan mártír, akit a rendszer akart kicsinálni azzal, hogy a CNSAS-t felhasználva próbálják meg őt lejáratni, de bátor emberünk nem hagyta magát, bement az oroszlán barlangjába, kihozta onnan a viccet dokumentumot, majd halált megvető bátorsággal felolvasta a szavaira szomjazó közönségnek.
Megkomponált darabot láthattunk, de annyi igaz belőle, hogy a rendszer keze kellett hozzá: annak a rendszernek a keze, amely most Antonescut mozgatja. Nincs ennél konkrétabb bizonyíték arra, hogy Crin Antonescu a rendszer embere, nincs ennél konkrétabb bizonyíték arra nézve, hogy Crin és a mögötte álló PSD-PNL-UDMR tengely arra készül, hogy az ország összes intézményére ráteszi a kezét, saját céljaira használja majd fel őket.
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások
A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő
Kevesebb mint huszonnégy órával az első után szombat reggel egy második drónt is lelőtt a román légierő – ugyanaz a pilóta, ugyanaz az F-16, ugyanaz a segédpilóta, mint pénteken. Az eszközt 8 óra 30 körül semmisítették meg a Duna-delta fölött, Sfântu Gheorghétől mintegy tíz kilométerre nyugatra, néhány perccel azután, hogy belépett a légtérbe. A tények mögött viszont most már a nagyobb kérdés…

Szele Tamás: A szibériai banán esete
Egyszóval: Oroszország nem változik, ha az életéről van szó, akkor sem. Hiába tudnak a veszélyről, míg nincs a nyakukon, nem érdekli őket, esetleg még várják is valami félreértés miatt – ha pedig megérkezik, ráfogják valaki idegenre vagy ellenségre. És végül úgyis ők halnak bele.

Kínai kémet fogtak a NATO-központban
Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde
Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…