A TISZA párt sorsa és Soros György útlevele
A magyar politikai élet egy újabb fejezete íródott meg nemrég, amikor Orbán Viktor – nem, nem hologramon, és nem is füstjelekkel – hanem egy YouTube-csatornán jelent meg, ami önmagában felér egy kozmikus jelzéssel. A műsor neve: ÖT. A riporter: Hont András. A beszélgetés: szigorúan majdnem élő.
Igen, a miniszterelnök ezúttal nem az úgynevezett közszolgálati és a baráti faliújságok körében adott interjút, hanem olyan helyre ment, ahol elvileg kérdeznek is. Persze csak elvileg. A valóságban inkább egy előre megrendezett, félig élő, félig halott politikai bábszínházat kaptunk, ahol a főszereplő – mint mindig – az Igazság Szolgáltatása, aki továbbra is civil és a be nem avatkozó nyugdíjas életét éli… amikor épp nem pártokat vizsgálgat.
A TISZA párt – amely vélhetően nem halak vándorlását segíti a Dunában – most hirtelen közellenséggé avanzsált. Külföldi pénzek, titkos nyalókák, idegen mágneses mezők – bármi lehet az indok, hiszen Orbán Viktor már elhintette: ha kiderül, hogy a pártot nem magyar kézműves forintból finanszírozzák, akkor bizony jönnek a törvények. Nem ő, nem a kormány, nem a párt – ó, ugyan! Csak a törvények, amiknek van saját lábuk, saját akaratuk, és néha szuverén módon odabicikliznek a választási bizottsághoz. A miniszterelnök természetesen semmit sem akar – még véletlenül sem. De ha már a törvény odaesik a TISZA pártra, hát mit tehetünk?
És jött Soros is. Mert ha már interjút ad az ember, miért ne dobná be a jó öreg Sorost, mint egy örökzöld slágert a retrobuliban? Most éppen az állampolgárságát vonnák vissza – vagy legalább elkoboznák útlevelét. Valahogy úgy hangzott, mint amikor egy óvodás közli, hogy „és akkor nem leszek a barátod”.
A beszélgetés külön báját adta, hogy ÉLŐ-nek volt beharangozva, csak épp úgy késett egy órát, hogy az már szinte túlvilági volt. Hont András azzal magyarázta a csúszást, hogy rendereltek. Rendereltek! Egy élő adást! Ez nagyjából olyan, mintha egy élő koncert közben valaki kiírná: „Bocs, most még keverjük a gitárt.” Orbán pedig még segített is lebuktatni a produkciót, amikor egy könnyed reggeli példát hozott fel este nyolckor. Az időzónák rejtélyes világa, vagy csak szimplán nem frissítették a miniszterelnöki órát?
Összességében tehát egy gondosan megkoreografált, színpadias közéleti performanszt láthattunk, ahol a kérdések csak díszletként voltak jelen, a válaszok pedig mintha egy alternatív valóságból érkeztek volna, ahol a törvények tudnak beszélni, a pártok maguktól tiltódnak be, és minden úgy történik, hogy senki sem felelős, de mindenki tud róla. Ha így haladunk, Erdély is csak úgy mellékesen belecsúszik majd a narratívába, mint amikor egy rossz vígjátékban a turisták véletlenül átmennek Romániába, és ott is maradnak. De hát, minek is panaszkodunk? Műsor az van.
És mi benne a legjobb? Nincs reklám – csak propaganda.
*Nem, a videó linkjét NEM tesszük be most ide, mert propagandát nem terjesztünk.*
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások
A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő
Kevesebb mint huszonnégy órával az első után szombat reggel egy második drónt is lelőtt a román légierő – ugyanaz a pilóta, ugyanaz az F-16, ugyanaz a segédpilóta, mint pénteken. Az eszközt 8 óra 30 körül semmisítették meg a Duna-delta fölött, Sfântu Gheorghétől mintegy tíz kilométerre nyugatra, néhány perccel azután, hogy belépett a légtérbe. A tények mögött viszont most már a nagyobb kérdés…

Szele Tamás: A szibériai banán esete
Egyszóval: Oroszország nem változik, ha az életéről van szó, akkor sem. Hiába tudnak a veszélyről, míg nincs a nyakukon, nem érdekli őket, esetleg még várják is valami félreértés miatt – ha pedig megérkezik, ráfogják valaki idegenre vagy ellenségre. És végül úgyis ők halnak bele.

Kínai kémet fogtak a NATO-központban
Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde
Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…