A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma azt kéri a miami szövetségi bíróságtól, hogy Andrew és Tristan Tate maradjon őrizetben a Nagy-Britanniába való kiadatási eljárás végéig. A HotNews birtokába jutott bírósági dokumentumok szerint az amerikai ügyészek mindkét fivért egyszerre tartják „veszélynek a közösségre" és „komoly menekülési kockázatnak". Az iratok eddig soha nem látott részletességgel tárják fel azokat a vádakat, amelyek alapján a brit hatóságok a kiadatásukat kérik – köztük hét megnevezett áldozat vallomását. Figyelmeztetés: az ügy témája nemi erőszak és bántalmazás.

Andrew Tate-et és testvérét, Tristant július 18-án tartóztatták le Miamiban az amerikai szövetségi hatóságok, Nagy-Britannia kérésére, amely a kiadatásukat kéri. A brit koronaügyészség (CPS) az elmúlt időszakban jelentősen kibővítette a vádakat: a két fivér ellen immár összesen ötvenkilenc vádpont van érvényben. Andrew Tate negyvenkét vádponttal néz szembe – köztük nemi erőszak, emberkereskedelem, testi sértés, valamint kiskorúról készült szeméremsértő felvételek és „szélsőséges pornográfia" vádjával. Tristan Tate tizenhét vádpontot visel, köztük nemi erőszak, szexuális bántalmazás és emberkereskedelem vádját. A CPS közlése szerint a bűncselekmények 2010 és 2017 között történtek, Anglia keleti részén, Londontól északra, és összesen hét nőt érintenek. A fivérek minden vádat tagadnak. A mostani, HotNews által megszerzett két memorandumot az amerikai ügyészek a miami szövetségi bíróságon nyújtották be. Ezek célja, hogy a bíró rendelje el a két férfi további őrizetét a kiadatási eljárás idejére. Az érvelés kettős: a fivérek egyszerre jelentenek veszélyt a közösségre, és rendelkeznek azokkal az erőforrásokkal és motivációval, amelyekkel kivonhatnák magukat az igazságszolgáltatás alól.

A dokumentumok a vádak eddigi legrészletesebb képét adják, és a tartalmuk súlyos - az áldozatok vallomásai fojtogatásról, kényszerről és a beleegyezés ismételt, kifejezett semmibevételéről szólnak. Az egyik nő a nyomozóknak azt vallotta, hogy a bántalmazás során az életét féltette. Egy másik áldozat vallomása szerint az általa elszenvedett erőszak több mint másfél éven át tartott, annak ellenére, hogy ismételten és egyértelműen jelezte: nem egyezik bele.

A védekezési stratégia – és ami elárulja őket

A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

A menekülési kockázat alátámasztására az amerikai ügyészek a fivérek saját nyilvános kijelentéseit idézik – és ezek magukért beszélnek. Andrew Tate-től ezt idézik:

„Egyszerűen körbesétálom a világot, és minden állam joghatóságán is kívül leszek."

Tristan Tate állítólag ezt írta:

„Egy új vádemelés új elfogatóparancsot jelent. Ez azt jelenti, hogy Románia már egyáltalán nem véd minket, és bárhonnan, bármikor el lehet vinni."

Azok a férfiak, akik évekig a „szabad, megfélemlíthetetlen alfahím" imázsát árulták fiatal fiúk millióinak, most arról tanakodnak, melyik autoriter menedékbe húzódjanak vissza, hogy elkerüljék, hogy egy bíróság elé állítsák őket hét nő vádjai alapján. Az egész Tate-univerzum lényege a „valódi férfiasság" – a valóság pedig az, hogy két ötven felé közeledő férfi ügyvédek mögé bújva próbálja megúszni a felelősségre vonást - és még nem is olyan rég orosz egyenruhában játszották a népirtót Szentpétervár mellett. A fivérek ügyvédje, Joseph McBride azzal érvel, hogy létezett egy megállapodás a brit és a román kormány között, amely szerint London nem kéri a kiadatást, amíg a romániai eljárás folyik – és ez az eljárás szerinte most is tart.

Emlékezzünk, hogyan jutottunk ide. A Tate-fivéreket 2022 decemberében tartóztatták le Romániában, emberkereskedelem és egy bűnszervezet létrehozásának gyanújával. A román bíróság 2024-ben úgy rendelkezett, hogy a testvéreket a romániai eljárás lezárása után ki kell adni Nagy-Britanniának. Csakhogy 2025 februárjában – miután a hatóságok feloldották az utazási tilalmukat – a fivérek magángéppel Floridába repülhettek. A román külügyminiszter akkor azt mondta, hogy a Trump-adminisztráció egy tisztségviselője érdeklődést mutatott a testvérek romániai ügye iránt. Trump azt állította, „semmit nem tud" az ügyről.

Ez az a pont, ahol a Tate-ügy túlmutat két bántalmazó testvér történetén, és a román igazságszolgáltatás hitelességének próbájává válik. Mert a kérdés jogos: hogyan engedhették ki az országból azokat, akiknek a kiadatásáról már bírósági döntés született? Milyen üzenetet küld egy állam, amely előbb évekig vizsgálódik, majd feloldja a tilalmat, épp időben ahhoz, hogy a gyanúsítottak egy baráti hatalomba távozhassanak? Ez ugyanaz a román igazságszolgáltatás, amelyről a napokban egy CSM-tag ügyész mondta ki, hogy „csődöt mondott ország" – ahol az ügyek elévülnek, a dossziék a fiókban felejtődnek, és az érinthetetlenek kasztjából ritkán kerül elő bárki.

A tágabb kép

Van a történetnek egy kellemetlen politikai holdudvara is. A Tate-fivérek nyíltan Trump-pártiak, és a sajtó szerint kapcsolatban állnak a Trump-család egyes tagjaival is; Donald Trump Jr. már 2023-ban „abszolút őrültségnek" nevezte a romániai őrizetüket - ez a háttér az, ami miatt a mostani kiadatási ügynek tétje van: megmutatja, hogy az amerikai igazságszolgáltatás – legalábbis ezen a szinten, a floridai szövetségi bíróságon – képes-e a politikai kapcsolatoktól függetlenül eljárni. A végső döntés egyébként nem is a bíróé lesz: az amerikai–brit kiadatási egyezmény szerint a bírósági meghallgatás után a külügyminiszter, Marco Rubio dönt, akinek megvan a mérlegelési joga, hogy megtagadja a kiadatást. Ennek az egész ügynek a valódi tétje nem a két férfi sorsa, hanem az üzenet. Andrew Tate egy egész üzleti birodalmat épített arra az ideológiára, amely a nőket megvetendő, uralandó tárgyként, a férfiasságot pedig dominanciaként határozza meg – és ezt fiatal fiúk millióinak adta el az interneten. Ha a hét nő vádjaiból bírósági ítélet lesz, az nem csupán két bántalmazót állít meg, hanem egy üzenetet küld arról a mérgező tananyagról is, amelyet ez a birodalom terjeszt. És ha nem lesz belőle semmi – ha a jó kapcsolatok, a magángépek és a kiadatási ügyvédek megteszik a dolgukat –, az is üzenet lesz. Csak épp a rossz fajtából.

Egyelőre annyi biztos, hogy a két férfi, aki azt hirdette, hogy egyetlen állam joghatósága sem ér el hozzájuk, most egy miami fogdában várja, hogy egy bíró döntsön a sorsukról. A vég pedig – reméljük – nem a jó kapcsolatokon, hanem a hét nő vallomásán fog múlni.

És most jöjjenek a részletek a vallomásokból:

Az Andrew Tate-et megvádoló nők egyike azt vallotta a nyomozóknak, hogy a férfi többször is fojtogatta, egészen addig, hogy már nem kapott levegőt, és azt hitte, meg fog halni. A dokumentum szerint a bántalmazás közben Andrew Tate ezt mondta neki:

„Húzd le a rohadt nadrágodat, és nem foglak bántani.”

Ugyanez a nő azt állítja, hogy miközben megerőszakolták, fojtogatták is, és végül kénytelen volt azt mondani neki, hogy szereti, csak hogy rávegye, hagyja abba. A dokumentum több, Andrew Tate-nek tulajdonított üzenetet is tartalmaz, például:

„Lehet, hogy újra megerőszakollak.”,

illetve:

„Várni foglak a házad előtt. Egy kötéllel. Merevedéssel. És meg foglak erőszakolni.”

Egy másik nő azt mondta a nyomozóknak, hogy Andrew Tate saját magát az ő „stricijének” nevezte, és egy szexuális aktus során addig fojtogatta, amíg azt hitte, meg fog halni. Egy másik, az ügyészek által idézett üzenetben Andrew Tate állítólag ezt írta:

„Addig akarlak fojtogatni, amíg azt nem mondod, hogy szeretsz.”,

valamint:

„Addig foglak fojtogatni, amíg el nem alszol, mielőtt elélveznék.”

Az amerikai ügyészek szerint egy nő, akivel Tristan hosszú távú kapcsolatban élt, azt állítja, hogy a férfi addig fojtogatta, amíg elvesztette az eszméletét, majd eszméletlen állapotában análisan megerőszakolta. A nő azt vallotta a nyomozóknak, hogy többször is egyértelműen közölte Tristannal: nem egyezik bele ilyen cselekményekbe, ennek ellenére azok állítólag több mint másfél éven keresztül folytatódtak. A dokumentum egyik részlete különösen megrázó. Az áldozat szerint Tristan Tate 2012 novemberében:

„Addig fojtogatott, amíg elvesztettem az eszméletemet, majd análisan megerőszakolt.”

A fájdalmat így írta le: „elviselhetetlen volt, mintha darabokra téptek volna”, és azt mondta, sírt, miközben már azt sem tudta, mi fáj jobban: Tristan súlya a testén, a szemére mért ütés vagy az anális erőszak. Ugyanez a nő azt állítja, hogy Tristan Tate úgy megütötte, hogy bevérzett a szeme, más alkalmakkor pedig olyan erővel ütötte meg, hogy látható nyomokat hagyott a testén.

A dokumentum egy 2012 szeptemberében történt esetet is ismertet. Az áldozat vallomása szerint Tristan Tate rávette, hogy videóra vegyék, majd hasra lökte, műanyag kábelkötegelőkkel összekötözte a kezét, és arra utasította, hogy válasszon egy számot egy és tíz között. Ezután – állítása szerint – összehajtott övvel ismételten ütni kezdte a fenekét és a lábait.

„Sikítottam, hogy hagyja abba, de ő folytatta.”

Az áldozat itt is úgy jellemezte a fájdalmat, hogy „elviselhetetlen”, és azt állítja, súlyos véraláfutások maradtak rajta.

A nyomozók által visszaszerzett, és a dokumentumban szereplő egyik üzenetben a nő ezt írta Tristannek:

„Az egyetlen dolog, amit nem akarok, hogy továbbra is análisan megerőszakolj. Az anális szex rendben van, de nem akarom, hogy erre kényszeríts.”

Az amerikai ügyészek ezt az üzenetet azért vették fel a dokumentumba, hogy alátámasszák: a beleegyezés hiányát az áldozat egyértelműen és kifejezetten jelezte.

Ugar