Mi ez a nagy műfelháborodás, könyörgöm, Orbán tihanyi beszéde miatt?

Bezzeg az nem volt baj múlt vasárnap, amikor az RMDSZ behajtotta a népet a fülkébe, és leszavaztatta egy magyarellenes jelöltre.

Pedig, mint azt az egyik Felháborodásból megtudtuk, az RMDSZ “az egyetlen hiteles, legitim romániai magyar szervezet”.

A nagy agymosó kampányban sem az RMDSZ, sem pedig a Nagy OktóberiMájusi Nemzetvédő Felháborodók nem kérdezték meg a jelöltet, hogy akkor mégis, mi a mostani álláspontja például a MOGYÉ-vel kapcsolatban. De nem tűnt fel, és nem hiányzott senkinek. Miközben az RMDSZ, “az egyetlen hiteles, legitim romániai magyar szervezet”, a romániai magyarok saját pénzét költötte ellenük szóló kampányra.

Én nem mondom, az Orbán-beszéd nyilván felháborító. De melyik nagyobb? Egyetlen mondat valakitől, aki szerinted úgyse legitim vezető, vagy hónapokon át tartó agymosás közpénzen, szerinted “hiteles, legitim” vezetőktől?

Akik az elmúlt napokban háborogtak, még nem volt egy hete, hogy Antonescu érdekében mozgósították, hülyítették tovább a hülyének nézett népet. Most pedig egy kérdésben hirtelen tudják, hogy merre az arra - de csak azért, mert most ez a divat. Markó se futott május 4. előtt a Klubrádióba, hogy milyen dolog ez az Antonescuval való kokettálás RMDSZ-es tettestársai részéről, mi több, pampflekkent se írt ellenük ennek kapcsán.

Simonra nem a magyarellenessége miatt nem kellene szavazni, hanem azért, mert neki teljesen mindegy, hogy milyen nemzetiségű vagy, babám, hidegvérrel megöl egy kis plusz népszerűségért. Így tett a COVID-járvány idején a saját nemzettársaival is. Most pedig így tenne az ukrán gyermekekkel és szüleikkel, teljes ukrán városokkal, ha valakit, őt biztos nem érdekli senki és semmi.

De bocsánat. Ezt az egészet nem lehet teljesen Simionra rávarrni. Mi építettünk olyan Európát, komplett Nyugatot, amely ugyancsak nem törődik senkivel és semmivel. Simon nem volt hatalmon az elmúlt 25 évben, Putyin mégis kinőtte magát. Ne fogjuk Simionra, Putyint mi hagytuk elszabadulni, és az általunk támogatott politikai osztály. Mit tettünk mi? Ezt a fél mondatot jól mondta Trump elnök: annak a háborúnak nem szabadott volna kitörni. Azért tört ki, mert puhapöcsök voltunk, és szartunk belé. Én is, te is, én itt, te ott.

Ja, hogy Simion magyarellenes. Úgy látszik, azt csak Simionnak vagy Orbánnak nem szabad magyarellensnek lenni, mindenki más szabadon művelheti. Ha Simion rakná a saját kiadványa legtetejére, hogy Orbán Erdélyt akarja, mindenki fel lenne háborodva, igaz-e? De a kontemporán román progresszív sajtó zászlóshajójának szabad jobbról előzni Simiont, és természetesen nem szól rájuk senki. Nekik szabad azzal kampányolni Simion ellen, hogy Simion visszaadná Erdélyt Magyarországnak. Mert a Magyarság Újdonsült Védelmezőinek ez természetesen fel sem tűnik. De csak mondana Simion valami olyat, hogy “jonopotchivanok peszede”, mindjárt elszabadulna a pokol. Már amiatt is elszabadult, hogy nem mondta: “jonopotchivanok fidesz”. Nincs rajta sapka!

Azt nem tudom, hogy Orbán akarja-e Erdélyt, de különösebben nem is érdekel. Nem releváns. Orbán bizonyára szívesen a veje zsebébe rakná a teljes román, de még a holland költségvetést is - de hát nem fér hozzá.

Igaz, hogy az is eléggé hülyén jönne ki, ha az Orbánfüggetlen Felháborodás szólna rá a G4mediára bármiért is: ők normál esetben legalább sajtóként viselkednek, nem elhallgatnak hanem feltárnak információkat.

Sakk-matt. Úgy könnyű sakkozni, ha a mattot úgyis a nép kapja helyettünk.

Orbán körülbelül annyira magyar, mint az a réteg, amelyik most őt éppen árulózza. Semennyire. A most árulózó közelebbiek (beleértve a független-progresszív erdélyi sajtót, kreatív réteget, “civil” szférát, teljes akadémiai elitet) észre sem veszik, amikor egy gyékényen árulják a nemzetet Orbánnal, Simionnal és az RMDSZ-szel, szemben a globális progresszív konszenzussal.

Oké, az tragikus, hogy a nép bízik Orbánban, aki nem csak tömegeket ölt, mint Simion nálunk - hanem a teljes magyar nemzetet semmisítette meg, és szívós munkával putyinistákká operálta át a néhai magyar nemzet tagjait. (Miután az M1-en óvodát csinált az országból.) De a “legitim párt” ugyancsak szívós ügyködése, az nem nemzetölés? Vagy a Nagy Felháborodók közreműködése esetleg? Csak Orbán a hibás, ugye? Varrjunk rá mindent Orbánra, ahogy szoktuk, abból azonnal következik, hogy mi ártatlanok vagyunk.

Az lenne a jó, ha a nép az igazat látná, de azt vagy az Orbán propagandája, vagy a Nagy Feháborodók propagandája sikeresen elfedi, és már igazság sincs, és nép sincs.

Bozsó

Did you like this article?

Support our work with a small donation

Secure payment via Stripe • Min. 2 EUR

Gesta recommendations:

Két liberalizmusról, egy elveszett horgonyról, és arról, mivel lehet harcolni

Két liberalizmusról, egy elveszett horgonyról, és arról, mivel lehet harcolni

Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés főnöke egy tavalyi fórumon mondott egy mondatot, amely látszatra a hadviselésről szól, valójában azonban a filozófia legmélyebb kérdéséig ér le. Úgy fogalmazott: a nagyszabású dezinformációval szemben lehetetlen hatékonyan fellépni saját, világos, ellenőrzött álláspont nélkül. Aki csak cáfol, az veszít. A hazugságot nem lehet pusztán letagadni — szembe…

ugar
Szele Tamás: Melnyicsenko esszéje

Szele Tamás: Melnyicsenko esszéje

Aki Oroszországnak enged, maga is rabszolga lesz, inkább előbb, mint utóbb.

zona
A kéz és az agy: két robot tört fel kormányokat kínai megbízásból

A kéz és az agy: két robot tört fel kormányokat kínai megbízásból

Biztonsági kutatók egy aktív kiberkémkedési kampányt lepleztek le, amelyben feltételezett kínai állami kötődésű operátorok két kereskedelmi mesterséges intelligenciát – az Anthropic Claude Code-ját és a kínai DeepSeek-v4-prót – építettek be közvetlenül a támadások végrehajtásába. A célpontok között Tajvan, Thaiföld és Afganisztán kormányzati rendszerei szerepeltek, de amerikai portálokat is…

ugar
Az IMF üzeni: elfogyott a világ pénze

Az IMF üzeni: elfogyott a világ pénze

Kristalina Georgieva, az IMF ügyvezető igazgatója komor mondattal foglalta össze a világgazdaság állapotát: elfogyott a „fiskális lőszer". A kormányok tartalékai kiürültek, épp amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk – az államadósság 2029-re átlépi a GDP 100 százalékát, a kamatszámla pedig négy év alatt a másfélszeresére hízott. A figyelmeztetés akkor hangzik el, amikor az IMF a saját működését…

ugar
Bulgarizálódunk – és az RMDSZ nyomja a gázt

Bulgarizálódunk – és az RMDSZ nyomja a gázt

A romániai belpolitikai válság idei kiadása kicsit durvábbra sikerült, mint az eddigiek. Mert eddig az volt, hogy a vérünkbe ivódott balkáni közönnyel vettük tudomásul, hogy bizalmatlansági indítvánnyal megbukott egy kormány, majd jött a másik, hogy esetleg az is megbukjon – de arra is volt már példa kies tájainkon, hogy a kormánypárt buktassa meg saját kormányfőjét. Mindez azonban jó jel is…

ugar