Simion magyar támogatói
Micsoda szerencsénk van nekünk, magyaroknak, hogy van egy Pászkán Zsoltunk! Nem akárki ő: Budapestre szédült nagybányai vándormadár, aki a Magyar Külügyi Intézetnek nevezett közpénzzsákban Románia-szakértőként üldögél, és időről időre megszólal a Maszol nevű pixelkonyha mikrofonállványa mögül, hogy betöltse az üres helyet – nehogy a Communitas-támogatás (szintén a mi pénzünkből) ok nélkül landoljon a számlán.
Pászkán Zsoltot mindig „nagybányai származásúként” emlegetik, mintha ez valami mágikus diplomát jelentene a román-magyar viszonyok értelmezéséhez. Olyan ez, mintha valakit azért tartanánk orvosnak, mert gyakran jár patika mellett. Ő az a szellemi nyárson sült bölcsesség, amire a kiutat kereső és még gondolkodni próbáló magyarokat próbálják feltűzni – présembernek álcázva. Egy, két, több, sok(k) présember a préssajtóban.
Pászkán Zsoltot azért kérdezték meg a Maszol pixelbajnokai, mert „vannak olyan erdélyi, székelyföldi magyarok, akik George Simion mellett érvelnek a közösségi médiában”. Íme, így lesz kerek az urbánus-liberális nép hagyományt, székelységet köpködő úri középosztály és a népi-szuverenista magyar trollkormány egységbeforrása. Mert őfelsége szakértője aztán tudja a választ, nem is habozik kiemelni: mellőzve az orosz hibrid háború támadásait, egyenesen magyarellenes román hibrid háborúról beszél, mintha nem az orosz anyácska öléből bújtak volna ki az Úzvölgyét elrabló szimionisták. Merthogy a román mélyállam igyekszik a magyarokat saját szolgálatába állítani, ezért bombázzák őket különféle üzenetekkel, majd jön az a k##va nagy egyenlőségjel, amit a progresszív USR és a nyíltan magyarellenes Simion közé tesz a szakértő úr — természetesen csupa magyarféltésből. Sőt, azt sem zárja ki, nagyvonalú lévén, hogy ezek a közösségi médiában feltűnő arcok hamis fiókok, trollfarmok, és nem is hús-vér magyar emberek.
Szomorú, amikor Pászkánnak kell megvédenie a székelyeket, erdélyi magyarokat, mert annyira sikerül ez neki, mint az RMDSZ-nek kimaradnia a román kormányok bármelyikéből – maga a lehetetlen küldetés. A baj azonban nem ez, ahogy azt Pászkán nagybányai szakértőtől megtudjuk, hanem „korai lenne eldönteni bárkinek is, hogy a ’szuverenizmus’ nem ugyanilyen marketingfogás-e, melynek akár néhány magyar is bedőlhet.” Azaz: ha Simion szuverenizmusa valódi lenne, akkor felőle meg is ehetné a magyarokat — bon appétit!, ahogy a Trianon-traumát már meghaladó művelt szuverenista mondaná.
Pászkán Zsolt a Simion mögött sorakozókként említette mindazok sokaságát, akik magyar feliratok lemázolásával, székely zászlók letépésével, polgármesterek magyar, székely jelképhasználata miatti bíróság elé ráncigálásával keserítették meg a helyi közösség életét. „Meg azok, akik minden évben tüntetéssel igyekeztek megakadályozni Orbán Viktor tusványosi beszédét, vagy akik törvényjavaslatokkal igyekeztek felszámolni Székelyföldet, és a román nép tiszteletének kifejezésére akarták kényszeríteni — szintén törvényben — a magyarokat” – hüledezett budapesti akolmelegéből nagybányai vitéz Pászkány.
Akkor juttassunk fényt a közpénzfaló Pászkán agyába: vannak olyan magyarok, akik nyíltan támogatják George Simion ultranacionalista jelöltet. Nem trollok, nem botfarmok, hanem nagyon is élő, hús-vér emberek. Nagyon keresnie sem kell őket, hiszen kollégái: Deák Dániel sokat látott péniszszakértő, a Magyar Nemzet egykoron polgári, manapság kampánylap, a Demokrata nevű kormánypárti szerkesztőség tagjai, kiemelt támogatóként pedig felírhatjuk a Kormányinfót, ahonnan egyértelműen megüzenték, hogy az élet-halálunkra menő versenyben egyik jelöltet sem támogatják. Ez egy sima visszacsók Simionnak a Karmelitából, amiért olyan szépeket mondott Orbán Viktorról a nemzetközi sajtóban.
Kérésre, és külön fizetség ellenében listát is küldhetünk Pászkán úrnak a nem bot, nem troll magyar ajkú szimionistákról.
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások
A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő
Kevesebb mint huszonnégy órával az első után szombat reggel egy második drónt is lelőtt a román légierő – ugyanaz a pilóta, ugyanaz az F-16, ugyanaz a segédpilóta, mint pénteken. Az eszközt 8 óra 30 körül semmisítették meg a Duna-delta fölött, Sfântu Gheorghétől mintegy tíz kilométerre nyugatra, néhány perccel azután, hogy belépett a légtérbe. A tények mögött viszont most már a nagyobb kérdés…

Szele Tamás: A szibériai banán esete
Egyszóval: Oroszország nem változik, ha az életéről van szó, akkor sem. Hiába tudnak a veszélyről, míg nincs a nyakukon, nem érdekli őket, esetleg még várják is valami félreértés miatt – ha pedig megérkezik, ráfogják valaki idegenre vagy ellenségre. És végül úgyis ők halnak bele.

Kínai kémet fogtak a NATO-központban
Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde
Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…