Napi RMDSZ: tegnap még félreértették a törvényt, ma már gyorsan át is írták
Emlékeznek még arra, amikor Cseke Attila fejlesztési miniszter azt magyarázta, hogy tulajdonképpen nincs itt semmiféle probléma, csak valakik rosszul értelmezték a törvényt? Nos, úgy tűnik, a félreértés olyan súlyos lehetett, hogy a román parlamentnek egyetlen nap alatt kellett mozgósítania magát, hogy sürgősen eltörölje azt a rendelkezést, amelyet állítólag eleve nem is kellett úgy érteni.
Augusztus 26-án ugyanis előbb a képviselőház, majd a szenátus is elfogadta a közigazgatási törvénykönyv újabb módosítását, amely megszünteti azt az összeférhetetlenségi szabályt, amely miatt helyi és megyei tanácsosok ezrei kerülhettek volna választás elé: megtartják választott mandátumukat, vagy megtartják az állami intézménynél, kórháznál, autonóm ügyvitelnél, ügynökségnél vagy más közintézménynél fennálló szerződéses állásukat. A szenátusban 82-en szavaztak mellette, 19-en ellene, 21-en tartózkodtak, az USR pedig már bejelentette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul.
És itt érdemes visszatekerni a filmet huszonnégy órával előbbre: Cseke Attila ugyanis még azt állította, hogy a pánik egy „téves információból” született, és valójában nincs összeférhetetlenség a helyi vagy megyei tanácsosi mandátum és a közszférában fennálló szerződéses munkaviszony között. A miniszter erről hivatalos állásfoglalást is küldött a prefektusoknak, miközben az ügy addigra már nagyon is valós következményekkel járt: egyes tanácsosok lemondtak tisztségükről, mert úgy értelmezték a hatályos jogszabályt, hogy választaniuk kell. Csakhogy a G4Media szerint a törvény szövege ennél valamivel kevésbé volt misztikus: az új szabály kifejezetten a „szerződéses személyzetre” is kiterjesztette az összeférhetetlenségi előírásokat, kivételként pedig az oktatási tevékenységet nevesítette.
Aztán jött az RMDSZ.
A képviselőházi szakbizottságban az RMDSZ javaslatára törölték az összeférhetetlenséget előidéző rendelkezést. A román közszolgálati rádió beszámolója ezt egészen egyértelműen rögzíti, a PNL és az USR képviselői a bizottságban tartózkodtak, a parlamenti gépezet azonban rekordsebességgel működésbe lépett, majd ugyanazon a napon a szenátus is lezárta az ügyet.
Összehasonlításképp: a PNRR-ben vállalt bértörvényt három év alatt nem sikerült megalkotni, és Románia emiatt újabb százmilliók elvesztését kockáztatja. Az integritási reform körül olyan politikai barkácsolás kezdődött, hogy már két meghatározó európai parlamenti frakció vezetője kérte az Európai Bizottság beavatkozását. De amikor helyi pártemberek ezreinek állása és mandátuma került veszélybe, egyszer csak megszűnt az idő relativitása: reggel bizottság, aztán képviselőház, aztán szenátus, sürgősségi eljárás, tessék, kész.
Romániában ezek szerint lehet gyorsan törvényt alkotni, csak a megfelelő emberek megélhetését kell veszélyeztetni.
Ráadásul a történetben Cseke Attila szerepe különösen pikáns. A 165/2026-os törvény, amelyből az egész összeférhetetlenségi káosz kipattant, a szenátus hivatalos adatbázisa szerint Cseke Attila-Zoltán RMDSZ-es szenátor kezdeményezése volt. A törvény augusztus elején lépett hatályba. Ezután Cseke fejlesztési miniszterként arról tájékoztatta a prefektusokat, hogy a problémát félreértik, végül pedig az RMDSZ kezdeményezésére a parlament eltörölte a vitatott rendelkezést. Ennél balkánibb törvénygyári suttyóságot nehéz fantáziából megírni:
Megírod a törvényt.
A törvény hatályba lép.
Kiderül, hogy saját embereket is eltalálhat.
Közlöd, hogy mindenki félreérti.
Majd a pártod gyorsan kiszedi belőle azt a részt, amelyet mindenki félreértett.
Ha valaki még mindig keresi a román közigazgatás működését tökéletesen összefoglaló kis történetet, szerintem nyugodtan abbahagyhatja a keresést.
Az egészben éppen az RMDSZ helyzete a legbeszédesebb. A Szövetség szeret úgy beszélni magáról, mint valamiféle mérsékelt, európai, szakpolitikai erőről, amely a román politika őrületében a józan észt képviseli, saját erdélyi magyar szavazóit pedig négy évente azzal a rettenettel hívja az urnákhoz, hogy "ott kell lennünk Bukarestben", mert különben megesznek minket a románok. Ehhez képest amikor az integritási rendszer politikailag kényelmetlenné válik, amikor a román illiberális államot kell építeni, akkor az RMDSZ rendre ott található a gépházban.
Te, Karcsi, nem lehet, hogy jobban járnánk, ha mégiscsak elnyomnának a románok? - tenném fel a költői kérdést, amelyből a lírát már rég kiette Orbán János Dénes.
Az ügynek azonban még nincs vége, mert az USR bejelentette, hogy összegyűjti az alkotmánybírósági beadványhoz szükséges aláírásokat, és megtámadja a módosítást a CCR-nél. Az ellenzéki párt érvelésének külön pikantériája, hogy ugyanazon a napon a parlament két, egymással szinte tökéletesen ellentétes jogi logikát alkalmazott attól függően, hogy éppen kit kellett megmenteni, illetve kit lehetett fejbe verni a törvénnyel. Cynthia Păun USR-s szenátor pedig arra mutatott rá, hogy Fritznél utólag súlyosították a következményeket, miközben a helyi választottaknál egy már hatályba lépett szabály következményeit próbálják utólag eltüntetni.
Az RMDSZ a jelek szerint pedig olyan Romániát épít, ahol az integritás nem jogelv, a törvény alkalmazása nem egyenlő mérce, hanem mindez pusztán felhasználói jogosultság. Az ellenfélnek teljes verzió jár, visszamenőleges hatállyal és minden extrával; a saját embereiknek pedig telepítik a politikai adblockert. Most az USR megpróbálja elküldeni az egész tákolmányt az Alkotmánybíróságra, ahol Asztalos Csaba már dörzsöli szavazógombos ujját és Benke Károly készül megfogalmazni a faramuci indoklást. Mert ott vagyunk Bukarestben...
Tényleg, költők ide vagy oda, nem lenne jobb nekünk, ha elnyomnának a románok?
Ugar
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Musk munkában: figyelmeztetés nélkül korlátozták az ukrán hadsereg által használt Starlink katonai változatát
Az Elon Musk tulajdonában lévő SpaceX korlátozta a Starlink műholdas internetszolgáltatás katonai változatának működését Ukrajnában, és a lépés több harci küldetést is meghiúsított, közölte szerdán Szerhij Beszkresztnov, az ukrán elnök tanácsadója. A tájékoztatása alapján a StarShield nevű katonai csomag termináljai szerdára virradó éjjel elvesztették a kapcsolatot, ha 160 kilométernél gyorsabban…

Szele Tamás: A befolyásolás és a technológia
Lehet, hogy ha nincs bothálózat, pontosabban nem működik az adatközpont célpontokat kijelölő crawler-rendszere, nincs békétlenség sem. És ha ez eldől: már csak munkához kell látnunk, ki kell takarítanunk az online teret. De alaposan ám.

Fordulat: Nicușor Dan állítólag belengette az előrehozott választásokat
Újabb fordulóhoz közeledik a romániai politikai válság. Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön, október 15-én küldi el a parlamentnek a kormánya névsorát és a kormányprogramot, ezzel elindulhatnak a miniszterjelöltek szakbizottsági meghallgatásai, utána pedig jöhet a parlamenti bizalmi szavazás. Nagyjából ennyi az, ami biztos – de még ez sem egészen az, ebből pedig világosan látszik,…

A francia külügyminiszter szerint Musk, a MAGA és a Kreml egy csapatban játszik
Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter szerint külföldi szereplők megpróbálják befolyásolni a 2027-es francia elnökválasztást, a lista elejére pedig ezúttal nem csak Moszkvát, hanem Elon Muskot, a világ leggazdagabb emberét is odaírta azok közé, akik az európai demokratikus vitát akarják aláásni.

Trump szerint Putyin békére vágyik. Moszkva ezt újabb bombázásokkal szemlélteti
Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyin jobban szeretne békemegállapodást, mint Volodimir Zelenszkij. A kijelentést a Sky News idézte, és ugyanazon a napon hangzott el, amikor az orosz hadsereg az amerikai elnök által bejelentett „energetikai tűzszünet” ellenére tovább bombázta az ukrán energiarendszert.