Csak semmi buzulás, kérem szépen

A magyar Rendőrség megakadályozta minden idők legnagyobb merényletét Szuvenírország ellen – már a tervezési szakaszban elfojtotta az álnok genderisták harci szellemét. Mert gyilkolni is akkor jó, ha még/már senki nem lő vissza. Bővebb információért kéretik a kormány propagandaosztályához fordulni, „Harcosok Klubja” név alatt kereshetők a telefonkönyvben.

A Magyar Rendőrség – így, nagybetűvel, mint egy cég elnevezése, nehogy megsértsük az etnikumunkat vagy a tisztességesen szolgáló rendőröket – szóval ezek az egyenruhás hatalomlakájok arra hivatkozva tiltották be a melegfelvonulást, hogy csak. Igen, ez ma elég bármihez Magyarországon. Aki nem érti, az gondolom gyalog jött.

Karácsony Gergely ugyanis azt találta ki, hogy önkormányzati rendezvényként szervezi meg a Budapesti Büszkeség Napját – így nem kell hozzá rendőrségi engedély, mert ugye önkormányzati. De a gendőrség úgy gondolta, hogy az eljárási és egyéb szabályok csak púp a hátukon, letették ezt a kellemetlen csomagot, és egyszerűen betiltották azt a rendezvényt, amit amúgy nem is tilthattak volna be. Közben Budapest főpolgármestere még csak a gondolat szikráját villantotta fel erről a szándékról, szervezésről szó sem volt – utóbbitól a fiatalok még olyan messze voltak, mint a Kossuth Rádió a közszolgálatiságtól.

Azt viszont tényleg nem értem: miért kell Budapest főpolgármesterének bármiféle oktondi cselezésbe bonyolódnia ahhoz, hogy megtarthasson – más néven! – egy olyan rendezvényt, amely mindenkinek szabadon járna? Nem értem, miért kell ezt a hatalommal megalkuvó, vele fojtogató tangót táncoló attitűdöt erőltetni? Mi lenne, ha egyszerűen bejelentené: MINDENKI, akinek fontos a szabadság, menjen ki a Pride-ra? Mit tenne a rendőrség? Feloszlatna tízezer embert? Megbüntetne tízezret? És kérdem szépen, együtt mennénk bíróságra? Kicsit hosszú sor lenne, de legalább látványos – lehetne róla beszélni a BBC kameráinak is. Egy igazán tehetséges politikus így nyitna, ennél lejjebb nem adná. És most direkt nem is az etikai, morális részről beszélek, hanem az ellenzéki politikum haszonelvű oldaláról.

Mindenesetre itt tartunk: ma a rendőrség betiltott egy olyan rendezvényt, amelyhez semmi köze, joga nem volt, nincs, de hamarosan lesz. Nyugalom, ezt a rést befoltozzák Orbánék – csak ki kell várni, amíg megérkezik a szükséges intézkedéseket és elvtársi iránymutatásokat tartalmazó levél Moszkvából. Nem hosszú idő – diplomatatáskában jön…

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

ugar
Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő

Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő

Kevesebb mint huszonnégy órával az első után szombat reggel egy második drónt is lelőtt a román légierő – ugyanaz a pilóta, ugyanaz az F-16, ugyanaz a segédpilóta, mint pénteken. Az eszközt 8 óra 30 körül semmisítették meg a Duna-delta fölött, Sfântu Gheorghétől mintegy tíz kilométerre nyugatra, néhány perccel azután, hogy belépett a légtérbe. A tények mögött viszont most már a nagyobb kérdés…

ugar
Szele Tamás: A szibériai banán esete

Szele Tamás: A szibériai banán esete

Egyszóval: Oroszország nem változik, ha az életéről van szó, akkor sem. Hiába tudnak a veszélyről, míg nincs a nyakukon, nem érdekli őket, esetleg még várják is valami félreértés miatt – ha pedig megérkezik, ráfogják valaki idegenre vagy ellenségre. És végül úgyis ők halnak bele.

zona
Kínai kémet fogtak a  NATO-központban

Kínai kémet fogtak a NATO-központban

Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

ugar
SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…

ugar