Hogyan szerezz magadnak békedíjat Nobel nélkül?

Lehetséges vajon úgy békedíjasnak lenni, hogy ahhoz a Nobel-bizottságnak semmi, de semmi köze ne legyen? Hát hogyne, főként, ha Donald Trumpnak hívnak, te vagy az USA elnöke, és az enyhénél azért súlyosabb demenciában, valamint a súlyosnál is jóval súlyosabb narcisztikus pszichopatológiában szenvedsz — bár ez aligha lehet szenvedés az alanynak, annál inkább nekünk.

Szóval, a FIFA — igen, a fociszövetség, mert ki és mi más — úgy döntött, hogy alapít egy díjat, amit azoknak a személyeknek ítélnek oda, akik sokat tesznek a békéért. Ennek a FIFA-békedíjnak az átadója történt meg tegnap este, amikor világbajnoksági sorsolás is zajlott. Gianni Infantino, a FIFA elnöke (nomen est omen?), laudációjában kifejtette: „kivételes és rendkívüli tetteiért választották, amelyek a világ békéjét és egységét szolgálják”.

A legjobb jelenet csak ezután következett: ugye azt úgy szokták, hogy a díj alapítója, a házigazda kiveszi a dízdobozból az érmet, és a díjazott nyakába akasztja (akasztaná a nyakától fogva a díjhoz, de ez most nem az a cikk), kezet fognak, vigyorognak, a közönség tapsol. Nos, Trump nem az az ember, akivel ezt megcsinálod: őneki nem átadják a díjat, hanem elveszi magának — ez történt ugyanis a színpadon, ahol Trump, meg sem várva Infantino (tényleg: nomen est omen?) laudálását, kivette a dízdobozból az érmet, saját nyakába akasztotta, majd elégedetten vigyorgott.

Az oroszoknak lefekvő nyugati politikus teljes debilizmusának esszenciája mindössze néhány másodpercben.

Az orosz pszichológiai hadviselés és demokrácialebontó segítségnyújtás, valamint autoriterképzés egyik leckéje, hogy a hatalomra törő egyén vagy csoport alapítson külön intézményeket, amelyek majd díjaznak valakiket, akik a saját bandájukból vannak. Így megy ez Magyarországon is, ahol az újbeszélt is sikerült tökéletesíteni: az Alapjogokért Központ például azért felel, hogy mindenkinek sérüljenek az alapjogai, és ez sose kerüljön orvoslásra; a Szuverenitásvédelmi Hivatal pedig azért, hogy az oroszok Magyarország felett gyakorolt hatalmát senki se sérthesse meg — és így tovább. Trump békedíjazásának ötlete is ezen az elven alapul: ha már a Nobel-bizottságot nem sikerült meggyőzni Trump zseniális béketeremtő képességeiről, akkor hozzunk létre egy másik békedíjat, és kész.

Hogy ezt a FIFA hozta létre, egy fociszövetség, amely korrupciójáról híres? Kit érdekel, hiszen Trump is úgy zárt le saját bevallása szerint nyolc háborút alig néhány hónap alatt, hogy azóta sem tudjuk, melyek ezek a háborúk, mikor és hol zajlottak, és tényleg béke tört ki a helyükön vagy valami más?

A.

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

ugar
Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő

Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő

Kevesebb mint huszonnégy órával az első után szombat reggel egy második drónt is lelőtt a román légierő – ugyanaz a pilóta, ugyanaz az F-16, ugyanaz a segédpilóta, mint pénteken. Az eszközt 8 óra 30 körül semmisítették meg a Duna-delta fölött, Sfântu Gheorghétől mintegy tíz kilométerre nyugatra, néhány perccel azután, hogy belépett a légtérbe. A tények mögött viszont most már a nagyobb kérdés…

ugar
Szele Tamás: A szibériai banán esete

Szele Tamás: A szibériai banán esete

Egyszóval: Oroszország nem változik, ha az életéről van szó, akkor sem. Hiába tudnak a veszélyről, míg nincs a nyakukon, nem érdekli őket, esetleg még várják is valami félreértés miatt – ha pedig megérkezik, ráfogják valaki idegenre vagy ellenségre. És végül úgyis ők halnak bele.

zona
Kínai kémet fogtak a  NATO-központban

Kínai kémet fogtak a NATO-központban

Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

ugar
SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…

ugar