A német mérnök, akit az oroszok el akarnak tenni láb alól
Thumann 2025 karácsonya előtt kapta a telefonhívást a német biztonsági szolgálatoktól. Az üzenet lényege: az orosz katonai hírszerzés a megölésére készül. „Sokk volt" — mondta az RTL-nek és a Stern magazinnak adott interjújában, amelyet titkos helyszínen, szigorú biztonsági feltételek mellett vettek fel. Azóta az élete gyökeresen megváltozott: „Folyamatosan váltott tartózkodási helyek, huszonnégy órás személyi védelem, a magánélet eltűnt." A fenyegetés annyira komoly volt, hogy Thumann elrendezte a papírjait arra az esetre, ha megölnék.
„Megírtam a végrendeletemet, egy szervadományozási nyilatkozatot és egy előzetes rendelkezést. Olyan dolgokat, amelyekre normális esetben az én koromban nem szokás gondolni."
Elmondása szerint a számítógépe mellett alszik, és ébredés után azonnal dolgozni kezd, hogy minél kevesebb ideje maradjon a helyzetén gondolkodni. Az orosz háború, ahogy fogalmazott, „az én nagyon személyes háborúmmá" vált,
„Párbajt vívok az életemért az orosz katonai hírszerzéssel."
- fogalmazott
A módszer: eldobható ügynökök
Az ügy nem maradt meg a puszta fenyegetés szintjén. A német szövetségi főügyész márciusban két személy letartóztatását rendelte el — a német sajtó „Wegwerfagenten", azaz „eldobható ügynökök" néven emlegeti őket: online toborzott emberek, akiket a hírszerzés egy-egy konkrét feladatra vesz fel, olykor viszonylag kis összegért. A Die Zeit oknyomozása szerint az egyikük egy Szerhij N. nevű ukrán állampolgár, a másik egy Alla S. nevű román nő. Szerhijt Spanyolországban, Allát Észak-Rajna-Vesztfáliában fogták el.
A nyomozók szerint 2025 decembere és 2026 márciusa között megfigyelték Thumannt: fényképezték és filmezték az otthonát a bajor Strasskirchenben, valamint a Donaustahl székházát, és online is gyűjtöttek róla információt. A gyanú szerint mindezt „a célszemély elleni további hírszerzési műveletek előkészítéséhez". Maguk a megfigyelők nem hivatásos ügynökök voltak — sőt, a nyomozók szerint Alla S. kifejezetten tapasztalatlannak tűnt. A tényleges gyilkosságot más operatív emberek hajtották volna végre. Ez a modern orosz módszer: olcsó, eldobható, tagadható emberekkel elvégeztetni az előkészítést, hogy a valódi végrehajtók a lehető legkésőbb lépjenek színre - így a lehető legkevesebb nyomot is hagyják maguk után. Bastian Ernst CDU-s képviselő elmondta: a rendelkezésére álló adatok szerint a tervek előrehaladott állapotban voltak, és az adatok a Novicsok — az Oroszországhoz kötött korábbi támadásokból ismert idegméreg — felhasználására is utalnak.
A Thumann-eset nem elszigetelt eset: 2024 nyarán az amerikai hírszerzés fedezett fel egy orosz tervet amely Armin Papperger, a Rheinmetall — Németország legnagyobb fegyvergyártója — vezérigazgatójának meggyilkolását célozta, és figyelmeztette a németeket, akik megerősítették az illető védelmét. Így aztán kirajzolódik a minta is: aki fegyvert vagy drónt gyárt Ukrajnának, az célponttá válik — nem csak a cége, hanem személyesen ő maga. Ez ugyanaz a kampány, amelyről az elmúlt hetekben folyamatosan írunk: a lipcsei repülőtéren talált, robbanóanyaggal megpakolt drón, a colleferrói lőszergyárban bekövetkezett robbanása, a bolgár Gebrev-ügy, az észt Milrem Robotics kigyulladt épülete, a lett kibertámadás. A célpont mindig ugyanaz: az európai hadiipari kapacitás és azok az emberek, akik működtetik.
De van egy nyugtalanító kérdés:
Ha ma egy mérnökre küldenek bérgyilkost Bajorországba, akkor ki jön ezután? A logika kegyetlenül egyszerű: a lista tágul. Ma a fegyvergyárak vezetői. Holnap az oknyomozó újságírók, akik a Kreml pénzügyi hálózatait térképezik fel — ahogy Ivan Golunovval, Anna Politkovszkajával, Arkagyij Babcsenkóval tették. Aztán a sima újságírók, akik nem elég barátságosan írnak. Aztán az emigráns ellenzékiek, a szankciós szakértők, a hivatalnokok, aki aláírja a fegyverszállítási engedélyt. Végül mindenki, akinek nem tetszik a ruszkij mir. És ez nem retorikai túlzás, hanem a dokumentált történelem: Litvinyenko Londonban, polóniummal. Szkripal Salisburyben, Novicsokkal. Nyemcov a Kreml tövében. Navalnij előbb Novicsokkal, aztán egy sarkkörön túli büntetőtáborban. A módszertan adott, a hajlandóság adott, a mostani ügy pedig azt mutatja, hogy a földrajzi korlátok is leomlottak: Bajorország ma ugyanolyan vadászterület, mint Salisbury volt nyolc éve.
Ez a történet a szuverenitás legelemibb kérdését teszi fel: ha egy uniós, NATO-tag ország területén egy vállalkozónak testőrség és titkos szálláshelyek kellenek, mert egy külföldi hatalom hírszerzése halálra ítélte, akkor pontosan mi maradt a mi biztonságunkból? Thumann nem katona, nem kém, nem politikus. Egy vállalkozó, aki egy legális iparágban dolgozik, egy szuverén ország védelmét segíti egy jogtalan invázióval szemben. Ezért kell végrendeletet írnia harminckilenc évesen. És itt van az, amit a „ne ingereljük a medvét" hívei sosem hajlandók végiggondolni. Thumann nem provokált senkit — egyszerűen a dolgát végezte. Az orosz állam mégis kimondta rá a halálos ítéletet, mert a puszta létezése akadály. Aki azt hiszi, hogy a meghunyászkodással el lehet kerülni ezt a fenyegetést, az nem érti a mechanizmust: a lista nem attól rövidül, ha visszahúzódunk, hanem attól hosszabbodik, ha kiderül, hogy működik. Thumann mondata a legpontosabb összefoglalása annak, ahol Európa ma áll: párbajt vívunk az életünkért egy hírszerzéssel, amelyik nem hisz a határokban. A különbség csak annyi, hogy ő ezt már tudja, és testőrökkel alszik — mi többiek meg még mindig azon vitatkozunk, hogy nem túlzás-e ez az egész.
Felhasznált források: G4Media
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Oroszország győzött, és ideje lenne ezt végre felfognunk
Igen, ez van: Oroszország és Putyin győzött. Nem a fronton, ahol négy és fél év alatt sem tudta megtörni Ukrajnát, és ahol a Kremlnek nagyjából egymillió-ötszázezer halott és sebesült katonájába került, hogy néhány romváros felett kitűzhesse a zászlaját. A tankok háborúját Moszkva nem nyerte meg. Azt a háborút viszont, amelyet nem Ukrajna, hanem Európa és a Nyugat ellen vív, és amely sokkal…

Ezerhatszáz név a feketelistán: mit tartalmaz az EU eddigi legnagyobb Oroszország elleni szankciós döntése?
Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei október 12-én Luxemburgban csaknem 1600 orosz magánszemélyt és vállalatot vettek fel a szankciós listára. Ez a háború kezdete óta a legnagyobb egyszeri bővítés, és az orosz hadiipar, különösen a drónok és a ballisztikus rakéták gyártási láncának szereplőit célozza. Kaja Kallas, az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője úgy fogalmazott, hogy a…

Ukrajna mellett a németek többsége, Moszkva mellett az AfD tábora
A németek közel kétharmada fenntartaná vagy növelné az európai államok Ukrajnának nyújtott katonai támogatását – derül ki a ZDF közszolgálati televízió legfrissebb Politbarometer-felméréséből. A Forschungsgruppe Wahlen kutatása szerint a megkérdezettek 30 százaléka erősebb katonai segítséget szeretne, 33 százalék a jelenlegi szint megtartását támogatja, és ugyancsak 33 százalék csökkentené a…

Friss, meleg és kellően ostoba: így néz ki egy tankönyvi orosz álhír
Igazi, hamisítatlan orosz álhír érkezett, friss, meleg, és éppen kellően ostoba ahhoz, hogy érdemes legyen bemutatni olvasóinknak. Az orosz csatornák egy nevét nem vállaló, az orosz fegyveres erők kötelékében szolgáló hölgy információira hivatkozva – milyen szerencse, hogy a román nyelvben a katonának is van neme, különben a forrásról még ennyit sem tudnánk – arról számolnak be, hogy Kijivben…

Szele Tamás: Halottgyalázás Mariupolban
Egyszóval: Mariupolban már megint minden másképpen volt. Ahogy Bucsában, ahogy Kramatorszkban, Kremencsukban, Irpinyben... a sor végtelen. A hazugság viszont nem lehet halhatatlan. Nem tarthat örökké. És nem is fog.