A tusványosi megnyitó alatt az RMDSZ csendben megszerezte teljes erdélyi magyar sajtót

Itt ülök billentyűzetem előtt már több mint egy órája, és a kezem még mindig remeg - a dühtől. Attól a fajta hideg, tiszta, gyomorból feltörő dühtől, ami akkor jön, amikor az ember végignézi, ahogy egy egész közösség hangját elteszik láb alól, és a gyilkosok nem is sietnek, mert tudják, hogy senki nem állítja meg őket. Nem is a bűntény a legrosszabb, hanem a bűntény pofátlansága. A tempó. A vigyor. Hadd mondjam el, mi történt, mert ha nem írom le most, azonnal, amíg forr bennem, akkor holnapra én is beletörődöm, ahogy mindenki beletörődik, és pontosan ez a beletörődés az, amire ezek a hiénák számítanak. Legyünk őszinték: joggal!

Szerda reggel tíz óra, Bukarest. A CNA — a román médiahatóság — nyilvános ülést tart. Első napirendi pont, mintha csak egy parkolási büntetésről lenne szó: az Alamo Impex ügye. Ez az a cég, amelyik tizenkét rádiófrekvenciát birtokol Erdély magyarlakta megyéiben. Tizenkettőt! És a Krónikával, a Székelyhonnal, a rádiókkal, a honlapokkal együtt ez az a hangszóró, amin keresztül közel egymillió ember tájékozódik a saját anyanyelvén, és most ezt az egészet átpakolják az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjének, Turos Lórántnak a kezébe. Vagy zsebébe. A botrányt ma délben robbantotta a Magyar Hang. 

Tudni kell, mi a CNA egyetlen dolga a világon. EGYETLEN. Hogy megakadályozza, hogy túl sok frekvencia kerüljön egy kézbe, hogy ne épülhessen médiamonopólium. Ez a létjogosultsága, ezért fizetik, ezért van, és pontosan ez a testület adta most oda egyetlen embernek a majdnem komplett erdélyi magyar sajtót, kérdés nélkül. Ehhez képest a CNA ülésén még csak egyetlen, de egyetlen ellenszavazat sem volt, se pisszenés, se krákogás. A magyar nyelvű erdélyi sajtó szabadsága úgy fordult ki a világból, ahogy a lehúzott vécén eltűnik a víz — csöndben, hatékonyan, és senki nem nézett utána.

De ki is ez a Turos Lóránt, akinek ölébe pottyant a fél erdélyi nyilvánosság?

Ó, ő nem valami kívülről érkezett üzletember, hiszen 2012-től 2016-ig MAGA IS A CNA TAGJA VOLT. Ugyanannak a testületnek a tagja, amelyik most kérdés nélkül rábólintott a monopóliumára. És — kapaszkodj! — már akkor is összeférhetetlenségi botránnyal indított: kiderült, hogy miközben médiahatósági taggá nevezték ki, ő maga egy rádió, a City Radio ötvenöt százalékos tulajdonosa volt. A törvény tiltja, hogy egy CNA-tag médiacégben érdekelt legyen — épp azért, mert az olyan, mintha a bírót az egyik csapat fizetné. Fogd fel ennek a mélységét: az az ember, akit 2012-ben azért kellett rendbe tenni, mert rádiótulajdonosként ült be a monopóliumőr testületbe, most, tizennégy évvel később, ugyanezen a testületen keresztül szerzi meg az egész erdélyi magyar rádiós és lapos univerzumot. A kör bezárult. A kígyó megette a saját farkát, aztán elégedetten böfögött egyet. 2016-ban aztán az RMDSZ szenátora lett — akkor még arról papolt, hogy „a CNA-t a Parlamentből lehet jobban megreformálni". Persze. Meg is reformálta. Tíz év múlva a Parlamentből nyúlt vissza, és a régi testülettel hozatta házhoz a jussát, ami ennél is riasztóbb, hogy könnyebben ment, mint egy pizzarendelés.

És ha azt hitted, ez már nem fokozható, akkor fogd meg a csíki söröm, mert van ebben a történetben egy szereplő, akinek a vallomása egymaga leleplezi az egész színjátékot. A CNA az ülésen élőben kapcsolta Marosvásárhelyről az eladott cég ügyvezetőjét, egy Hompot Szilárd István nevű embert. És ez a szerencsétlen, kamerák előtt, a saját cége kivégzésének napján bevallotta: fogalma sincs, miért adják el a céget, egy nappal korábban értesült az egészről. Ez olyan, mintha a saját temetéseden a rádióból értesülnél róla, hogy meghaltál, de az is világosan látszik: a döntés nem abban a bukaresti teremben született, nem is szerdán, nem is Hompot fejében. Ennyi idő alatt egy használt Daciát nem lehet tisztességesen átírni, nemhogy egy régió teljes médiapiacát felmérni. Nem is mérte fel senki. Minek, amikor a végeredmény már a tárgyalás előtt kőbe volt vésve? A bukaresti ülés csak a függöny felhúzása volt ahhoz a színdarabhoz, amit hónapokkal korábban megírtak valahol, ahol nincsenek jegyzőkönyvek — csak kézfogások, kacsintások és borítékok.

Turos Lóránt negyvenhét éves szatmári szenátor, aki — az Átlátszó Erdély és a Transtelex vagyonvizsgálata szerint — otthonosan mozog a Szatmár megyei üzleti életben és a bukaresti nagypolitikában egyaránt. A múltja tanulságos szövedék: volt már egy stratégiai állami cég, a Radiocom ügyvezetője, aztán CNA-tag, most pedig tagja a hírszerző szolgálatot felügyelő parlamenti bizottságnak. Volt már saját lapja is: a Szatmári Friss Újság, amit a Friss Press kft-n keresztül birtokolt. Az az újság 2022-ben megszűnt, a kiadó pedig egymillió lejes adóssággal, hatszázhatvanezer lejes veszteséggel csuklott össze a kezében. Ez az ember tehát bizonyítottan képes volt egy lapkiadót 220-al a betonfalba vezetni - most jutalmul megkapta az összes többit, és titkosszolgálatot felügyelő ember, mostantól a fél erdélyi sajtót is felügyeli. Aludj jól, Székelyföld, aludj jól Erdély!

A vagyonnyilatkozatai szerint van egy biztonsági cége, a Fullsecurity, amelyik évről évre milliós nagyságrendű közpénzes szerződéseket kötött RMDSZ-vezetésű Bihar megyei önkormányzatokkal, például Kiskerekivel és Székelyhíddal. A vagyonnyilatkozat pedig azt is elárulja, hogy az utóbbi évben a szenátor közel kétszázhetvenezer eurónyi kölcsönt vett fel, és a bankszámlái lenullázódtak. Vagyis egy súlyosan eladósodott ember lett hirtelen egy egész régió médiacárja, ennek pedig egyetlen logikus olvasata van: nem ő fizet, ő csak a név a szerződésen. Tudjuk, mert itt élünk: ilyen ügykezelést sem Turos, sem más RMDSZ-es politikus nem hajthat végre Kelemen Hunor tudta és engedélye nélkül.

És most a legmocskosabb rész, mert itt a te pénzedről van szó. Az enyémről. Mindannyiunkéról.

Ezt az egész erdélyi médiabirodalmat magyar közpénzből építették fel. 2010 után a Fidesz nekiállt Erdélyben felhúzni egy médiaimpériumot magyar adóforintokból, Liszkay Gábor, a KESMA alapítója vezényletével. Krónika, Erdélyi Napló, Udvarhelyi Híradó, négy regionális rádió, tizenkét frekvencia — felépült a határon túli KESMA, csinos „Erdélyi Médiatér Egyesület" álnéven. A pénz jött a Szerencsejáték Zrt.-től, minisztériumoktól, Demeter Szilárd alapítványától, a Bethlen Gábor Alaptól: a Magyar Hang számítása szerint idénig több mint tizenhárommilliárd forint, a Transparency szerint pedig a pénz jó részét olyan kormányhatározatokkal ítélték meg, amiket ki sem hirdettek. És most jön a csavar: a magyar állam pénzt adott az erdélyi lapoknak, hogy működjenek. CSAKHOGY a Krónika és a Székelyhon, és a portfólió értékesebb darabjai a SAJÁT NEVÜKÉRT, a saját logójukért jogdíjat fizetett egy magáncégnek, az MMTK-nak, amit Liszkay közvetlen munkatársa, Korda Éva Judit alapított. Az április 12-i hatalmas bukta után Demeter Szilárd vette magának a fáradtságot, hogy némi mosakodást hajtson végre a nyilvánosság előtt, főleg, hogy kiderült: az MMTK-tól is kapott pár tíz millát, mert jómunkásemeber vala. Akkor ezt úgy magyarázta DSZ, hogy azért volt szükség a nevek, logók magyarországi cégbe való kimentésére, hogy így védjék meg az erdélyi magyar sajtót a román titkosszolgálattól. Röhejes magyarázat volt ez már akkor is, de most, hogy a hírszerzést felügyelő parlamenti bizottság tagja lett az új tulajdonos már nincs annyira kedvünk röhögni, de azért szívesen odaballagnék DéeSzhez egy péklapáttal a kezemben.

Az egész olyan, mintha a magyar adófizető venné a tehenet, a takarmányt, az istállót, fejné a tejet, a tej viszont valamiért egy idegen ember hűtőjében landolna, aki még bérleti díjat is felszámol az istállóért, majd az egészet eladja a fejed fölül egy idegen államnak, és még le is basz téged, hogy nem vagy elég szuverén. De térjünk vissza ahhoz, akiről a legkevésbé szabad hallgatni: Demeter Szilárd. Mert ha van ebben a történetben valaki, aki nem a sodródó áldozat, hanem a tettestárs, az ő.

Demeter nem kívülálló

Nem az a szerencsétlen, akit véletlenül elkapott a gépszíj. Ő egyszerre két oldalról ült benne ebben a konstrukcióban: megveszekedett orbánistaként juttatást húzott az MMTK-ból, MIKÖZBEN az általa vezetett Magyar Kultúráért Alapítvány maga is egyike volt a csatornáknak, amiken a közpénz Erdélybe ömlött. Nem a haszonélvező volt a rendszer peremén, hanem az egyik tartóoszlop a közepén.Ismerte a falazatot, mert ő keverte a maltert, és éppen ezért az ő hallgatása a legundorítóbb az egészben. Senki más nem lett volna olyan helyzetben, hogy megkongassa a vészharangot — hiszen ő pontosan tudta, hol a harang, ki öntötte, hány milliárd közpénzből. Kiállhatott volna a nyilvánosság elé, és elüvölthette volna: figyeljetek, ellopják az egészet, Morar és Turós asszisztálásával, most, a szemetek láttára. És — és ez a legkegyetlenebb irónia — most már KOCKÁZAT NÉLKÜL tehette volna. A NER hatalma lejárt, nincs már állás, amit elveszíthetne, nincs kegy, ami elúszhatna. Egyetlen bátor mondat, tisztuló lelkiismeret, tiszta ingyen.

Nem szólalt meg!

Némán, szárazon nézte, ahogy a magyar adóforintból épült nyilvánosságot román kézre pakolják, és a némaság ebben az esetben nem tétlenség, hanem cinkosság. Annál is inkább, mert erősen elképzelhetetlen, hogy Demeter ne tudott volna a készülő zsukáról, ahogy az is elképzelhető, hogy maga is az egyik építője a nagy átjátszásnak. Innentől nevezzük csak a nevén: Demeter Szilárd áruló. És nem járunk messze az igazságtól, ha hozzátesszük — az 1990 óta elkövetett erdélyi árulások dísztribünjén dobogós helyet vívott ki magának. Ez pedig, valljuk be, nem holmi vasárnapi amatőrmezőny, ott tolonganak a nemzetáruló szakma nagyágyúi, évtizedes rutinnal a hátuk mögött, Demeternek mégis sikerült felküzdenie magát a pódiumra. Van ebben valami perverz teljesítmény, amit egy tisztességes ember csak tátott szájjal tud bámulni.

Abban a pillanatban, ahogy ez a tranzakció megköttetik, a magyar hatóságok — ügyészség, cégbíróság, bármiféle átvilágítás — ott állnak a schengeni határnál, tehetetlenül. A vagyon, amit magyar adóból hoztak létre, egy másik ország páncélszekrényébe kerül, ahová a magyar számonkérés keze nem ér el. A Magyar Hang megjegyzi: csütörtök délben a magyar cégbíróságon még nyoma sem volt az MMTK eladásának, ez nem lemaradás. Ez a terv lényege. A kontrollt pontosan abba a joghatóságba tolják át, ahol a magyar állam a leggyengébb, a bizonyíték pedig a leggyorsabban párolog el, az időzítés pedig teljessé teszi a förtelmet. A Tisza-kormány alatt Tarr Zoltán minisztériuma épp átvilágítaná a Fidesz-korszak közpénzköltését, benne az erdélyi médiamilliárdokat. És lám, pont ekkor sikerül az egész vagyont román magánkézbe menekíteni. A vagyont tehát meghagyták a tett színhelyén, de álcafestét dobtak rá, mielőtt a nyomozó beléphetett volna a terembe.

Így már értjük Kelemen Hunor arcán azt a bizonyos cinikus mosolyt. Emlékszünk, mennyire nem izgatta az átvilágítás? Hogy őt aztán nyugodtan világítsák át, sőt, az RMDSZ nem is kapott pénzt Budapestről? Most már értjük a jókedvét, persze hogy nem félt az átvilágítástól — minek félt volna, amikor tudta, hogy hamarosan úgyis az ő emberük tulajdona lesz az egész, román földön, román állampolgár kezén, ahová a magyar hatóság nemigen nyúl utána. Ilyen forgatókönyv nem születik Kelemen tudta és áldása nélkül, itt az történt, hogy a Fidesz és az RMDSZ Magyar Péter háta mögött, kézfogással, kacsintással megegyezett.

Az időzítésnek van egy másik, komikusabb viszonylata is: a CNA döntésének napján, gyakorlatilag ugyanabban az órában, Tusványos színpadán Toró T. Tibor a nagy kibékülésről prédikált. Arról, hogy az EMSZ-nek meg kéne békülnie az RMDSZ-szel - miközben emberük az RMDSZ listáin lett képviselő. Toró és Hunor, EMSZ és RMDSZ - ez a kettő ugyanaz a kéz. Amíg Toró a színpadon a szeretetről szónokolt, Bukarestben az ő „megbékélendő" partnere épp az egész erdélyi magyar nyilvánosságot tette el láb alól. Ez nem véletlen egybeesés két különálló szereplő között — ez a jó zsaru és a rossz zsaru ugyanazon a stáblistán. Az egyik mosolyog és kezet nyújt, a másik közben zsebre teszi a teljes sajtót, és amikor felnézel, kiderül, hogy mindketten ugyanannak a rendszernek dolgoznak. A békejobb csak arra kell, hogy amíg te a kézfogást bámulod, ne vedd észre, mit visznek el a másik kezükkel.

Az egész erdélyi magyar egységszínjáték erről szól: miközben a nemzeti összetartozásról, a magyar-magyar békéről szónokolnak a fesztiválsátorban, a háttérben egyetlen párt, az RMDSZ nyugodt, módszeres mozdulattal kaparint meg mindent. Itt már nem arról van szó, hogy nem akarnak sokszínűséget, nem akarnak közösségi felügyeletet, nem akarnak független nyilvánosságot - ezeket már régóta nem akarják. Amit akarnak, az az EGÉSZ. Egyes számban, birtokos raggal. Az egyeduralmat és arra számítanak, hogy te beletörődsz.

Ne add meg nekik ezt az érzést!

Tordai András

Alább megtekinthető a CNA ülése, a minket érdeklő ügy rögtön az első napirendi pont és annyira gyorsan lezajlik, hogy ne tekerj bele a videóba, mert túlmész rajta: