Amerika tájékoztatta Kijivet a CIA-igazgató moszkvai tárgyalásairól

Ukrajna tájékoztatást kapott az Egyesült Államoktól azokról a megbeszélésekről, amelyeket John Ratcliffe, a CIA igazgatója orosz hírszerzési tisztségviselőkkel folytatott előre be nem jelentett moszkvai látogatása során - jelentette be Volodimir Zelenszkij.

Az ukrán elnök pénteken, augusztus 28-án Telegram cstornáján közölte, hogy Kijev a moszkvai tisztviselőkkel folyatott megbeszélések előtt és után is egyeztetett a fejleményekről amerikai tisztségviselőkkel. Zelenszkij köszönetet mondott az amerikai félnek az információk megosztásáért, valamint azért, hogy az ameriakaiak az "Oroszországgal folytatott párbeszéd szükséges hangnemben" beszéltek a tárgyalások során.

Zelenszkij Telegram-bejegyzése:

Ma tájékoztatást kaptunk az amerikai féltől a napokban Moszkvában lezajlott találkozókról. Több megbeszélésre is sor került ott. Az amerikai féllel előzetesen is egyeztettünk, és most is egyeztetünk. Köszönöm az információkat és az Oroszországgal folytatott párbeszéd szükséges hangnemét. Nagyra értékeljük a lépések összehangolását, és azt, hogy Amerika egy teljességgel realista elképzelést képvisel arról, mit kell tenni, és mit kell elérni. Oroszországnak be kell fejeznie a háborúját, és ehhez minden feltételt meg kell teremteni.

Ugar interpretáció: Minthogy Zelenszkij elnök nyilvánosság előtt köszönte meg Amerikának az Oroszországgal szembeni "szükséges hangnemet", azt a következtetést már levonhatjuk, hogy John Ratcliffe tényleg amolyan utolsó figyelmeztetést adott át Moszkvának. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy a korábban az amerikai és Nyugat-Európai hírszerzések által ismertetett NATO tagállam megtámadására irányuló orosz tervek valószínűsége volt annyira magas, hogy a CIA első emberét küldjék Moszkvába. Ratcliffe elődje 2021 novemberében járt Moszkvában, amikor közölték Putyinnal, hogy tudják, hogy Ukrajna megtámadására készül, és inkább ne tegye. Reméljük, Ratcliffe hangja mélyebb...

Forrás: Kijiv Post, Zelenszkij TG-csatornája 

Kapcsolódó:

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

 Fordulat: Nicușor Dan állítólag belengette az előrehozott választásokat

Fordulat: Nicușor Dan állítólag belengette az előrehozott választásokat

Újabb fordulóhoz közeledik a romániai politikai válság. Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön, október 15-én küldi el a parlamentnek a kormánya névsorát és a kormányprogramot, ezzel elindulhatnak a miniszterjelöltek szakbizottsági meghallgatásai, utána pedig jöhet a parlamenti bizalmi szavazás. Nagyjából ennyi az, ami biztos – de még ez sem egészen az, ebből pedig világosan látszik,…

ugar•
A francia külügyminiszter szerint Musk, a MAGA és a Kreml egy csapatban játszik

A francia külügyminiszter szerint Musk, a MAGA és a Kreml egy csapatban játszik

Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter szerint külföldi szereplők megpróbálják befolyásolni a 2027-es francia elnökválasztást, a lista elejére pedig ezúttal nem csak Moszkvát, hanem Elon Muskot, a világ leggazdagabb emberét is odaírta azok közé, akik az európai demokratikus vitát akarják aláásni.

ugar•
Trump szerint Putyin békére vágyik. Moszkva ezt újabb bombázásokkal szemlélteti

Trump szerint Putyin békére vágyik. Moszkva ezt újabb bombázásokkal szemlélteti

Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyin jobban szeretne békemegállapodást, mint Volodimir Zelenszkij. A kijelentést a Sky News idézte, és ugyanazon a napon hangzott el, amikor az orosz hadsereg az amerikai elnök által bejelentett „energetikai tűzszünet” ellenére tovább bombázta az ukrán energiarendszert.

ugar•
Görögország kitiltja a 15 éven aluliakat a közösségi médiából

Görögország kitiltja a 15 éven aluliakat a közösségi médiából

Görögország 2027. január 1-jétől megtiltja a 15 éven aluli fiatalok számára a közösségi médiaplatformok használatát, ezzel az Európai Unió egyik első tagállamává válik, amely ilyen szigorú korhatárt vezet be. Az intézkedést Akisz Szkercosz államminiszter jelentette be hétfőn Athénban, több kormánytagja társaságában tartott sajtótájékoztatón.

ugar•
Elveszíti-e Románia a vétójogát? Egy levél, egy hazugság és Orbán Viktor hosszú árnyéka

Elveszíti-e Románia a vétójogát? Egy levél, egy hazugság és Orbán Viktor hosszú árnyéka

Oana Țoiu román külügyminiszter hétfőn tételesen cáfolta azt a főként az AUR által terjesztett állítást, hogy Románia lemond a vétójogáról, vagy elveszíti azt az Európai Unióban. A miniszter úgy fogalmazott, hogy ez „elejétől a végéig hazugság”, a vita középpontjában álló dokumentum pedig nem veszi el egyetlen tagállamtól sem a döntések megakadályozásának lehetőségét, csak azt írja elő, hogy aki…

ugar•