Iskolakezdés Ukrajnában: kibombázott tankönyvek, óvóhelyek, légiriadó

Ukrajnában szeptember elsején úgy kezdődött el az új tanév, ahogy egy normális országban soha nem volna szabad: gyerekek mentek iskolába, tanárok próbáltak tanítani, szülők próbáltak úgy tenni, mintha az életnek még mindig volna valamiféle rendje, közben pedig az ország több pontján hiányoztak azok a tankönyvek, amelyeket már kinyomtattak, becsomagoltak, előkészítettek és elindítottak volna az iskolák felé. Csakhogy Oroszország nemcsak lakóházakat, kórházakat, erőműveket, gabonaraktárakat és vasútvonalakat lő, hanem könyveket is. Iskolai tankönyveket. Ukrán nyelvet, ukrán irodalmat, Ukrajna történelmét. A birodalmi ösztön itt már nem is nagyon fárasztja magát metaforákkal: amit nem tud elfoglalni, azt megpróbálja elégetni.

Az ukrán hatóságok szerint az elmúlt hetek orosz támadásai mintegy 1,2 millió iskolai tankönyvet semmisítettek meg. Ez nem valami raktári melléktétel, nem adminisztratív veszteség egy Excel-táblában, hanem az idei tanévre előállított tankönyvek közel tizede. Ukrajna 2026-ban összesen körülbelül 13,5 millió tankönyvet nyomtatott a diákoknak, ebből pusztult el több mint egymillió példány, részben már kész, kiszállításra váró könyvként, részben még gyártás alatt. A legsúlyosabban a negyedik és kilencedik osztályos diákokat érinti a hiány, mert éppen ezeknek az évfolyamoknak kellett új tankönyvcsomagot kapniuk. A kilencedikesek számára készült könyvekből több mint 850 ezer példány semmisült meg, a negyedikesekéből több mint 270 ezer, és további több tízezer kötet hiányzik a hatodik és hetedik osztályosok számára készült kiadványokból is. A támadások nem véletlenül találták el a nyomdai és logisztikai infrastruktúrát. A könyv ugyanis háborúban nem egyszerű tárgy - egy tankönyvben benne van a nyelv, a történelem, az, hogy egy gyerek milyen szavakkal tanulja meg elmondani a saját országát, kiket nevez elődnek, milyen térképen látja magát, milyen múltból vezeti le a jelenét. Amikor az orosz hadsereg ukrán könyvraktárakat, nyomdákat és kiadói központokat támad, akkor nemcsak papírt éget, hanem azt üzeni, hogy az ukrán iskola, az ukrán nyelv és az ukrán emlékezet is katonai célpont. Ez pontosan ugyanaz a logika, amely a megszállt területeken az ukrán könyvek eltávolításában, az orosz tantervek bevezetésében és a gyerekek birodalmi átnevelésében jelenik meg, csak itt rakéta és drón végzi azt, amit korábban a tanfelügyelőnek öltöztetett politikai komisszár. A pusztítás ráadásul olyan pillanatban érte az ukrán oktatást, amikor az iskolák amúgy is a háborús túlélés határán működnek. Sok helyen a tanítás óvóhelyekhez, légiriadókhoz, hibrid oktatáshoz, áramkimaradásokhoz és folyamatos biztonsági alkalmazkodáshoz igazodik. Kijevben már az első tanítási napot is légiriadó szakította meg, alig néhány órával azután, hogy az éjszakai orosz támadások újra emlékeztették a gyerekeket arra, milyen országban kell iskolába járniuk. Ukrajnában ma egy tanévkezdés nem virágcsokorral, ünneplő ruhával és osztályfőnöki beszéddel kezdődik, hanem azzal a kérdéssel is, hogy van-e működő óvóhely, eljutottak-e a könyvek, lesz-e áram, és mikor kell félbehagyni az órát, mert megint jön valami keletről, amit Moszkvában bizonyára békeszeretetnek neveznek.

Az ukrán válasz most is az alkalmazkodás

A megsemmisített tankönyvek újranyomtatását már elindították, az oktatási tárca november elejéig szeretné pótolni a hiányzó köteteket, közben pedig az iskolák elektronikus tankönyveket használnak ott, ahol a papírkönyvek nem érkeztek meg. Ez nem ideális megoldás, különösen egy háborús országban, ahol az áramellátás, az internetkapcsolat, az eszközellátottság és a családok terhei régóta nem normális viszonyok között működnek, de Ukrajna ebből is rendszert próbál csinálni: amit az orosz rakéta eléget, azt digitalizálják, újranyomtatják, szétszórják, újraszervezik. A Kreml könyvraktárakat talál el, Ukrajna pedig linket küld, PDF-et nyit, új nyomdakapacitást keres, és közben megtartja az tanórát.

A veszteség azonban nemcsak oktatási, hanem kulturális és gazdasági is. Az elmúlt hónapokban nem csupán tankönyvek, hanem más könyvek is milliószámra égtek el az ukrán kiadók raktáraiban és nyomdáiban. A Ranok kiadó harkivi raktárát ért támadás például több millió kötetet pusztított el, más kiadók is súlyos veszteségeket szenvedtek, miközben a háború alatt az ukrán nyelvű könyvpiac kulturális fronttá vált - a teljes kár több forrás szerint már tízmilliós nagyságrendű könyvveszteségnél járhat. Ez az orosz háború egyik kevésbé látványos, de annál pontosabb arca: miközben Moszkva diplomáciáról, békéről és történelmi igazságról beszél, a valóságban gyerekkönyveket, iskolai atlaszokat, irodalomtankönyveket és történelemkönyveket perzsel fel. A legocsmányabb ebben az, hogy a célpont végső soron nem a raktár, hanem a gyerek. Az a negyedikes, aki most talán tableten nézi a tankönyvet, mert a saját példánya egy orosz támadásban hamuvá lett. Az a kilencedikes, akinek Ukrajna történelmét éppen abban az évben kellene rendesen tanulnia, amikor az orosz hadsereg azt próbálja bebizonyítani neki, hogy az országa nem is létezhet. Az a tanár, aki reggel nemcsak óravázlatot készít, hanem azt is végiggondolja, hogyan folytatja az órát légiriadó után - és az a társadalom, amelynek egyszerre kell hadsereget, gazdaságot, iskolát, emlékezetet és jövőt fenntartania egy olyan agresszorral szemben, amely láthatóan már attól is fenyegetve érzi magát, ha egy ukrán gyerek megtanulja, kicsoda.

Oroszország persze nem fenyeget senkit, ugye. Csak néha lebombáz egy iskolát, elrabol gyerekeket, szétlövi az áramhálózatot, felgyújt egy könyvraktárt, aztán Lavrov valahol előadja, hogy a NATO, a könyvpiac, az ukrán ábécé és valószínűleg a negyedik osztályos nyelvtan munkafüzet is közvetlen veszélyt jelent az Oroszországi Föderáció lelki nyugalmára. Csakhogy Ukrajna ebben a háborúban éppen azt bizonyítja nap mint nap, hogy a birodalmi erőszak nem tud mindent elégetni: a könyv megsemmisülhet, a raktár leéghet, a tanév indulhat légiriadóval, de amíg van tanár, aki órát tart, diák, aki tanul, szülő, aki elküldi a gyerekét iskolába, és állam, amely újranyomtatja azt, amit Putyinék elpusztítottak, addig az orosz győzelem megint csak ott marad, ahol olyan gyakran: a propagandában, a hamuban és a katonai jelentések gondosan lakkozott hazugságaiban.

Ugar