Elszámoltatás Szíriában: még a győztesek katonáját is elítélték

Szíriában valamivel gyorsabb ütemben kezdtek hozzá az elszámoltatáshoz, mint Magyarországon, Romániában és Kelet-Európában, ahol a kommunista diktatúra emberei többnyire kényelmesen átültek az új rendszerbe, magukkal vitték kapcsolataikat, titkaikat és olykor a közösből lenyúlt vagyonukat is, majd évtizedeken át hallgattuk, hogy a múlt feltárása politikai bosszú lenne. Isten őrizzen azonban attól, hogy valaha olyan bűnökért kelljen igazságot szolgáltatnunk, amilyeneket Bassár el-Aszad rendszere követett el saját országában, mert ahhoz előbb ipari méretű kínzókamrákat, eltüntetett emberek tízezreit, tömegsírokat és egy porig bombázott országot kellene örökölnünk.

A szíriai katonai bíróság most meghozta az első ítéleteket a 2025 márciusában, az ország tengerparti térségében elkövetett mészárlások ügyében. A perben tizennégy ember áll bíróság előtt: heten az új szíriai kormány fegyveres erőinek tagjai, heten pedig a megbuktatott Aszad-rendszer hívei. Az első négy ítéletből az egyik különösen fontos: az új védelmi minisztérium egyik katonáját szándékos emberölés miatt húsz év szabadságvesztésre ítélték. Ez azért kiemelkedő, mert nem csupán a vesztes oldalt állították bíróság elé. Egy Aszad-hű fegyverest polgárháború és felekezeti összecsapások kirobbantására irányuló támadás miatt akasztás általi halálra ítéltek, egy másik életfogytiglani börtönt kapott, egy harmadik vádlottat pedig felmentettek. A következő ítéleteket szeptember 24-ére várják. Mindezektől természetesen nem válik jogállami mintává Szíria. Az akasztófa nem intézményi reform, és egy kivégzés önmagában semmit nem bizonyít a bíróságok függetlenségéről. A lényeg máshol van: az első ítéletek között nemcsak Aszad emberei szerepelnek, hanem az új hatalom egyik katonája is, vagyis legalább megjelent annak lehetősége, hogy a győztesek által elkövetett bűn is bűn maradjon, ne változzon át automatikusan hazafias túlkapássá, és ez közel-keleti mércével mérve igazán biztató eredménynek számít, a hangsúly itt a közel-keleti jelzőn nyugszik.

A 2025 márciusi vérengzés azzal kezdődött, hogy Aszad rendszerének maradványai megtámadták az új állam biztonsági erőit a tengerparti térségben. Az összecsapásokban 238 katona és rendőr halt meg, Damaszkusz pedig hatalmas erősítést küldött Latakia és Tartúsz környékére. A megtorlás gyorsan felekezeti mészárlássá változott: az új kormányhoz kötődő fegyveres csoportok, velük együtt harcoló milíciák és önkéntesek alavita falvakba törtek be, családokat irtottak ki, házakat fosztottak ki és gyújtottak fel. A szíriai vizsgálóbizottság 1426 halálos áldozatról számolt be, a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja pedig közel 1700 halottat tart nyilván, akiknek elsöprő többsége alavita civil volt. Az ENSZ vizsgálata széles körű és módszeres támadásokról, kivégzésekről, kínzásról, emberrablásról és szexuális erőszakról számolt be. Arra nem talált bizonyítékot, hogy a mészárlásokat a damaszkuszi központi vezetés rendelte volna el, de több, az új kormányhoz kötődő fegyveres alakulat felelősségét viszont megállapította.

Vagyis Szíriában nem lett béke, és semmiképpen sem beszélhetünk rendbe hozott országról. Az alavita vérengzés nem kisebbíthető valami kellemetlen átmeneti incidenssé, és a drúz területeken is történtek súlyos tömeggyilkosságok. Az azonban egyelőre igaz, hogy Szíria nem zuhant vissza az Aszad-rendszer országos, központilag irányított állami terrorjába, és az új vezetés legalább megpróbálja egyben tartani azt az országot, amelyet az előző rendszer, Irán, Oroszország, az Iszlám Állam és a különböző milíciák másfél évtizeden át téptek darabokra. Mindezt ráadásul Ahmed al-Saraa vezetésével teszi, akit korábban Abu Mohammed al-Dzsoláni néven ismert a világ. Al-Saraa az al-Kaida szíriai ágának számító an-Nuszra Front vezetője volt, majd szakított az al-Kaida központi vezetésével, és a Haját Tahrír as-Sám élén fokozatosan politikai szereplővé alakította át saját szervezetét. Ettől természetesen nem tűnik el a múltja, ahogy attól sem válik demokratává, hogy öltönyt vett fel, levágta dzsihadista szakállát és megtanult államférfihoz illően ülni a tárgyalóasztalnál. Donald Trump azonban 2025-ben Rijádban találkozott vele, feloldotta az amerikai szankciók egy részét, és ezzel gyakorlatilag nemzetközileg kóserré tette az egykori dzsihadista parancsnokot. Trump döntéseiben általában annyi stratégiai következetesség fedezhető fel, mint egy feldobott pénzérmében, de al-Saraa esetében egyelőre nem omlott össze az építmény: Szíria egyben maradt, az új vezetés nem indított országos vallási tisztogatást, és az állam működésének legalább néhány alapvető elemét sikerült helyreállítani - mondom, közel-keleti mércével mérve ez egyenesen demokratikus reformnak számít.

Ezzel párhuzamosan a szíriai parlament eltörölte Aszad hírhedt terrorellenes bíróságát, és semmissé nyilvánította annak ítéleteit. A 2012-ben létrehozott különbíróság terroristának nevezett és bebörtönzött mindenkit, akit a rendszer veszélyesnek tartott, miközben elkobozta az elítéltek vagyonát, megkerülte a rendes bíróságokat, és jogi díszletet biztosított az önkényes fogva tartásokhoz, valamint a kínzásokhoz. Az új parlament döntése alapján ezeket az ügyeket felül kell vizsgálni, az elkobzott tulajdon visszaadásának lehetőségét pedig meg kell teremteni. Ugyanezen a héten egy amerikai bíróság hatvan év börtönre ítélte Szamír Ouszman as-Sejket, a damaszkuszi Adra börtön egykori vezetőjét. As-Sejk felügyelte azt a részleget, ahol a foglyokat verték, csuklójuknál fogva felfüggesztették és különböző kínzóeszközökkel törték meg. Ő lett az eddigi legmagasabb rangú Aszad-korszakbeli tisztségviselő, akit Szírián kívül személyesen állítottak bíróság elé és ítéltek el kínzásért.

Szóval: Szíria egy egykori al-kaida vezér irányítása alatt küzd azért, hogy előbb valamennyire élhető ország legyen, és ne zuhanjon vissza az Aszad-féle diktatórikus rezsimbe - és eddig jól halad. Közel-keleti mércével érve.

Ugar