Az AUR hall téged! kampányba kezdtek az oroszbarátok

Miközben a PSD a liberális proxyjain keresztül próbálja megtörni a PNL ellenállását, miközben Kelemen Hunor álságos „fegyverszüneti" kormányról beszél, hogy nehogy megerősödjön az AUR — az AUR közben csinál valamit, amit a többiek elfelejtettek: dolgozik. Nyár van, kánikula, parlamenti szünet — és az AUR képviselői mégis a településeket járják.

Hiába a hőség, George Simion pártja július 1-jén elindította az „AUR te aude" — „az AUR hall téged" — nevű kampányát, amely azóta végigsöpört az összes megyén és a diaszpórán. Sátrak a városközpontokban, a piactereken, találkozók a kültelkeken, a falvakban, beszélgetés a vállalkozókkal, a gazdákkal, a helyi önkormányzatokkal — mindez fényképeken megörökítve, aztán szétszórva a közösségi médiában. Az üzenet egyszerű és hatásos: „az AUR az egyetlen párt, amely ott van az emberek között."

Simion személyesen adta meg az alaphangot egy kétnapos teleormani körúttal — üzemekbe járt, gyűléseket tartott, élőben közvetített a Facebookon. Az üzenetei a jól ismert repertoárból: a minimálbér-emelés valójában az államnak jó, nem a munkásnak; a gazdasági helyzet miatt az ország elnéptelenedik, az emberek Bukarestbe vagy külföldre kényszerülnek; nem kellenek külföldi munkások; és persze a „harcolunk érte" — Călin Georgescuért. Majd a hét végén kivitte a kampányt Palermóba is, ahol a dél-itáliai román diaszpórának már teljesen nyílt választási beszédet mondott: a rendszer elrabolta az országot, jönnek az előrehozott választások, szervezkedjetek, gyertek haza megmenteni Romániát.

Nevezzük nevén: ez egy klasszikus választási kampány, sátrakkal, arcképekkel, kézfogásokkal, élő közvetítéssel — ugyanaz a modell, amellyel Simion 2020-ban bejutott a parlamentbe, és amelynek nevét („AUR te aude") először 2021-ben használta. Semmi új nincs benne. De működik, és azért működik, mert csinálja. Mivel ő egyedül csinálja, így egyedül neki működik - ilyen egyszerű az egyszeregy, bizony.

És a többiek? A PSD, a PNL és az USR — a szétesett kormánykoalíció — a maradék energiáját egymás támadására fordítja, és ez a háború jóformán kizárólag a képernyőn és a közösségi médiában zajlik. Napi vádaskodás arról, ki a felelős a politikai válságért, sikertelen tárgyalások a kormányformuláról, semmi eredmény.

A PNL-ben zavarosak a vizek: a Bolojan-szárny „reformot" hirdet és kizár mindenféle együttműködést PSD-vel, a szemben álló tábor „Románia érdeke" nevében kompromisszumot követel — épp erről szól a puccsisták minap közzétett, aláírók nélküli kiáltványa. A PSD maga sem tudja, akar-e kormányozni, az AUR-ral vagy anélkül, akar-e előrehozott választást — az egyetlen állandó a nyilatkozataikban a „csak Bolojan ne". Az USR következetesen elutasítja a PSD-vel való újraegyesülést. Mindeközben ezek a belső törésvonalak, a politikai válság és a gazdasági krízis együtt egyetlen dolgot termelnek: választási tőkét az AUR-nak.

Az a párt, amely ma a leghangosabban követeli az előrehozott választást, és amely a „rendszer" ellen kampányol — ugyanaz az AUR, amely kéz a kézben szavazott a PSD-vel arról a bizalmatlansági indítványról, amely megbuktatta a Bolojan-kormányt. És ugyanaz az AUR, amely a parlamentben rendszeresen együttműködik a PSD-vel olyan törvények megszavazásában, amelyek a civil társadalmat aggasztják. Vagyis a „rendszerellenes" párt előbb segített létrehozni a válságot, most pedig a válságból építi a kampányát. Szép munka — ha az embernek nincsenek elvei.

De a valódi felelősség nem is az AUR-é. Az AUR azt teszi, amit egy populista párt tesz: kihasználja a lehetőséget. A felelősség azoké, akik a lehetőséget megteremtik neki, ők pedig élnek is ezzel, az AUR már aláírásokat gyűjt Nicușor Dan felfüggesztésére. Csakhogy a felfüggesztést népszavazásnak kell megerősítenie — ami megint csak a nép szavazatához való visszatérést jelenti.

Az egyik oldal retteg attól, hogy a nép szavazzon. A másik oldal pontosan azért kampányol egyfolytában, mert alig várja. Nem nehéz kitalálni, melyikük van jobb formában.

Karczag Anna

Forrás: G4Media

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Szele Tamás: Péntek, háború előtt

Szele Tamás: Péntek, háború előtt

Itt tartunk tehát, ilyen hetünk volt, és – még csak péntek van. Péntek, háború előtt.

zona
Szele Tamás: A befogadó populizmusról

Szele Tamás: A befogadó populizmusról

Ha és amennyiben létezik befogadó populizmus, az megoldást jelenthetne a Demokrata Párt számára, de kérdés, hogy mennyire működne ellenségkép nélkül. Biztató, hogy Acemoglu nem ígér földi Paradicsomot, tejjel-mézzel folyó Kánaánt, csak egy elvi kérdés megoldását – de talán így elkerülhetővé válna az Egyesült Államok egyre radikalizálódó belpolitikai válsága.

zona
RMDSZ: egy székért az AUR mellé

RMDSZ: egy székért az AUR mellé

Amint arról az Ugar olvasói értesülhettek, a minap az RMDSZ együtt szavazott az AUR-ral és a Șoșoacă-féle SOS România párttal.  Ez egy dolog, és van még mellette sok másik, mert vannak dolgok, s dolgok, ahogy mondotta volt drága nagyapám, és nem is kellett hozzátennie semmit, mindenki értette, hogy melyik dolog melyik, s azok bizony úgy vannak, ahogy vannak.

ugar
Kedves Drulă úr, mi nem kérdezzük meg az RMDSZ-t. Tudjuk, hogy nem válaszol.

Kedves Drulă úr, mi nem kérdezzük meg az RMDSZ-t. Tudjuk, hogy nem válaszol.

Cătălin Drulă magyarul fordult az erdélyi magyar választókhoz, és azt kérte tőlük, tegyék fel parlamenti képviselőiknek a kérdést: miért segített az RMDSZ abban, hogy az AUR és az SOS még nagyobb hatalomhoz jusson a román parlamentben? A kérdés jogos, pontos, politikailag telibe talál, csak van vele egy apró erdélyi probléma: az egyszeri magyar választó nem fogja megkérdezni RMDSZ-t, mert az…

ugar
Stimate domnule Drulă, noi nu vom întreba UDMR-ul. Știm că nu va răspunde.

Stimate domnule Drulă, noi nu vom întreba UDMR-ul. Știm că nu va răspunde.

Cătălin Drulă s-a adresat în limba maghiară alegătorilor maghiari din Transilvania și le-a cerut să le pună parlamentarilor maghiari întrebarea: de ce a ajutat UDMR ca AUR și SOS să obțină și mai multă putere în Parlamentul României? Întrebarea este legitimă, precisă, lovește politic exact unde trebuie, doar că are o mică problemă ardeleană: alegătorul maghiar obișnuit nu va întreba UDMR-ul,…

ugar