Azért nem kap Ukrajna Patriot-licenszet, mert túl jól, túl sokat gyártana belőle túl olcsón

A The Atlantic augusztus 9-én közölte és több nagy ukrán lap (az Ukrajinszka Pravda, az NV, a LIGA) pedig azonnal átvette a 2022-es teljeskörű invázió óta elhangzott talán legcinikusabb hírt: a Patriot légvédelmi rendszerek amerikai gyártói, a Raytheon és a Lockheed Martin attól tartanak, hogy nem érné meg Ukrajnának átadni a gyártási licencet. Nem azért, mert Ukrajna képtelen lenne rá, hanem épp azért, mert túlságosan is képes lenne. Igen, itt tartunk. Ja, és ott, hogy az orosz ballisztikusok naponta tízesével zúdulnak az ukrán civilekre.

A két hadiipari óriás a szokásos, tiszteletet parancsoló érvekre hivatkozik a nyilvánosság előtt: a szellemi tulajdon-lopás és a technológiaátadás kockázatása, csakhogy a The Atlanticnak egy republikánus képviselő a Capitolium háza tájáról elárulta, mi húzódik valójában a vonakodás mögött: a versenytől való félelem. A gyártók attól rettegnek, hogy — idézve a képviselő szavait —

„az ukránok találnak majd módot arra, hogy továbbfejlesszék a Patriotot, aztán nagy tételben, gyorsabban és sokkal olcsóbban gyártsák le, mint amire a jelenlegi amerikai gyártósorok képesek"

Vagyis a probléma nem az, hogy az ukránok nem tudnák megcsinálni, hanem az, hogy túl jól csinálnák meg: olcsóbb munkaerő és a háborús kényszerből született mérnöki leleményesség. A The Atlantic elemzői épp arra hívják fel a figyelmet, hogy az ukrán hadiipar kapacitása robbanásszerűen nőtt, és az ország egyre kevésbé függ a közvetlen segélyektől. Egy szemléletes példa: Ukrajna ma évi nagyjából tízmillió drónt gyárt, szemben az Egyesült Államok százezres nagyságrendjével. Aki ilyen tempót diktál a drónoknál, arról a fegyvergyártók joggal feltételezik, hogy a Patriotnál is kellemetlenül hatékony lenne — és épp ez a rémálmuk, ugynais nem tenne jót a profitnak. A gyártói óvatosság azonban gyorsan önellentmondásba fordul. A másik nagy amerikai érv mostanában épp az, hogy fogytán az arzenál. Zelenszkij a július 28-i fehér házi találkozón nemcsak a hosszú távú licencet kérte, hanem néhány száz kész elfogó rakétát is a meglévő amerikai készletből — Trump ezt megtagadta, arra hivatkozva, hogy szűkösek a készletek, és hogy az amerikai prioritások most a Közel-Keleten vannak. Nem is alaptalanul: a Center for Strategic and International Studies (CSIS) becslése szerint az USA az elmúlt fél évben az Irán elleni háborúban ellőtte a Patriot-készletei nagyjából kétharmadát.

Na most, tegyük egymás mellé a két állítást. Egyfelől: nincs elég Patriot, mert a közel-keleti háború felzabálta. Másfelől: nem adunk licencet Ukrajnának, nehogy túl sokat és túl olcsón gyártson belőle. A kettő együtt viszont nem áll meg, ugyanis ha tényleg fogytán az amerikai arzenál — márpedig a saját érvük szerint fogytán —, akkor az Egyesült Államoknak elemi érdeke volna, hogy Ukrajna is gyárthasson Patriotot. A licencet oda lehetne adni védhető feltételekkel: mondjuk minden tizedik legördülő rakéta az amerikai készletet tölti vissza, vagy legyen minden ötödik, Kijevnek még így is megérné, csak legyen már végre elég elfogó rakéta a városok fölött. Egy háborúban, ahol az orosz rakéták és drónok hetente csapódnak lakóházakba, egy ilyen konstrukció mindkét félnek nyerő lehetne, de hát a józan ész nem olvasta az Art of the deal vagy a tököm a címe az orangeidióta könyvének. Az erősen trumpista fegyvergyártók logikája tehát ezen a ponton bizonyíthatóan megbicsaklik: ami az iparági profitnak fájhat, az az amerikai és az ukrán biztonságnak egyaránt jó volna.

Egy esetben viszont a gyártói vonakodás hirtelen értelmet nyer, csak épp nem szép értelmet. Akkor, ha az Egyesült Államok valójában nem is akar segíteni Ukrajnának. Ha a cél nem a leghatékonyabb légvédelem, hanem a kivárás, akkor a licenc visszatartása tökéletesen racionális: minek felruházni egy szövetségest önálló, olcsó, skálázható fegyvergyártással, ha közben a háttérben épp azon dolgozik az adminisztráció, hogy a háború valahogy — a szövetséges feje fölött — véget érjen? És itt már nem a Raytheon negyedéves jelentése a tét. Trump két nappal a Zelenszkij-találkozó után a Financial Timesnak „rendkívüli fegyvernek" nevezte a Patriotot, majd hozzátette: „kicsit óvatosnak kell lennünk, kinek adunk licencet". Ez a fél mondat többet elárul, mint száz óra tárgyalás. Mert a Patriot nem kínai piacra készülő okostelefon, hanem védelmi rendszer egy megtámadott ország civiljei számára, és ha ezzel kapcsolatban egy amerikai elnök „óvatosságot" emleget épp az áldozat irányában, az nem üzletpolitika, hanem külpolitikai üzenet.

Tavaly írtunk már arról az Ugaron, hogy Trump el fogja árulni Ukrajnát — és akkor még sejtésünk sem volt arról a világméretű káoszról, amelyet a narancssárga hajú elnök által megindított iráni háború okoz majd. Azóta pedig egyre világosabb, hogy a nyugati világ egy jelentős részének lassan nem Ukrajna győzelme az igazi cél, hanem az, hogy a háború „valahogy" érjen véget érjen, mert vissza akarnak térni az oroszokkal folytatott business as usualhoz. A befagyasztott gázüzletekhez, az olcsó nyersanyaghoz, a kényelmes diplomáciai manőverekhez, a Kremllel való koccintáshoz. Ebben a logikában egy önállóan, olcsón Patriotot gyártó Ukrajna nem eszköz, hanem akadály: egy olyan szövetséges, amelyet nem lehet a tárgyalóasztalhoz éheztetni, mert megvédi magát akkor is, ha Washington elfordítja a fejét.

Ezért a Patriot-licenc ügye jóval több egy hadiipari cég piacféltésénél. Egy próbatétel arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségese biztonságát vagy a saját kilépési stratégiáját tartja-e fontosabbnak. A fegyvergyártók félelme a versenytől legalább őszinte — üzletemberek, a profitot védik, ennyi a dolguk. Sokkal aggasztóbb, amikor ugyanez a vonakodás fentről, politikai szintről érkezik, és nem a részvényárfolyam, hanem egy megtámadott ország sorsa a tét. Ukrajna megtanult olcsón és gyorsan gyártani, mert az élete múlt rajta. A kérdés már nem az, képes-e rá — hanem az, hogy a szövetségesei engedik-e neki.

Ugar