Bajban az európai gáztározók és ez Ukrajnának rossz hír

Van egy szám, ami most sokakat idegesít Brüsszelben és az európai fővárosokban: alig 50 százalék. Ennyivel vannak tele az európai gáztárolók július végén – történelmileg alacsony szint erre az időszakra, nagyjából 12 százalékponttal az elmúlt öt év szezonális átlaga alatt. A Wood Mackenzie energetikai elemzőcég figyelmeztetése egyértelmű: Európa „az energiaválság küszöbéhez közeledik", és ez lesz számunkra az első igazi pőróbatétel: elvi emberek maradunk, vagy a fűtött lakásért cserébe odadobjuk a ruszkiknak Ukrajnát.

Nézzük meg, mit jelent ez konkrétan. Az EU-ban működik egy szabály, amely szerint a tagállamoknak november 1-jére, a fűtési szezon kezdetére a tárolóik 90 százalékát fel kell tölteniük – ez a biztonsági tartalék, amely segít átvészelni a telet. Az elmúlt öt évben ez az arány erre a dátumra átlagosan 90 százalék volt. Idén viszont még a Wood Mackenzie legoptimistább forgatókönyve szerint is – amelyben a katari LNG-létesítmények szeptember végére visszatérnek a teljes kapacitásra – legfeljebb 75 százalék jönne össze november 1-jére. Ha pedig a helyzet romlik, a töltöttség 70 százalék alá is eshet. Ez lenne a legalacsonyabb szint 2011 óta.

A probléma gyökere a Hormuzi-szoros. Ez a keskeny tengeri átjáró a Perzsa-öböl bejáratánál a világ egyik legfontosabb energetikai ütőere – normális esetben a globális LNG-kínálat közel egyötöde halad át rajta. Az USA–Irán háború nyomán azonban Irán február vége óta nagyrészt lezárta a szorost, válaszul az amerikai és izraeli csapásokra. A júniusban rövid időre megkötött tűzszünet lényegében összeomlott, a hajóforgalom megint leállt, Katar és az Egyesült Arab Emírségek LNG-exportja akadozik. A következmény: a globális gázkínálat közel egyötöde kiesett, az azonnali gázárak június közepe óta több mint 50 százalékkal emelkedtek, és most 60 euró felett járnak megawattóránként – olyan magasan, amilyet utoljára a közel-keleti konfliktus kezdetén láttunk. És mindeközben Ázsia is visszatért a piacra: az ázsiai kereslet felpattant, a rugalmas szállítmányok egyre inkább kelet felé mennek, mert ott néhány dollárral többet fizetnek értük. Európának tehát dráguló áron, egyre kevesebb szállítmányért kell versenyeznie – épp akkor, amikor a legjobban töltenie kellene.

A kísértés, amiről beszélni kell

Az elemzés szerint ugyanis, ha a tél kritikussá válik, az EU rákényszerülhet arra, hogy újragondolja két kulcsfontosságú energiapolitikai célját – köztük azt, hogy 2027 januárjától teljesen betiltaná az orosz LNG behozatalát. Fordítsuk le: ha elég hideg lesz a tél, és elég üresek a tárolók, akkor felmerülhet a kísértés, hogy Európa lazítson az orosz gáz kitiltásán: hogy a kényelem, a fűtésszámla, a pillanatnyi hiány nevében visszaengedje a rendszerbe azt a gázt, amelynek a bevétele Putyin háborús gépezetét táplálja.

Európa 2022 óta hatalmas árat fizetett azért, hogy leváljon az orosz energiáról – és ez az egyik legfontosabb, leghatékonyabb fegyver Ukrajna oldalán. Minden köbméter orosz gáz, amelyet nem veszünk meg, egy köbméterrel kevesebb pénz a Kreml kasszájában. Aki most, a tél nehézségeire hivatkozva visszanyitná az orosz csapot, az nem egyszerűen egy pragmatikus energiapolitikai döntést hozna – hanem objektíve az orosz háborús erőfeszítést finanszírozná újra. A számla, amit így megspórolnánk a fűtésen, ukrán életekben "térülne meg" Moszkvának. És itt nem lehet a „szegény európai fogyasztó" mögé bújni. Igen, a magas gázár fáj. Igen, egy hideg tél nehéz lesz. De van különbség aközött, hogy nehéz télen kitartunk az elveink mellett, és aközött, hogy az első komoly hidegnél feladjuk, és visszakúszunk ahhoz az energiaforráshoz, amelyről tudjuk, mire megy el a belőle származó pénz. Az energiabiztonság nem lehet ürügy az erkölcsi meghátrálásra - gondoljuk ezt néhányan, de szögezzük le rögtön: nem mi vagyunk a többség. Az elkényelmesedett európai polgárok számára eddig tulajdonképp nem jelentett egzisztenciális fenyegetést a háború, az európai anyagi segítség nagyjából két eurót tesz ki fejenként, ennek ellenére tele vagyunk putyinistákkal, akik alig várják, hogy kedvenc pártjukat hatalomra szavazzák - lásd Le Pen Franciaországban, az AfD Németországban és így tovább. Aligha kell ahhoz különösebb jóstehetség, hogy belássuk: az egyre magasabb számlák és a kissé kényelmetlenebb élet talaján megtalálja a maga szavazóit a "normalizáljuk kapcsolatainkat Oroszországgal" típusú narratíva, mert már eddig is megtalálta.

Az IEEFA nevű energetikai intézet friss tanulmánya szerint, ha az EU teljesíti a hőszivattyú-, nap- és szélenergia-céljait, akkor 2030-ra a negyedével csökkenthetné a gázkeresletét – ez kétszer annyi megtakarítás, mint amennyit Katar egyáltalán szállítani tudna Európának LNG formájában. És ez nem elmélet: az Európai Hőszivattyú Szövetség szerint a kontinensen már ma 29,3 millió telepített hőszivattyú működik, amelyek együtt annyi hőt termelnek, amennyit több mint 200 LNG-tankhajó szállítmánya fedezne – kétszer annyit, mint amennyi 2025-ben a Közel-Keletről érkezett. Vagyis a megoldás iránya világos: minél gyorsabban építjük ki a megújuló energiát és a villamosítást, annál kevésbé vagyunk zsarolhatók – sem Teherán, sem Moszkva által. Minden hőszivattyú, minden szélturbina, minden napelem egy csavar, amelyet kihúzunk a diktatúrák kezéből. A gond csak az, hogy ezek hosszú távú megoldások, és a tél már itt kopogtat az ajtón. A most kimerült tartalékokon és a szűkös piacon rövid távon nem segítenek, a citoyenek pedig nem törődnek az ukrán életekkel, nekik csak a megszokott langymeleg kell - télen, nyáron.

Ugar

Kapcsolódó: