Elon Musk az ukránok életével fizetne a békéért

Van valami egészen visszataszító abban, ahogyan Elon Musk az utóbbi években lassan átváltozott abból a különc technológiai milliárdosból, aki rakétákat küld az űrbe és elektromos autókat gyárt, egy olyan politikai szereplővé, akinek egyetlen gombnyomással lehetősége van belenyúlni egy háború menetébe, majd úgy tenni, mintha neki ehhez az egészhez tulajdonképpen semmi köze nem volna. Most például az ukránok kérnek tőle valamit, ami nem egy újabb luxusautó, nem egy Mars-utazás és nem egy újabb előfizetés az X-re, hanem azt szeretnék, hogy a Starlink segítségével olyan orosz ballisztikusrakéta-indító rendszereket tudjanak célba venni, amelyekből Ukrajna városaira lövik ki a rakétákat. Musk erre mondott nemet.

Az ukránok ugyanis nem azt kérik, hogy a Starlink segítségével vakon lövöldözhessenek Oroszországra, hanem azt akarják, hogy a rendszer segítségével hosszú hatótávolságú drónokat vezethessenek azokhoz az orosz katonai célpontokhoz, ahonnan a ballisztikus rakétákat Ukrajna felé indítják. Az amerikai Foundation for Defense of Democracies elemzése szerint ez éppen azért lehet fontos, mert Ukrajnának közben súlyos hiánya van Patriot légvédelmi lőszerekből, vagyis a támadás forrásának megsemmisítése bizonyos helyzetekben hatékonyabb lehet, mint reménykedni abban, hogy a következő rakétát még sikerül valahogy elkapni.

Musk válasza erre lényegében az, hogy ezt ő nem akarja, mert ez eszkaláció és az veszélyes, különben is: békét kell teremteni.

Igen, Elon, természetesen, a béke mindig sokkal kellemesebb üzlet, ha az ember nem egy ukrán lakóház pincéjében várja, hogy becsapódik-e fölé az orosz ballisztikus rakéta, az ugyanis nem kérdezi meg, hogy Musk mit gondol a békéről. Az egész Musk-féle békeevangélium legnagyobb problémája az, hogy a háborút rendszeresen úgy kezeli, mintha az valamiféle társasjáték lenne, amelyben két fél egymásnak feszül, ő pedig kívülről eldöntheti, mikor lenne már ideje abbahagyni. Csakhogy Ukrajna nem azért akarja elérni az orosz rakétaindítókat, mert az ukránoknak hirtelen kedvük támadt Oroszország belsejében háborúsdit játszani, hanem azért, mert az orosz hadsereg ezekből a rendszerekből lövi a rakétákat Ukrajnára. Az ukrán logika ezért meglehetősen egyszerű: ha az orosz rakétaindító rendszert meg lehet semmisíteni, akkor az onnan kilőtt rakéta sem fog becsapódni egy ukrán városba, és nem fog újabb tucatnyi cil, köztük gyerekek meghalni. És ezt a logikát nem érti Musk. Bonyolult, ugye? Nme, nem az, és ehhez nmem is intellektus kell, amiből juztott Musknak, hanem meberség, empátia - ez viszont kimaradt Elonnál.

Csakhogy Musk különleges helyzetben van, mert az ő Starlink-rendszere az ukrán hadviselés egyik fontos kommunikációs infrastruktúrájává vált, Európában pedig már most arról beszélnek, hogy a Starlinktől való függés stratégiai sebezhetőség, és az Európai Unió saját műholdas kommunikációs kapacitások kiépítésével próbálhatja csökkenteni ezt a függést, ez pedig azt jelenti, hogy Musk már régen nem egyszerű szolgáltató. Ő lett az a magánember, akinek politikai döntései és üzleti érdekei egyaránt hatással lehetnek arra, hogy egy hadsereg milyen kommunikációs és katonai képességekkel rendelkezik, ami egészen elképesztő helyzet.Egy demokratikus ország háborúban áll, és közben van egy magánember, aki nem választott politikus, nem tábornok, nem védelmi miniszter, mégis képes eldönteni, hogy egy bizonyos technológiát mire használhatnak és mire nem, és amikor az ukránok olyasmit kérnek tőle, amivel csökkenthetnék az orosz rakétatámadások veszélyét, Musk egyszerűen hátralép, és azt mondja: ezt nem.

Patriot nincs, Starlink nincs, a halál továbbra is menetrend szerint érkezik

Ukrajnának jelenleg azért is van szüksége arra, hogy minél több orosz rakétaindító rendszert tudjon elérni, mert a ballisztikus rakéták elleni védekezéshez szükséges Patriot-elfogórakétákból nincs elegendő. Oroszország júliusban minden korábbinál több ballisztikus rakétát indított Ukrajna ellen, miközben az ukrán légvédelem egyre súlyosabb lőszerhiánnyal küszködik. Kijev viszont nem azt mondta, hogy jó, akkor várunk szépen Amerikára, amíg leszállítja, amit szükségesnek lát. Azt mondta: adjatok licencet, és legyártjuk magunknak. Trump ezt megígérte, majd Trump, ahogy az lenni szokott, visszatáncolt az ígéretéből, de Trumptól mnást nem is nagyon várhattunk, hülye, aki hülyében bízik, de aztán jött az Atlantic és idézett néhány republikánus forrást, akik szerint a Raytheon és a Lockheed Martin nem csak egyszerűen tart attól, hogy Ukrajna megsérti a szellemi tulajdonjogokat vagy továbbadja a technológiát, hanem attól is, hogy az ukránok továbbfejlesztik a Patriot elfogórakétákat, majd gyorsabban és olcsóbban gyártják őket, mint az amerikaiak.

Hát, basszus. Az ország, amelynek városait naponta rakétázzák, saját maga akarja előállítani azt a fegyvert, amellyel megvédhetné magát, erre az amerikai hadiipar egyik legnagyobb problémája állítólag éppen az, hogy az ukránok esetleg jobban csinálnák.

Ez már nem egyszerűen geopolitika, hanem az idiokrácia groteszk kabaréja: Ukrajnának szabad harcolnia, szabad meghalnia, szabad hálásnak lennie, szabad megvennie a fegyvert, és természetesen szabad várnia is arra, amíg az amerikai gyártósorok végre kitermelik, amire szüksége van. Egy dolgot azonban lehetőleg ne csináljon: ne találja ki, hogyan lehetne ugyanazt gyorsabban és olcsóbban előállítani, mert az már kellemetlen lenne. Ebben a történetben Musk nem azért érdekes, mert ő lenne az egyetlen rossz ember, aki valamilyen rejtélyes okból Ukrajna ellen dolgozik. Az igazán érdekes az, hogy tökéletesen megtestesít egy új politikai korszakot, amelyben a milliárdosok már nem egyszerűen lobbiznak az államoknál, hanem bizonyos esetekben maguk is állami funkciókat kezdenek gyakorolni.

Musknek ugyanis:

• van műholdas infrastruktúrája, amelytől egy hadsereg függ.

• Van saját közösségi platformja, amelyen keresztül politikai narratívákat képes erősíteni vagy elfojtani.

• Van pénze.

• Van közvetlen politikai kapcsolata Donald Trumphoz.

Aztán amikor valaki felveti, hogy talán ennek a hatalomnak következményei is vannak, Musk megpróbál visszamenni abba a kényelmes szerepbe, amelyben ő csak egy technológiai vállalkozó, csakhogy ezt már nem lehet, mert ha egy amerikai milliárdos egy háborúban képes eldönteni, hogy egy adott kommunikációs rendszer milyen katonai művelethez használható, akkor az illető nem egyszerűen vállalkozó, hanem geopolitikai szereplő, és a geopolitikai szereplőket már lehet és kell is számon kérni. Musk politikai szereplésének van egy másik, különösen undorító rétege is: a békéről beszélő milliárdos politikai pályája egyre szorosabban kapcsolódik ahhoz a trumpista világhoz, amelynek számos szereplője éppen Ukrajna támogatásának visszafogásával akarja kikényszeríteni a háború végét.

A logika rém egyszerű, és a hangsúly a rém kifejezésen van: adjunk kevesebb fegyvert, és akkor Ukrajna kénytelen lesz tárgyalni. Hogy ez a béke azt jelenti, hogy az oroszok kiirták az ukránokat, az csakl statisztikai kérdés, hiszen, ha már nincs ukrán, akkor háború sem lesz, ugye mennyire logikus. És valahol ebben a rendszerben ott áll egy ukrán család, akik nem profitot számolnak, hanem a másodpercek, amíg a gyerekkel együtt elérnek az óvóhelyre.

Elon Musk apja gyakran járt Oroszországban, randizgatott Putyinnal találkozott és az orosz rezsimhez közel álló rendezvényeken szerepelt, amiből ugyan nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy fia orosz ügynök lenne, de amikor Elon Musk egy olyan háborúban hoz Ukrajna számára hátrányos döntéseket, amelyben Oroszország a támadó fél, amikor a Starlink használatát katonai szempontból korlátozza, akkor azért elég érdekes családi háttér bontakozik ki ahhoz, hogy az ember legalább feltegye a kérdést: miféle világképből születnek ezek a döntések?

És miért hasonlít annyira Musk békenarratívája arra, amit a Kreml szokott mondani?

Karczag Anna