Román mindennapok: oroszbarát, hazaárulással vádolt csoport állít szobrot egy oroszbarát, holokauszttagadó tábornoknak
Van az a pont, amikor az ember már nem tudja eldönteni, hogy egy történetet olvas, vagy egy politikai szatíra forgatókönyvét, amelyet valaki egy különösen rossz napján írt meg. Romániában most éppen ez a helyzet: augusztus 23-án a Comana kolostornál mellszobrot avatnának Radu Theodoru egykori vezérőrnagynak, annak a tábornoknak, aki haláláig kapcsolatban állt a szélsőséges, oroszbarát körökkel, és akinek neve szerepel a „Comandamentul Vlad Țepeș” hazaárulási ügyében is.
A rendezvényt maga a Comandamentul Vlad Țepeș, illetve jelenlegi vezetője, Adrian Robertin Dinu szervezi. A csoport tagjai ellen hazaárulás és szervezett bűnözői csoport létrehozása miatt emeltek vádat, az ügy pedig jelenleg bírósági szakaszban van. A román ügyészség szerint a csoportot orosz katonai hírszerzési kapcsolatokkal rendelkező személyek koordinálták, és olyan rendszerváltást akartak előkészíteni, amelynek része lett volna Románia NATO- és EU-tagságának felszámolása. És most ezek az emberek úgy gondolták, hogy a történetük folytatásához méltó lépés lehet egy szobor.
Radu Theodoru 2025 decemberében halt meg, 101 éves korában. Életének katonai és irodalmi része önmagában is hosszú történet, a halála előtti években azonban már nem elsősorban katonai múltja miatt került a nyilvánosság figyelmébe, hanem szélsőséges, antiszemita és holokauszttagadó kijelentései, valamint a Vlad Țepeș-csoporthoz fűződő kapcsolata miatt. A román védelmi minisztérium éppen ezért megtagadta tőle a katonai tiszteletadást a temetésén arra hivatkozva, hogy Theodoru nyilvánosan antiszemita és xenofób álláspontokat képviselt, amelyek összeegyeztethetetlenek a román hadsereg által képviselt értékekkel. A minisztérium arra is hivatkozott, hogy Theodorut egy olyan szervezett csoport létrehozásával gyanúsította meg a DIICOT, amely a román állam szuverenitásának és függetlenségének aláásására irányult.
A csoport ügye azért különösen súlyos, mert a román hatóságok szerint nem pusztán néhány dühös, rendszerellenes emberről volt szó, akik Telegramon és Facebookon arról álmodoztak, milyen szép lenne, ha minden politikust hazaküldenének. A DIICOT nyomozása szerint a szervezet katonai jellegű struktúrában működött, és a tagjai a politikai rendszer radikális átalakítását tervezték. A programjukban szerepelt Románia NATO-ból való kilépése, az Európai Unióval fenntartott kapcsolatok felszámolása, a jelenlegi politikai rendszer lecserélése, az állami intézményekben dolgozók leváltása, valamint egy új államberendezkedés létrehozása. A csoport a Románia helyett a Geția (a magyarul dzsécia, leírva Gécia lenne, ami sok vidám pillanatot okozna a jövő földrajzóráin...) nevet használta volna az új állam számára. A román ügyészek szerint mindez nem a semmiből született, a nyomozati anyag alapján a Comandamentul Vlad Țepeș létrehozásában szerepet játszottak az orosz nagykövetség katonai attaséi, köztük Viktor Makovski, majd utódai, Alexandr Chuprina és Evgheni Ignatiev. A szervezet egyik kulcsfigurája Adrian Robertin Dinu volt, miközben Radu Theodoru a csoport „vezérkari” struktúrájában kapott szerepet. Ez már nem az a kategória, amikor valaki egy Facebook-kommentben leírja, hogy „Putyin azért mégiscsak rendet tart”. Itt a román ügyészség szerint orosz katonai kapcsolatokkal rendelkező személyek és egy romániai politikai-radikális szervezet között alakult ki kapcsolat, amelynek céljai között Románia nyugati szövetségi rendszerből való kivonása is szerepelt.
A G4Media által megszerzett információk szerint augusztus 23-án, délután fél egykor avatnák fel Theodoru mellszobrát a Comana kolostornál, a tábornokot a román nemzet és a „tiszta románság” szimbólumaként mutatják be, az eseményt pedig olyan ember emléke előtti tisztelgésként hirdetik, akinek élete a nemzeti értékek védelméről szólt. Ez különösen érdekes megfogalmazás annak fényében, hogy a szervezet, amely az emlékművet felállítja, maga is az oroszbarát politikai narratívák egyik romániai hordozója, és vezetője a folyamatban lévő büntetőeljárás ellenére továbbra is ezeket az üzeneteket terjeszti. Adrian Robertin Dinu például egy 2026 júliusában készült interjúban olyan összeesküvés-elméleteket terjesztett, amelyek szerint a világjárvány egy előre eltervezett népirtási terv része volt, az Európai Uniót pedig egyenesen „zsidó uniónak” nevezte, miközben Oroszország történelmi legyőzhetetlenségét hirdette. A G4Media megkereste a Comana kolostor vezetését is. Mihail Muscariu vezető pópa azt mondta, hogy ő úgy tudta, családi magánrendezvényről van szó, és a mellszobrot a sírhelyre helyezik, amelyet koncesszióba adtak. A kolostor vezetője azt is közölte, hogy az intézmény nem vesz részt a rendezvényen, és személyes véleménye negatív az ügyről, de hivatalos állásfoglalást későbbre ígért.
Eközben egy antiszemitizmus és legionárius eszmék ellen fellépő aradi szervezet már panaszt tett az ügyben, és több romániai hatóságtól kérte annak tisztázását, hogy milyen engedélyek, jóváhagyások vagy más hivatalos dokumentumok alapján rendezhető meg a ceremónia, illetve állítható fel a mellszobor. A szervezet többek között a comanai önkormányzathoz, Giurgiu prefektúrájához, a kulturális és védelmi minisztériumhoz, a rendőrséghez, a püspökséghez és a román ortodox patriarchátushoz fordult. Azt szeretnék elérni, hogy ha szükséges, a hatóságok állítsák le vagy tiltsák be a rendezvényt.
Hogy végül mi lesz a kimenete az ügynek, az jelen sorok írásakor még nem világos, ami viszont biztos, Moszkva árnyéka már alaposan beborította a román közéletet.
Ugar
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Musk munkában: figyelmeztetés nélkül korlátozták az ukrán hadsereg által használt Starlink katonai változatát
Az Elon Musk tulajdonában lévő SpaceX korlátozta a Starlink műholdas internetszolgáltatás katonai változatának működését Ukrajnában, és a lépés több harci küldetést is meghiúsított, közölte szerdán Szerhij Beszkresztnov, az ukrán elnök tanácsadója. A tájékoztatása alapján a StarShield nevű katonai csomag termináljai szerdára virradó éjjel elvesztették a kapcsolatot, ha 160 kilométernél gyorsabban…

Szele Tamás: A befolyásolás és a technológia
Lehet, hogy ha nincs bothálózat, pontosabban nem működik az adatközpont célpontokat kijelölő crawler-rendszere, nincs békétlenség sem. És ha ez eldől: már csak munkához kell látnunk, ki kell takarítanunk az online teret. De alaposan ám.

Fordulat: Nicușor Dan állítólag belengette az előrehozott választásokat
Újabb fordulóhoz közeledik a romániai politikai válság. Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön, október 15-én küldi el a parlamentnek a kormánya névsorát és a kormányprogramot, ezzel elindulhatnak a miniszterjelöltek szakbizottsági meghallgatásai, utána pedig jöhet a parlamenti bizalmi szavazás. Nagyjából ennyi az, ami biztos – de még ez sem egészen az, ebből pedig világosan látszik,…

A francia külügyminiszter szerint Musk, a MAGA és a Kreml egy csapatban játszik
Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter szerint külföldi szereplők megpróbálják befolyásolni a 2027-es francia elnökválasztást, a lista elejére pedig ezúttal nem csak Moszkvát, hanem Elon Muskot, a világ leggazdagabb emberét is odaírta azok közé, akik az európai demokratikus vitát akarják aláásni.

Trump szerint Putyin békére vágyik. Moszkva ezt újabb bombázásokkal szemlélteti
Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyin jobban szeretne békemegállapodást, mint Volodimir Zelenszkij. A kijelentést a Sky News idézte, és ugyanazon a napon hangzott el, amikor az orosz hadsereg az amerikai elnök által bejelentett „energetikai tűzszünet” ellenére tovább bombázta az ukrán energiarendszert.